Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Folytatom, mert nem a Szabó Ervin könyvtárban végződött a szombati napom. A következő napirendi pont az Egyetemi könyvtár volt, A vezetés előtt eszembe jutott, hogy az előbbi helyen 30 főben maximálták a létszámot, és ezt úgy indokolták, hogy ennyi ember még oda tud figyelni a vezetőre, ő is ránk, de ennél több már nehezen kezelhető. Ezért aztán ha a sor végére kerültem, nem nagyon hallottam a vezetőnket. A nagy olvasóterembe viszont mindenki elfért, itt egyaránt láttam-hallottam. Nem kis meglepetésemre Ferenc József képe függött a főfalon, de nem ismertem rá, mert ezúttal díszmagyarban volt lefestve. Kiderült, hogy a könyvtárhoz a saját zsebéből járult hozzá, ez a javára írandó. Itt is volt csigalépcső, galéria, nemes fából készült bútorok, jó megvilágítás, egyszóval jó hely. Továbbmenve megnézhettem egy kézzel írott Dante-kötetet, csodás rajzokkal díszítve. Mellette Pázmány Péter egy könyve, amit viszont rézkarcokkal illusztráltak. A következő helyen Janus Pannonius pajzán verseit láthattuk volna, de az új tulajdonosa nem kedvelte, és a kifogásolt sorokat jó vastagon kihúzta, sőt időnként meg is írta a véleményét róla.
Újabb érdekességet tudtam meg, Az orosz-török háború idején az egyetemisták szimpátiatüntetést rendeztek a törökök mellett, mert a törökök sok 48-as menekültnek adtak helyet, népszerűek voltak, ezért egy díszkardot küldtek a szultánnak. Ő ezt azzal viszonozta, hogy 33 könyvet, amit Szulejmán zsákmányolt Budán, visszaküldött Magyarországnak. ebből 14 corvina volt! Egy itt van, de ezúttal nem állították ki.
A háborúban a könyvtárban itt is betörött a tetőablak, ráadásul a víz is elöntött néhány helyet, szóval bőven volt mit helyreállítani. Az 56-as eseményeket megúszta sérülés nélkül. Viszont a környéken fúrták a metrót, ettől 14 centit süllyedt, de itt megállt. Végül kimentünk az erkélyre, hogy jobban megnézhessük az épület alaprajzát. Az átmeneti kellemetlenségek ellenére érdemes volt itt is körülnéznem! A kellemetlenség gyorsan múló, az emlékek pedig szépek, amiket láttam, érdekesek voltak.
A mai napon rászántam magam arra, hogy kihasználjam az adódó lehetőséget, ez pedig a Kulturális Örökség Napjai rendezvény, illetve rendezvények. Szombaton kezdtem, éspedig a Főváros Szabó Ervin könyvtárral, tíz órakor indult. A könyvtárépületébe most a főbejáraton jutottunk be, ami nem nagyon használatos, annak idején a tulajdonosai, a Wenckheim család is csak ünnepi alkalommal, például nagy bálok esetében nyittatta ki ezt az egyébként nagyon szép, kovácsoltvas díszítésű kaput. Ez az épület a Wenckheim család tulajdona volt, 1838-ban a nagy pesti árvíz szinte leradírozta a régi, ócska házakat, és az ott lévő telkek nagyon olcsón lettek kaphatók. Akkoriban jött divatba Pesten palotát építeni.
Most pedig érdekes történet következik! Wenckheim János hosszú ideig agglegényként élt, és úgy tűnt, ezen nem is óhajt változtatni. Volt egy unokaöccse, aki ugyan nem sürgette a nagybátyja halálát, de abban a biztos tudatban élt, hogy óriási vagyon marad rá. Erre mi történt? Az öregúrnak megtetszett a házvezetőnője 17 éves lánya. A mama rögtön felmondott, nem akarta, hogy a lánya pletykák tárgya legyen. Wenckheim viszont arra jött rá, hogy szereti ezt a nőt, és feleségül vette! A házasságból egy kislány született, sajnos, az anya nem sokkal a szülés után meghalt. Amikor a lány kétéves lett, az apja is. Érthető módon az apa gondoskodni akart a gyerekéről, és két megbízható gyámot rendelt ki mellé. a hoppon maradt unokaöccs viszont pert indított, és azt akarta bebizonyítani, hogy a lánynak nem Wenckheim az apja. A gyámok résen voltak, és idejekorán elfojtották ezt a követelést.
Ha valakinek ismerős a történet, az jól gondolja, ez az Egy magyar nábob, illetve a folytatása, a Kárpáthy Zoltán alaphelyzete.
Wenckheim Christina szép, művelt és gazdag lány lett. Aztán találkozott egy másik Wenckheimmel, aki másodfokú unokatestvére volt, a fényképe szerint jóképű fiatalember volt, Christina pedig csinos lány. Egymásba szerettek, és összeházasodtak. Minden jel szerint boldog házasságban éltek, két gyerekük született. Sokat jótékonykodtak, Nem a jótékonykodás, de az első világháború és az azt követő békekötés megtépázta a gyerekeik legendás vagyonát, kénytelenek voltak a palotát előbb bérbe adni, majd eladni. A főváros vettem meg 1927-ben, pár évbe beletellett, mire a célnak megfelelően átépítették. Végül 1931-ben adták át. Aztán elindultunk fel, a díszlépcsőn. Szép sorjában megnéztük a báltermet, a hölgy és az úr fogadószobáját, a báltermet, ez utóbbiban valami erkélyfélén játszott a zenekar. Az oda vezető folyosón három nagy tükör, itt lehetett a hölgyeknek-uraknak megszemlélni, hibátlan-e a toalettjük. Egy csodaszép bronzcsillárt nézegettem, tekintélyes súlya miatt külön fémhíd tartotta, persze az álmennyezet fölött. Megtudtuk, hogy mind ezt a termet, mind a csodás, faborítású könyvtárszobát elég gyakran bérelik ki a filmesek, ezen csöppet sem lepődtem meg! Az egyik olvasóteremben érdekes formájú csigalépcső volt, mint megtudtuk, ezt még a Ganz Hajógyárban tervezték és építették, ezt is megőrizték, mint a hazai ipartörténet fontos részét. Ezután megnéztük az épület makettjét, így áttekinthetőbb volt. Ekkor az is kiderült, hogy ez a nemkívánatos esemény, például tűz esetén menekülő útvonalnak használható. Az eredetileg egy órásra tervezett bejárásból vagy hetven perc lett, de senki nem bánta! Én már voltam ott ilyen bejáráson, de még így is sok újdonságot és érdekességet láttam-hallottam!
Nem szívesen dicsekeszem, de istenáldotta tehetségem van az eltévedéshez, jóformán bárhol, bármikor, úgyhogy érdemes lenne megkockáztatnom. Húsz perc séta pedig meg sem kottyan!
Rákerestem, sajnos nem jár arra busz. Viszont annyira nem tudtam róla, hogy eddig már tucatszor elsétáltam mellette, és észre se vettem ill. fel se tűnt. A budakalászi Auchan-tól (plusz OBI, ALDI stb.) szoktam gyalog menni, a Lupa strand nekem kb. 30 perc gyalog (a kert kb. 20 perc). Viszont ott van mellette a Metro áruház, oda régebben volt külön busz, nem tudom ez megvan-e még? Bár úgy rémlik elég ritkán ment.
Viszont ez az út vezet a Dunához, ahonnan már csak át kell jutni a Lupa-szigetre. :D Híd nincs, csak rév vagy csónak (a mikéntjét ki kéne deríteni), de klassz lenne itt is sétálgatni.
Érdekelne a budakalászi botanikus kert, csak azt nem tudom, busszal mennyire megközelíthető, mert ha ez csak autóval lehetséges, máris lemondhatok róla.
Ami a hétvégét illeti, a Kulturális Örökség Napjai vannak betervezve. Sok helyre be kellett jelentkezni, meg is tettem. Volt olyan, hogy már minden hely betelt választ kaptam, akkor jöhetett a B variáció, szerencsémre bőven akad választék!
Ma délelőtt sor került a Tamariska-dombon lévő Csepel büszkeségpont meglátogatására. Előre bejelentett program volt, vártak és szívesen fogadtak minket.
Belépve a vezetőnk ismertetni kezdte a látnivalókat. Elsőnek megtudtuk, hogy a Tamariska-domb - nagyon helyesen - természetvédelmi terület, már van egy itt fészkelő erdei fülesbagoly párunk is. Továbbá a magyar madárpóknak nevezett, egyébként igen szépnevű szongáriai cselőpók is. Aztán az is kiderült, hogy ezt a légós menedékhelyet a háború után egy darabig zöldségraktárnak, illetve gombapincének használták, az állandó hőmérséklet mindkettőre alkalmassá tette.
A teljes terület felét járhatjuk be, ezt a 44-es, illetve 56-os kor tárgyaival és fényképeivel rendezték be. Magát a helyet 1944-ben használták is, Elvileg 3000 ember fért el itt, de néhány száznál nem voltak többen. Először az óvodásokat, illetve a rájuk vigyázó apácákat helyezték itt biztonságba.
Az is kiderült, hogy rendkívüli helyzet esetén az óvóhely most is használható, de remélem, erre sosem kerül sor!
Belépve elsőnek az ötvenes éveket idézték fel, egy MSZP feliratú zászló, utána egy olyan szobor, amin két, földig érő szoknyát és illedelmes fejkendőt viselő fiatal nő volt. Kevésbé szívderítő volt egy ÁVÓ-s őrmester bábuja, meg kell adni, szép szál legény volt, bár a látogatásának alighanem csak az anyja örült, bár ez sem biztos!
Az 56-os eseménnyel kezdtük, ráismertem néhány kiállított tárgyra, például a segélycsomagban kapott sajtkonzervre, a doboza nekem is megvan.
Aztán következett a 44-es háborúról való megemlékezés. Érthető módon Csepel fekete napja volt a főtéma. Szemléltetésül kiállítottak egy százkilós légibombát, nos, Csepelre 328 darab, jóval nagyobb légibomba hullott! Nem is beszélve az aknákról, gyújtóbombákról és egyéb ilyenekről! Viszont a védelmet jól megszervezték, ezért mindent megtettek, hogy a helyzeten javítsanak. Sajnálatos módon a tömegtemetést is ideértve.
A berendezés puritán volt, de praktikus! Aprócska asztalok, rajtuk zománcos tányér, pléhkanál, zománcbögre, négy szék mellette. Ágyak, hordágyak is, homokosvödrök az esetleges tűzoltáshoz, aprócska betegszoba, (bár biztos több is volt) katonai egyenruhák, fegyverek, újságok, amin nem győztem csodálkozni, az egy vekker volt, éspedig Hitler arcképével! Ehhez képest a légvédelmi társasjáték kismiska. A légvédelmi oktatás adott körülmények között nagyon is szükséges volt, Az emberek az óvóhelyen is próbálták a mindennapi életüket élni, főztek (volt petróleumfőző) és folyamatosan hallgatták a rádiót, onnan lehetett megtudni, mikor lesz légitámadás.
Örültem, hogy ezt láthattam, de annak is, amikor kikerültem onnan. Nem, vagy nem csak azért, mert kint szépen sütött a nap.
Ezen a hétvégén háromnapos kaktuszkiállítás van a Füvészkertben, ezúttal sem hagytam ki!
Majdnem nyitásra, azaz kilenc órára érkeztem, ezért aztán nem voltak sokan. Igaz, a kiállítók sem, de a választék így is figyelemre méltó volt. Már jó régen járok ilyen kiállításra, és mindig találok valami újat, szépet vagy érdekeset, esetleg a hármat együtt. Most például egy kb. fél méter magas, aprócska cserépben lévő, és tökéletes dugóhúzó formájú, viszont tüskétlen növényt. Amin a legjobban csodálkoztam, az egy olyan növény volt, ami legjobban a kosárfonáshoz használt vesszőhöz hasonlított, viszont vagy tíz, nagyon érdekes virág volt rajta. Mondtam is az árusnak, hogy ezt biztosan egy szürralista képzőművész tervezte, Többszöri visszakérdezés után kiderítettem, hogy ez a növény a szépen hangzó ceropagia ampliata névre hallgat, Ha már ott voltam, persze hogy megnéztem a Füvészkert többi részét is. Beértem az üvegházzal, ahol megcsodáltam a Victoria regiát, igaz, most nem nyílt, de így is érdemes a nézésre. Aztán jött a kis tó, sok-sok tavirózsával, ezek közül is csak egy virágzott.
Azért szeretek korán menni, mert akkor odafigyelhetek a kiállítók beszélgetéseire is. Ezúttal is hallottam egy érdekes történetet, meg is osztom veletek. Az elbeszélő házánál van három madáritató, rendszeresen feltölti őket, A legnagyobb hőségek idején döbbenten látta, hogy egy karvaly és egy feketerigó harminc centire egymástól békésen iszik, kicsit fürdik, majd ki-ki megy ügyes-bajos dolgai után.
Jó egy órát sétáltam a kertben, aztán 25 percet a villamosmegállóig, úgyhogy legalább ki is sétáltam magam.
Ma délután azon töprengtem, a Budafoki bor és pezsgőünnepre menjek-e, vagy a Bakáts téri rendezvényre. Döntöttem, irány Budafok!
Nem volt nehéz odatalálnom, a buszról leszállva csak mentem a zene irányába. A műsor végére érkeztem, és azt láttam, hogy egy fiatal férfi olyan hangszeren játszik, aminek kifejezetten UFO külseje volt. Sajnos, nem sokat hallottam belőle. Szétnéztem, és megállapítottam, hogy sokkal több az enni, mind az innivaló. Akadt mindenféle, sajt, hús, lekvár, méz, sütemény. Az iparcikkek közül olyan pulóvert láttam, ami a kiírás szerint alpakagyapjúbúl készült, ebben én nem vagyok biztos, de nem vagyok a kérdés szakértője. Szépnek szép volt az biztos. Azok a bőrből készült szandálok-papucsok is, amik mellette voltak.
Előrelátó voltam, tudtam, hogy kóstolópoharat kell venni. Azt ugyan nem vittem magammal, de egy kis, nyakba akasztható zsákocska-félét a pohárnak igen, jó hasznát is vettem. Kétszer egy deci bort ittam, ezek egyike szürkebarát, a másika rizling volt. Érdekes, az első ízére valahogy nem így emlékszem, de hát az emlékek nem mindig pontosak.
Ami az ételt illeti, némi meglepődéssel vettem észre, hogy fish and chipset, tonhalat, mi több, még osztrigát is lehetett kapni! Azért úgy vettem észre, a lángos népszerűbb volt! Még egy érdekességet láttam, az úgynevezett ládavasutat. olyasmi volt, mint a lökd meg a kecskét, csak éppen a kisfiút-kislányt beültették egy ládába, és holmi olyan sínféleségen indították el, mint a hullámvasút kicsiben. A kedves papa jól meglökte a dobozt, a másik végén várta az üzemeltető. Ilyet még nem láttam, de jópofa.
Aztán elmentem zenét hallgatni. Találtam egy nem túl kényelmetlen széket, árnyékban állt, két gitáros játszott, a poharamban még néhány korty bor is akadt, ráadásul megtudtam, hol van a hazafelé vivő busz megállója, úgyhogy nagyon meg voltam elégedve a helyzettel.
Gondolkodtam, elmenjek-e a Bakáts térre, de úgy döntöttem, hogy ami sok, az mégiscsak sok! Irány haza.
Igen, jó volt. Amikor ott voltunk három nő volt ott, az egyik tökéletesen beszélt magyarul, a másik is jól, de kis akcentussal, a harmadikat nem hallottuk beszélni. A borból gondolom csak időnként tettek ki, egy-egy üvegből töltöttek ki poharanként kb. egy-egy decit - amíg ott voltunk kétszer. Mivel már a végéhez közeledtek nyilván osztogatták a maradékot. Osztottak pólót (elég kis méretűt) és bögrét is, az ismerősöm hozott mindkettőből. Ja, és volt sztrapacska is, nagyon finom, isteni kapros tejföllel. :D
Ezek szerint te is jól érezted magad! A szlovák utazási irodát én is láttam, tetszett is. Amikor én jártam arra, szó sem volt ribizliborról, és meglepődtem, mert a két nő, aki ott dolgozott, szlovákul beszélt, amit nem értek. Valahogy nem hinném, hogy nehéz lenne olyan valakit találni, arrafelé, aki tud magyarul. Viszont lehet, hogy később ez is változott.
Én is voltam a Pozsonyi pikniken, csak én este. :-)
Még szerdán volt egy koncert a Zsiráfnál (a Nyugati mellett a mélyedésben lévő szórakozóhely, a koncertek a mellette lévő lépcsős kiülős részen vannak), egy jóhangú jazzénekes lány, Orbay Lilla lépett fel a gitáros Stummer Mártonnal. Teljesen véletlenül szúrtam ki a Facebook-on, hogy a Pozsonyi pikniken is fellép. Ezen csak az előadók felsorolása volt, más nem nagyon. A részletes programra mutató linken meg egy nagy semmi, így magáról a piknikről nulla információ volt.
Mivel Lilla Facebook ismerős is, rákérdeztem, tőle tudtam meg, hogy háromszor is lesznek rövid negyedórás fellépésekkel. Nekem a 10:30-as és a 13:30-as eleve kiesett más program miatt, így az esti 19:15-öset céloztam meg. (A koncertje után a Pontoon-ra terveztem átmenni a 20 órai kezdésű Antonia Vai koncertre.) Közben kiderült, hogy egy ismerősöm is kimegy, ő küldte át az ott kitett program plakát fotóját. Ezen láttam, hogy az első kettő a szerdai felállással volt, az egyik a Fidelio Színpódiumon, a másik a Jászai Nagyszínpadon, az este viszont szólóban lép fel a Fidelionál.
Fél 7-re értem ki, hogy legyen idő megkeresni a helyszínt. (A plakáton 19 órai kezdés szerepelt.) Itt lepődtem meg, hogy mekkora banzáj van, semmit nem tudtam róla. A kitett térképen láttam, hogy a Fidelio pont a másik csücsökben van, így nem volt időm nézelődni. Még röviden belehallgattam a Nagyszínpadon folyó műsorba, majd megindultam a Fidelio felé. A kultúrsátrak előtt mentem, de csak arra volt időm, hogy a könyvesek ill. színházak nevét megnézzem.
Pár perccel 19 óra előtt értem oda, a Szent Efrém Férfikar koncertjéből az utolsó két számot hallottam. Bár nem kimondottan az én stílusom, de végülis jópofa amit csinálnak. Utána még átszerelték a színpadot, Lilla tényleg negyedkor kezdett. A neki biztosított rövid időbe csak három angol nyelvű szám fért bele, az egyik egy saját szerzemény, az utolsó egy Norah Jones szám volt.
Ezután elindultam megkeresni az ismerőst, a Nagyszínpadnál leltem rá. Ott épp régebbi magyar slágerek feldogozását hallhattuk, három számot néztünk végig. Ezután tettünk egy gyors kört a sátraknál, mielőtt tovább indultunk volna - ő a Bakáts Feszten a PASO koncertre akart menni, a Pontoon-hoz már késő lett volna, így vele mentem. Egyedül a szlovák sátornál (pozsonyiak a Pozsonyi pikniken :D) álltunk meg rövid időre. Ribizlibor kóstolót kínáltak, egészen finom volt. Pár szót beszéltünk, hogy honnan is való a bor (Dévény körzetéből), mivel eddig tudtam semmit a szlovák borokról. Aztán előkerült pár pozsonyi kifli is, hamar elkapkodták. :D Én egy finom diós kiflivel indultam a Bakáts térre, ahol nagyon jó bulit csaptak a fiúk. :D Aztán még elnéztünk a Pontoon-ra is... :D
A mai délelőttöt a Pozsonyi pikniken töltöttem. Régóta szerettem volna ellátogatni oda, de valahogy mindig kimaradt. Idén végre nem.
Miután nemrégiben jó pár rendezvényen jártam, megállapítottam, hogy ez a Terézvárosi Fesztivál és a Mesterségek Ünnepe kereszteződése, de ez csinos és életképes utódot eredményezett!
Az előbbit a színházak kivonulása, a sokféle jegyvásárlási lehetőség, a könyvek, no meg a többféle színpad, és az ott felhangzó élőzene képviselte. No meg a hangulat, mert sokan voltak, család, gyerekek, kutyák, sétálgatás-nézelődés, (ami a kedvenc elfoglaltságom) úgyhogy ismerősnek tűnt a helyzet.
Az MÜ-t pedig a sokféle kiállítani és vennivaló idézte, kézműves termékek, étel-ital, és szívélyes árusok. Volt mindenféle, bőrmunkák, szép kézi szövésű ruhák, olyan sál, amit némi ötletességgel kabáttá lehetett alakítani, könyvek, a használt könyveket is ideértve, itt szemlesütve oldalogtam el. Sajtok, húsok, méz három-négy helyen is. Az egyikhelyen cukor nélkül készült lekvárokat láttam, a galaqonyalekvárnak képtelen voltam ellenállni! Eddig a galagonyát csak Weöres Sándor verséből ismertem, ezt viszont az árus is kedvelte.
Igen, akadt étel-ital is nagy bőségben, a lángost is ideértve. Viszont igenis hiányoltam a fröccsautót, és szerintem Bacher Iván is hiányolta volna! A színházi sátornál örömmel állapítottam meg, hogy Molnár Ferenc darabja, a Hattyú, műsoron van, alighanem érdemes lenne megnéznem!
Ott volt a Hócipő standja is, némi meglepetéssel vettem észre egy ládát, amin a Honderű felirat szerepelt, Meg is jegyeztem, hogy ezt a lapot Petőfi végképp ki nem állhatta!
Lett volna némi próza is a két színpadon, például néhány részlet Janikovszky Éva: A lemez másik oldala című könyvéből. de azt sajnos nem tudtam megvárni, kellemes benyomásokkal indultam haza.
Várom a beszámolódat! Ami a Bakáts téri fesztivált illeti, egybeesik a Pozsonyi piknikkel, nem is beszélve a Budafoki bornapokkal. Ma a pikniken voltam, a holnapi napon még gondolkodom. A Kulturális örökségről véletlenül olvastam, nagyon is érdekel, tervezgetem, mikor-hová menjek. Mondjuk a Kúriát kihagynám, mert nem akarom, hogy átkutassanak, jó, hogy ujjlenyomatot nem vesznek rólam! De még mindig rengeteg néznivaló maradt.
Szombaton ellátogattam a Terézvárosi Fesztiválra. Tavaly voltam ott, csodásan éreztem magam, bíztam abban, hogy idén sem lesz rosszabb. Nem is lett! Fél tizenegy körül érkeztem, ez majdnem nyitás, de már így is elég sokan voltak. Minden korosztályból és mindkét nemből. Miután kutyabarát hely, jó néhány eb is volt. Többségük zsebkutya, ezek között akadt egy háromlábú is, de ez sem őt, sem a gazdit, sem a járókelőket nem zavarta. Azért akadt néhány nagyobb termetű kutya is, de ezek is nyugodtan viselkedetek, semmi baj nem volt velük.
Kezdtem végigsétálni, és nézegettem a színházak kínálatát. Nem egy meglepő dolgot tapasztaltam, ez várható is volt. Azon viszont meghökkentem, hogy a Tüskevárnak van (vagy lesz) musical változata. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Matula dalra fakadjon. Bár ezt Nancsi néniről vagy István bácsitól se nagyon. Ha Gölle tájáról földrengést jelentenek, alighanem Fekete István forog a sírjában. Bár az is lehet, hogy nekem csekély a fantáziám.
Aztán a Nagyszínpad felől zenét hallottam, ami ismerős volt, csak nem tudtam rájönni, honnan. Közelebb érve egy kis szünetet tartottak, és a karmestertől megtudtam, hogy ez bizony a Kis éji zene Mozarttól! Azt is, hogy a szerző nagyon meglepődne, ha valahogy megtudná, hogy ez a legnépszerűbb darabja! Kellemes-szellemes előadó volt, érdeklődve hallgattuk, nem csak őt, a zene további tételeit is. A második zeneszám Bartók Bélától a Román népi táncok, ennek viszont alighanem örülne a szerző!
Pár perccel utána kínai sárkánytáncot láthattunk, érdeklődve figyeltem! Egy héttel ezelőtt koreai oroszlántáncot láthattam, ez sem volt rosszabb, de kevésbé hosszú és nem annyira szép kiállítású. Továbbmentem, és találtam három érdekes zeneszerszámot, legjobban xilofonra hasonlítottak, az egyikül csak fából volt. Ezek mellett négy dob is állt, gondosan letakarva a nap elől. Aztán játszani kezdtek rajta, éspedig animációs filmek zenéit, a Vuk, a Süsü, a sárkány volt soron. No meg a Kérem a következőt! Ez a program az Út a zenéhez kezdeményezése volt.
Szerencsére a szervezők jó munkát végeztek, bőven volt árnyékos pad, aki pihenni akart és nézelődni, esetleg enni-inni, könnyen talált helyet. Ez utóbbit tettem, megettem a lángosomat. Aztán továbbmentem, amíg a József Attila színháznál le nem blokkoltam, mert itt a kedvenc Szabó Magda regényem színpadi változatát hirdették, éspedig a Régimódi történetet! Volt szerencsém az egyik főszerepet játszó színésznővel beszélgetni, ha jól emlékszem, Gacsáry Emma lesz a szerepe,, illett is hozzá. Csöppet sem esett nehezemre a százötven évvel ezelőtti, földig érő ruhában elképzelnem.
Megtaláltam újra az előbbi árnyékos padot, és vártam a Nagyszínpadon sorra kerülő operett-musical dalokat. Félórás összeállítás volt, a Mágnás Miskából, a Marica grófnőből, no meg a Hegedűs a háztetőnből hallgattunk néhány közismert számot. A legutolsó a Ha én gazdag lennék volt, méghozzá új fordításban, így alig ismertem meg! Így sem volt rossz, főleg Alföldi Róbert előadásában, csak számomra szokatlan. Csöndes derűvel vettem észre, hogy az Andrássy út egyik házának erkélyére kiült valaki, onnan nézte végig részint a tér forgatagát, részint hallgatta a zenét. Aiighanem neki volt a legjobb helye!
Kénytelen voltam belátni, hogy ennyi elég volt egy napra, elfáradtam, és kellemes emlékekkel indultam hazafelé.
Mára, azaz vasárnapra is készítettem programot, de ez érthető okokból időjárásfüggő lett. Kinéztem az ablakon, és eldöntöttem, hogy irány a Bálna, ahol Design kiállítás volt, első lépésként odamentem nézelődni. Jó néhány tetszetős holmi volt kiállítva, például üvegből készült tárgyak, az evőpálcikát és az azt tartó csöpp állványt is ideérve. Szép gyűrűk, nyakláncok, mindegyik egyedi. Meglepő módon itt is voltak bőráruk, méghozzá kutyapórázok minden méretben, színben és fazonban. Az egyik szobában hat-hét érdekes formájú varrógépet.
találtam, és rögtön fel is ajánlották, hogy varrhatok magamnak egy csinos táskát, de nem éltem az alkalommal, természeti ellenkezés van köztem és a varrás között. Láttam még néhány érdekességet, de nem próbáltam ki semmit, úgy véltem, egy darabig nem fog esni, irány a Vörösmarty tér. Ott volt a Csárdafesztivál. A címéből sejthető, mi volt ott látható és ízlelhető. Igen, magyar vagy magyaros ételek, a lángost is ideértve, sör, bor, pálinka. Töltöttkáposzta, vörösboros marhapörkölt, sült kacsacomb, mindenféle körettel, a puliszkát is beszámítva.
Ami viszont a látni és hallanivalót illeti, élőzene volt, Sokan álltak s színpad előtt, hallgatták a zenét, sőt jó néhányan ütötték a ritmust, mi több, néhányan spontán táncba kezdtek, jól érezhetően a saját örömükre. Valamivel később egy alföldi tánccsoport is fellépett. Előtte láttam a felkészülést, egy fiú a tegnap már látott botforgatást gyakorolta, sikerrel. A tánc előtt egy két Petőfi versrészlet hangzott el, ami nagyon is illet ide. egyébként örömmel táncoltak, szépen és jól. Mosolyogtam, mert előttem két biciklis srác állt, alighanem külföldiek. Megálltak egy kicsit, aztán nem mentek tovább, éppen úgy, mint én vagy mint a legtöbben. Aztán valahogy úgy éreztem, hogy mérgesen süt a nap, ez közelgő esőre utalt. Nem is bántam, részint kell az eső, részint meg elfáradtam. Ez a négy nap a kultúra jegyében telt, de a következő napokon pótlom, amit elmulasztottam, most pár napig faragatlan akarok maradni!
Másnap, azaz pénteken megnéztük az időjárás előrejelzését, kicsit sóhajtoztunk, de nem hagytuk eltántorítani magunkat! Korán reggel elindultunk a Várba, a Mesterségek Ünnepére, és amennyire csak lehetett, igyekeztünk az árnyékos helyeken járni, több-kevesebb sikerrel, elvégre az érdekes látnivalók általában nem ott voltak. ez volt az első nap, lehet, hogy csak azért éreztem úgy, hogy a szokottnál kevesebben voltak mind a vásárlók, mind a kiállítók. Az előbbiek viszont idő jártával egyre többen lettek. Némi előztetes felmérés után jöhetett a kiállított, szép és változatos áruk figyelmes szemügyrevétele. Ezúttal sem az Oroszlános udvarban, hanem a Táncsics utcában volt a vásár, de ez semmit nem rontott az áruk szépségén és az árusok kedvességén! Képtelenség felsorolni, mi mindent láttunk, volt ott favilla, fakanál, fatányér, mi több, fa palacsintaforgató is, no meg fakupa. Egy csinos kis fakanalat meg is vettem. Szép vesszőkosarak nagy számban, a mózeskosarat is ideértve. Pár mézeskalácsos, sima kaláccsal, de tükrös szívvel is. Továbbmenve, nagyon szép bőrműves munkákat láttam. Mi több, egy vastag bőrből készült páncélt is. . Nemsokára fura ritmusú dobokat hallottunk, el is indultunk arrafelé. Az idei díszvendég Dél-Korea volt, ők rendeztek felvonulást. Elől valamiféle állatalakzat, talán sárkány, utána táncosnők. Aki már látott dél-koreai filmsorozatot, az maga elé képzelheti a ruhákat, a színes legyezőket, a kecses mozdulatokat, szem és fülgyönyörködtető felvonulás volt! Néhány nézőre is átragadt a ritmus, a dobok ütemére ringatták magukat.
Miután kinézegettük magunkat, továbbindultunk az Ízek utcájába. No, ott nem csak néznivaló akadt! Olyan szép feliratokat viseltek az árusbódék, hogy karcagi birkapaprikás, nyírségi töltöttkáposzta, esetleg fánk. Ez utóbbiak eszményien szalagosak voltak, és szilvalekvárral töltötték meg őket. Volt még pörkölt minden tételben, rétes az édességre vágyódóknak. No meg szomjan sem maradt senki, aki inni akart. Árultak még lekvárt, házi sajtokat, mézet, többféle ízesítésű és más-más húsból készült kolbászt, eper és meggybort. Ezeket nem kóstoltam meg, de bodzabort igenis vettem! Tavaly megkóstoltam, ízlett, el is határoztam, hogy veszek, de nem akartam cipelni, ezért később megfeledkeztem róla. Idén inkább cipeltem! Ennyi kultúra elég is volt aznapra indultunk hazafelé. fáradtan, de szép élményekkel gazdagabban.
Püff neki! Ha előbb tudom, nem nagyon megyek tovább. mert a Bálnában jártam a design kiállításon, viszont ha ezt tudom, maradok. De továbbmentem a Csárdafesztiválra, az sem volt rossz hely.
Kicsit bosszankodok, hogy rendetlenkedik a gépem. Ezt még délelőtt akartam beírni, hogyha valakit érdekel, odaérjen, de nem engedett belépni. Aztán ahogy mászkálok a topikok között látom, hogy mégis be vagyok jelentkezve. Viszont az elsőt így már elbuktuk. (Én eleve később terveztem menni, de el is aludtam. :D)
Szóval a Nehru parton, a Boráros tér és a Bálna között vannak jó kis ingyenes műsorok. Amit így elbukott, mert már zajlik 14 órától, az egy Nemes Nagy Ágnes 100 éves évforduló kapcsán koncert és felolvasások:
Hőség ide, hőség oda, Kati barátnőmmel együtt rászántuk magunkat egy kis kirándulásra-nézegetésre. Ez csütörtökön a Pénzmúzeum meglátogatásával vette kezdetét. Az épület körüljárásával kezdtük, megnéztünk még két bejáratot (a Pénzmúzeum ajtaja oldalról nyílik). Az autóbehajtó a garázsba nyílott, és örömömre a régies garage felirat volt fölötte, ráadásul fura g betűvel írva. A falra erősített óra is tetszett, járt, mi több, pontos is volt!
Augusztus elsején már voltam itt, elég hosszan beszámoltam róla, ezért most nem ismétlem magam, csak azt írom le, amit akkor nem vettem észre. Ilyen volt például az egyik tekintélyes külsejű ajtón lévő kukucskálólyuk, be is néztem, és egy banki nagyfőnök dolgozószobájába láthattam be. Aztán némi feliratot is olvashattam, amiből megtudtam, hogy a Nemzeti Bank üvegablakait Róth Miksa készítette. Ezen nem lepődtem meg, minden dualizmus korabeli épület, ami valamit is adott magéra, vele dolgoztatott. Nem emlékszem, hogy kipróbáltam volna, de volt ott egy aranytömb is, amit meg lehetett emelni, csak éppen kivenni nem! Igaz, nehéz volt, de ha már ragaszkodott volna ahhoz, hogy velem jöjjön, legföljebb taxiba ülök! Sajnos, a toronyban lévő kilátóba nem lehetett felmenni, még nincs kész. Vagy legalábbis azt mondták.
Miután még bőven volt időnk, valami kellemes, árnyékos helyet kerestünk, meg is találtuk a Margitszigeten. Amikor utoljára ott jártunk, a zenélő szökőkút egyiket sem művelte, bezzeg most! Örömmel állapítottuk meg, hogy nagyszámú kellemes, árnyákos pad akad a környékén, és jól érezhetően legalább két fokkal hűvösebb a levegő, mint másutt. A kút környékén sokan ültek, élvezték az árnyékot, a csobogó vizet, és vártál a ”műsort”, Aztán felhangzott a zene. éspedig a Vuk főcímzenéje!
Szépen végigvártuk, volt még a Micimackó, a Legyetek jók, ha tudtok, szóval gyerekszámok, mindannyiunk örömére.
Igaz, háromszáz méterenként leültünk, de így jól kisétáltunk magunkat Mire újra a zenélő kúthoz értünk, már más műfajt játszott, ebből csak a Szerelmi álmokat ismertem fel. Hazaérve megállapítottuk, hogy megérdemeltük a vacsorát és a pihenést utána.
A mai napon szabad bejárás volt a Pénzmúzeumba. Csodálkoztam, hiszen hétfő van, ilyenkor nem tartanak nyitva a múzeumok, de mint kiderült, ez most kivételes alkalom, ma van a forint születésnapja. Nagyszámú látogató igazolta, hogy az ötlet helyénvaló volt! Nekem egynél több okom volt a látogatásra, mert a Múzeumok Éjszakáján nem győztem kivárni a szép hosszú sort, most bezzeg egy percet sem kellett várakoznom!
Négy órakor értem oda, és az Aranyvonat történetével kezdtem, mondhatom, érdekes volt! Magyarország aranykészletét kellett menteni mind a németek, mind az oroszok, mind a nyilasok elől. Ki mondta, hogy a banktisztviselők unalmas életet élnek? Ami a legjobban meglepett és elragadott, az, hogy a majd’ négy tonna aranyból csak 137 gramm hiányzott, amikor visszaküldték az amerikaiak,
Örömmel tapaszutaltam, hogy sok az olyan múzeumi dolgozó, aki készséggel segít, ha valami aprócska gond adódott. Nos, felmentem a második emeletre, ahol – nem túl meglepő módon - egy csomó egykori pénz volt kiállítva időrendi sorrendben, Ötletes módon a kisebb érméket nagyítóval is meg lehetett nézni, jól ki is játszottam magam vele! A tárlók alatti fiókokban újabbkori fémpénzek voltak láthatók, a kedvenceim egyszer s mindenkorra a lyukas kétfilléres.
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Megcsodáltam a különféle egzotikus pénzeket, amik kaurikagylóból, nyestprémből, madártollból, esetleg sótéglából, illetve préselt teából álltak.
Nem csak engem érdekelt a kiállítás, sokan voltak, minden kor és mindkét nem képviselte magát. Az is jó, hogy ezen a napon nem hat, hanem nyolc óráig tartottak nyitva. Addig persze nem maradtam, de fél hétig igen. Kifelé menet megtudtam, hogy bár nem gyűjtöttem pontot, emlékbe kapok egy kulacsot,
Mint a fentiekből kiderült, ez a pár óra nagyon jól telt el! Végezetül: Boldog hetvenhatodik születésnapot, forint!
Ezúttal nem valami szenzációs programról írok, csak egy kis sétáról. Egy barátnőm megkérdezte, van-e kedvem megnézni Bánkot, illetve az ottani tavi strandot. Volt. A környék szép, jól lehetett sétálni a tó mellett, továbbá felfedeztem egy tájházat. Hétfő volt, és a kiírás szerint csak előzetes bejelentkezés után, szerdán és szombaton látogatható. Miután részint hétfő volt, részint nem jelentkeztünk be, csak kívülről nézhettem meg, és kénytelen voltam egy csinos farsangi menyecskével megelégedni. Ez utóbbi mellszobor volt, de jólsikerült! Találtam valami enyhén rozsdásodó mezőgazdasági gépet is, de nem jöttem rá, ez vajon milyen célt szolgálhatott.,
Azon viszont csodálkoztam mennyi épülő panzió van, nem túlzás ez? No de ez legyen az ő gondjuk. Kellemes környezet és üdítő séta emlékével távoztunk. Négyen, mert két kutya is velünk volt, ők is jól kisétálták magukat.
A mai nap egy részét a Vigadóban töltöttem, sétát hirdettek az épületben, méghozzá vezetéssel! Noná, hogy ezt nem, hagytam ki! A bejárás tizenegy órakor kezdődött, elvileg egy órán át tartott, volt az másfél is, de egyikünk sem bánta!
Tizenegykor kezdődött a séta. A vezetőnk jól érezhetően ismerte és szerette az épületet, és alaposan megismertette velünk is. Nem jegyzeteltem, ezért csak annyit írok, amennyit meg tudtam jegyezni, és szerencsétekre ez nem sok. Kezdtük az épület makettjénél, itt főleg a falon lévő, kinagyított rézkarcra figyeltem fel. Ez még nem a mostani Vigadót ábrázolta, csak az elődjét. Viszont ami feltűnt, az egy aprócska vitorlás csónak volt, talán halásztak róla, Mellette egy olyan kis hajó, amit alighanem a Dunai hajós című filmben láttam. Megtudtuk, hogy az épületet Feszl Frigyes tervezte, aki nem csak az új építési technikát, de újszerű gondolatokat is hozott magával, például azt, hogy az építészt 3.9% illeti a munkája után. Meg is kapta, de csak hossza pör után. Aztán rájött, hogy a belső tér egy részét is ő tervezte, az után is kérte a pénzét, de leintették, és a továbbiakban nem nagyon kapott megbízást Az első emeletre a díszlépcsőn mentünk fel, megérdemli a nevét. A lépcsőfordulóval szemben óriási tükör, hogy a beérkező hölgyek-urak végső ellenőrző pillantást vessenek az öltözetükre és a megjelenésükre. Akkoriban még gyertyákkal, kicsivel később gázzal világítottak, ez a megoldás a fényt is megsokszorozta. A továbbiakban nem leszek ilyen részletező, hiszen aki nagyon akarja, utánanézhet. Némi meglepetéssel értesültem arról, hogy 1865-ben, Ferenc József látogatása idején négyezer látogató volt itt. El nem tudom képzelni, hogy fértek el! Ha egyik-másik hölgy elájult, lehet, hogy nem a szoros míder, vagy a nagy megilletődés volt az oka, hanem a levegőhiány.
Aztán lifttel mentünk fel a negyedik emeletre, ott volt a Sinkovits Imre kamaraszínház. Megnéztük magát a termet, no meg a karzatát is, ez utóbbiból nem sokat lehetett látni, ezért gyakorlatilag használaton kívül van. Aztán kimentünk a teraszra, csodás kilátás nyílt a budai hegyekre, no meg a DunáraPersze még sok mindent megtudtunk az épületről, de én csak azt bámultam, mennyire jól összehangolt minden, a parkettától a mennyezetig, még a kilincseket is ideértve. Komolyan mondom, már-már azt kívántam, hogy lássak valami stílustalant! Ez később meg is történt, mert a földszinten valami kerámiakiálltást láttam, egyik rémesebb volt, mint a másik!
A helyen volt egy Vakvarjú nevű étterem is. azt is megtudtuk, hogy az elődje egy befutott söröző volt, amit Deák Ferenc egykori inasa működtetett. Megnéztem az étlapot, viszonylag elérhető árak voltak, a borjúbécsi láttán majdnem kísértésbe estem, de miután nem krumplival volt, inkább lemondtam róla.
Nos, elég hosszan lelkendeztem, de mindenkit arra buzdítok, hogy ha alkalom adódik, nézze meg a Vigadót, alighanem tetszeni fog!
Ezzel viszont egy darabig lezárult a kulturális életem, alighanem túl meleg lesz ahhoz, hogy sokat legyek kint.
Ma délután rászántam magam arra, hogy megnézzem a Szépművészetiben a Bosch-kiállítást. Ezen a héten még nyitva tart, és kihasználtam az alkalmat, hogy végre elmenjek. Meglátva a kanyargó sort, az első ötletem az volt, hogy nem várom ki, de aztán meggondoltam magam, ha már idáig eljöttem, nem megyek haza dolgom végezetlenül!
Bejutva csak sodródni kellett a tömeggel és már találkozhattam is a Mesterrel. Meg jó néhány kortársával. Nagyjából-egészéből tudtam, mire számíthatok, hiszen számos reprodukciót láttam a képeiről, mégis meglepett, milyen élénk a színvilága. Nem vagyok művészettörténész, csak művészetkedvelő, ezért fölöttébb szubjektív benyomásokat fogok írni. Elsőnek megállapítottam, hogy a Szent Antal megkísértése népszerű téma lehetett akkoriban, mert elég sok képen ez szerepelt. A szent legalább hetven éves volt, de inkább több, úgyhogy lehet, hogy nem is volt olyan nehéz a csábnak ellenállnia. Ráadásul csak az egyik képen volt igazán szép a csábító, már ha eltekintünk a homlokán lévő szarvaktól! Bezzeg a démonok! No, ahhoz aztán kellett a lelkierő.
A Kánai menyegző egyik mellékszereplője láttán (az előtérben éppen valamit öntött egy kancsóba) az az érzésem támadt, hogy ő inkább a bort változtatja vízzé, mint fordítva. Szent Kristóf esetén örömmel láttam, hogy ő már a vacsoráról is gondoskodott, mert egy halat láttam a botja végén.
Amin megint meghökkentem, az a Szentek mennybemetele volt, bár sötét alakok erősen húzták őket vissza. Nem is ezen csodálkoztam, hanem azon, hogy a fejük fölött olyasféle alagút volt, mint amit a klinikai halálból visszatérők szoktak leírni. Tudhatott valamit a Mester. Aztán egy szobában, filmen, mintegy nagyító alatt végre alaposan megnézhettem, érdemes volt, Három sor szék állt a fal mellett, a többiek kortól és nemtől függetlenül egyszerűen leültek a földre. Stílusosan a Carmina Buránával kísérték, szép halkan.
Na, most jön az, ami a legjobban tetszett, bár ez nagyon is szubjektív. Két csodálatos fából kifaragott szobrot láttam. Az első kb. akkora volt, mint egy lexikonkötet, Jézus keresztvitelét ábrázolta, elképesztő részletgazdasággal. Nem csak minden szereplő minden fürt haja volt kifaragva, de pl. egy Jézus derekán lévő kötél szinte minden rostja is. Ott volt Veronika, ő a nevezetes kendőjét tartotta a kezében, és keservesen sírt. Hét-nyolc mellékszereplő, mind nem csak részletesen kifaragva, de valahogy olyan simára csiszolták az egészet, mintha lakkozták volna, bár lehet, hogy ez is történt. Ugyanígy megbámultam egy másik faragványt is, ez nagyobb volt, és a háromkirályok találkozását ábrázolta. Nem a kisdeddel, hanem egymással találkoztak, továbbá nagyszámú kíséretük is, lovakkal, egy tevével, és egzotikus viselettel. Az emberek általában turbánt viseltek, méghozzá díszeset. Ez is részletgazdag volt, és simának tűnt. Szerencse, hogy üveg alatt volt, különben nem bírtam volna ki, hogy végig ne simítsam! Aki ezt készítette, elképesztő tudású mester volt! Jó két és fél órát bámészkodtam, és szívesen néztem volna tovább is, de kezdtem kifáradni. Úgy döntöttem, megérdemlek egy kávét. és eszerint cselekedtem. Fél öt körül mentem ki, és azt vettem észre, hogy már csak a múzeum lépcsőjén állnak sorba, ami szóra sem érdemes! Úgyhogy aki azt fontolgatja, hogy megnézi, az lehet, hogy jól jár, ha akkor megy.
Képen érdemes megnézni, mert ott a java van :-) És hát pl a dzsámiról is szuper színes képeket láttam, de ahányszor én elmentem ott (volt vagy 4-5 alkalom), mindíg csak két-három színű geometrikus alkotások voltak rajta.
Egyedül a fényszőnyeg az, ami élőben sokkal jobb, mint képen, mert élőben olyan hatása van, mintha igazi buklé szőnyegen sétálnál.
