Az ajtó lehet fa lécből, vagy villanyszerelési üzletekben kapható ún. védőcsőből, A 20-25 mm átmérőjú cső ára kb 150-200 Ft egy 2,5 m-es szál, a falév métere kb 80-100 Ft. Mindkét megoldás jó, a fólia mindkét végén meg kell csinálni a szellőztetés miatt. Beteszek két rajzot, ezzel el tudtok igazodni.
A magvetésre ezért mondtam korábban azt valakinek, hogy rá kell számítani 20-30 %-ot, a nem biztos a kelés miatt. A paprika, 20-22, a paradicsom 18-20 fokon csírázik, a káposztaféléknek kevesebb is elég. A paprika kb két hét alatt kel ki a hőmérséklettől és a fajtától függően. A házi mag valószínű nincs annyira kiszáradva, de ha hibrid volt az anyanövény, nem lesz fajtaazonos.. A kelés alatt egy kis permetezővel biztosítani kell az állandó nedvességet. Ez nálam egy kiürült ablaktisztítós priccoló.
A paprikáim szépen csírázgatnak, bár érdekes, hogy azok a magok csíráztak ki először, amelyeket - próbaképpen - tavalyi szép zöldpaprikából vettünk ki, a boltiak csak később, sőt, a "tizenegyes" fajta még egyáltalán nem! A karfiol elég gyér, 12 magból csak 4 csírázott ki, de azok szépek. Majd vetek mégegyszer. A karalábé viszont még beteg is: 10 magból 3 csírázott ki, és 2 leveles állapotában feketedik a levél széle (Magrovet vetőmag). A komposztba tavaly beledobtam a paradicsomnövényeket ősszel, hát most a komposztföldből úgy nőnek a kis paradicsompalánták, mint a gyom. Alig győzöm őket kitűzdelmi a többi palánta közül. Szombaton fel akarjuk tenni a fóliát a sátorvázra, reméljük, nem fog épp szakadni az eső. A fejessaláta palánták már nagyon kikívánkoznak.
Il, nincs valami jó ötleted a fóliasátor ajtókialakítására? Előre is köszi.
Ahogy Stiglinc írta. Esetleg a komposztot takarni ültesd át. Zsenge szárát, levelét adhatod a nyusziknak is, jó takarmány. A gumókat pedig cukorbetegeknek javasolják enni.
A csicsók hasonlít egy kicsit a kruplihoz, szaporodás szempontjából.
A földbe került gumókból magas szárak, napraforgóhoz hasonló, de kisebb virággal, nőnek ki, miközben a föld alatt a gyökéren gumók növekszenek. Ősszel a szár elpusztul, de a gumók bírják a fagyot is és a következő évben mindegyikből új növény fejlődik.
Szokták alkalmazni gyorsan növő takaró sövénynek is a szomszéd felé, komposzthalom körül, stb. A virága vázában sokáig bírja.
Már többször írtam, hogy szerintem fontos a mag jó minősége, ezért a ZKI termékeit használom főleg. http://zki.hu itt találsz katalógust, fajta ajánlást.
Szabadföldi palánta készítéséhet ráérsz március első felében hozzáfogni a paprikát, paradicsomot illetően. Karalábét, káposztaféléket lehet korábban is. Kabakosokat március második felében.
Most már kíváncsivá tettetek csicsóka-ügyben. Ősszel ugyanis a kertem hátsó csücskében megláttam két sárgás kis gömbtetőt, azt hittem, hogy talán a gomba kelt ki, aminek a héját odaszórtam, de mint kiderült, csicsókát találtam. Ezek szerint van rá esély, hogy kinőjjön még több is?
Nekem is van, párolva kóstoltuk. Mindenki azt mondta, hogy nagyon finom. De van valami szokatlan mellékíze, így azóta sem készítettünk. Ekkora területen hatalmas mennyiség lehet, több mázsa, ha jól láttam a 4000-et. Ennyit takarmányként kell felhasználni, főleg disznónak. De mindig fog maradni a földben. Egy családot ellátni, ha szereted, 10-20 tő elég. Én a kerítés mellett hagytam meg, mert gyorsan nő, a kutyák nem járnak át rajta, virágja szép. De ha sokat hagysz érés után a szárával rengeteg munkára számíthatsz.
Én is hasonlóan gondolkodtam:-)) Bár költözés csak kb. 3 hét múlva várható, de gondolom, akkor sem leszünk lekésve semmiről. És most már tényleg nagyon érdekel, hogy milyen az íze:-))
A legjobban úgy járnál, ha az ismerősre bíznád a kitermelést, mert akkor érdekelt lenne abban, hogy minél többet felszedjen, Az időjárás most ideális erre a célra.
Csinosak:-) Milyen gyártmányú vetőmagot ajánlanátok nekem? Ugyanis a költözés csak 3-4 héten belül lesz aktuális, de addigra én is szeretnék palántákat nevelni, lehetőleg minél többféle zöldségből.
Sziasztok! Most lettem tulajdonosa egy háznak, amihez 4.000 négyzetméteres terület tartozik. Évek óta nem művelték, viszont korábban csicsókával volt bevetve, és az azóta is szorgalmasan növöget minden évben, a terület jó részét elfoglalta. Én most meg szeretnék tőle szabadulni, ráadásul ismerősömet érdekli is, mint takarmány. Hogyan lehetne a legcélszerűbben "leszüretelni"? Illetve emberi fogyasztásra mennyire alkalmas? Érdemes meghagyni a terület egy részén?
Nagyon takaros.:) Hű, de jó volna tudni, hogy lesz még tél, vagy már nem. Nálunk itt Zabaron most esős idő van, a kertbe be se lehet menni, akkora a sár. Tegnap meg kinyílt a hóvirágom.:)
Itt a kép a természet gondozta ültetésböl. Lenne még kép a környékről de szerintem ez is elég. Többéve így megoldódik a saláta palántám nem kell szemenként vetni.
- a jan. 10-én vetett 8 db Kobak fejessaláta már 4-4 leveles - az ugyanekkor vetett kb. 15 bazsalikom 2-2 leveles - a csíráztatott zsázsát folyamatosan legelik a gyerekek, a metélőpetrezselymet is - most vetettem: 10 db Kobak fejessaláta magot, 10 db karalábé magot (korai bécsi kék), 12 db karfiol magot (idol osena), és nagyon sok paprika magot egy szaporítótálcába (albaregia, tizenegyes, keszthelyi rezisztens). Most várjuk a csodát. A csírázás sikerétől függ a folytatás. Jelentkezem, ha kicsíráztak.
A saláta ültetést nálam a természet oldja meg. Minden évben hagyok 2 db salátát a szabadban magot hozni. Nem tudom mikor megyek a kertembe de fotóval bizonyítom már ki van kélve és innét szoktam a fólia felhúzása után egyből palántázni.