Hát megelőztek. Nem voltam net közelben. A Niván nem a szuszogó csövek,hanem az a gigabursch által nemes egyszerűséggel kidobott gőzös tartály lett új darabra cserélve. Rögtön a vásárlás után kijött a problem,de nem ott messze miskolcon,hanem egy közeli Lada márkaszervizben lett kicserélve Azóta jó. Szerelő akkor azt mondta h a csövek rendben voltak,a tartállyal volt valami.3 éve vette a kocsit apa,a csere után nem jött már a benzinszag.
Köszi, de én már nem áldozok rá pénzt és nem is vagyok egy műszaki zseni. Működnie kell így is, csak az alább leírtak miatt most nem kísérletezgetek vele, mindjárt itt a tavasz... :-)
Én nem alkatrészt cseréltem, hanem megoldottam a problémát!
Az egész jobbhátsó kárpitot ki kell bontani. Ehhez üléseket ki kell venni. Egy vagon csavart körben ki kell csavarni, majd kivenni a borítást.
Alatta van egy doboz, ami olyasmi jelenség, hogy ebbe megy vissza a tartály többlet gőze, hogy lecsapódjon, nomeg az injektorok felől ide jön vissza a benya, majd ereszkedik vissza a tartályba.
A többlet gőzös csövet ledugóztam, az injektoros csövet rövidre zártam, azt a tartályt meg kihajítottam.
Ennek a tartálynak van több nyakrésze is, és mindegyik szépen elrepedezik, és innen ereszti a benzinszagot.
Eredmény:
Nem volt benzinszagom és szuszogott a tank, amikor levettem a sapkát. Ez magával hordozza azt, hogy némi odafigyelést igényel a nagy melegben és a nagy hidegben.
Azóta már gond nem volt vele, míg a következő két évben használtam.
Hogy melyik cső melyik, már nem emlékszem, de kimatekozható, viszont arra figyelj, be ne essenek, mert azt onnan kivadászni óriási szívás lehet
Hali:Valahol máshol olvastam.A srác átalakító nélkül,használja az autóját.Nem niva.Betett egy üzemanyag nyomászabályozót,amit kézzel lehet állítani.Megemelte az üzemanyag nyomását,így tökéletesen működik neki.A racingbazar.hu-oldalon találsz ilyen szelepet.A nyomásemelést,neked kell kitapasztalni,mennyi legyen.
Egy kis E85 - etanol tapasztalat, ha már említésre került:
Az autó 2001-es, hengerenkénti injektoros, óra szerint 61-2 ezer km. Sok olvasgatás, kutakodás után, a BioETUN mellet döntöttem. Örök garancia, egyszerűen utólag is programozható, hidegindítás, általam már ismert szerelő. Előtte próbálgattam 1/3, 1/2, 3/4 arányokban a benzinnel keverni. Az alacsonyabb fordulatokon már ekkor éreztem egy kis erősödést, de kb. a feles, vagy nagyobb arányú etanolnál már sokat romlott az alapjárat és érezhetően nehezen indult (tavasz vége, már nem volt igazán hideg).
A beszerelés után az indítás jó lett, alapjárat ritkán, de kínlódik (nem etanoltól, már benzinnel is előfordult, de etanollal többször jelentkezik...), a fogyasztás pedig az általam vártnál több lett. Az addigi 8,5-10 felkúszott 13 körülire. A főkompenzációt (tulajdonképpen az injektorok nyitva-tartásának meghosszabbítását) a beállított 20%-ról visszavettem 18-ra. Ekkor csörgött, erőtlenebb lett a motor, maradt a 19%. Így jól ment, a fogyasztás beállt 10,5-13 közé, párszor terepen és kétszer vontatva, utánfutózva 14-16 litert evett százon. Sajnos azóta a táv nagy része, 90-95%-a aszfalthasználat volt, kb. fele-fele országúti, városi jellegű, a közel 8000 km-es átlag 12,3 lett. Az első 1000 km után az üzemanyagszűrő cseréje megvolt, de semmi kosz nem volt benne, talán köszönhetően annak, hogy előtte is cserélve lett (miután átalakító nélkül, keverve tankolva használtam), azt meg nem szedtem szét.
Elsősorban a gazdaságosságot tartottam szem előtt, amikor belementem, de ez sajnos nem igazán jött be a várt mértékben. Az árát talán már visszahozta, de a túlfogyasztás és az azóta tapasztalható szemét árpolitika miatt nem lehet vele sokat spórolni. Annyira meg nem vagyok elvakult környezetvédő, hogy csak amiatt etanolt tankoljak.
Még valami: most tél elején, olyan 0 - +5 fok környékén jelentkeztek a hidegindítási gondok. Ha beindult, akkor utána minden jó. Ha tankoltam rá benzint, akkor is okés, de nincs kedvem két kútfejjel vacakolni, menjen rendesen! Nosza rajta programozzunk! Nem olyan bonyolult, segítséget is kaptam, de ennek ellenére hamar feladtam, mert egyrészt azt csak hidegen tudja meg az ember, hogy jó lett-e vagy nem, másrészt az akksim elég hervadt. Ha nem jön össze (márpedig nekem nem jött elsőre, meg másodikra sem :-)), akkor akksitöltés és kezdődik előröl a motor/akksi/önindító kínzása. Ja és persze mindezt kinn a hidegben, mikor menne valahova épp az ember. Na ekkor elégeltem meg az egészet. (Aki beszerelte az még segített és próbálkozott is volna, de elég messze van tőlem, így nem éltem a lehetőséggel, az autót sem tudtam volna otthagyni.) Túl sokat nem megyek, azért a száz-kilométerenkénti max. 3-400 Ft-ért meg nem kínlódok és tavaszig újra benzinnel járok. Persze nem tetszik, hogy erőtlenebb az autó, de nem akarok akksit venni. :-)
Megírnád, milyen alkatrészt cseréltek a benzinszag megszüntetésére? Ugyanis úgy tudom, hogy ez szinte minden Niva esetén előfordul. Nekem legalábbis az előzőnél (1988/1.6) is megvolt és a mostani (2001/1.7) is produkálja, valamint több, nem 2000-es (államadósság fejében kapott) autóban is éreztem. A tanknál lévő szuszogó(?)csövek cseréjét ajánlották, de nem tettem meg és már meg is szoktam, úgyhogy puszta kíváncsiságból kérdezem.
Ha igazi új TEREPJÁRÓT akar magának valaki,akkor nem drága. A Nivára most a nagy veszélyt pont a Niva jelenti. Méghozzá a folyamatosan eladott rendőr és határőr gépek. A HungaroLada is ennek(meg hülye nem reklámozunk típusú politikájának) köszönheti a megszűnést. A Niva máig a legolcsóbb igazi terepjáró.A HLada megszűnéséval a Totalcar kamui ellenére sem szűnt meg a Lada típus forgalmazása az országban,csak egy másik cég lett az importőr. A Niva-t 2010-ben újabb fejlesztésekkel látták el. Jobb,tartósabb kuplung,a közutat is jobban tartó futómű(a terepképességeit nem rontja a hírek szerint),szervokormány valamint részben digitális műszerfal található a kocsiban. A kocsi 3 150 000ft-tól kapható. Van kimondottan bioetanolos változat is. Lehet venni teherautóként is akkor csak 2 személyes. Viszont 2 milláért már odaadják vadonat újan.A pickup Niva-t nemtom,hogy most lehet e kapni valahol. Ezt az amerikaias verziót nem tartom túl jónak. A hűtőrácson óriási hézagok vannak, ha benyúl egy ág gyorsabb haladásnál az nem biztos,hogy jót tesz.Szóval a Niva mindenképp versenyképes szerintem,bár most nem ez látszik,lévén vannak akik azt sem tudják,hogy kapható a típus,a reklám hiánya sajnos megmaradt, bár a márkakereskedők sokkal normálisabb igényesebb honlapokkal jelentkeznek mint anno a HLada.A Niva terepjáróképességeivel versenyezni tudó új kocsi csak jóval magasabb árkategóriában van(Mercedes G,Land Rover Defender).A javítás szintén olcsóbb. Az új gépek viszont már jobban meg vannak csinálva mint a régi 1.7-esek. A rozsdásodási probléma,ami igen érdekes,mert egyes Ladák baromi öregen sem rohadtak korábban,míg mások már 10 éves korukben,pedig megoldást jelenthetett a 2003-ban bevezett cinkfürdő eljárás nevezetű technológiai újítás.Az igazat megvallva a Niváról sok jót és rosszat is hallani.A rosszat főleg az exrendőr exhatárőr gépek tulajaitól.A jó mindenképpen a terepjáróképessége. A rossz meg a használt gépek(de ez szerintem minden kocsinál fent áll) kiszámíthatatlansága. Nekünk exhatárőr Nivánk van. Állítólag 50e km volt benne amikor megvettük. Először a jobb ablakot nem lehetett fullra feltekerni,aztán elvittük egy közeli Lada márkaszervizbe,szerelő megnézte az ajtót: "ezzel valakit megállítottak"=keresztbe álltak előtte ő meg beléjük ment az ajtó deformálódott,nem lett kikalapálva normálisan ezért nem lehetett felhúzni csutkára az ablakot,megcsinálták,az ablak teljesen felmegy,az ajtó sokkal könyebben csukódik. Aztán jött a benzinszag,ezt sikerült egy új alkatrész beszerelésével megoldani. Szóval,ha használtat venél,nagyon nézd meg.Egy rendőr ismerősöm egyébként mesélte,hogy teljesen meglepődött amikor civil Nivába ült,sokkal halkabb volt,nem volt benzinszag,és az ülés is kényelmesebb volt pedig gyári.Rendőrségi szerelőkkel beszélve ezt mondta nekik,akik annyit mondtak,hogy mivel akkoriban amikor ezek a kocsik ide bejöttek,akkor se az ország,se a gyár nem volt jó helyzetben. Putyin akkor kezdte kihúzni az országot a szarból,és a folyamat az elején volt,mindenütt pénzhiány. Az államadósság fejében épített nivák egy részébe állítólag egyes "nem múlhatatlanul fontos" dolgok nem lettek beszerelve.A kocsi attól még megy,csak benzinszag van meg egyéb zavaró dolgok. Az alkatrész és a javítás még mindig a legolcsóbb ezekbe a terepjárókba. Az alkatrészben mindig érdemes eredeti oroszt venni,ugyanis megfizethető. Az utángyártott ukrán és egyéb termékek rosszabb minőségűek mint a gyáriak. Az internet szerint a következő helyeken lehet venni új Nivát:
http://www.parkauto.hu/ (itt már 3 100 000 ért van 4 személyes Niva a bioetanolos 3 150 000).
Ennél komolyabb terepjáró képességű új autót Magyarországon nem UAZ-t nem árulják már újonan. Újakat Csehországból,Olaszországból vagy a szőröstalpú románoktól lehet hozni.Ami szégyen,hogy még a román Lada honlap is színvonalasabb(sokkal) mint a HLadá volt....
van Fóton Niva bontó sőt mühelyük is van .A bontos srácot elérheted a 06 30 5720140 es számon. Hivatkozhatsz rám,énisvettem töle niva ajtókat,aterepváltómat a nagybátya alakitotta át aműhelyben.Én vagyok az isaszegi nívás.glajos108,örülök hogy segíthettem..
Hello. Nekem Tipo 1.9 Td je van benn.Nem kell közbetét, csak az öninditót kell áthegeszteni a motor másik oldalára mint a gyári niván mert nem fér el a turbó miatt.A nyelestengelyből is le kell vágni 1-2 centit, a kuplunggal is variálni kell és a homlokfalból is ki kell vágni egy darabot ez miatt meg más fűtő radiátor kell bele, más motortartó bakok meg sok apróság.
amugy nagyon jó ezzel a motorral, kevesett is eszik és erős is.
Szevasz szaktárs glajos108 vagyok Isaszegről .Niva galytörőrács,Fellépő,Vadszállitó kapható mübizonylattal a Szásánál. Budapest,23 ker.Haraszti út 36. tel. 06.20.9518492 .Hivatkozhatsz rám az Isaszegi nivásra .Én tőle vettem egy 1,7ist. Örülök hogy segithettem sok sikert. ja alkudjál aszásától. Gajár lajos.
>Állítólag van valami kormányrásegítő ami csapágyas
Nem rásegítő, hanem kormány-segédirányítókar. Álló helyzetben sokkal könnyebb tekerni, viszont az úthibák jobban visszaütnek a kormányra. Ennek ellenére érdemes kicserélni.
Az 5-ös váltóról én annyit tudok, hogy nekem az van, és mikor megvettem a kocsit, megdöntöttem jobb oldalra kissé és még belenyomtam majd 1L váltóolajat. Így állítólag eljut rendesen az 5. fokozat fogaskerekeihez is. Eddig nincs vele gond.
Szervókormány ügyben meg a niva4x4.hu oldalon regisztrálj és ott nagyon sok jó tanácsot kapsz.
Intő jel mindenkinek, hogy a világ haragja esetén először is kénytelen az ember egy kicsit várni, és csak utána menteni. Mindenki tanuljon az ő esetéből, és nézzen bele magába.