Aki szereti ezt a garázst, illetve bánná a megszüntetését itt leírhatja az érveit! Valamint szedjük össze -lehetőleg fotókkal- a tőlünk "elvándorolt" buszokat és megszüntetett(Alvállalkozósított) viszonylatainkat.
Köszönöm, megjött! (Noha meglehetősen "kicsire" sikeredett.)
Más több olyan, ami már régebb óta "gyötör":
- A 173E is megáll6na a Róna utcánál.
- A másik "gyökér" megálló az a 7-es, Hermina úti megállója. Ha a 7-es megáll, az 5-ös, 173-as miért nem? Ha már minden áron csak a 7-est akarja ott megfogni, akkor ehetne azt is, hogy Zugló vá.-t kihagyná (a járdaszigetet jobbról lekerülve), & csak a Hermina útnál állna meg.
- Az meg a másik vérlázító, ahogy "fenyegetőzik" a Fok-Gyem/Vultron. Ha valaki rágyújt a megállóban, akár 50 vessző suhintást is kap6 a szabálysértőre. Értelmetlen. Akit nem érdekel, az úgy is figyelmen kivül hagyja. Mond6ná AKÁR azt is, hogy ne 1enek, ne igyanak, ne szexeljenek a buszon & ne álljanak az 1. ajtóhoz (indokalatlanul.) Számtalan utaspanasz érkezett már a "fenyegetésre", talán ez az oka, hogy sok járművezető már nem engedi végig mondani.
05-03-nak: kedjük mexeretni az újonnan kapott vonalakat. Már a 102-esen is kellőképpen bevannak idomítva az emberek, már tudnak köszönni. Igen, nekem ez nagy lelkifájdalmam. Ha hazaérek, szalad a qtya, a matska, csakhogy köszönjenek. Kolléga a kollégának miért nem tud? Az, hogy a maszek (Nógrád Volán, VT-Transmann) nem köszön, abba nincs semmi kivetni való. Ez őket minősíti. (Tisztelet a kivételnek: van aki kiesik a szélvédőn, csakhogy köszönjön.) Ha civilben vagyok & nem köszön, abban nincs semmi gond. De formaruhában már több, mint írritáló... A HÉV-ezés lehet, csúszik. A csúszás, az a Barátnőm felépülésétől is erősen függ. Válasz nem jött privát levelemre. :-(
Villámhetesnek: amikor találkoztunk az Etele téren (103-ason voltál a O-435-tel), & azt beszéltük, hogy az utóbbi időben sok itt a marakodás, az részben az én hibám is. Én kiálltam az igazamért mindig & ezután is kifogok. Te ismersz, erősen keresztapámra ütöttem. Nem kell az NKH-nak felmenni 1 internetes oldalra se', hogy tudják, milyen állapotok uralkodnak a BKV-nál. Olyan buszok kaptak idén műszakit, amire a szemem kikerekedett. Nem írok frsz.-okat, nem szítom a tüzet. Jah! El se' tudod képzelni, milyen fáradt voltam aznap. Szerinted? 1 de.-ös szám GTO-ból? Pff, többet soha!!! Ne nevess! :-)
BX 59-76(?)-nak: láttalak 25.-én a I-353-mal a garázsnál. Beszélni akartam Veled, de az 1 másik alkalom lesz! Kérlek írd privátban, mikor hol tudnánk találkozni! Köszönöm!
Gábor Gábornak (aki csak olvassa a topicot, de lusta regisztrálni): az Általad látott kocsikból (pl. I-039, 177, 342, O-508, 554) már soha nem lesznek működő képes gépek. A kedvencedet (O-428) a műhelyben láttam, a szószoros értelmében megcsavarodva az aknán: sok 100 db.-ban. :-( Talán most építik bele az "érzékelőt". :-))) (De jót nevettem rajta akkoriban.)
Köszönet illeti a f. év, április 25.-én dolgozó kocsik járművezetőit:
Sajnos ugyanezen a napon csattant a József Nádor téren a I-058 & a O-205. Az ügy még vizsgálat alatt, de úgy néz ki, hogy a "kistatyó" vezetője hibázott.
Köszönöm kérdésedet! Kifli jól van. Volt egy kiegyenlítőművi kúpkeréktámasztó-csapágy törése, aminek következtében három hétig "magaslati levegőn" volt, az egyik emelőszerkezeten. Visszarakták bele azt az utálatos utasszámláló készüléket, így aztán időnként külön utakon járunk, össze-vissza rángatják, de ezt már megszoktuk... Ez van!
A nevezett topikot megtaláltam, A tájékoztatásért fogadd őszinte hálámat.
Egy ideje nem böngésztem a "néhai" Társtopikot. Most látom, hogy megszűnt, vagy áthelyezték. Oda, ahová átkerült, állítólag nem rendelkezem a hozzászólás jogával. Mi folyik itt? Egy kiválasztottakból álló, zártkörü, elitcsapaté lett a topik, vagy lemaradtam valamiről?
Kérlek, ha időd engedi, röviden tájékoztass a fejleményekről.
Amint látom, Te valamilyen "Főmufti" vagy, nagyon érted ezeket a Fórumos trükköket.
Attól félek, 05-20-ra sem számíthatunk egy pár napig/hétig. A hátulja elég brutálisan váztörött, csak annyira hogy a hátsó ajtó már ki sem nyílik, a váz azon része kb. 5 centivel kiljebb van mint a többi...
Emellett vázügyileg a 15-15 is tragikus állapotú, 13-35 szintúgy.
Teljes mértékben egyetértek veled. Viszont azt a retardált f*szkalapot, aki ezt a sok pozitívumot kikötötte belőle, mint keringető, fűtés és társai, annak egy életre elvenném a kedvét még a buszok látványától is. Hogy miért nem azt kötözgeti össze-vissza ami vele egyidős, az szerintem ideillő kérdés.
Én a múlthéten voltam a GNX-309-cel, a kick-down kapcsolója akkor még működött. Hála istennek akkor ezt is sikerült tönkretenni. Jó lenne ha az új műszakvezető az ilyen hozzá nem értő szerelőket jó alaposan pitschán vágná, mert ez a 2 kocsi volt a legjobb, mikor megérkeztek. Fél év alatt sikerült ezeket is sima 260-as szintre hozni.
Az átfolyásmérőhöz meg annyit mondanék, hogy míg a 07-82-vel 9 literrel megjártam oda-vissza a 212-est, addig a GNX-309-nek a 9 liter hegymenetben sem volt elég. Szerintem még a fagyálló fogyasztását is hozzáveszi.
Nem tudom szoktál-e előzményt olvasni, de mivel nagykijelzős, elsőszériás kezelő van benne, aminek nem lehet állítani a kijelző kompatibilitását, így oldalra annyit írt ki eddig, hogy BORÁROS, vagy LEHEL, vagy SVÁBHEGY, mindenféle viszonylatszám és értelmes megnevezés nélkül, így gondoltam valami értelmeset is lehet hozni belőle. Így kiíírja a viszonylatszámot is oldalra. Sajnos annyira még nem vagyok bennfentes, hogy tudjak kérni egy normális kezelőt a buszba. Ez legalább félig-meddig megoldás a problémájára, úgyszintén a homlokfalban elcsúsztatott szöveggel. Megpróbálok holnap beszélni fok-gyem javítás és alkatrészellátás ügyében a garázsban lévő új műszakvezetővel. Addig örülök neki hogy valamennyire sikerült életre kelteni.
- Mindkét debreceni túlfogyaszt, szerintem az átfolyásmérő van elkötve.
- A 309-es alatt rövid híd van, a 443-as alatt hosszú. Szerintem nem a programmal van ott a varia, hanem az áttétellel. A 309 kick-down-ra már semmit nem csinál, a 443 még úgy-ahogy hajlandó visszaváltani.
- Kályha, keringetőszivattyú már kikötve/lekötve/tönkretéve.
- Alsó + radiátor kikötve/lekötve/tönkretéve.
- Lehetne rendelni mindkettőhöz egy garnitúra fékbetétet előre, csere után meg egy fékállítás elférne mindkét autón.
Iszonyatos sebességgel koptatják az ékszíjakat. Én nem tudom mivel lehet a probléma, de 2 napos friss ékszíjal úgy csikorognak, hogy elviselhetetlen.
Az ex. debreceni kocsiknak VOITH DIWA 853.3-as programjuk van, ezáltal kegyetlenül magas fordulatszámnál váltanak. Visszaváltással nincs gond, mert egy kicsit is jobban rálépsz a gázra máris visszakapcsolnak. Emellett olyan fogyasztása van a GNX-309-nek, hog nem akartam elhinni. amig egy sima 260-assal elmész 35 literrel 100km-t, a debreceniekkel garantált a 43. 212-esen majdnem 2x annyit fogyasztott egy kör alatt a GNX-309, mint előtte a BPO-782.
A narancs 443-aska kezd -ismét- nem túl szimpatikus lenni, ugyanis pár hete a motorból, vagy lehet, hogy a váltónak volt a hangja, de váltás előtt ilyen égtelen nyikorgás-csikorgás volt, és nehezen vette be a fokozatot. Volt egy 3-4 nap amikor nem csinálta, de most megint Ez mi lhet?
Az e-mail címem senki nem kérdezte, csak annyira a "takarékosságon" m1 a téma. De tudod mit? Van most bőven bajom, gondom, felejtsük el ami volt & inditsunk tiszta lappal. Ez az 1 topic van, ahova szívesen benézek, mert ez olyan nekem, mintha hazajárnék. Ne rontsuk el!