Elvtárs, zárt területen jársz! Belépési engedélyért a Központi Bizottsághoz folyamodhatsz, ha a káderlapodat leadod a személyzeti osztály iketagfelveteli@index.hu címén. Ha szerencsés vagy, bölcs döntéséről értesít a Párt. Ha nem, akkor az Államvédelem.
Megszavazzuk a főkurátori posztot Önnek a PINÁ-ban.
Jó munkát, jó kurátorkodást kívánunk.
Javasoljuk gegenseegross et-et a Felügyelő Bizottság elnökének.
igen értékeljük humánus mivoltát, nevezetesen, hogy Kovács Protko elvtársért így aggódik. De ne izguljon az etnő, Kovács etnak is szánunk szerepet, az antarktiszi alapszervezetünk vezetését vállalta el önszántából (az csak aljas rágalom, hogy önkéntes felajánlása közben egy kalasnyikov irányult a mellkasára) - Szenegál túl közel van, etnő, és túl komfortos a puritán Kovács etnak.
A román határ lezárását támogattyuk. Az Ön ébersége, és vaskeze igen teccik nekünk már most.
Viszont figyelmeztetem az etnőt, hogy a kupik létrehozására tett javaslata erősen a populizmus jellegét mutattya, és azt mink nem szeressük (meg is mondtuk már többször).
Lamperth etnőnek is új szerepet szánunk: a parlament konyháján fogja felügyelni a román vendégmunkásokat, helyettese Szili etnő lesz, aki kifejezetten a barna láb és fekete kéz (esetleg fordítva) meglétét lesz hivatott csekkelni.
Kommunisták nem esnek túlzásba, ezen a heti 4-5 alkalmon jót nevettünk az elvtársnőkkel. Egyeseknek azonban huncutul felcsillant a szemük.
Párttagsági felmutatása 20 %-os kedvezményre jogosít. A Puffdame személyesen ellenőrzi az elvtársak szabályszerű fegyverzetét.
Elftársak és Elvtársnők! Kyu élvtársnő felhívására önként jelentkezem a Politikai Identitás és Népakarat Alapítvány (PINA) főkurátori posztjára. A Független Árnyékkormány Szervezet (FÁSZ) felállítása után várjuk az élvtársak önkéntes felajánlkozását az alapítványunkba is! Hív a Párt, hív a PINA!
SZABACCSÁG, ÉBERSÉG, STRÉBERSÉG!
Köszönöm a lehetőséget, hogy választhatok magamnak egy bársonyszéket. Hosszas megfontolás és némi ebéd után úgy döntöttem, hogy külügyminiszter akarok lenni. Tisztában vagyok azzal, hogy emiatt Kovács Protko Laca et. munkanélküli lesz, ezért felajánlom neki, a szenegáli nagyköveti posztot. Szvsz. kiválóan végezné ott is az ároktemetést.
Első intézkedésként lezárom a román határt, mert jelzést kaptunk 23 millió román beutazási szándékáról. Helyi összekötőnk küldött erről egy szemléltető fotót is. Ne tévesszen meg senkit, hogy nem látja mind a 23 millió románt, ott vannak, nekem elhihetik az elvtársak.
éber sesebese külügyminiszter etnő.
P.S. Lamperth miniszter etnővel közösen kidolgozott tervünk szerint július 1-jétől minden városban min. 10 kupi lesz, az ott dolgozó elvtársnőket Ukrajnából, Szlovákiából és Csehországból hozattuk. Kötelezővé tesszük minden hímnemű elvtárs számára, hogy havonta 2-3 estét a kijelölt kupiban töltsön.
Amint azt alant is láthassa, egy sarló-kalapács nem feltétlenül önkényuralmi jelkép. Mint ahogy az alsónadrág sem az. Medgyessy et. nevét - ahogy Ön alább sugallta - megváltoztathatjuk.
Javaslataim a következők.
1. kőbányai tősgyökér változat: Megyesi 2. dzsentrivoltamszocdemlettem változat: Meggyesy 3. Deutschland, Deutschland über alles* változat: Peter von und zu Mediasch azaz Mediaschy
Javaslatokat, tippeket kérek.
Ellentengernagy et.
s.k.
*: lehet, hogy ezért újabb hetet kapok?
(PS: Mediasch a német neve a névadó szász városkának)
Ravasz az et, nem mondom.
Nem ismeri el legitimitásom, és önkényuralmi jelképet kér tőlem bizonyságul, hogy jól letiltson engem is valami sötét, Fidesznáci modera.
Ügyes. :)
Meggyesi et. pediglen elég jó et, ezt mindenki vegye tudomásul, ellenkező esetben súlyos intázkedéseket leszünk kénytelen foganatosítani.
(előbb egy szem/szélyes megjegyzés, hogy ne legyen folyton gondja mindenféle mozgalmi neveimmel. ném. 'gegen' - magy. 'ellen'; n. 'See' - m. 'tenger'; n. 'gross' - m. 'nagy' - A nevem tehát ellentengernagy. Eftás, természetesen.)
Aztán, tudja, kétségek fogalmazódtak meg a solymári PB-ben. Medgyessy eftás szociáldemokratának vallja magát. Jó eftás, jó eftás, de nem elég jó eftás. Ahhoz semmiképpen nem elég jó, hopgy pártelnököket nevezzen ki, erre a solymári PB változatlanul fenntartja magának a jogot. Majd ha hoz az eftásnő egy sarló-kalapácsos megbízólevelet Münnich Ferenc eftástól, akkor fontolóra vesszük beleegyezésünket.
:)))))))))))))
Khmmm...
Csak komolyság elvtársnő, nem röhögtetjük a pártelnököt, mikor komoly mozgalmi munkát végez! Fegyelem!
Kedves sólymári PB,
kérdéseikre válaszoltam, legitimitásomhoz kétség nem férhet.
A beiktatásom utáni 1. határozatomat közlöm az elvtársakkal:
azonnali hatállyal megalakítom a Független Árnyékkormány Szervezetet (FÁSZ), arra az esetre, ha a fasiszta, Fidesznáci söpredéknek túl jól sikerülne az utcai politizálás, és esetleg megbuktatná szeretett kormányunkat (bár erre semmi esélyük, ahogy elnézem őket).
Sesebese etnő megtarthatja a farkcióvezetői tisztségét, valamint -kitüntetésül- választhat a miniszteri tárcák közül.
Fu...Gegenizé elvtársnak adományozom a hadügyi tárcát (igen, hadügy, nemisám honvédelmi, mi harcos kormány leszünk).
A további posztok várományosaira javaslatokat várok.
Ezt kedves barátom, Fuxi marsall (aki jelenleg jól megérdemelt sötétzárkáját tölti) küldi Nektek, okulásul. Azt mondja, egy német kiállítási katalógusban találta, melynek címe, Hogyan próbáljuk kijátszani azon fidesznáci moderátorok éberségét, akiknek nótából, kegyelemből és cédulából egyaránt csak 0.5 jutott
hogy ki léptetett elő? Természetesen szeretett miniszterelnök elvtársunk (ha elkerülte volna az elvtársak figyelmét, akkor most zajlik a jó elvtársak kitüntetése, különböző koncok szétosztogatása), az áldozatos mozgalmi munkám honoráriumaként. Az Index Kommunista Párt vezetője mától én vagyok, így mindenki az alattvaló...vagyis beosztottam.
Ehhez tarcsák magukat az elvtársak, elvtársnők. Kedvemben járni kötelező, hízelegni pedig fölöttébb kívánatos.
Lehet kezdeni. :)
Hát így nem lesz 3000 ma!
Mi van a mozgalommal, mindenki henyél?!
Büntető eljárást fogok indítani a frakció ellen, ha nem kerül elő -de azonnal!- mindenki!
Sajnos, számomra nem megtekinthető N. O. et. fenyegetésére szánt illusztrációja. Ez most a fidesznáci tűzfal miatt van, vagy esetleg Ön valamit elizélt?
A mai napiparancs úgy hangzik, hogy előre a 3000-ért! Nincs mese, ezt ma el kell érnünk, meg kell mutatnunk minden fidesznáci indexlakónak (akik egyre kisebb létszámban vannak jele), hogy mi milyen erősek, szorgalmasak, szépek és okosak vagyunk.
Szóval, munkára fel, elvtársak!
FELHÍVÁS:
A Párt propagandaosztálya meghívja az elvtársakat az osztályharcban eddig elért eredményeikért június 22-én 10.00 órakor a Grasham palotában rendezendő oroszkrémtorta-smirnoffvodkapartira (lufi is lesz!!!). Megjelenés kötelező!!!
Ezzel összekötve szigorú átvilágítást tartunk az elvtársak, elvtársnők körében:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
ÖSSZETARTÁS!!!!
Pityke vez.förm.
u.i.: örülök elvtársak, hogy a fasisztamoderátorok gyenge támadásait a közismerten csavaroseszű marxista ideológiával félresöpritek, akárcsak büszke Vörös Hadseregünk a hitleri armadát.