Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
nem is tudom, miért probléma az, ha valaki elhatárolódik az általa ill. a mai civilizált társadalom erkölcsi normái által is elfogadhatatlannak tartott hozzászólásoktól?
A jelen társadalmakban, azon belül a "nyugati" társadalmakban is óriási különbségek vannak a sérült gyerekekhez/emberekhez fűződő viszonyban. Kis hazánkban, sajnos, mint tudjuk, az ördög valagán a májfoltnak tekintik a sérült embert. Ilyen szempontból Magyarország és Amerika: ég és föld. A súlyos születési rendellenességgel világra jött kislány élete nehéz lesz, de ne felejtsük el, hogy egy olyan országban él, ahol közlekedési jelzőtáblát helyeznek ki a ház elé, ha hallássérült gyerek lakik ott.
egy magát civilizáltnak mondott társadalom nem teheti meg, h bármire hivatkozva megöljön egy emberi lényt, még akkor se, ha ez esetleg ellenkezik az emberiség mint faj érdekeivel.
az viszont, h a konkrét személy, azaz a szülő(k) elég erősnek érzi-e magát arra, h vállaljon egy sérült gyereket, ez teljesen egyéni.
nem várható el senkitől, h nagyobb terhet cipeljen, mint amekkorát elbír.
ilyen értelemben bármelyik döntés lehet racionális is és érzelmi is, és ebbe senkinek sincs joga beleszólni, aki nem maga cipeli a terhet.
az biztos, h iszonyatos teher van a szülőkön egy ilyen esetben.
kegyetlenül hangzik, de a „taigetosz”, pontosabban egy olyan társadalom, ahol az az elfogadott, h a sérült újszülöttet megölik, a teher egy részét leveszi a szülő(k) válláról.
jelenleg viszont nem így van, tehát mindenkinek magának kell eldönteni, h vállalja-e a sérült gyerekét vagy se, a megszületettekről pedig gondoskodni kell.
Régen is volt ilyen, Taigetosznak hívták :( Az, hogy már a terhesség elején látszik a rendellenesség, nem jelenti azt, hogy automatikusan abortusz mellett döntenek a szülők. Valóban racionális lenne, de néha nem így döntenek. Egy 'értelmes' vagy inkább fájóan racionális társadalom meg kihozza ebből is a legtöbbet. Pl. ebben az esetben: http://julianawetmore.net/story.php - IDE CSAK AZ KATTINTSON, AKI NAGYON ERŐS.
Aki nem nagyon erős, annak csak annyit, hogy ez egy arc nélkül született kislány honlapja. Látták a szülők az ultrahangon a rendellenességet, de nem törődtek vele, mondván, ez az ő gyerekük. A kislány apja katona, így a gyerek kezelését bevállalta a hadsereg. Kísérleti nyúl lett a kislányból, jó sok mindent ki lehet próbálni rajta :( A szülők meg bárgyún vigyorognak honlapon, tévéműsorokban, hogy ugye mégis jó döntést hoztak, mert lám mindenki segít nekik, és mennyire szeretnivaló a kislány... Döbbenet.
Nem tudom, nekem nem tudnának annyi adójóváírást adni, hogy gyereket szüljek ezért. Én megfordítanám a dolgot: nem a gyerek beígérésére adnék pénzt (szocpol), mert annak kényszerből, határidőre meg kell születni, ha akarják a szülő egyébként, ha nem. De ha a már megszületett gyerek kapná, akkor nem lenne az a félelme senkinek, hogy nem tudja eltartani a gyereket (pl. a családi pótlék jó lenne erre, valami értelmes összegben).
B(mint Bokros) terv, hogy elvenni mindenféle juttatást és rendes minimálbért, fizetéseket meghatározni (Bokros itt a mondat második felét szokta elfelejteni). Akkor megint nem lenne gond egy gyereket eltartani.
Ja, értem. De régebben ezeket nem lehetett látni. Egyszerűen megszületett a bébi, akár volt karja, akár nem. Nem tudhatták előre. Legfeljebb a legjobbat tudhatták kihozni abból a helyzetből.
Hát, tőled idéztem az "említett szülők"et, én azt hittem, hogy a videón látható ember szüleit emlegeted így, de ha nem, akkor neked kell megmondani, hogy kik is tulajdonképpen az "említett szülők". : )))
Hát én az első gyerekem előtt biztos voltam abban, hogy képtelen lennék sérült gyereket felnevelni. Aztán amikor láttam, hogy mi a különbség aközött, ahogy én állok a gyerekemhez vagy ahogy más, már nem voltam biztos abban, hogy képtelenségem ellenére is nem kellene-e valahogy megoldanom... Végül, ezt már biztosan írtam ezen a topikon is, a harmadik gyerekem tényleg sérült lett, ajak- és szájpadhasadékos, amúgy egy rendkívül szerencsés probléma, sokat kell vele szenvedni, de igen jó eredményeket lehet elérni, eddig igazán komoly nehézségünk még nem volt, de azt azért nem mondanám, hogy mindig jól bírom. Pedig tudhatom, hogy legkésőbb mire leérettségizik, addigra pont egész ember lesz ő is, és amúgy zseniális kisfiú, a legvidámabb a három gyerekem közül...
konkrétan milyen szülőkét? mondjuk akik akkor vették észre hogy mondjuk fogyatékos a gyerekük, mikor még simán végezhető abortusz, vagy olyanokról, akik később tudták meg, vagy más szülőkről.
"Neked lenne erőd egy ilyen sérült gyereket felnevelni?"
Ez nem erő kérdése. A döntésé:-)
Gondolom itt se az örömkönnyek törtek fel, mikor meglátták az újszülöttet. Szembesültek egy helyzettel és meg kellett oldani. Eldöntötték - igen - meg fogják oldani a tőlük telhető legjobb módon. Gondolom nem volt egyszerű... Dönthettek volna másképp is, az is az ő dolguk lett volna.
Én is elgondolkodtam rajta egyszer - nem többet - hogy mi lenne, ha 4D ultrahangon azt mondják, hogy ilyen vagy olyan gyerek van a hasamban...mondjuk 24hetes terhesen.
Azt döntöttem semmit nem csinálnék, "folytatnám" tovább.
Az az igazság, hogy ebbe tényleg bele se lehet. : ))) Az anyaságról halvány fogalma sem lehet annak, aki nem próbálta. : ))) Viszont az is elég érdekes nekem, hogy egy csomó szülő bele se gondol, hogy milyen jó, hogy egészséges gyereke született. : )))
az előzőre: nincs mivel vitába szállnom, egyetértek veled, ill. az említett szzülők helyzetét egy kicsit talán másképp látjuk, de az már nézőpont kérdése, nem objektív dolog
erre: nyilván a férfiakra is igaz ez, meg kivételek bőven vannak, de azért szerintem ez a helyzet. lehet hogy más másképp látja
Amúgy nyilván az egész vita elméleti, mivel azért megismételném még egyszer azt, hogy ha valaki terhesen elmegy ultrahangra, akkor ilyen súlyos rendellenességet garantáltan észrevesznek és akkor a meggyőződése szerint dönthet az általa létrehozott élet sorsáról, szóval ez csak régen lehetett probléma és a gyerekvállalás elleni érv.
Meg azt is meg lehet nézni, hogy a 40 év fölötti férfiak nagy része is hogy néz ki, pedig még csak nem is szültek... : ))) (Szintén tisztelet a kivételnek.)
Biztosan nehéz elfogadni, hogy a dolgok túlnőnek a hatáskörödön. De az egész élet ilyen. Ha autót vezetsz és egy másik autós idióta elédszáguld egy elsőbbségadáskötelező tábla mögül, akkor a logikád alapján a kauzális felelősség félig a tied, minek ültél autóba... Abban, hogy egy embernek nem nő ki a karja meg a lába, nem sok szerepe van az anyjának, a gyerekvállalás döntésének semmi köze ahhoz, hogy az az élet hogyan alakul. (Persze, más a helyzet, ha tudatosan (kinek milyen szintű a tudata, ugye) roncsolod azt az életet, de ilyet nem feltételeznék alapban senkiről, annak az embernek a szüleiről meg aztán végképp nem, bár ilyen végtag nélküli gyerekek egész csapata született meg egy időben egy gyógyszer miatt, amit kimondottan terhes nőknek szántak az első időszak hányós problémáinak enyhítésére - és a gyógyszer az első három hónapban ezt tette ezekkel az emberekkel, szóval némi emberi felelősség tagadhatatlanul van itt, csak az nem az anyáé...)
Az, hogy ez az ember ilyen lett, úgy értem: személyiségileg, na az viszont teljes egészében csak a családja műve lehet, a szülei ritka jó, erős és bölcs emberek lehettek, biztosan nagyon szerették őt, és őszintén megvallva nem gondolnám, hogy erre képes lennék, de az biztos, hogy csak nagyon mélyen tisztelni tudom az ilyesmit, szülőket és a gyereküket egyaránt.
