Félő, hogy Orbán megválasztja a leendő ellenfelét -"Százezer tudatos fideszes résztvevő az ellenzéki előválasztáson elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa akár kétmillió valódi ellenzéki szavazó akaratát!"
Nahát ennek az összehasonlításnak aztán sok értelme van.-;)
Pekingben például kábé annyian laknak, mint egész Ausztráliában.
Oszt az embereknek zabalniuk kell és máris az egekben a GDP, de olyan sikersztorik is pörgetik a GDP-t, mint a kínai szellemvarosok építése, igen ez a magyar, terkovezzuk le az istenfaszat is mert el kell költeni az unió pénzét, kínai megfeleloje. Evergrand botrány vagy az IMF megkenese. Közben a lakosság meg kreditek alapján van szamontartva, hogy mennyire jó állampolgár...
Kinat max szitokszokent lenne szabad említeni és nem, mint követendő példa!
A demokrácia alapjai minden országban közösek és Magyarország is vállalta ezeket pl. az EU-csatlakozásról. Más kérdés, hogy ezt folyamatosan sértik meg, mégpedig durván, 2010. óta.
Látom, te is a tekintélytisztelet és az egymás lenyomásának, megsemmisítésének talaján állsz, máskülönben nem pártolnál egy önkényuralmi rezsimet.
A következő választás a rendszerváltásról fog szólni, mert az Orbán-rendszer minden volt, csak nem demokratikus.
Az alaptörvény semmissége ügyében még mindig véleményeltérések vannak. Szerintem semmis. De lehetnek más szempontok is, pl. az, hogy mi jön a helyébe. Így még nem eldöntött kérdés, hogy mi lesz ezzel.
Az állami hivatalokat és tisztviselői kart nem fogják lefejezni, ezt megmondták, amúgy éppenséggel a Fidesz tette meg az eltelt 11 évben folyamatosan, a Fidesz az, amelyiknek csak és kizárólag a párthűség számít (meg is látszik mind a közigazgatáson, mind a törvényeken, mind máson).
Szó sem volt a leszerződött munkák nem kifizetéséről. Eszem megáll, micsoda költemények, tipikus fideszes ferdítések.
Szerintem te az Origóról tájékozódsz, illetve mások is - pl. mmormota -, hiszen teljesen máshogy hangzott el, mint ahogy ti itt kampányoltok a Fidesznek ellene.
Baloldali káosz: a hozzám eljutott információk alapján sok baloldali politikus már megbánta, hogy belevágtak az előválasztásnak nevezett színjátékba, belső fórumokon egymást hibáztatják a tegnapi hatalmas kudarc miatt és nyíltan kimondják azt is: a kormány hibáztatása csak egy kommunikációs trükk, nincsen rá semmilyen bizonyítékuk. Nézzük a részleteket!
A baloldal már legalább fél éve készül az előválasztásra, amely gyakorlatilag egy nagy adatgyűjtés, a kampányban a most összegyűjtött személyes adatokat akarják majd felhasználni a mozgósításhoz
Nem a választók döntési lehetőségéről van tehát szó, a végeredményt már réges régen tudni: Karácsony Gergelyt hozzák ki nyertesnek a folyamat végén, az egyéni körzetek többségében szintén leosztották már egymás között a lapokat.
Szintén fontos funkciója az előválasztásnak, hogy ezzel szeretnék legitimálni azt az elvtelen alkut, melynek keretében Gyurcsány Ferenctől a Jobbikig saját identitásukat feladva létrehozták a baloldali összefogást. Erre azért van szükség, mert több párt is Gyurcsányékkal szemben jött létre korábban, így hiteltelen az alkujuk.
A hozzám eljutott belsős információk alapján azonban ma már sok baloldali politikus megbánta, hogy belementek az előválasztásba, hiszen egy sima aláírásgyűjtéssel is megcsinálhatták volna az adatgyűjtést, nem kellett volna ekkora felhajtás hozzá
Azt is kifogásolják többen a baloldalon belül, hogy rengeteg erőforrást feleslegesen elhasználnak, az igazi kampányra már nem marad elég forrásuk, közben pedig saját magukat járatják le az olyan botrányokkal, mint amelyet tegnap is láttunk
Nem tévedtek, akik így gondolták: nagyon amatőr informatikai rendszert sikerült összerakniuk, ami már a pénteki teszt során is lefagyott, élesben pedig még soha nem használták. Ugyancsak nagyon kínos a baloldal számára, hogy az eddig leadott szavazatok elszálltak, egyszerűen eltűntek a rendszerből. Elég embert sem vettek fel, még csak most próbálnak találni például operátorokat 2000 forintos órabérért cserébe
.Ebben a kínos helyzetben a baloldali politikusok a háttérben egymást hibáztatják, tartanak tőle, hogy hétfőre sem sikerül rendbe hozni a rendszerüket. Nyíltan elismerik továbbá, hogy a kormányra mutogatás csak egy kommunikációs trükk, nincsen rá semmilyen bizonyítékuk, azt csupán a baloldali törzsszavazóknak szánták, hogy ne menjen el a kedvük az egésztől!
A helyzet értékelése: a baloldal már sokadszorra bizonyítja, hogy kormányzásképtelen, még egy előválasztást sem képesek megszervezni normálisan. Mára már megbánták, hogy belevágtak, hiszen enélkül is le tudták osztani egymást között a helyeket. A kormányra mutogatás pedig egészen nevetségessé tette őket, még a balliberális sajtóban is élcelődtek rajta, ezzel a kommunikációs trükkel legfeljebb a legelvakultabb törzsbázist tudják meggyőzni.
Erre emlékszel Gyurcsánytól? "Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."
Az Alaptörvény önkényes felfüggesztésével, valamint az állami hivatalok és a köztisztviselői kar lefejezésével?:D Leszámolással, a NAV kormány általi, célzott ellenőrzésekre utasításával, leszerződött munkák ki nem fizetésével stb., stb.? Ez lenne a demokrácia?:DDD
"Ma 35 olyan kínai város van, amelynek GDP-je magasabb, mint egy-egy ország GDP-je: például csak Shenzen GDP-je ugyanakkora, mint Svédországé, Csengdu GDP-je, mint Norvégiáé, Wuhan város GDP-je pont akkor mint Izrael GDP-je. A Peking-Tianjin megarégió GDP-je nagyobb mint Ausztrália, a Jangce-delta vidék és Sanghaj GDP-je, mint Olaszország, és a Gyöngy folyó-delta vidékének, az új kínai Szilicium völgy GDP-je pedig akkora, mint Dél-Korea GDP-je."
Bizony nem, mert én demokrata vagyok, akinek nem lehet az a nézőpontja, hogy mindig az erősebb (ráadásul csak a parlamentben erősebb, de a nép között nem erősebb) kutya lenyomja a másikat (hogy szépen fogalmazzak).
Ez tipikusan egy önkényuralmi, autokratikus rendszer, ezt csinálta a Fidesz 2010. óta. Ideje visszaállítani a demokráciát.