Félő, hogy Orbán megválasztja a leendő ellenfelét -"Százezer tudatos fideszes résztvevő az ellenzéki előválasztáson elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa akár kétmillió valódi ellenzéki szavazó akaratát!"
Nem kell az urnákat felnyitni, hogy tudják hányan szavaztak. Nem az ismert, hogy kire szavaztak, hanem az, hogy hányan ugyanis mindenki személyazonosságát és lakcímét leellenőrzik, a szavazók száma ebből tudható okostojás.
– Hozzám semmiféle vállalkozói többletköltség igény, illetve határidő módosítási kérelem nem jutott el, minden a terv szerint halad – mondta a napilapnak a pályatábla beemelésekor tartott bejáráson Tüttő Kata, üzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A szocialista politikus azt is elmondta, hogy a kormány által ígért hatmilliárd forintos támogatásról egyelőre a kifizetés ütemezését és feltételeit tartalmazó szerződést sem sikerült aláírni, holott hárommilliárd szerepel az idei állami költségvetésben.
A kormány nem csupán elvonásokkal és újabb adókkal sújtja az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatot, de még a közösségi közlekedés kötelező ellátására biztosított normatívát sem fizeti ki, írja a Népszava, hozzátéve, hogy korábban erre nem volt példa, Tarlós István főpolgármestersége idején időben megkapta a pénzt a város.
Láthatóan, finoman szólva, elképesztően felkészületlen vagy, mielőtt ilyen bődületes ballib-féle f@xságokat pötyögsz ide, próbáld meg értelmezi, hogy mi is van szerződésben, mikor és milyen ütemben kell fizetni.
Amíg nem írod ide, hogy melyik újságban olvastad vagy melyik internetes oldalon találtad Gyurcsány általad idézett véleményét, addig egy hazug, rágalmazó ember vagy, amely rágalmazást szemétkedésként már legalább tízszer ide írtad.