Félő, hogy Orbán megválasztja a leendő ellenfelét -"Százezer tudatos fideszes résztvevő az ellenzéki előválasztáson elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa akár kétmillió valódi ellenzéki szavazó akaratát!"
Kálomista az Európai Unióhoz fordul, ha nem kap kellő lejátszási lehetőséget a propagandafilmje. Az Unió nyilván segít, hogy ne kelljen Kálomistának szerencsétlenkednie és elvárásainak megfelelően jól járjon.
Gondolom, hogy mindenki tudja - na meg látszik is az illetőn -, hogy hogyan futott be Kálomista, mint "producer" és mint színigazgató.
Először kertészeti ágazatvezető volt, majd a TV sofórje, aztán - ki tudja, miből, de valószínűleg a sofőrködés kiemelten fizet - megalapította a saját producercégét.
Soha nem részesült szakmai képzésben, amolyan fideszes értelmiség, az a színvonal.
Jó sokat dumálnak és blabláznak arról, hogy ki mindenki kap támogatást és szépen bevallják, hogy ők is kaptak.
Tehát a filmben közpénz van.
"Ez a kedvezmény tehát mindenkinek jár."
De csak annak, aki filmet készít, naná. Kálomista pedig filmet készített, közvetett támogatás igénybevételével (azaz közpénzből).
Élvezet olvasni, ahogy többszöri kérdésre is csak mellédumál ez az egyén. A különbség csak annyi, hogy nem közvetlen, az NFI pénzéből ment a film, hanem közvetett támogatásokból.
Állítólag jobb lesz mint a Háború és béke. Kálomista a korábbi filmjeit, a 6:3, Zimmer Feri stb. végre egy propagandafilmmel egészíti ki, nyilván ezzel a pályája csúcsára ért, innen már csak a lejtő jöhet.
-Úgy látszik, Káloméknak nem sürgős hozzájutni a pénzhez.
"A pénzhez a film elkészülte után, részletes költségelszámolással lehet hozzájutni, a kedvezmény mindenkinek jár. Kálomista hozzátette, minden filmet regisztrálni kell a Nemzeti Filmirodánál (NFI), banki igazolásokkal kell alátámasztani, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő források."
Nem szeretem az idegállapotban lévő szerencsétleneket rugdosni, és te szemlátomást újra oda kerültél a tegnapi 2/0-as fiaskod után.
Elég sokan és elég egyértelműen bizonyították, hogy nem mondasz igazat. Persze értem én, hogy fideszes barátomnak, Vitonak nem hiszel, dehát voltak itt komolyabb kritikusaid is.