Nem, ezt szvsz egyszerűen le lehet kezelni. A nácik+nyilasok eltakarítása nem egyenlő a felszabadulással.
Arról akkor beszélhetnénk véleményem szerint, ha az olasz fronton gyorsabbak a szövetségesek. De hát nem így történt. A Harmadik Birodalom haderejét és csatlósait eltakarították valóban, de ettől még nem helyes felszabadulásnak nevezni. Csak annyi történt hogy az egyik megszállót felváltotta a másik.
Persze annyit engedek, a háború befejezésének mindenki örült. Már akinek sikerült túlélnie. Persze az se kis dolog, de ugye a topic címe egy kérdés, és mi éppen erről vitatkozunk.
Egyébként nem értem, mit lehet ennyit vitázni ezen az igazán egyszerű dolgon. Baszni is meg szüznek maradni nem mén. Vagy felszabadulás van, vagy bűnös nép, több és más eset nincsen.
Már csak az a kérdés, hogy érdemes-e az egyes történelmi korokat virtuálisan 'lezárni' és úgy értekelni.
Vagy inkább a következményekkel együtt kell őket értkélni - azaz, szinte minden eddigi eseményt.
(Azon, remélem nem kezdünk el vitázni, hogy a személyes sorsokat vagy az ország sorsát vetjük egybe. 1848-ban, 1956-ban is sok szenvedő kisember áldozata volt az eseményeknek, de mégsem hiszem, hogy 'rossz' dolog lett volna ettől akármelyik forradalmunk. )
-Ha 'egyben' tekintjük a dolgokat, akkor 1848-ből kvetkezik 1867 (ami jó), a hogyanjából pedig szinte egyenesen következik Trianon (ami rossz) , s innen 'felmentés' van a Numerus Claususra, a zsidótörvényekre, a Doni katasztrófára és arra, hogy a nyilasokhoz miért állt át a teljes hadsereg vezetés.
-Ha viszont azt mondjuk, hogy a (többé-kevésbé) demokratikus válaszásokat, a hadüzeneteket, a hatalom átvételeket határköveknek tekintjük, akkor mégis szakaszolható a dolog.
-A 'mi' szempontunkat veszem figyelembe, mert úgy gondolom, az ország, mint egység a fontos számunkra, Kuba, a Szu, s Malajzia szempontjai másodlagosak.
Lengyelország, mint többszörös áldozat, vagy a balti államok, Finnország teljesen másképp értékelheti, hiszen más események, más érdekek jönnek (jöttek) ott számításba.
Ha jó dolog volt mindaz, amit 2515-ben leírtam, akkor az a szavunk, hogy 'felszabadítás' az korrekt az ország szempontjából, bár csak a 47-es választásig lehet ezt így nevezni, mert aztán megszállás volt.
Hogy mit írtak alá 45-ben az sem nagyon számít, nálunk a szovjet csapatok állomásozása kb. 47-től volt csak indokolt.
Már megint csak szöveg, cak szöveg, csak szöveg. Üres vagy, mint egy szeptemberi hordó. Egyébként megismétlem: felszabadulás volt, de nem örülhettek eleink sokáig. Így legalább nem annyira of... Gábor
Igaz, jó dolog. Sőt, én ennél tovább mennék. A Főkormányzót is hazaárulónak tartom. De, ebből még sehogy sem következik, hogy felszabadulásnak nevezze a szovjet megszállási zóna megteremtését.
Igazán örülök, hogy megtaláltad végre a saját hangodat. Ez már a második ritmikus blődli, amit eleresztesz. Kedves, aranyos egy hatéves gyerektől, vagy egy felnőttől is, aki hatéves gyermek szellemi szintjén vegetál. Legyél jó, énekelgess, biztos sok mindent hoz a nyuszika! Gábor (nem szívesen írtam, de annyit hülyéztél már, hogy ezzel tartoztam neked. )
De a kérdésre nem válaszoltál: Ha valakit megerőszakoltak, hozzátartozóját kivégezték, kirabolták, elhurcolták, stb. akkor ő is felszabadulásnak tartsa ezt, vagy inkább egyetérthet a 11p által megfogalmazott állásponttal ?
Amit itt a rovatban találtam 11p kartácstól, azzal nemigen értek egyet .
Nem vethető össze a franciák német megszállásával, sem a finnek orosz megszállásával.
A megerőszakolást, kirablást, stb.. az ember sajnálja, de összességében azt sajnálja, hogy az egészet mi kezdtük Ukrajnában és még abbahagyni sem tudtuk a rossz oldalon szereplést.
S akárhogy is nézem, 45-ig mi voltunk a rossz oldalon és az angolszász-szovjet szövetség pedig a 'jó' oldalon.
Ha nem maradtunk volna végig a rossz oldalon, sajnálkozhatnánk az orosz megszálláson, de per pill. akkor egy hazaáruló nyilas kormányunk volt és egy megszálló szövetségesünk, s ettől jó, hogy megszabadítottak.
Telibe talált. Ha én ezt felszabadulásnak nevezem, és csak kicsit is következetes vagyok, akkor most sem lehet kifogásom az ellen, ha egy tetszőleges nőnemű rokonomat min. egy szakasznyi férfi a halálba bassza (már elnézést, de hogy kéne másként fogalmazni, itt ez a pontos).
És persze ezt felszabadulásnak kéne neveznem. Miután sikerült eltemetnem. Az sem olyan egyszerű dolog ám, főleg ha két kézigránátot dognak még az áldozatra. Biztos ami biztos. Zárt helyen nagy pusztítást tudnak végezni. Ilyenkor úgy kell megkeresni a húscafatokat, mondjuk a szekrények tetején.
Szerintem, nem kár. Már akkor eldőlt, hogy nem lehet egyben hagyni egy ilyen vegyes birodalmat, mint az OMM, aztán meg 14 után kiderült, hogy tényleg nem.
Mi is hozzájárultunk Sztálin érveihez sok ukrán és orosz halottal , még a Don felé menet, de ha Horthy kiugrási kísérlete sikerül, még akkor is több joggal kritizálhatánánk az oroszok ittlétét.
Nem sikerült neki, a hadsereg elárulta, s nyilas kormány ült a nyakunkba.
Ezektől is megszabadítottak minket a szövetségesek.
Kár idehozni Erdély ügyét, mert az más tészta. "Mi lett volna ha " kérdés. Itt viszont '45-ben eldőlt az ország sorsa, '45-ben és nem '47-ben. Erre vannak források, ez ténykérdés. A Kreml ura egy kicsit még hagyott minket játszadozni. De a kérdésre nem válaszoltál: Ha valakit megerőszakoltak, hozzátartozóját kivégezték, kirabolták, elhurcolták, stb. akkor ő is felszabadulásnak tartsa ezt, vagy inkább egyetérthet a 11p által megfogalmazott állásponttal ? Több százezren lehettek ilyenek is.
Ez az utolsó, EU-s megszállás is el fog tartani pár évig persze finomultak az eszközök, és halott is kevesebb van, de hogy egyszer ezt kik, és hogyan fogják értékelni, azt még nem tudjuk.....
Ez már inkább ízlés kérdése is lehetne, ha pl. nem annak örülnénk (én legalábbis), hogy abban az euroatlanti együttműködésben veszünk részt ma már tagként, amelyik annak idején felszabadított/legyőzött minket.
Persze, írható az is, hogy már az 1900-as évek elején eldőlt Erdély sorsa, meg eldőlt, hogy sérelmi politiázálás fogja jellemezni a politikát, stb, stb..
De, nekem a felszabadítás az egyik dolog (nácik, nyilasok elzavarása) a másik meg az, hogy itt maradtak 47 után.
"Batu kán a legnagyobb felszabadítónk!" - Végülis. Batu kán egy, a klerikális reakciótól erősen megfertőzőtt ósdi királyságot szabadított fel, s a maga korában a nemzetek felettiséget képviselte a retrográd nacionalista bezárkozással szemben. Kár, hogy túl kevés figyelmet szentelt a pr-nek, így nincs igazi kultusza a haladó értelmiség körében:-)
Igen, bér érdemtelenül kihagytad a mongol felszabadítást. Pedig tán az volt a legnagyobb, igazán jól sikerült. Ha nem abszolut számokkal operálunk, hanem az akkori népességhez viszonyítjuk a veszteségeket, akkor feltétlenül. Batu kán a legnagyobb felszabadítónk!
Mindenkinek megvan a maga kis belső értelmező rendszere, amire lefordítja a nyelvi kifejezéséket.
Az enyémben a B válasz egy pozitív végkimenetelű dolgot jelent, s így legalább nem kell abban a tudattal élni, hogy 'bűnös nemzet' voltunk (vagy. 'vesztes árja nemzet'), akiket kár, hogy legyőtek az 'szovjet és angolszász hordák'.
Ezért nem bántó a felszabadítás kifejezés.
Az utána következő dolgok más megítélés alá esnek, nálam legalábbis.
Szerintem nem választható el élesen az 1945-ös és 1947-es dátum. Mo. sorsa már '45-ben eldőlt, a rövidke demokratikus periódus taktika volt, s ezt a kor szereplői is tudták. Sztálin megtehette volna, hogy egyből szorosabbra fogja a gyeplőt, mint ahogy ezt tette Romániában vagy Lengyelországban is. A Baltikumról nem is beszélve, ahol partizánok működtek a szovjet csapatok ellen is, s nem azért, mert ők, mármint a partizánok, nácik lettek volna. Hogyan adod be egy olyan embernek, akit a szovjet csapatok megerőszakoltak, kiraboltak, elhurcoltak, esetleg hozzátartozóját kivégezték, stb. hogy őt itt most felszabadították? Mert ilyenek is voltak azért számosan, akár százezres nagyságrendben, s nem gondolom azt se, hogy ők mind nyilasok lettek volna. Van aki így élte meg, van aki úgy.
