Azért ez nem így működik, hogy besétálunk és felolvassuk. Ennyi erővel én is bemehetnék, hogy nekem marha fontos felolvasnivalóm van. Így még ismert embert se engednek be. Ha egyeztetnek, biztos hogy beengedik őket, de emiatt nem szakítják meg a műsort.
Amit pedig ott történt, az nem temperamentum, hanem vandalizmus. És pont azoknak a békés tüntetőknek tesznek rosszat vele, akikkel pl a külföldi sajtó azonosította őket.
A levelgőbe lövés vaktölténnyel szerintem egyeltalán nem baj, amíg ijesztegetik a feldühödött tömeget, addig nincs baj (mondjuk szerintem a vandálok a felrobbant autókkal jóval nagyobb zajt csináltak).
A temperamentumosabb emberek dobáljanak tojást vagy kiabáljanak hangosabban. Az öncélú vandalizmus nem megoldás semmire.
Egyébként azért se engedték be őket, mert akkor ezen felbátorodba mindenki bemenne ha nem tetszik neki vmi vagy csak szerepelni akar, arra hivatkozva, hogy "de hát szeptemberben is beengedték őket".
Egyébként ha meghallgatod elejétől végéig azt amit az amőbára/origóra kiraktak, akkor tisztává válik a kép. Világosan és érthetően megmondja benne, hogy annyi hiányt csináltak, hogy most minden eszközt be kell vetni, hogy betömjék a lyukakat... azaz legalább ne derüljön ki, hogy valójában mekkora is a hiány... az is szóba kerül, hogy ha minden 5 millió HUF feletti ingatlanra (majdnem az összes) ingatlanadót vetnek ki akkoris csak valami tizedrésze lesz meg a pénznek....
püff neki...
ugye van az a vicc, hogy gyurcsány ál a csillagos ég alatt és megszólal: - Istenem, mit tegyek, hatalmas az államháztartási hiány... nem tudom mitévő legyek...
erre az isten leszól neki: - egyszerű fiam, tedd vissza
Már volt lövöldözés... igaz, hogy egyelőre vaktöltényekkel és levegőbe, de a rendőrök megtették!
Nem túl valószínű, hogy a tüntetők fegyvert ragadnának.
De ha ma sem mond le a kormány akkor tuti h megint balhé lesz este!
Ekkora arcátlanságot! Az ország nagyrésze azt akarja, hogy takarodjanak, de még mindig csak magyaráznak... meg az elmúlt 16 évre próbálják bővíteni amit gyurcsány mondott... ja persze... ha 16 évre gondolt volna, akkor azt mondta volna és nem 2,5 évet.... meg 4 évet...
Nem értem mire jó ha direkt felbőszítik a tömeget.... az emberek tűréshatára véges!
kb20 fős csoport ment az MTV székházhoz, hogy felolvassák/felolvastassák a TVben a követeléseiket. Páran elindultak befele erre elfogták őket és őrizetbe vették. Eddig semmi erőszak nem volt... Ezek után elterjedt a hír, hogy elfogták akik békésen be akartak menni, na erre feldühödött a tömeg és sokan átvonultak a Kossuth térről. A .. hm.. "temperamentumosabb" emberek meg hát.. megmutatták, hogy igen mérgesek, amiért elfogták azokat az emereket.
tehát meg se történt volna ez az egész, ha beengednek 1-2 békés emberkét, hogy elmondják a TVben a követeléseket.
"Annyit látok, hogy Gyurcsányék azok, akik hajlandók valamit csinálni."
Nem tom, te melyik bolygón élsz? Gyurcsányék csináltak valamit? Persze felemelték az áfát újra 20 %-ra, vagy 25-re, és elindítottak egy lavinát, amivel a jónépet teljesen ellehetetlenítik. Ez aztán valami! És nem csak az áfa, hanem az összes többi más is, amit nem fogok elkezdeni sorolni, az MSZP elmehet a bús fenébe, bármi mást, csak őket ne. Erőszakos agresszív banda, nem érdekli őket senki más véleménye, és nehogy azt hidd, hogy azért tesznek bármit is, hogy az ország érdekeit előbbre mozdítsák. Ők a maguk érdekeit mozdítják előre, kihasználják azt a négy évet, ameddig lehet, és kész. Ők már megszedték magukat, több nem is kell nekik.
"A többiek nagyrészt csak fikázódnak, azt meg nagyon könnyű."
Nézel tévét? Mármint most pl. pont az Orbán-Gyurcsány vitára gonolok. Ott mit csinált az a málészájú jóllakott ovodás? Egyhuzamban fikázta az Orbán, hogy ő mennyire sz*r, és hogy ők mennyivel jobbak. És máig ez megy. Ha valamilyen szinten felmerül az Orbán meg az összes többi kormány, Gyurcsány elkezd fikázni, hogy azok mennyire sz*rok voltak, de majd most ők megmutatják! Hát kíváncsi vagyok. De egyébként ez a néplázadás már nagyon küszöbön állt. De én tudom is, hogy mi lesz Gyurcsánynak erre a válasza. Nem fog törődni vele egészen addig, amíg utcai zavargások nem lesznek. Aztán ha még meg is hal jónéhány ember, akkor is csak el fog gondolkozni, hogy hát esetleg valamit máshogy kéne tenni. De azt is csak azért, mert a politikus társai nyomást gyakorolnak rá. Sz*rik ő mindenre rá.
Én is elítélem azokat, akik a tévénél elkezdtek vandálkodni. Azoknak semmi közük az egész tüntetéshez, ők csak balhézni mentek oda. Végre találtak egy jó alkalmat, hogy szétverhessék a fél várost, és ráfogják valamire, hogy azért történt. A nővéremék is voltak tüntetni, de ott is tök békésen zajlott minden. Sőt, ott még mondták is a tüntetők vezetői, hogy ne hagyják magukat provokálni, és maradjanak nyugton, mert nem dúlni és fosztogatni jöttek oda, hanem békésen demonstrálni. Persze a békés demonstrációnak se lesz semmi haszna, úgy látom, hogy sajnos csak akkor fog bármi is történni, ha vér fog folyni. Azt meg nagyon nem szeretném.
Vizitdíj? A jó néger anyjukat! Ez aztán a végletekig felbőszített. Nem elég, hogy fizetem a TB-t, meg az ezzel járó minden kutyasz*rt, de most még fizessek vizitdíjat is. Most már csak az következik, hogy perkálni kell a körzeti orvosnál a receptfelírásért is, meg azért is, mert levegőt merészeltem venni. Most már elég! Nem tudja ez a rohadék, hogy honnan szerezhetne még több pénzt magának. És igazából az a baj, hogy lehet, hogy jó koncepciót dolgoz ki, és szükség van ezekre a pénzekre, de az embereket nem tájékoztatja, nem köti az orrunkra, hogy mire fel emel meg minden árat, és miért kell még többet fizetni. Ha értelmesen el lenne magyarázva, akkor lehet, hogy az emberek nem háborodnának ennyire fel.
teljesen el vagyok keseredve! Kérem! Az én nevemben ne tüntessen senki...főleg ne ilyen eszközökkel. És milyen követelés az, hogy a fradi kerüljön vissza az első osztályba? Könyörgöm!
A jelenlegi (és a rendszerváltás óta mindegyik) kormány nem csinált semmit. és a következő sem fog...
örülök a lelkesedéseteknek kedves tüntetők... de nem kéne állat módjára viselkedni, és most megint birkává vállni...csak most más után menni....
Király, most felhívtuk a világsajtó figyelmét. Meg akartam nézni mit ír a BBC.com, hát címoldalon vagyunk. Nagyon remélem, hogy ezután békés mederben fog folyni a tüntetés, mert ha z erőszak folytatódik, azon se lepódnék meg, ha nemsokára valódi fegyvereket is vinnének a vandálok (nem a békés tüntetők!!). Nekem marhára nem hiányzik hogy itt lövöldözés legyen. Ha véletlenül lelőnek egy rendőrt, akkor arra sortűz lenne a válasz és akkor már tényleg nagy bajok lennének.
A rendőrség nem így működik, ők parancsot teljesítenek. Ez a csoportosulás már nem igazán a politikáról szólt. Mindkét nagy párt el is határolódott tűlük. A rendőröknek az a dolguk, hogy közintézményeket védjenek. Vandalizmussal semmit nem lehet megoldani és semmilyen jó ügyet nem lehet így támogatni.
a rendőröket nem dobálni kellettvolna meg le ÁVH-zni hanem megpróbálni meggyőzni.. végülis ők is ugyanolyan emebrek... sztem simán át is álltak volna páran legalább
Azért ami a tv-nél megy, az már nagyon durva. Természetesen alkotmányos joga mindenkinek tüntetni - lásd Kossuth tér - de amit a tévénél csinálnak, az már vandalizmus. Nekem nagyon beizzított focidrukkereknek tűnnek akik itt vezetik le a verekedhetnékjüket. Arról az 50 emberről beszélek akik gyújtogatnak és törik a rendőrök plexipajzsait. Ezekkel fogják a többi tünetőt is azonosítani. Szerintem ők nem politikai indíttatásból mentek, hanem a balhé miatt.
Figy, nekem nem sok kedvem van vitatkozni semmilyen politikai baromságról. Nem tudom, nem tudhatom, hogy mennyire teljes az amőbán lévő anyag, de mindegy is.
"amit a kormány oldalára belinkeltek" Gondolom feleslegesen mondom, hogy Gyurcsány nem egyenlő a kormánnyal, sőt, még az MSZP sem egyenlő a kormánnyal... Btw, sok más helyen is ott van.
Annyit látok, hogy Gyurcsányék azok, akik hajlandók valamit csinálni. A többiek nagyrészt csak fikázódnak, azt meg nagyon könnyű. Általában ott szoktak elbukni az ilyen kritizálások, amikor valami jobbat kellene javasolni, ahelyett, amit kritizálnak (és ez nem csak a politikában van így). Az a helyzet, hogy ritkán hagyom magam befolyásolni, ráadásul voltam már néhány jobbos tüntetésen, nagyon elegem lett belőlük. Meghát az a tendencia is gyanús lett, hogy egy idő után az összes normálisabb fazon kikopott ezekről a tüntetésekről, és csak a "birka" tömeg maradt.
"megszedte magát, neki már mind1 és elege van" Jah, még azelőtt, hogy kormányra került. Hogy' jön ez ide?
"nem valószínű, hogy véletlen volt az egész..." Valószínűleg tényleg nem, sőt jó eséllyel kampányelem ez is. Az viszont szerintem nem életszerű, hogy amiatt mondjon le, hogy lecseszte a munkatársait egy pártgyűlésen.
itt Pécsen a tandíjellenes tüntetés volt, aztán átmentünk a gyurcsány ellenesre is =)
sajna márakkor értünk oda amikor már sokan voltak, így csak elmondás alapján mondhatom:
állítólag úgy kezdődött, hogy 1 ember felállt egy kőre és elkezdett beszélnipár körülötte állónak... aztán egyre többen lettek.... akkora lett a tömeg, hogy nem lehetett hallani, valaki hozott hangosbeszélőt is(na mi itt kapcsolódtunk be), még nagyobb lett a tömeg, valahonnan hoztak hangfalat meg mikrofont =)))) Lejátszották a "gyurcsányi vallomást". Egyébknt semmi gáz nem volt, a rendőrökkel is jól megvoltunk, sőt .. páran velünk tapsoltak =)
bárki felszólalhatott, minden szervezés nélkül zajlott azegész... békés, bár hangos tömeg gyűlt össze midnenféle hívás nélkül =))) fantasztikus volt! ilyen egy igazi tüntetés! ahol bárki megszólalhat =))))
voltak ott nem is olyan régi mszp-sek is, velünk együtt =)
Én is kezdek rádöbbenni, hogy nemhogy demokrácia nincs, de majdhogynem diktatúra van. Persze, szavazhatsz, de úgyis az lesz, amit ők akarnak, nekik van több pénzük, bármit megtehetnek... Felháborodhatsz, de lesz*rják, ha nem tetszik, akár meg is dögölhetsz, vagy kivándorolhatsz, tök mindegy, csak kussolj. Nem tetszik, hogy már megint lejjebb mennek a fizetések, és ötször annyi embert rúgnak ki, mint amennyit felvesznek? Nem baj, hagy pusztuljon a férgese, neked meg még mindig kuss a neved. Demokrácia az már rég nincs. Az lesz, amit a hatalmon lévő kormány akar, akár ez az érdeked, akár nem. Legfeljebb sztrájkkal lehetne kicsikarni valamit belőlük, mert az már számukra is veszélyes, nehogy becsődöljön a cucc, de akkor is annyira alacsony engedményt tesznek, amivel csak az ember szemét szúrják ki, az emberek meg nekiállnak megint dolgozni, mert örülnek annak a kevésnek is, mint majom a farkának. Szemét dolog ez, dehát nem tehetünk semmit. Ha nem üvöltesz együtt a farkasokkal, akkor lehet, hogy még le is csuknak. Sőt, nem lehet, hanem biztos.
a teljes (?) szövegből egy kevéssé ismert részlet, ami fontos, hogy rádöbbenjünk,hogy hazánkban nincs demokrácia! mindenki tanulta általános iskolában, hogy a nép egyik fontos eszköze a tüntetés... ha már a tüntetést sem veszik komolyan akkor hol van demokrácia? itt biztos nincs... =(
Nem mondom, hogy nem lehetne javítani, sőt én is azt szeretném, ha a helyzet javulna. De ahhoz az összes Gyurcsány féle csúszómászót ki kéne ütni a politikából, és végre olyan életszinvonalat kéne létrehozni, hogy az embereknek ne jusson eszükbe a lopás, mint megélhetési forma. Aki dolgozik, azt fizessék is meg érte. Én is nevetségesen kevés fizetést kapok minden hónapban. Semmire nem elég. Volt abban a szlovéniás riportban, hogy ott egy kezdő orvos is 200 ezer forintot keres. Pedig annyival nem fejlettebbek. Ugyanezt Mo-on is produkálni lehetne. Énszerintem, ha kevesebb lenne a primitív hülye agresszív ember, máris jobb lenne Mo-on. Mindenhol agresszív vadállatokkal találkozni. Mindenki rohan, mindenki szívrohamban fog meghalni. Én úgy döntöttem, hogy lassítok. Ha valaki nem bír eléggé gyorsan bekanyarodni előttem, nem fexem rá a dudára, hanem megvárom, amíg bénázik. Én is voltam kezdő, tudom mennyire szar az, ha teljesen be vagy tojva attól, hogy volánhoz kell ülnöd. Próbálok mindenkinek segíteni, aki kéri, sőt még magamtól is. A múltkor pl megálltam egy elakadt fickónak, és megkérdeztem, hogy tudok e segíteni. Végül elhúztam grétig, mert ő is itt lakott. És tök jól esett, hogy segíthettem, mert tudom, hogy mennyire szar az, ha mindenki csak továbbmegy, és b*sznak rá, hogy te ott halsz meg az útszélen. Ha az emberek gondolkozás és magatartás módja megváltozna, akkor minden sokkal jobb lenne. Máskülönben meg az emberek már annyira agresszívvé váltak, hogy hovatovább én már attól félek, hogy polgárháború fog kirobbanni, addig játszanak az idegeinkkel ezek a szemetek.
Tisztességes emberek? Politikában? hihi :))) Lehet én pesszimisat vagyok...sőt tuti, és nem tartom sokra az emberi fajt (igen, magamat sem) éS én tényleg nem teszek semmit. Nem fogok odamenni transzparensekkel azt kántálni hogy mondjon le... mert szerintem ugyanolyan hazug fog a hatalomra kerülni. És ezeket az intézkedéseket fogja végrehajtani, mert nincs más lehetősége... csak ő majd az előző kormányra fogja. jaj...félre ne érts, nem vagyok Gy.Feri párti. Iszonyú dühös vagyok rá!!! Még emgem (minket) hibáztatott, hogy ide kerültünk...
Ezkb olyan, mint amit a Mátrixban mondtak (1. rész).... hogy az emebreknek elő× egy tökéletes világot csináltak, de azt nem tudták elhinni..... pff...
az emebrek képtelenek elhinni hogy jobb is lehet....
mindenkinél lejjebb csúszunk..... ott van pl Horvátország.. én még nem voltam, de anyám most jött haza és mesélte, hogy egy rendőr nincs, mégis mindent nyitva lehetett hagyni, olyan a közbiztonság.... hol nem akarnak az emebrek lopni? ahol jól élnek.... pedig nemrég még háború dúlt náluk! igaz, hogy van egy tengerpartjuk, de nekünk is lennének turisztikai látványosságaink.....
Annyira primitív emberek vannak az országban, hogy soha nem az fog győzni, ami mindenki érdeke lenne, hanem az, aki a leghitelesebben tudja beetetni a jónépet. Én már csak abban bízom, hogy az EU beköszöntével valami változni fog, és nem fogja hagyni a nyugat, hogy még tovább csússzon le az ország a csőd szélén. Ennél több bőrt már nem tudnak lenyúzni rólunk, szóval most már igazán befejezhetnék az áremeléseke, és a fizetés csökkentéseket, kirúgdosásokat. Tegnap volt a naplóban vagy hol, hogy még szlovéniában is sokkal jobbak az életkörülmények, mint nálunk. Már azon gondolkozom, hogy kivándorlok oda és kész. Csak az a baj, hogy túlságosan bennem van az, hogy én magyar vagyok, ezért itt a helyem. Úh ami ennyire nagy a korrupció itt Mo-n, addig én nem vagyok ilyen derülátó. Túl kis porszemek vagyunk a gépezetben, hogy bármit is meg tudjunk változtatni.
visznt mindig van jobb választás, hiába verik bele az emberekbe, hogy nincs, csak rossz van.... ha a népakarja fog és felállít egy teljesen új pártot, tisztességes emberekből és törvényesen megválasztja őket..... csak egy a baj.. az emberekkel elhitették, hogy nem tehetnek semmit
Hé, gyerekek, figyeljetek Elmagyarázom a bűvészetet A pódium áll, a rivalda kész Zajlik az össznépi megtévesztés Nézd, az ott a kincs Csiribi-csiribá, s híre sincs Az elme villog, dől a szöveg S úgy, ahogy én is, jól megeszed
Tapsra vár, ha becsapott már S él belőled, mint a király S minden csaláshoz van elég ész És a bilincsből mindig kifér a kéz Kérdezed, s félrevezet S jól esik, hogy elhiheted Egy széles mosoly, csak neked S úgy, ahogy én is, jól megeszed
Néhány földön jártam Néhány cirkuszt láttam De jegyet veszek, s ráfizetek Megismétlik a trükkjeiket Nézek, mintha látnék S ő minden törvényt átlép A szemembe küldi a fényt Így lesz a fejben sötét
Hé, gyerekek, figyeljetek Elmagyarázom a bűvészetet Ott lenn a tömegben, ott a helyed Kiválaszt és beköti a szemed Táncolj körbe, jó bohóc Annyira jó, hogy meghatódsz Hallod a tapsot, s nagyra nősz Ez nagy mutatvány, s újra bedőlsz
***A teljesség igénye nélkül***
:))) Szia Farore!!! Ismered ezt a számot? Szerintem jó a szövege :))))
Csak az a baj, hogy vagy maradnak a mostani szemetek, vagy jönnek másikak, akik szintén kilopják a szemünket....
a felvételen rajta is van, hogy beleszakad hogy a semmit kell kormányzásnak beállítania...
megszedte magát, neki már mind1 és elege van, mert tényleg rohadt nehéz lehet folyamat hazudni, már párszor bele is keveredett... ettől persze még nem kisebb bűn, hogy hazudtak éjjel nappal.
nem olyan egyszerű az egész... nem valószínű, hogy véletlen volt az egész...
mellesleg Lemmus és KelemenGY:
hallgatom én amit amőbára belinkeltek... de mitől gondoljátok, hogy amit a kormány oldalára (mert uyge az ő kis játékszerük) kiraknak az valódibb mint más? Mellesleg már egész az elején van benne egy vágás féleség, vagy csak lekapcsolták a felvevőt, mind1.. nem teljes az sem
Pontosan ez a másik fele. Milyen jogon jön Lemmus kioktatni másokat ide, meg rende utasítani, ha semmi köze a topikhoz, és soha nem jött ide még egyszer se beszélgetni, csak kötözködni (de azt is a másik topikra). Az Off topik azért off topik, mert nincs témához kötve, ergo akármiről beszélhetünk. Ha a politikáról akarunk, akkor arról, ha valakit nem érdekel, legfeljebb nem olvassa el.
(Máskülönben meg nem igazán hiszem, hogy Gyurcsány ország világ előtt beismerte volna, hogy hibázott. Nem az a fajta ember. Az interjúban már meg is magyarázta, hogy hogy értette. Mondjuk ez a lényegen nem változtat, mert tényleg semmit nem csináltak, csak hazudtak. A média meg olyan elferdítve hozza nyilvánosságra ezeket a dolgokat, hogy csak na. Csak a szenzációhajhászás vezérli őket, szal már ezért se hiszem, hogy minden igaz, amit ők leadnak.)
Ott ha jól emlékszem, még te visszakoztál, hogy a lényegével a mondandómnak még egyet is értesz, de akkor is úgy jöttél váratlanul támadni, hogy végig se gondoltad azt, hogy miről van szó, és miért is mondtam azt, amit mondtam. Csak egyből jöttél kötekedni, aztán meg a végén beismerted, hogy hát tényleg jól gondolom. Az a legnagyobb baj veled, hogy mindig keresed az olyan helyzeteket, amikben olyan jól lehet kötekedni, megsérteni másokat. Ha téged ez tesz boldoggá, akkor hajrá.
Ez off topik te barom! Még olvasni se tudsz? Egyébiránt meg már megint csak azért jöttél felénk, hogy valakibe beleköss. És ha ezt letagadod, pofátlan hazug vagy.
Engem a dolog nagyon emlékeztet a Watergate botrány forgatókönyvére. Viszont a mostanában jellemző politikai hangulat mellett marha nagy merészség egy ilyen politikai húzással előrukkolni.
Viszont legalább a sajtónak lesz min csámcsognia pár hétig, szegény Kiszel Tündét meg letaszítják a címlapokról ezek a gaz politikusok :))