A tér megújulásának lépései. Tervek, elképzelések, és azok megvalósulása. Ha marad a nemzeti kormány, akkor jó esély mutatkozik, hogy a tervek nemcsak tervek maradnak, hanem lesz is belőle valami.
Sőt úgy hozzák a vidéki stadion árát, mint bagatell lóvét, rongyos-szaros ötmilliárd forintot, aminél sokkal többet érdemelt volna a Széll Kálmán tér, ahová még egy virslis bódét sem tudtak építeni ennyiből.
Közvetlenül a fa körül más a szín, nyilván más az alatta levő réteg is. Az önmagában nem gond, teljesen rendjén van, évek során nyugodtan engedhet a fának. A gond azzal van, hogy nagy járófelületeket is burkoltak ugyanezzel az anyaggal. És ez azért egészen furcsa, mintha egy tervezőnek, aki egy közlekedési csomópontot tervez, nem jutna eszébe, hogy ott emberek is járni fognak. Ezt egyszerűen nem értem, hogy tud ilyesmi megtörténni.
(Ők mondták magukról, hogy székelyek, mert úgy egyébként nem szokott érdekelni senkinek a származása. Főleg mióta az Altárói piacon a kínai dumált le a saját törülközőjéről, hogy az "szar kínai").
A Trocaderó meg nem igazán tűnt parkolónak, bár már a fene se ismeri ki magát, hogy hol, mi és micsoda.
Megcsinálják a balliberálisnak a teret, amit lerohasztott, de nem tetszik neki, mert már nem árulnak virslit a buszmegállóban, meg parfümöt a cigányok akciósan.
Herótom van már attól, hogy folyton zabálni akarnak...... Már nem lehet kiállítást, kulturális rendezvényt, könyvvásárt, gyakorlatilag semmit se rendezni, hogy a bódék egyharmada ne lenne valami kajáldás..... Mintha éhen akarnának halni az emberek, ha egy félórát zaba nélkül kell eltölteniük...
Nekem a kertben van vagy húsz különböző fám és tapasztalataim szerint azok évről évre vastagodnak (van, amit hárman sem érünk át). De lehet, hogy ezek csak helyi sajátosságai a fáimnak.
Ami képeket meg belinkeltél, ott azért hagytak két-háromszoros helyet a vastagodásnak, az általam jelzetteknél meg nem, de sebaj, a fa olyan, hogy még a betont is szétnyomja, ha vastagodni akar és akkor lehet majd újra közbeszerezni.
Persze. És mindenki, aki két átszállás közben bekapna egy kiflit, az elmegy a szomszédos téren levő áruházba, felmegy az emeletre és beül valamelyik étkezdébe.
Majd visszajönnek a csavargók, árulnak majd zoknit, pulcsit, fúrógépet, Háténimmárstb. kedvéért még minőségi, eredeti bőrövet is. Lesz majd munkahelyteremtés is.
Pláne, amikor 2m-re van a Mamut:))))) Én sose vásárolnék ilyen utcai, téri standokon, bódékban!!!! Persze tudom, vannak kényszeres vásárlók, pláne, ha pénzük is van hozzá!!!!
Megnéztem a zsindex videóját, most már elhiszem. Neked nem hiszek.
A csúszós burkolat tényleg gáz.
Budapestre teljesen jó ez a felújítás, alapvetően jól néz ki, modern, növény úgysem kell nektek (1-2 fát azért kaptatok), a zsúfoltságot pedig kimondottan szeretitek.
Határozottan jobb, mint amilyen volt. Korábban konkrétan ocsmány volt, lerohasztottátok.
Persze majd visszajönnek a csövesek, mindenféle csavargók, "mélyszegények", a kedvenceitek. Meglátjuk, mennyire vigyáztok rá.
Egyelőre picit üres az egész tér, régen a metrókijáratnál lehetett újságot, cigarettát, péksüteményt, harapnivalót vásárolni, most csak bkv jegyet. Valami olyasmit motyogtak, hogy a tér szélén lesznek üzletfélék, csakhát az emberek nem fognak plusz 50-100 métert gyalogolni egy apró vásárlásért.
Tudom, ti jobban felújítottátok volna azt, amit egyébként évtizedeken át lerohasztottatok. Abból a pénzből persze, amit soha meg nem kerestetek volna, mint a jegybank nyeresége.