A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
„De ha az űrhajóst vízbe merítjük, akkor bármekkora gyorsulással indítható.”
Arról hallottam, hogy az asztronautákat egy mély medencében gyakoroltatják a súlytalanságban ( gyenge gravitációs mező) végzendő feladatokra. De arról nem tudok, hogy ott a víz alatt, gyorsulásnak teszik ki őket.:-(
Végre egyszer sikerült rávilágítanod egy tudományos érdekességre, amit még a hivatásos fizikusok sem nagyon tudnak.
A bálna súlya azért nulla a vízben, mert ugyanannyi vizet szorít ki, mint a saját térfogata. Vagyis a vízben nem számít, hogy mennyi a bálna szárazföldi súlya.
Eddig érted?
Hogyan függ ez össze az űrutazással?
Az űrhajós nem visel el akármekkora gyorsulást, ezért az űrhajók csak néhány g gyorsulással indíthatók. Így sok idő kell, hogy elérjék a tízszeres fénysebességet.
De ha az űrhajóst vízbe merítjük, akkor bármekkora gyorsulással indítható.
„De nem látom, hogy törnéd a fejed a jó válaszon.”
Ez volt a kérdésem. Mindegyikre más módon hat a gravitáció. Ez is egyféle szimmetriasértésnek számít?
Erre te visszakérdeztél.
„Talán az egyiket vonzza, a másikat taszítja, a harmadikra meg nincs is hatása?
Vagy hogyan képzeled?”
Mire én is visszakérdeztem.
Ha szárazföldre kerül egy bálna, az a saját súlya miatt elpusztul. A levegőben lévő albatrosznak meg tudod mérni a súlyos tömegét?
Erre te kioktatsz, hogy… „Biztosan hallottál már Archimédeszről. A bálna súlya a vízben gyakorlatilag nulla, mert a fajsúlya nagyjából megegyezik a víz fajsúlyával.”
„ Sőt, Ciolkovszkij rájött arra is, hogy ha a kétszer nagyobb lenne a földi gravitáció, a bálna súlya akkor is nulla lenne a vízben.”
Ha szárazföldre kerül egy bálna, az a saját súlya miatt elpusztul. A levegőben lévő albatrosznak meg tudod mérni a súlyos tömegét? Csak ilyen dolgokon agyalok. Viccen kívül.
A szárazföldön élők a Földel, a tengerben élők a vízzel, a hetekig levegőben lévő madarak a levegővel vannak „csatolásban”. Mindegyikre más módon hat a gravitáció. Ez is egyféle szimmetriasértésnek számít?
Senkinek sincs direkt csatolása a valódi valósághoz. Vannak (bizonyos tartományban) működőképes matematikai leírások. Ez nem zárja ki, hogy hasonlóan jó másik megoldás is legyen.
Az iskolában a matematika az ekvivalens algebrai átalakításokon alapul.
Habár lehet ugyanaz az eredmény úgy is, hogy két egyenlet semmiféle módon nem alakítható át egymásba algebrailag.
(Érdemes lenne erre a témára egy matematika tanszéket gründolni.)
nem a két részecskében voltak bezárva a "termék" részecskék, hanem éppen az ütközés helyén kolbászoltak virtuális részecskeként, és amikor az ütközés energiája helyet keresett magának, akkor az éppen arra tébláboló virtuális részecskének passzolja le a fizika, és valódivá billenti őket.
Ezen a szinten elmondva érthető. Az ördög a törlesztő részletekben van.
Az egyik mezőből az energia át kell csatolódjon egy (vagy több) másik mezőbe.
A csatolt mezők között a kölcsönhatás a Lagrange-függvényben szorzatként írható fel.
(Ne feledkezzünk meg róla, hogy ez matematikai modell, nem a valóság.)
„Visszakérdezek: Most a kalap karimáján táncolunk. Ki meri azt mondani, hogy az energia ott nulla?
A csúcsponton biztos több volt, és talán az pozitív.”
A kalap tetején nagyon bizonytalan a fennmaradás, mert minden oldalról böködnek a törpék (energiaoperátorok). Egy lusta törpével szemben lévő szorgos törpe lelökhet minket a tetőről. A völgyben (karimán) meg elgurigázunk egy darabig a lejutástól kapott lendülettel. A kalap belsejében dolgoznak a bányász törpék, akik alagutat ásnak. Amikor kilyukadnak a völgybe, az éppen ott „lődörgő” átsuhan az alagút másik végéig, ahol a világvégén találja magát. ;-) :-)))
"Van valami lényeges különbség a valódi és virtuális részecskék között.
Még nem igazán értem."
Elárulom: az energia az.
A valódi részecskéknek van saját energiájuk, a virtuálisaknak csak "kölcsönkapott" energiája van, és azt vissza kell adni, máskülönben borul a rovancs.
Tudod, van egy kapcsolat az energia és az idő között, ami konyhanyelven fogalmazva azt eredményezi, hogy kvantumszinten kikölcsönözhetsz a valóságtól a létezésedhez energiát, ha azt elég rövid ideig teszed, és visszaadod mielőtt a Revizor észreveszi.
Mellékesen: amikor a gyorsítóban összecsapnak két valódi részecskét, és szerte-freccsen mindenféle egzotikus részecske, akkor bizony nem a két részecskében voltak bezárva a "termék" részecskék, hanem éppen az ütközés helyén kolbászoltak virtuális részecskeként, és amikor az ütközés energiája helyet keresett magának, akkor az éppen arra tébláboló virtuális részecskének passzolja le a fizika, és valódivá billenti őket.
Erre vezethető vissza, hogy két egyforma részecske egyforma mozgási energiával egymásnak csapásából minden esetben más-más "termék" szétfreccsenés történik.
Gondolj arra, hogy mondjuk az elektronmező egy sík lepedő, és ahol gerjesztett állapotban nagy amplitúdóval hullámzik, ott van egy elektron részecske. (Vagy pozitron.)
Valahogy nekem a kis manók azt súgják, hogy ez nem tiszta.
(Lukács Béla szerint a beszédközpont a bal agyféltekében van, és a jobb félteke nem tud beszélni. De én úgy kommunikálok vele, mint egy süketnémával. Vagy mint a barkochba játékban. Még faggatnom kell...)
Képzeld el a fordítottját. Van egy elektron, mint valódi részecske.
Ezek szerint ennek időnként el kellene tűnnie?
Mitől van ott egy elektron?
Kellően nagy térfogatban már kis pozitív fajlagos energia is összeállhat(na) egy elektronná.
Van valami lényeges különbség a valódi és virtuális részecskék között.
Még nem igazán értem.
(Egykori témavezetőm helyettese/utódja szerint nem szégyen kérdezni, ha az ember valamit nem ért.)
