Azt azért megnézném, a vallás "védelmében" fellépő csőcselék csuklyás ifjonca mikor volt utoljára gyónni. Oszt meggyónja-e, hogy meg akart ölni embereket?
Ez pont olyan hiteles indok, mint a nevezetes izraeli zászlóégetésnél a "becukorkázás".
A 3 másik gyülekező ellentábor, akik hivatalosan ott voltak, elmondták a sokaknak tetsző napi mocskolódásaikat és jól érezték magukat. Oszt ennyi.
A gyújtogató, tomboló csőcseléknek a valláshoz, meg annak védelméhez a világon semmi köze nem volt! Annál inkább politikai indíttatású zavarkeltés. A minél nagyobb balhé, annál jobb.
Kinek az érdeke, hogy itt balhé, botrány és nem normális közélet legyen? Ki adja a szellemi muníciót az állandó feszültség fenntartásához?
Én ebben az értelemben hatalomnak tartom a teljes jelenlegi parlamenti csapatot. Pártszíntől függetlenül. Hogy közülük épp ki adja a miniszterelnököt, az irreleváns. A lényeg, hogy a csapat túlélje. Hatalomra törőröl pedig legnagyobb sajnálatomra nem tudok.
Szerencsére nem láttam, de a szavaid valami (sokkal enyhébb) hasonló dolog érzetét keltették bennem. Nyilván, szándékosan sarkítottam, de ez a riporter felelőssége, és fordult már elő, hogy fel is használták ezt a módszert többé-kevésbé. (Amikor Svábyból, vagy melyik zseniből majmot csinálhatott Orbán, az meg a szerkesztő felelőssége volt. Ugyanígy a szerkesztőé az is, amikor a nyalás bajnokai kérdezik az épp aktuális vezért.)
"viszont mindkettő súlyos károkat okoz nekem lés nemzetemnek" Érdekes, a melegek más nemzeteknek nem okoznak károkat... Az ő felvonulásuk eleinte inkább karnevál volt. Persze ha valakit mindig csak rugdosnak, dobálnak, előbb utóbb ő messzebb megy. Nagyon nem mindegy a "ki kezdte" kérdés, mert most itt már az a helyzet, mint a klasszikus kabátlopás ügyben. Ellopták a kabátjukat, most meg mindenki úgy emlegeti őket, hogy "volt valami kabátlopás ügyük". A "kinek az érdeke" kérdésre ebben szerintem a helyes válasz: a jobboldali szélsőségeseknek. Akik már Orbánt sem annyira szeretik, mint két éve...
Nézd, ha Te jobban tudod, hogy én mik közé teszek egyenlőségjelet és mik közé nem, akkor felesleges bármit is mondanom. Csupán csendben tisztelem a Te Nagy és Hatalmas Bölcsességedet, amivel még a saját gondolataim között megmutatod az én szándékomat. Köszönet érte!
:))
Azt viszont határozottan cáfolom, hogy "Ugyanakkor Te is és még msokan mások az ő másságujkat folyamatosan és radikálisan elitéled, gúnyszóként használod". Aljas hazugság. Egyetlen egy helyet mutass, ahol én ilyet tettem volna. Vagy ha annyira biztos vagy magadban, akkor fedd fel kilétedet és becsületsértésért beperellek. Névtelenül mocskolni másokat, azt szabad?
Igazad van. De engedtessék meg nekem hozzátennem valamit (nem tartozom egyik csoporthoz sem, viszont mindkettő súlyos károkat okoz nekem lés nemzetemnek).
Ugyanezt mondhatom a másik oldalról is: ha ma elnézem azt, hogy sértegetnek, holnap talán már etalonnak tekintik viselkedésüket (s én leszek a megtűrt, maradi), majd egy szép napon engem fognak kővel dobálni.
Nem hiszem, hogy ilyen magatartással (vonulgatásokkal, gyalázgatásokkal, konfrontációval és tettlegességgel) bármit is el lehetne érni. Eljutottunk oda, hogy mindkét fél reakciója a másik fél (ellen)reakciójából eredeztethető. És közben az álláspontok nem közelednek, hanem távolodnak, s közben a problémáról magáról nem is beszéltünk.
Gondolj bele: a parlamentből kiesni készülő politikai csoportocskának úgy kell a szélsőjobb balhéja, mint egy falat kenyér. Ha el tudja hinteni, hogy "eddig és ne tovább", s egy össznépi terrorista-ellenes összefogás élére áll, akkor az neki ismételt hatalom-lehetőséget jelent szavazatok formájában. Gyurcsány is tudja ezt, nem véletlenül szeretne inkább ő állni az élére. A Fidesz is jól tudja, ezért igyekszik ő is jelen lenni nyilatkozataival. Döntsd el magad, hogy kinek érdeke úgy alakítani, hogy az legyen, ami lett.
Bárhogy is magyarázod: " két koszos-piszkos banda háborujáról van szó" írásod az egyenlőségjelet jelenti.
Attól, hogy az egyik az elfogadtatásáért folyó küzdelemben estleg elitélendő eszközt is felhasznál, még nem válik "koszos-piszkos bandává". Legfeljebb megálljt kell a provokátoroknak parancsolni. A másik társaság, amelyik szerinted ugyanúgy "koszos-piszkos" banda nem akarja elfogadni a többségi életformát. Nekik mindenki ellenség aki más mint ők. Nekik a rombolás életforma.
Az általad többször is emlegetett "bunkó keresztény" kifejezés használata a melegek részéről semmiképpen nem bevett gyakorlat. Ugyanakkor Te is és még msokan mások az ő másságujkat folyamatosan és radikálisan elitéled, gúnyszóként használod. Mi ez ha nem intolerancia, kirekesztés.
Mivel nem reagáltál a huligánokkal kapcsolatos észrevételemre, figyelmedbe ajánlom: www.stop.hu "Majdnem megöltek egy rendőrt a huligánok"
"ahelyett, hogy a cigányok sorsával foglalkoznánk, ahelyett gárdázunk hónapok óta. Ez nem segít a cigányokon. Ahogyan a melegeken sem a jelenlegi helyzet." És ez szerinted "kinek használ"? Mit gondolsz, mi az igazi célja a terroristáknak?
"hogy a két riportalany nem volt azonos fajsúlyú, az esetleg lehet a TV hibája " Vagy bűne... Ha én nevetségessé akarnék tenni egy ügyet a médiában, akkor nem is lenne más dolgom, mint leültetném vitázni az ellenoldal egyik jó kommunikációs képességű tagját az ügy egyik olyan tagjával, aki rosszul, esetleg nevetségesen beszél. A "tömeg" le is vonná a következtetést: ezek mind hülyék, ha ilyen a szószólójuk. És ha nincs olyan szervezet, amely azt az ügyet kizárólagosan képviselheti, akkor ezt könnyű is megtenni. Márpedig épp az ilyen informális kisebbségeknek ez a jellemzőjük. Te mit szólnál például ahhoz, ha a környezet védelméről mindig csak Szalacsit kérdeznék a tévék?
"Nézd, van egy igen csekély toleranciával rendelkező, randalírozásra alkalmas huligán kisebbség. " Ez már régen nem '"csak" ez. Mára eljutottunk oda, hogy eleve a félelemkeltás a céljuk. Ez bizony nem más, mint terrorizmus! Ma még "csak" Molotov-koktéllal, de holnap már Semtex-szel. Ha nem állítják le őket ma, akkor hamarosan eljuthatunk oda, hogy majd meg sem lep minket, ha a busz robban.
"A felvonulás provokáció,csoportos erőmutatás...mindig.Ez a bizonyos felvonulás azt hivatott igazolni,hogy szereplőinek társadalmi befolyása súlyosabb,mint számuk." Nem csak ez lehet a célja. Egy elnyomott, mások által gyakran bántott csoport önmaga létét igazolandó is csak ezt teheti. Gondolj bele! Ha így haladunk, a gondolkodás képessége legalább annyira kirívó másság lesz, mint ma az, hogy valaki meleg. Akkor mit fogsz tenni majd, hogy a többi, elbújva élő még gondolkodásképes emberrel tudasd, hogy nincs egyedül?
>> ..."két koszos-piszkos banda háborujáról van szó. Mindkettőre ráférne a fürdés"...
"Egyenlőségjelet tenni a két csoport között, ahhoz már gyomor kell.
Az egyik így született embernek, hogy milyen az identitása nem tehet róla. (...) Mig a másik csapat valami oknál fogva úgy szocializálódott, hogy életöröm számára a dühöngés, a rombolás és mások gúnyolása. "
Bocsáss meg, én nem teszek egyenlőségjelet közéjük. Az egyik alma, a másik körte. Egyébként, ha figyelnél arra, amit írok, akkor beláthatnád, hogy Nekem nem az identitásukkal, nemi életükkel, világnézetükkel van bajom ... annak születtek ami, nem érdekel ... vagy a keresztény közösség sértegetése is velük született? Vagy netán ők is csak úgy szocializálódtak erre?
Szóval igazad van: meg kell különböztetni a fizikai és a vele született másságot a cselekvési másságtól. És amíg így viselkednek, addig ne várják el, hogy a többségi társadalom elismerje őket. A szélsőjobbos mozgalmakat sem lehet addig elismerni, míg a rombolás a legfőbb meggyőzési eszközük.
"Biztos, hogy ezeket is a melegek provokálták ki, vagyéppen ők csinálták??" Hogy mi volt a provokációs szint, azt nem tudom eldönteni ... minden embernél más. Egy biztos: olajat öntöttek tavaly a tűzre. Pedig vizet kellett volna. Nem elmagyarázták nekünk, bunkó keresztényeknek, azt, hogy ők ilyenek, nem tehetnek róla, és fogadjuk el őket olyannak, amilyenek, hanem megsértettek minket. De még egyszer hangsúlyozom: ezzel nem legalizálták a csőcselék viselkedését. Szimplán saját maguk ellen dolgoztak. Ez előre tudható volt. Ezért gyanítom, hogy mindkét oldalon vannak provokátorok, akiknek megbízóik pontosan jól tudják, hogy ez az állandó műbalhé kedvez nekik. Jó párhuzamos példát hoztál: ahelyett, hogy a cigányok sorsával foglalkoznánk, ahelyett gárdázunk hónapok óta. Ez nem segít a cigányokon. Ahogyan a melegeken sem a jelenlegi helyzet.
..."két koszos-piszkos banda háborujáról van szó. Mindkettőre ráférne a fürdés"...
Egyenlőségjelet tenni a két csoport között, ahhoz már gyomor kell.
Az egyik így született embernek, hogy milyen az identitása nem tehet róla. Szeretne úgy élni nyiltan ahogy a sors hozta, szeretné ha nem üldöznék és nem becsmérelnék uton-útfélen. Miért baj az ha vannak szervezetek és emberek támogatják őket, melléjük állnak, hogy valamikor nálunk is elfogadott emberek lehessenek. Nem egy történelmi példa hozható, hogy a társadalom bizonyos rétegei szerényen vagy éppen harcosan küzdöttek a jogaikért, és később meg is kapták. (Gondoljunk pl. a nők szavazati jogára, stb.)
Mig a másik csapat valami oknál fogva úgy szocializálódott, hogy életöröm számára a dühöngés, a rombolás és mások gúnyolása. Ők bármilyen esemény alkalmával rombolni, dühöngeni akarnak. Ne gondoljuk már azt, hogy ezek a barbárok a vallás, a hit védelmében lépnek fel. Ezt minden hívőnek vissza kellene utasítania.
Más: Ne felejtkezzünk el arról sem, hogy más is történt mint egy felvonulás és egy ellen felvonulás. Azért azt látni lehetett, hogy a Hősök terén már akkor rombolás volt amikor a melegek nagyo messze jártak. Lehetett látni a rendőrkocsi szélvédőjén a betontömböt, a molotov-koktélokat, amelyeket a rendőrökre dobáltak. Hallottunk a politikusok és újságírók megveréséről. Biztos, hogy ezeket is a melegek provokálták ki, vagyéppen ők csinálták??
Nem. A kohézió minden egyes csoporton múlik ... nem lehet egyik nélkül sem ... de pont ezért nem lehet azzal elintézni annyival, hogy a másik képtelen az együttélésre ... mondhatod Te a vadállatnak, hogy "nem bántalak, ne egyél meg", ha az úgy gondolja, hogy meg kell védenie a territóriumát, akkor rádtör. Nem elég tehát mondani, úgy is kell viselkedni, s ehhez ismerni kell azt, hogy a vad mit tekint támadásnak (pl egy vaddisznó kölkét barátságból sem simogatjuk). Ezt egy bölcs erdőkerülő tudja. Csak kevesen vannak.
Sajnos sok területen láthatjuk ezt: felületes verbális és fizikai dobálások zajlanak, minden oldalon a zajos kisebbség irányítja a kommunikációt, s ebbe szépen lassan belepusztul az ország. Mert egyre rosszabb a helyzet. 10 éve senki sem bántotta a melegbárokat. 10 éve nem volt veszélyes egy nemzeti ünnepre kilátogatni ... de ki is lehetett menni, mert nem zárták le a teret.
A "miértek"-re kellene figyelni és nem a "mert"-ekre. Minden verekedés úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt. De hogy miért verekednek össze a gyerekek, azt kell megérteni.
Társadalmi kohézió? Mert a történések ebbe az irányba mutatnak. Persze.
A csürhe is csak a kohéziót akarta erősíteni. Ezen munkálkodik, tűzzel, vassal, kővel.
Mert az régóta látható, hogy ez a szóbeli erőszak, ami már évek óta eszkalálódik, tettlegességbe fog kiteljesedni. Embert is fognak ölni a szent cél érdekében, nyugodj meg.
Lehet, hogy egy cigány család fog bennégni a házában, lehet, hogy egy rendőrt ütnek agyon kővel. Vagy karddal leszúrni valakit.
Sok dolog van, ami elfogadhatatlan. De mindent a maga súlyán kell értékelni. Akkor is ha Krisnás vonul az utcán, ha csattogó katonabakancs, vagy meleg, cigány, sváb, busó.
Az embert pedig az különbözteti meg az állattól, hogy értelemmel tudja kezelni az ösztöneit.
Sajnos az ECHO TV valóban sokat romlott. De továbbra is sok jó műsor van rajta. Az általam említett riport is jó volt. A műsorvezető tárgyilagos volt ... hogy a két riportalany nem volt azonos fajsúlyú, az esetleg lehet a TV hibája ...
Ezt nem mondtam. És még csak sugallmazni sem sugalmaztam. Aki ilyen fekete-fehéren látja a helyzetet, mint te, az (1) vagy a maradék társadalmi kohéziót is meg akarja szüntetni, (2) vagy felült azoknak a hintájára, aki az (1)-es csoportba tartoznak.
Ennek az országnak nem a válságokra és kölcsönös elítélgetésekre van szüksége, hanem a megértésre és a toleranciára, közös nevezőre való törekvésre.
Viselkedésed nem ebbe az irányba hat.
Kár ellenséget faragni abból, aki nem az. Kár mást belemagyarázni abba, mint amit mond az ember. De persze jogod van hozzá. Csak cinkossá és bűnrészessé válasz.
Valószínűleg Te sem akarod megérteni ... kérlek mondatról mondatra olvasd el mégy egyszer azt, amit írtam ... nem helyeslem a molotovkoktélok hajigálását ... amit én leírtam az az, hogy számomra mindkét fél viselkedése elfogadhatatlan, egyikkel sem tudok azonosulni, mindkettőt elítélem. Az egyik fél azonban engem is megtámadott - igaz ez nem számra nem elég azzal, hogy azonosuljak a másik oldallal ... de elég ahhoz, hogy megértsem az indítékot ... de nem módszert !!!
Nem értem, hogy miért kell fekete-fehéren gondolkodni. Egyik vagy másik oldalon kell feltétlenül állni?
Tudod két bántalmazást, két agressziót lehet megkülönböztetni: a fizikait és a verbális/szellemi/lelkit. A fizikai erőszak brutálisabbnak hat és látványosabb. Ez a huligánok fegyvere. Elítélendő, ebben egyetérthetünk. A melegek és a szélsőlib fegyvere pedig a verbális/szellemi brutalitás. Ez alantasabb és nagyobb nyomot hagy, s fellépni is nehezebb ellene, a jog is enyhébben bünteti, illetve "véleményszabadság" és "művészikifejezés" címmel gyakran védi is. (Szemben a tojásdobálással, ami sosem vélemény és sosem művészi.)
De hangsúlyozom: az én értékrendem szerint mindkettő fél elítélendő.
Ennél azért komolyabb embernek gondoltalak, mint hogy ilyen alantas eszmefuttatásokba belemenjél. Ha magad is elhiszed, amit leírtál, az nagyon kiábrándító. No de különbözőek vagyunk.
Azt hogyan akarod megmagyarázni a gyermekeidnek, hogy a hőseid fel akarják gyújtani eleven embertársaikat ? Ez a mutatott erkölcsi példa?
Mert felvonulni, tiltakozni, ne adj Isten még ocsmányságot ordibálni is lehet. A tisztesség és erkölcs nevében (?). No de megkövezni, bántalmazni, felgyújtani?
Erre tanít a Biblia? Erre tanít Jézus a feszületen?
Nem ezt mondtam. De ha hallgattad az Echo TV-n azt a beszélgetést, amiben Tomcat és egy meleg (nőnek öltözött) férfi volt a vendég, akkor megértheted az indulatok okát.
Nézd, van egy igen csekély toleranciával rendelkező, randalírozásra alkalmas huligán kisebbség. Ehhez hozzá veheted a kicsit magasabb toleranciával bíró nyugodtabb, ámde a homokosokat nem kedvelő csoportokat, akiket be lehet hergelni. Ők a tavalyi "mutatvány"-nyal kaptak egy évekre szóló ellentüntetési meghívót. Ráadásul azzal, hogy az SZDSZ a melegek mellé állt és pártpolitikát próbál csinálni az ügyből (a riportban szereplő férfinő is hangoztatta, hogy tagja az SZDSZ-nek), azzal még a mostanában minden szadeszes köztéri szereplést támadó szélsőjobbosokat is magukra húzták. Ez előre tudható volt, s direkt besétáltak ebbe az utcába ... ezzel tulajdonképpen egy legitimitását vesztett párt ügyeskedik, hiszen az ilyen húzásokkal mindig szavazatot szereztek eddig. (Nem a melegek jogairól beszélünk, hanem a szélsőjobb veszélyéről.) De mindez csak a kisebbségek küzdelme. A szélső jobb harca a szélsőlibbel és a nemi kisebbséggel. Nagy cirkuszt kavarnak ugyan (mert a média már csak ilyen), de kisebbség.
És mi van a többséggel?
Ha a melegek felvonulásának az a célja, hogy kivívják a többségi társadalom szimpátiáját, vagy minimálisan toleranciáját, akkor nem kéne támadólag és bántólag fellépni. Engem személy szerint is felháborított a tavalyi viselkedésük, s bár a melegekkel egyébként nincs bajom, a tanúsított magatartásuk alapján most úgy vélem, hogy az ilyen emberek ne házasodhassanak és ne fogadhassanak örökbe. Ugyanis azt nem várom el, hogy ők is az én értékrendem alapján éljenek, de azt elvárom, hogy tiszteletben tartsák az enyémet és ne támadják azt. Ha a kamionon vonaglók szűk kisebbség a melegek között, akkor ezeket a megnyilvánulásokat előbb maguk között rendezzék. Ez nem a többségi társadalom problémája, hanem az övék. Nem vagyok kiváncsi az ő problémájára, amíg az én életemet támadja.
(Mert megfordítom a kérdést: azt mondjátok, hogy biztonságban akartok sétálni az Andrássy úton, s nem akartok félni a huligánoktól. Oké, én is biztonságban akarok sétálni a gyerekeimmel, és nem hónapokig magyarázni a fiamnak, hogy amit a nénibácsi csinált a jézuskával, az helytelen ... és akkor a többi magyarázkodásról nem is beszélek.)
Tomcat kérdezett egy érdekeset: ezek a melegbárok évek óta üzemelnek. Miért van az, hogy eddig senkit sem ért molotov koktél? Tudod, engem ebben az ügyben nem érdekel, hogy ki kezdte. Az bosszant ugyan, hogy megint erről beszél mindenki, ezek a "nagymagyarok" meg kődobálás helyett segíthettek volna meggyes ládát pakolni, de nem sajnálom azokat, akiket megdobáltak a hétvégén. Sorsközösséget vállaltak azokkal, akik engem megsértettek, s most a szimpátiám kéne?
Úgyhogy kérdésedre a válasz: nem, nem kezdődik a szerecsenmosdatás. De nem felejtem el, hogy két koszos-piszkos banda háborújáról van szó. Mindkettőre ráférne a fürdés. Szerintem.
Inkoherencia. Kisebbség az a csoport,mely meg tudja határozni magát? Elfogadó vagy az egyik csoporttal szemben-mely a társadalomba ugyan mélyen betagozódott-,elutasító egy másikkal... Nem mondod,hogy a sajátnemszeretés a társadalomfejlődés jelentős építőköve! Nem olyan mint a tojásdobáló,nem pont olyan...ám nem olyan ,mint az ,melyik úgy született...feketének ,sárgának,fehérnek...tamilnak,székelynek,szikhnek, baszknak ,ibonak...
A felvonulás provokáció,csoportos erőmutatás...mindig.Ez a bizonyos felvonulás azt hivatott igazolni,hogy szereplőinek társadalmi befolyása súlyosabb,mint számuk. Bizonyos-nem túl súlyos-attrocitáshalom a vonulók által is igényelt,elvárt következmény.Fontos a médiaszerepléshez.A nemiségének ellentmondásait fennen hirdető átnyomja a többség torkán ténylegesnél erősebb jelenlétét. Engem ez nem érdekel.Akár írnak róla,akár nem.
A koherencia az fontosabb.
(Az a perpetum mobile minimum is benne szerepel,hogy ha van skandallum,akkor a demokrácia védelmezője kihírdetheti az ő jóságát.)