Utánajártam az előmelegítőnek. Kapható, kb 35k pénz. Már csak a villamos bekötését kellene megtudni. Remélem, hogy az 1,9 és a 2.0 között nincs eltétrés a csoportkábelben.
Ha már szóba került az EGR szelep, nem tudja valaki, hogy hogy lehetne ártalmatlanítani? Mivel ez szabályozza, hogy mennyi - koksszal és egyéb szilárd szennyeződéssel teli - kipufogógáz menjen vissza szűrés nélkül a motorba, én szívesen kiírtanám a rendszerből. Annyit tudok, hogy a régebbi Vivaroban szimmetrikusan 3 csavarral van felfogatva, és elforgatva kell visszaszerelni, akkor a lyukakon nem megy át semmi. Az enyémen sajna már asszimmetrikus felfogatású, ráadásul van rajta légmennyiség mérő, és ha eltömődik az EGR, rögtön reklamál az elektronika.
Ezt az előmelegítőt természetesen bele fogom rakatni a Vivaroba.
Az enyém meg ma reggel azt csinálta, hogy csak 3 hengerrel indult. Ez csak pár másodpercig tartott, aztán mind a 4 ment rendesen.
A megtorpanás , amiről szeretett öcskösöm írt az alábbi szerint jelentkezik:
lámpától indulva nincs gáz, csak egy érdekes hang a morot felől, és max 2000 fordulat. Kuplung, gázfröccs, aztán vagy elsőre, vagy másodikra már a helyén van minden. Fura, hogy teljesen véletlenszerűen jelentkezik a hiba. A számítógépben egy EGR hiba volt. Ezt kitöröltük a szevízesekkel, aztán mentem vele még egy pár ezret. Csinálta a hülyeséget többször is. Megnéztük a hibatárolóját, de nem volt benne semmi.
A szevíz azt mondta, cseréljük ki az EGR-t, de nekem valahogy más előérzetem van.
Szerintetek?
(ja! a Csipesznek automata Vivaroja van, lássa milyen főnöke van!)
Igen! Tényleg az a hűtőfolyadék felmelegítő az amit Frecska le is fényképezett! Köszönöm a segítséget mindenkinek. A hamarabb felmelegítés valóban nem csak nekem hanem a motornak is jót tenne. Jelzem a főninek h. ilyet ide nekem de gyorsan! :):)
Az ő gépe meg időnként megtorpan. Kb. 2 hete csinálja szinte minden nap 2x-3x. A computer szerint volt egyszer egr probléma, de azóta nem jegyzett be semmit. A probléma h. néha lámpától elinduláskor a fordulat nem megy 2000 fölé bármennyire nyomja a pedált v. vmi ilyesmi. Én ritkán járok az ő autójával, nekem még nem csinálta. Ha esetleg erre van ötlet...
És ahogyan a képet néztem, nekem az a jelenet jutott eszembe, hogy: Melyiket kell elvágni? A zöldet. Nem, a fehéret, vagy mégis a zöldet? :-)))))
Sajnos nem állófűtés, mert ahogyan írtam, nincs saját keringetője, így csak kiegészítő fűtés, de legalább jócskán meghosszabbítja a motor életét. 2004-2005- ben a Tourba ingyéér volt, azon kívül 110 pééz.
Jövök okoskodni. Egyszerű a dolog. Nézz be a kollégád autója alá! A tank mögött van egy 20x20x20 cm-es doboz. Na, az fűt, megy bele vízcső, és kifele is egy cső. Gázolajjal megyen. A tiédben ilyen nincs sajnos. Ennyi a különbség, és kiegészítő fűtés a neve. Automatikusan kapcsol ki-be. Ez melegíti fel nekem is a vizet annyira, hogy mire kiállok a cégtől, és megyek 2 kereszteződést, már megmozdul a mutató. Másik autóval mentünk, kérdem a sofőrt 10 km után, hogy miért van ilyen hideg az autójában? Ő meg csak néz, miért kérdezek ilyen hülyét.:-) Ezt az ellenállásos izét nem ismerem, de az biztos, hogy fizikai képtelenség, hogy ez érdemben bele tudjon szólni a hőmérsékletbe, legalábbis az olajkályhához viszonyítva.
Sziasztok! Remélem még nem volt ilyenről szó (próbáltam keresgélni de meguntam) nem szeretnék számotokra elcsépelt témáról kérdezni, de csak belevágok.
A főnököm Vivarója 1.9 cdti 100Le 8 személyes. Van benne vmi vízmelegítő, mert tavaly direkt lemértem és a jeges szélvédőt alapjáraton!! vmi 2-3 perc alatt elkezdte leolvasztani középen. Namármost amit nekem vett, az 2.0 cdti 114Le szegény annyira nehezen melegszik, h. mire kiérek a városközpontból a telephelyig kb 4 km még akkor sem olvasztja meg a jeget. Arra gyanakszom, h. amit látok a motorterében az vmi olyasmi, mintha v. 4 db izzítógyertya lenne beletéve egy házba és az melegítheti fel ilyen gyorsan a vizet.
Kérdés: Nektek mi a véleményetek, tényleg az fűt-e? Ha igen beleszerkeszthetem-e valahogyan (tuti) az enyémbe? Hol vehetek ilyet (gondolom bontóban jobban járnék) és mi a pontos neve? A név ill. kifejezés azért fontos, mert mire elmondom h. mit szeretnék eljön mindenhol az ebédidő. (pedig jön a tél, és tavaly is szívás volt idén nem szeretnék)
Akinek van az biztosan természetesnek veszi, de nekem nagyon hiányzik.Lehet h. csak az egyterűekbe raktak ami több, mint 3 személyes. Ha tudtok segítsetek! Előre is köszi a képen a hideg :)
Kis szerelőműhelyekben hiszek. Budapesten a FrancCar-ba járok. Kis műhely a Maglódi út egyik gyártelepén. Több munkatársam is oda hordja mindenféle járgányát még senkitől nem hallotam, hogy inkorrekt lett volna, vagy rossz munkát végeztek volna.
A fényváltozás sebességét is mérheti, tehát, ha kint nagyon süt, utána meg nagyon sötét, akkor valamit csinál. Szóval a fényviszonyváltozástól függhet...
Van a gépben (Trafic) fényérzékelő. Van, hogy felkapcsolja a lámpát magától este vagy alagútban, van hogy nem. Nem sikerült rájönnöm mi dönti el. Tud valaki segíteni?
Sajnos reggel elszakadt a szervo szivattyú szíjam egyik fele, még jó hogy nem teljesen, valami gondom lehet a szivattyúval mert a tartály levegőző likon fúta kifelé a folyadékot. Ha van valakinek bontott 2.5 d 134le motorhoz vevő lennék rá, hétfőn délutánig készen kell lennie mert fuvarom van. Bontó talán a Budakalászon 0626-343650 vagy Szentendre 0620-9334103.
Lehet köze hozzá, mert amikor nincs alapjáratom, akkor sokszor úgy is visszajön, hogy benyomom a kuplungot, elkezdem rakosgatni össze vissza a váltót és egyszer csak van gázom. ennek utána fogok nézni.
Lassan megcsinálhatjuk a vivaro fórum szakszervizt, valamelyik "profi" márkaszervíz szomszédságában. :))
Nekem a masteren a fék lámpa kapcsoló kinlódott, szétszed kis csiszolás kész. Na de csak vettem két hónap mulva újjat biztos, ami biztos. A traficom 2.5d is 500 Forszám mellet üzemel alapjáraton. Bár most mintha nem akarna húzni rendesen, lehet a tufbó köpi az olajat és a katalizátor kedz eltömődni, megnézni elég macera mert a turbónál a csavarok eléggé össze vannak égve.
szevasztok a gázelvétel után nem esik le az alapjárat, nekem ugyan ez volt. a kuplung pedál karján van egy kapcsoló ami rosszalkodni szokott annak köze van az elektronikához és ha nem kapcsol nem esik le az alapjárat ilyenkor mikor elindul az autó be kell nyomni és hirtelen visszaengedni a kuplungpedált egyszer kétszer (mikor ezt csinálod érzed és hallod ahogy kapcsol a kapcsoló (ugy néz ki mint a féklámpakapcsoló a fékkaron