Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Istvan21074 Creative Commons License 2011.07.10 0 0 1230

Köszi szépen a linket.Egyébként saját szememmel láttam h hátul tekerős volt.

Én sem vagyok már annyira fiatal, a zenehallgatás alatt nem a dübörgő rendszámzörgetést értem, sosem volt olyan, nem is lesz.

Előzmény: fil (1227)
Guzzista Creative Commons License 2011.07.10 0 0 1229

Szia Fil! Szerintem a felszereltségi szint országonként eltérő lehet. Az enyém LX kivitelű és teljesen rapszodikus képet mutat a felszereltsége. Az autóm 1.6-os benzines, új korában a Fiat Hungária egyik igazgatójának volt a szolgálati autója tehát biztos nem gányolták ill. utólag nem nyúltak bele. Acél felnik vannak rajta, ugyanakkor 10 légzsák van benne. Bőr kormány és váltógombbal szerelt, ellenben nem volt benne belső kilincs világítás és kesztyűtartó világítás. A helye és a vezetékek viszont ott voltak, és egy bontóban mintegy 5000 ft-ért beszereztem mindent. Erről már értekeztünk is. Alcantara belseje van, elől hátul el. ablak, metál fény, viszont a CD tár vezetéke sem volt behúzva. Azóta vettem egy loudlinket és nagyon elégedett vagyok vele. Már ezt is kitárgyaltuk. Összességében nagyon elégedett vagyok a géppel, ez az első Lanciám de már 1990 óta olasz kocsijaim és motorjaim voltak, Alfa, Fiat, Moto Guzzi. Barátaim, kollégáim szekatúráit már megszoktam az olasz gépekkel kapcsolatban, ha valamelyik más nemzet gyártmányait dícsérik az olasz ellenében akkor csak azt szoktam mondani, hogy Isten tudta, hogy miért Itáliába küldte Földi Helytartóját lakni. Ezt még senki nem tudta megtromfolni.

Előzmény: fil (1227)
Guzzista Creative Commons License 2011.07.10 0 0 1228

Szia István! Most olvastam az első hozzászólásodat. Ha aktuális még akkor keress meg. Az autóm garantáltan 76.000 km-t futott, törésmentes, bármikor megnézheted időpont egyeztetés után. Szigethalmon lakom. Egyébként szerintem az alap rádió (Grundig) is jól szól, ámbár az is igaz, hogy a Bose-t még nem hallottam. 

Előzmény: Istvan21074 (1215)
fil Creative Commons License 2011.07.10 0 0 1227

Az egyes változatok felszereltségéről pl. itt van info

http://download.lanciak.hu/LYBRA/Lybra_Dotaz_Opt_GBR.pdf

Ha megnézed ,azt is láthatod ,hogy olyan nincs ,hogy nem elektromos az ablakemelő :(

Azért még annyit, hogy nekem a "sima" NEM BOSE hifim van. Szerintem teljesen korrekt. Úgyis csak akkor hallgatom ,amikor megyek, akkor meg azért szerintem bármilyen is a hifi nem lesz felhőtlen az élvezete. Legalábbis nekem kell (lehet ,hogy már öreg vagyok) ,hogy vezetés közben ,halljam a motor hangját, a forgalmat stb. Akkor meg már ugyebár elveszik az a + :I

 

Előzmény: Istvan21074 (1226)
Istvan21074 Creative Commons License 2011.07.10 0 0 1226

Köszönöm szépen!Esetleg valami szkennelt anyagod nincs?

Ezt az autót véletlenül láttam meg, összhatásra ez volt a legnormálisabb.Biztos valami alap lehet mert hátul pl kézi volt az ablakemelő, és iyet sem láttam még.

Szerencsére az idő nem sürget, van időm válogatni, bár egyre inkább arra hajlok h külföldön kell keresgélnem,amiket eddig itthon néztem vagy a belseje volt lelakva, vagy össze vissza volt festegetve.

A másik h az anyagi lehetőségeim behatároltak:S

 

Előzmény: kappa_tds (1224)
kappa_tds Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1225

Még valami!Légzsák ikon!Erre csak példát tudok mondani, a barátom Lybájánál volt éppen gond, hogy anéha kivillant, néha meg elaludt.az ő problémája a vezető ülése alatt lévő légzsákcsati volt, nem volt tökéletes az érintkezése.Nehezen jöttünk rá, de végülis ez letta  probléma oka.Összeforrasztottuk a vezetékekeet, és azóta jó!:)Nézd meg te is, és ha jól tudom az utasoldalon is van ilyen csatlakozó, ott is nézd meg.Persze ennek előfeltétele kell hogy legyen, hogy minimum 4 légzsákos változat legyen a tiéd is!

Előzmény: fourplay1 (1223)
kappa_tds Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1224

A Bose hi-fi a steppelt üléshuzatos változatban nem is lesz.Ha akarod, majd utána nézek, mert nagyon sok prospektusom van róla, de a Bose hi-fi pl az emblema változatban benne van alapban, igaz az a legmagasabb szint, és benne van a a főleg Alcantarás változatokban is, abban(most fejből meg nem mondom), amelyik olyan gyári aluval volt eredetileg szerelve, ami azt hiszem 8 küllős, és a közepe krómozott.A többiben is van 6 hangszórós hi-fi Cd váltóval(ott opcionálisan volt elérhetőa Bose változat, tehát extra), de a steppelt üléshuzatos, mondom, a legalapabb változata a Lybrának.Az alcantarás változatoknál már az alufelni is széria volt, szóval ez is már eleve egy ok, hogy ha lehet, én nem a leggyengébb felszereltségi szintet keresném.:(

Előzmény: Istvan21074 (1222)
fourplay1 Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1223

Kösz!

 

 

Előzmény: kappa_tds (1218)
Istvan21074 Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1222

Félreértettél!Benne volt a gyári rádio, de ebben a sima "mezei" rádio van, nem  pedig a Bose hifi.

A motorvezérlőt az mondta h amikor hozzá került kicserélték, mert a legváratlanabb pillanatokban leált,azóta pedig jó.

Előzmény: Adamo italiano (1221)
Adamo italiano Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1221

Olyat még nem nagyon láttam (sőt egyáltalán nem) lybra-ból amibe ne lett volna gyári rádió, ott valami gányolás lesz. Motorvezérlő csere? azzal v.mi nagyon nem lesz rendben. vezetékek, hát az enyémben minden vezeték benn van azokhoz amit nem raktak bele, írtak itt többen olyat, hogy nem volt benne ez+az. Évjárat függő is lehet, az enyém első szériás '99-es, 1,9jtd.

Előzmény: Istvan21074 (1220)
Istvan21074 Creative Commons License 2011.07.09 0 0 1220

Sziasztok!

 

A legutóbbi hozzászólásom óta néztem 2db autót.Az egyiket véletlenül "kaptam el" a Szentmihályi úton egy benzinkúton.Kiderült hogy a kutas srácé, és el is akarja adni kb 2 hónap múlva.

Nagyon szép állapotban volt belülről, a steppelt kárpit volt benne, nem tűnt rossznak,sőőőt.Persze sokkal exkluzívabb az alcantara, de sajnos ennyi km után már mind inkább csúnya mint szép.

Elmondta h műszakilag is milyen problémák voltak vele,de mindentfolyamtosan megcsináltatott, tehát elég korrektnek tűnt a srác.Motorvezérlő cseréről hallottok már?A futóművet szidta h mindig kell benne cserélni valamit.

Az autó kívülról is rendben volt,elmondása szerint nagy sérülése nem volt, én sem találtam semmit nagyobb sérülést,leglábbis szemrevételezéssel.Szerkezetileg nem tudom milyen.

Egy nagy bánatom volt vele, h nem volt benne a gyári hifi,ami nekem fontos lenne.

Utólag, bontottból bele lehet tenni?Az olaszok bevezetékelték úgy mint a japánok szokták, h akkor is ott a vezeték ha nincs benne az adott eszköz?

Számot cseréltünk majd keres ha aktuális lesz.

A másikat ma néztem.....az egész jobb oldala újrafestett...tovább nem is nagyon kellett nézegetni,drága is volt...

 

Előzmény: kappa_tds (1216)
Lacee83 Creative Commons License 2011.07.08 0 0 1219

Az enyémben állítólag 115E volt mikor vettem az üléshuzat (sima kárpit) mint az új a kormány mint  az új. Egyedül a vezető oldalt az ablakemelő gomboknál volt agyonkarcolgatva gondoloma sok nyitogatás stb miatt.... Egyébként kormányt pedálgumit lehet cserélni az nem biztos h mérvadó a futásteljesitményre.

Az ülés meg,  ha 120 kg os a sofőr akkor hamarabb tönkremegy....

Előzmény: Istvan21074 (1215)
kappa_tds Creative Commons License 2011.07.08 0 0 1218

Lehet hogy van bent gáz, csak épp nem elegendő!Ha mondjuk szép lassan ereszt a rendszered, akkor még lehet benne annyi gáz, hogy bekapcsol a  kompresszor, de ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, ha a gáz ereszt valahol, akkor a helyére levegő szivárog be, ami tudvalévő, hogy más fajsúlyú.Amikor bekapcsolod a klímát, akkor a kompresszor gyakorlatilag a levegőt is megpróbálja átpréselni, összenyomni a rendszerben,így a klíma működik, csak épp nem nagyon hűt.Szóval ha a kompresszorod bekapcsol, akkor az még jó lehet, el kell vinni a klímáshoz, levákumoltatni(légmentes teret hoznak létre) és feltöltetni új gázzal.

Ha  az izzitó jelzője újra kivillan indításkor, és villog, akkor az azt jelzi, hogy vmelyik izzítógyertyád elhalálozott, cserélni kell!:)

Előzmény: fourplay1 (1217)
fourplay1 Creative Commons License 2011.07.07 0 0 1217

Üdv!

 

Van egy kis gond a klímámmal. Pontosabban nem nagyon akar bekapcsolni, szolíd hörgő hangot ad és nem hűt... Gáz van benne. Láttam lejjeb, hogy valakinek visszajelez a légzsák ikon. Nekem is de csak néha, aztán abbahagyja. Hogy mitől gyullad ki és mitől hagyja abba, fogalmam sincs. Az izzító visszajelzője viszont indulás után kb. 5-10 másodperccel újra kivillan, folyamatosan villog úgy 10-szer aztán abbahagyja. Tud valaki erre és a klímanyűgre  valami magyarázatot adni? Megköszönném.

kappa_tds Creative Commons License 2011.07.06 0 0 1216

Szia!

 

Először is egy üléskárpit állapota sokban függ a tulajtól(októl).Ha pl Alcantara, akkor rendkívül szép, ízléses, és kényelmes lesz, de igaz, nagyon kényes is.Ellenben ha vigyáznak rá, és mondjuk egy trikó üléshuzattal véded az első üléseket, akkor akár még 300 ezer km felett is egész pofásan tud kinézni.:)   (a Kappám révén már csak tudom...)Ha nem vigyáznak rá, akkor meg akár 140 ezer alatt ki is szakadhat.Szóval ez nagyon sokmindentől függ.A nappabőrrel már más a helyzet,az kevésbé kényes, igaz, azt is ápolni kell időközönként bőrápolóval, hogy ne repedezzen ki.A Lybrát még gyártották steppelt, plüss huzattal is, de nekem speciel abban nem nagyon tetszik.Azért egy prémium autó legyen már legalább hasított bőrős, vagy Alcantarás minimum.Mindettől függetlenül kinek a pap, kinek a papné, azt válaszd, amilyen tetszik.A kormány szintén sokmindentől megkophat, ha bőrözött, eleve hamarabb fényesedik, mint a sima műanyag.Aztán az sem mindegy, ki hol fogja, vagy hogy tekergeti, ott jobban kophat, fényesedhet is.

Előzmény: Istvan21074 (1215)
Istvan21074 Creative Commons License 2011.07.06 0 0 1215

Sziasztok!

 

a Kappa fórumról lettem  áttessékelve hozzátok, nem is tudom miért ott kérdeztem először:)

Lybra vásárlás előtt állok, de az eddig megnézett példányok, nagyon változó állapotot mutattak.200Ekm futásnál eléggé nagy volt a megtekintett éldányok között a különbség.

Tudnátok pár képet küldeni garantált futású autókról(ülések, kormány....)vagy nincs esetleg XV ker. közelében valaki aki esetelg rámszánna 10percet, és megnézhetném az autóját?

 

köszönettel: István

mario_g Creative Commons License 2011.07.05 0 0 1214

Egyébként a Kezelési útmutatóban a 2,4 SW JTD-re városban 9,2, városon kívül 5,5, vegyes használatban 6,9 l/100 km-t ír az átlagfogyasztásra. Szerencsére ez alatt vagyok. Klímával persze több.

 

Előzmény: Guzzista (1207)
Guzzista Creative Commons License 2011.07.02 0 0 1213

A "trip" és a "key" funkcióban is a nullázás óta megtett átlagot számolja azzal a külömbséggel, hogy a "key" esetében minden elinduláskor automatikusan lenullázza magát ellenben a "trip" addig számol amíg le nem nullázod a "reset" opcióval. A trip utazást jelent, tehát ha utazol valahová akkor az út elejétől számolhatod a fogyasztást, a key pedig kulcsot jelent és ha elfordítod a gyújtáskulcsot akkor tiszta lappal indulsz. Ha a "trip"-et lenullázod és utána átváltasz a "key"-re, akkor is számol a háttérben, úgyhogy bármikor megnézhető. Jómagam a "key" pozíciót szoktam használni mert pillanatnyi fogyasztásmérésre kiválóan alkalmas.

Előzmény: GoPsycho! (1208)
GoPsycho! Creative Commons License 2011.07.01 0 0 1212

Ettől a km/l jelöléstől először megíjedtem amikor megláttam a használati útmutatóban, de szerencsére liter/100km-ben mutat mindent. Ez elírás, vagy olyan olasz sajátosság, de ugyanazt értik alatta? 

Előzmény: Guzzista (1207)
Lacee83 Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1211

Fil neked navis van. A nem navisban van "key" és "trip". Amugy fura h nincs pillanatnyi fogyasztásmérés ennyi beállitás mellett ezt nagyon hiányolom.

Egyébként amikor megvettem 19litert mutatott bizalomgerjesztő volt.....3hét után lement 11re persze tél volt.....

Ha menet közben vagy állva nullázom le mindig 10ről indul a móka azért ez is érdekes. 5.8 a rekordom....

 

Előzmény: fil (1209)
fil Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1210

Urak! Kérdésem lenne. Az  (első) ajtóknál a kábel átvezető gumi izék úgy látom mintha szétkapcsolhatók lennének, de hogyan? Nem akarom erőltetni, mert szerintem ezek a műanyag bisz-baszok túl könnyen törnek. Meg szeretném nézni nincs-e ott valami kábeltörés, mert valami kontakthibára gyanakszom. A külső hőmérőm induláskor rendszeresen becsipogja a fagyveszélyt akkor is ,ha 30 fok van :/ (Később is vicces értékeket mutat :)

Aki már szedte szét, a kábelek ott átvannak vezetve, vagy az egy bontható csatlakozó?

fil Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1209

 

Nem tudom igazán mire gondolsz, milyen "key"? :(

Én a Journey data since xx:yy beállításra. Ami ugye egy adott óra:perc időponttól számolja az adatokat. Számomra pedíg az átlag, nem 5 perc ,hanem az itt szereplő időintervallumra vonatkozó átlagotjelenti. Tévednék?

 

 

Előzmény: GoPsycho! (1208)
GoPsycho! Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1208

Szerintem ha "trip" funkcióra van állítva akkor az összes megtett km-re számítja az átlagot, amíg le nem nullázod, ha pedig "key"-re van állítva akkor mutatja az elmúlt 5 perc átlagát.

Nekem az 1,6-os benzines SW, finoman használva 1/3 város 2/3 pálya alatt kb. 7,5 l/100km-re jön ki, egy tankkal (60 l) 800 km megtétele után szoktam tankolni. Persze a 2/3 pályát úgy kell érteni hogy az M0-n megyek max. 90/h, ilyenkor képes klima nélkül 4,7-t mutatni a fogyasztásmérő. Egyébként hidegindítást követően, klímával, városban képes 5 percig 19l/100km-t mutatni. Szóval az átlag az ilyen szélsőséges értékekből jön ki.

Előzmény: fil (1206)
Guzzista Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1207

A kezelési útmutató a következőt írja: "Ha a 3 gombbal kijelöljük és megerősítjük az ÁTLAGFOGYASZTÁS funkciót, a képernyőn megjelenik az utolsó 5 perc átlagfogyasztása (km/l-ben kifejezve 0,1 km/l pontossággal). Az átlagfogyasztás adatainak számítását a rendszer minden másodpercben elvégzi. A számítás pontossága 0,1 km/l alatt van." Szó szerinti idézet a könyvből.

Egyébként a valóság mindíg a kútnál derül ki.

Előzmény: fil (1206)
fil Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1206

Ez biztos ,hogy az utolsó 5 perc átlaga? Én mindíg azt hittem, hogy az adott intervallum  átlaga. Szerintem az a logikusabb.

Egyébként nálam az elmúlt 18,5e km átlaga 6,8 liter. (a tankolási adatok alapján) Ez főleg rövid 16km-es távok ,város és agglomeráció. (1,9JTD)

A computer nálam is kevesebbet mutat, az elmúlt 10,5e km-re 5,9 literes átlagot számol. Ami azért jobb lenne :) Szerintem a computer adata csak kalkulált érték, nem a tankból fogyasztott mennyiséget méri, hanem az ecu által a befecskendezésekre kalkulált értékeket adogatja össze. Sok kis érték ,sok kis hiba adódik össze.

 

Előzmény: Lacee83 (1205)
Lacee83 Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1205

A benzinesről 1.8 tudok csak nyilatkozni: vegyes használat 10-15m es távok 9,6l/100  országút7-8liter között

Az óra nem hiszem hogy csal csak éppen érdekesen mér ha jól emlékszem az utolsó 5perc átlagfogysztása ami nem az összes út átlaga ugye? Azaz átmenet az átlagfogysztás és a pillanatnyi fogysztás között. Én ugy néztem h szerintem a computer inkább többet mutat.  Amikor néztem mindig majdnem üres tankot tankoltam tele és néztem meg megtett km-t.

A legcélszerűbb ha kb 50 liter üzemanyag elfogyasztása után tankolsz ujra 1 kattanásig. Véleményem szerint 100kmen még elég nagy a szórás ahhoz h pontos legyen a mérés.

Előzmény: mario_g (1203)
Adamo italiano Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1204

Nem kell megilyedni! 2.4-es, nem városra tervezték. Országútira jó a 6 körüli. De a klíma nem dobhatja meg 3 literrel. Viszont a sok hideg indítás igen. Sok minden közre játszik. Még a gázolaj minősége, és persze a kút oszlop is :) szóval ekkora motortól ne várj 5 litert. Nekem 1.9-es van de az is meg kajál városba 6-6.5. Országúton 5-5.5 :) A computer csal valamennyit és nem is követi élénken a dolgokat legalábbis nálam. :)

Előzmény: mario_g (1203)
mario_g Creative Commons License 2011.06.30 0 0 1203

Sziasztok!

 

Egy 2.4 JTD Lybra SW (140 LE) tulaja vagyok kb. 2 hónapja. Most jutottam el odáig, hogy lemérjem ténylegesen mennyit fogyaszt a gép. A fedélzeti komp. városon kívül 5-5,5 közötti értékeket mutat, városon belül 8-8,2-t. Ennek így nagyon örültem is, bár a 8-at kicsit sokalltam, de az 5 literes országúti megnyugtatott.

Kútnál teletankoltam első kattanásig (óra lenulláz), 104 km múlva újra (másik kútnál). Az út fele városi (többszöri hidegindítás), másik fele városon kívül 110-120 körül. Megjegyzem végig ment a klíma.

Az eredmény egy picit sokkoló volt. 9,5 liter ment bele.

A következő 150 km-ből kb. 25 km volt városi, a többi országút. Újra tankoltam első kattanásig, így 6,4-re jött ki a fogyasztás 100 km-re vetítve. (Itt már nem ment a klíma).

 

A fogyasztással egyébként nincs bajom, elfogadhatónak tartom, de kíváncsi vagyok másnál is ennyit csal a számítógép, vagy csak én vagyok ilyen "szerencsés".

 

M.

fony72 Creative Commons License 2011.06.28 0 0 1202

A közvélemény kutatáshoz adnák át infót, mégpedig anno a 2,4-es JTD-n cseréltem lendkereket. Semmi egyebet ami komoly lenne.

A sztori a következő:

Szörfözni mentünk a haverokkal de a tópart víz alatt volt, amilyen marhák vagyunk átgázoltunk a kocsikkal kb rendszám tábla alsó éléig érő vízen. Igy utólag elég idióta ötlet volt. Ez után kezdett lassan ciripelni valami a kocsiban. Először szíj hangra gyanakodtam. Aztán napról napra egyre jobban hallottam és egyre csikorgósabb hangja lett. A híres szerelők tippelgettek, hogy ez kuplung csapágy vagy a lamellán fellazult szegecsek meg mit tudom én még milyen hangok. Aztán elvittem az egyik olasz mániáshoz, szétkapta és lógó orral közölte a sokkoló hírt: Lendkerék! Na mondom, én újat biztos nem veszek! Végül szereztem egy 1,9-es Puntóét 100 Euróért. Mikor érte mentem, nem is nagyon hasonlított az eredetire de aztán átméregettem a lyukakat, meg fogas koszorú magasságát, fogszámot stb. és minden egyezett. Azóta is ezzel fut a kocsi, bár már nem nálam. Ekkor kb. 170.000 km volt a kocsiban.

Szerintem ez a hiba a kavargó homokos víz miatt jött elő, amivel rendesen kiöblítettem a kettős tömegűt. Ráadásul 3 napon egymás után. Ezekben a napokban a  többiek kocsiján is elő jött ez-az: vezető ill feszítő görgők, amikhez elért a víz. Ezek mondjuk más márkák voltak.

Szóval így jártam. Egyébként le a kalappal a JTD-k előtt, ritka strapabíró motorok! Én nem félek tőlük a mostani gép is JTD.

Előzmény: fil (1178)
kappa_tds Creative Commons License 2011.06.27 0 0 1201

Valóban akár igaz lehet az állításod, amit a porlasztókról írsz, ellenben azt azért halkan megjegyezném, hogy a mágnestekercses Bosch porlasztót(ez van a Lybra 1.9;2.4 Jtd-ben is), szakműhelyek, Bosch szervízek, illetve dízeles mesterek-akik beruháztak rá-javítják.Itt Nyugat-dunántúlon, ahol lakom, itt is javítják, cseredarabbal, 1-2 év garanciával db-ját 25 ezer forintért.Ebből mindössze azt akarom kihozni,hogy már nem drága a cseréje sem, egy ilyen porlasztónak(szemben a Ford TDCi motorjának a felújíthatatlan Delphi befecskendezőjével!), és akkor még nem beszéltem arról, hogy olaszból könnyen lehet szerezni, törött , de bontott autóból, keveset futott motorból ilyesmit.Az viszont tény, hogy a dízelekben akár jóval nagyobb futásteljesítmény lehet, mint a benzines társaikban.Ellenben akár 2-szer is annyit elmennek, ha odafigyelnek rá, gond, és hibamentesen is.Szerintem nem nagyon kell megijedni egy 150 ezret futott dízeltől, ha meg 2.4-es Jtd, akkor az a futásteljesítmény szinte semmi!...és a 2.4-es kb felét eszi az 1.6-os benzinesnek, gázolajból.Hamár benzines, akkor szerintem az 1.8-es jobb választás lehet(ne), mert azt kevésbé kell pörgetni, hamarabb megjön  a nyomaték, ezáltal kevesebbet kopik, és kevesebbet eszik is.De kinek a pap, kinek a papné!:)

Előzmény: Guzzista (1175)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!