Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
"Megértem a rovat törekvéseit, de 1848-ban egész évfolyamok vonultak be a honvédségbe a tanáraikkal együtt."
A késő utódok fátyolos szemmel fogják mesélni az Írástörténeti Kutatóintézet zászlóaljának kitartását a rendőrattack idején. Rovó mester egy anasazi Jóma felirattal megállásra kényszerítette a tankokat, ezalatt a traktoroknak sikerült benzinhez jutniuk és azután már nem lehetett őket megállítani. A kormány kapitulált.
Ez túl nagy jelentőségű ügy ahhoz, hogy ne törődjünk vele. Megértem a rovat törekvéseit, de 1848-ban egész évfolyamok vonultak be a honvédségbe a tanáraikkal együtt. Azaz néha hallgatnak a múzsák. S ezekben a napokban a motordübörgés mintha elnyomta volna a sóhajaikat.
Nem egészen világos az eljárásuk, mert a bevezető mondatban eltértem. Ezt a megoldást éppen a rendszer javasolta. Vagy az szubjektív, hogy mit tekintenek hasonlónak s mit nem? Aztán meg, mi köze a gazdáknak a történelem fórumhoz? Miért éppen itt maradhatott meg? Egyébként pedig ez sem igaz, mert ez a rovat is a történelem fórumba tartozik s éppen innen törölték ki.
A világforradalom jelenlegi állásában ez a fajta cenzúra jutott nekünk.
A Modusba ütközik az, hogy több topikba másold ugyanazt az üzenetet. Mindegy, hogy miről szól, mi áll benne. Olyan szempontból nem keménykedtek vele, hogy pl. a Történelem alfórumból nem tiltottak ki.
A sajtószabadság index.hu értelmezésére jellemző, hogy a gazdák álláspontját tükröző levelet, amelyre válaszoltál, ma már nem lehet elolvasni. Pedig nincs benne egyetlen csúnya szó sem. Pusztán az derül ki belőle, hogy a kormány a multinácik ügynöke. Most immár azt is tudjuk, hogy az index.hu is az.
Ez a hatalom tudatosan törekszik a parasztság tönkretételére. Mivel a jelenlegi alkotmány illegitim, semmi okunk sincs arra, hogy eltűrjük őket a fejünk felett. Remélem a gazdák is így gondolkoznak.
Itt sajnos nagyon komoly összefogásra van szükség, vagy ahogy én már többhelyen szóbahoztam társasági vitákban: mit tudnak tenni, ha egy egész város vagy megye megtagadja a közüzemi befizetéseket? ...STB ....
Ott tartunk, - ahova az ősi mondások is mutatnak - minden közösségnek , önellátónak kell lennie, és úgy kell pluszt termelnie, hogy a kölcsönös csere kifizetődő legyen a falu és a város között.. Nyugaton is rájöttek számtalan helyen, hogy a BANKI dolgok, ahol nincs gyakorlati munka, ahol csak a PÉNZ- termel PÉNT, nem vezet sehova, csak a tömegek még nagyobb nyomorába és kiaszolgáltatottságába.... (Lásd még a NG egyik adását a Világbank negatív szerepéről....)
Ennek kapcsán szeretném fölhívni a figyelmet egy cikkre a KAPU 2005.02. havi számára, amelyben VAN-E ARANY KÖZÉPÚT AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA ? Drábik János a pénz termelte pénzről, a kínai modernizációról és egy lehetséges székely modellről beszél.... ...."A szsisztéma Svájcban Helyi Cserekereskedelem Rendszer, Dél-Németországban és Ausztriában WIR-rendszer néven vagy a skandinávoknál évtizedek óta működik...."
Korhadó nyelvcsaládfák
A XIX. századi nyelvészet az egy nyelvcsaládba sorolt nyelveket egy föltételezett és rekonstruálhatónak hitt „alapnyelvből” eredeztette a hangtörvények (a szabályosnak feltételezett hangváltozások) alapján. A hangváltozások ugyan nem feleltek meg kifogástalanul a szabályoknak, de ha a kivételektől eltekintettek, a szabálynak megfelelő hangváltozásokat már fel lehetett mutatni az elmélet bizonyítékaként. A tévesen értelmezett hangváltozások alapján „rekonstruált”, a valóságban azonban sohasem létezett „alapnyelvekből” levezetett rokon nyelveket aztán nyelvcsaládként tárgyalták. A nyelvcsaládokat pedig a nyelvek szövevényes kapcsolatrendszerének kifejezésére alkalmatlan fa struktúrával ábrázolták.
Nincs semmi biztosíték arra, hogy ahol a rekonstrukció megtörtént, ott az egykor volt valóságot derítették fel. A hibás elméleti alapozás miatt könnyebb azt hinni, hogy csupán egy semmire nem használható, talajtvesztett elméleti modellt rajzoltak a fellegekre.
Az egymással közeli rokonságban lévő germán nyelvek alapján kigondolt rendszer gyakorlati alkalmazhatatlansága hamar kiderült, különösen nyilvánvalóvá vált az urál-altaji nyelvek területén. A logikus, ám hazug modell a nyelvek nem mindig logikus világában csődöt mondott. Nyilvánvalóvá téve, hogy a végiggondolatlan elméletek kényszerzubbonyát nem lehet büntetlenül ráhúzni a valóságra. A magabiztos, ám tapasztalatlan kamaszként viselkedő „nyelvtudomány” sorozatos baklövéseit nem csak a tudományos fejlődés megrekedése követte; hanem a közmegvetés is. Ez utóbbi érzékenyen éritheti a hazai nyelvészeket, mert a legfontosabb nyelvészeti kérdések megoldása helyett a kritikus közvélemény ostorozása lett a visszatérő témájuk.
A kivételek miatt az elmélet rendszeres korrekcióra szorul. A nyelvcsaládok mesterségesen kreált határain túlnyúló nyelvi jelenségek miatt tilalmak felállítására van szükség. A történelmi prekoncepcióba nem illő és a hangtörvényeket cáfoló esetek miatt „rokontalan szigetnyelvek” kijelölésére kényszerült. A tudományos életben és az oktatásban gyakran csak hatalmi eszközökkel lehet elfogadtatni.
A kezdetben egy családnak tartott urál-altajiakat szét kellett választani külön uráli és külön altaji nyelvcsaládra, de később az altajiakat is ketté kellett választani. Kiderült ugyanis, hogy a török-mongol nyelvtani és szókészleti egyezések meglehetősen új keletűek; a mongolok kb. ezer évig tartó török megszállása idején keletkeztek.
A II. világháború körüli években egyre szélesebb körben váltak nyilvánvalóvá az indogermán nyelvcsalád problémái is.
Trubetzkoy herceg (1939) nagy jelentőségű elmélete szerint az indogermán nyelvek hasonlóságainak magyarázatához nincs szükség egy közös ősnyelv feltételezésére. A ma rokonnak tekintett nyelvek kialakulhattak szomszédos, de eredetileg egymástól idegen nyelvek areális nyelvszövetségeként is. Szerinte indoeurópai alapnyelv nem volt, hanem lett.
Pokorny 1949-ben így fogalmazott: "A jelek tehát arra mutatnak, hogy az indogermánság a legkülönfélébb elemek egybeötvöződéséből keletkezett. ... Az indogermán megjelölés tehát pusztán nyelvi fogalom..."
Solta (1952) szerint az indogermán alapnyelv rekonstrukciója a rendelkezésünkre álló nyelvemIékek segítségével elvileg lehetetlen. Határozottan tagadja az indogermán ősnyelv és ősnép fikcióját.
Krahe (1957) szerint: "A nyelvcsaládfa-elmélet mindennemű belőle adódó következtetéssel együtt már rég a múlté”
Altheim álláspontja az, hogy "a történelmi kezdeteknél mindenhol nyelvi és nyelvjárásbeli sokrétűséget találunk. Csak bizonyos történelmi események során váltak egyes nyelvi vagy nyelvjárási csoportok dominánssá, s sikerült a sokrétűséget az egységesség javára megszüntetni"
Magyarországon László Gyula (1981) így fogalmazta meg a véleményét: "Az egy magból való szétrajzás elméletének nagy gátja, hogy akarva-akaratlanul olyan népesedési képben gondolkozik, amilyen nem volt a halász-vadász időkben. ... Újabban egyre több meggondolás hangzik el azzal szemben is, hogy nyelvtudományunk túlságosan bezárkózott a finnugor nyelvek körébe, s mindent abból igyekszik megoldani, pedig szélesebb kitekintéssel történetibb eredményekhez jutna.”
A hazai nyelvészeti körök a kételyek ellenére sem adták fel a nyelvcsaládfa-elméletet. Pedig a nehézségek nyilvánvalóak.
Mór Elemér szerint "A finnugor nyelvek valóban igen távol állnak egymástól, közöttük kölcsönös érthetőségről még a szűkebb értelemben vett kisebb nyelvcsoportok nyelveinél sem beszélhetünk".
A feltételezett finnugor alapnyelv létezését a finn nyelvészek némelyike is elveti. Vilkuna Kustaa szerint: "A népek kapcsolatáról, útjáról nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy közös nyelvet beszéltek, aztán az egyik erre ment, a másik arra". K. F. W. Meinander pedig így fogalmaz: „Szerintem semmiféle közös népről, finnugor népek családfájáról nem lehet beszélni."
Az uráli-finnugor nyelvcsaládfa magyarságot leginkább érintő ága egyébként is ködből van.
Marcantonio szerint a hagyományos uráli nyelvi családfa kulcsfontosságú ugor ágát még sohasem rekonstruálták, mivelhogy a magyar nyelv gyökeresen különbözik alaktanában, szókincsében és hangtanában a feltételezett testvérnyelvektől (ld. például Abondolo 1987/185, 1998/428).
Következésképpen a finnugor ágat sem rekonstruálták, mivel ennek előfeltétele az ugor ág rekonstruálása. Ilyen értelemben az uráli alapnyelv rekonstruálása sem történt meg, minthogy ez viszont előfeltételezi a finnugor ág előzetes rekonstruálását. A tradicionalisták arra az uráli rekonstrukcióra szoktak hivatkozni, amelyet Janhunen 1981 javasolt, s ez egyedüli rekonstruálása a protourálinak - ez azonban neve dacára nem átfogó, hanem csak részleges protouráli rekonstruálás – mert a hagyományos családfának csak két ágát (a finnt és a szamojédot) rekonstruálta, mint két konstitutív elemet (feltételezése szerint). A kulcsfontosságú ugor ág hiányzik ebből a szisztematikus összehasonlításból, a már említett okokból. Amint a szerző is kijelenti (Oanhunen/1998/461), az ő protouráli rekonstrukciója egyszerűsítő, de igen hasznos közelítése az uráli alapnyelvnek.
Ilyenformán - mondja Marcantonio – marad a tény, hogy a megfelelő, szigorúan vett rekonstruálása a protouráli minden ágának, ennél fogva végső soron magának az uráli alapnyelvnek, máig megoldatlan feladat.
Magyar nyelven Götz László fogalmazta meg a legvilágosabban a nyelvcsalád-elméletek hibáit: "A jelek tehát arra mutatnak: a finnugor nyelvek esetében nem valamiféle eredeti egységes ősnyelv szétágazásáról van szó, hanem ellenkezőleg, sok kis törzscsoport eredetileg eltérő nyelveinek fokozatos kiegyenlítődéséről, bizonyos mértékű egységesedéséről" (Götz László: Keleten kél a nap - Budapest. 1994. 1. L. 334. 1.).
Harmatta János is legújabban már úgy látja, hogy a finnugor alapnyelv kialakulása "areális kapcsolatok folyamatában ment végbe, mert a tipológiai jegyek megoszlása világosan négy vagy öt különálló csoportra mutat s az ellentétes peremkerületek nem rendelkeznek azonos ősi jegyekkel." (Harmatta János: A magyarság őstörténete - Magyar Tudomány. 1990. márc. )
Ami a finnugor népek esetében azt jelenti, hogy a nagy területeken élő, de egymástól elszigetelt vadászközösségek eltérő nyelveit egy vélük kapcsolatba kerülő, magasabb kultúrfokon álló (például fémeket és bőröket kereső) déli népesség nyelvi hatása egységesítette s ennek köszönhetően az eredeti kis nyelvek helyett egy nagyobb területen megértett összekötő nyelv alakult ki.
Az effajta nyelvi kapcsolatok ábrázolására azonban a fa struktúra nem alkalmas, amint a fa struktúra és a „hangtörvények” téves iránymutatása alapján végzett „rekonstrukció” sem vezethet el a mozaikszerű kiinduló nyelvi képhez. Ezért nem lehet rekonstruálni a latint sem a neolatin nyelvekből kiindulva, mert az eredeti nyelvekből csak a latint ismerjük, s mert a rekonstrukció elvei hibásak.
Az informatika jelenlegi fejlettségi szintje mellett már lehetőségünk lenne olyan modell alkalmazására, amely a nyelvek kapcsolatait a sok összetevőjű valóságnak jobban megfelelő formában ábrázolná. Ha a gyermeteg nyelvcsaládfa-elméleten nem lépünk túl, akkor vagy válasz nélkül maradunk, vagy továbbra is hazug válaszokat kapunk a legfontosabb nyelvészeti kérdésekre.
Csatlakoznék a belső ázsiai eredet egy másik forrásmunkájának említésével: Kiszely István: A magyarok eredete és ősi kultúrája c. munkája. Kiszely dr. szerint minden összehasonlításban az ujgurokhoz állunk legközelebb (natropológia, kultúra, zene).
Nyelv és faj kapcsolata
Bárczi Géza szerint a kétségtelen nyelvrokonság egyáltalában nem jelent faji rokonságot is. A fajok minden időben keveredtek, és bizonyos, hogy a finnugor alapnyelvet beszélő népcsoportok már számos népfaj többé-kevésbé egybeolvadt ötvözete voltak. Azóta igen sok idegen etnikai elem olvadt a magyarságba és minden bizonnyal a többi finnugor nyelvet beszélő népbe is. Egy cseppet sem meglepő tehát, ha egyes, nyelvileg közeli rokonaink, mint például a vogulok meg az osztyákok antropológiailag a mai magyarságtól meglehetősen elütő képet mutatnak.
Bárczinak ez az álláspontja logikus és igaz, mégsem tekinthető többnek egy kétségbeesett kísérletnél annak megmagyarázására, hogy miként lehetnek ilyen nagy antropológiai különbségek a különböző finnugor népek között. A helyzet minden együttérzésünk ellenére is az, hogy ennyire különböző népek esetében nem könnyű elfogadni a közös őshaza, ősnyelv és ősnép feltételezését. Ismét nyugtázhatjuk, hogy a finnugrizmus egy semmitmondó közhellyel szolgál a kimutatható antropológiai kapcsolat ténye helyett.
Benkő Loránd (1966/359-360) nagy jelentőségű tanulmányában aláhúzza a honfoglalást messze megelőző magyar társadalom "zárt, egységes, egybetartozó” jellegét. Nyilván a sztyepp körülményeinek megfelelően folyamatosan egységesedő fajra és kulturális értelemben is egybeötvöződött népre gondolt.
Nemeskürty István egy ezzel ellentétesnek látszó gondolatot fogalmaz meg: "Az őshazából, bárhol lett légyen is az, nem egy faj indult el és érkezett a Kárpát-medencébe, hanem egy nyelv. Egy nyelv indult honfoglalásra ..." (1989/11).
Egyesek ugyanis előszeretettel hangsúlyozzák túl a magyarság kevert jellegét, ezáltal a finnugrizmuséhoz hasonló történelemfelfogást sugallva. Szerintük a nyelvünk szavaihoz hasonlóan a testi jegyeinket is más népektől kaptuk, aminek az lenne a végeredménye, hogy a magyar nép, a Kárpát-medence történelmi tulajdonosa, tulajdonképpen nem is létezik.
Azt persze kivétel nélkül elfelejtik hozzátenni, hogy ez a kevertség minden nagy történelemmel rendelkező népre jellemző. Csak a történelemtől nem érintett területeken: az őserdők mélyén, a világtól elzárt hegyláncok távoli völgyeiben, az óceánok szigetein, vagy az északi hómezőkön találunk egyöntetű etnikummal rendelkező népeket. S az sem tűnik fel ezeknek a kevertséghangsúlyozóknak, hogy a magyar embert nem a származása, hanem az embersége tette értékessé.
Egyébként az etnikai kevertség – éppen a történelmi lenyomat jellege miatt – alkalmas lehet nyelvi következtetések levonására is. A néhány évvel ezelőtt végzett genetikai marker vizsgálatok kimutatták, hogy (a magyaroknál az európai, az ujguroknál pedig a kínai hatás levonása után) a magyarság és az ujgurok maradék genetikai kompozíciója nagyon hasonló arányú. Azonos összetevőket tartalmaz azonos arányban. Mivel mindkét nép hun utódnak tekinti magát, kézenfekvő, hogy ez az azonos kevertség a hun idők maradványa lehet, amiből a hunok és törökök felé mutató nyelvi kapcsolatok is megérthetőek.
Ha az andronovói kultúra temetőiből ránkmaradt csontanyagok jövőben elvégzendő genetikai vizsgálata is hasonló arányú keverékre utalna egykor, akkor a magyar nyelveredet kérdésének megoldásához is közelebb kerülünk egy lépéssel.
Benkő Elek kitűnő munkát végez a rovásemlékek közlésével. Sajnos a közleményei rendszerint a szakmának szólnak, azaz nem árulják őket az utcán, ezért csak így lehet róluk tudomást szerezni. Én még nem olvastam. Nem tudod a cikkek adatait föltenni? Esetleg magukat a cikkeket is? Persze ennek szerzői jogi akadálya lehet.
A két olvasat után úgy lehetne továbblépni, ha megpróbálnánk valószínűsíteni, hogy a mássalhangzókhoz milyen magánhangzók tartoztak eredetileg. Azaz azt kellene kikövetkeztetni, hogy milyen volt a betűkk eredeti szótag-, vagy szóalakja. Amint a "j" eredetileg jó volt, az "m" pedig ma.
Hasonlóképpen kellene tisztázni a többi mássalhangzójel esetében is a hozzá kötődő magánhangzót s akkor talán előre lehetne lépni az elolvasásukkal.
Persze ez az irány lehet zsákutca is.
Korántsem biztos ugyanis, hogy szótagjelként alkalmazták ezeket a jeleket. Vagy az is lehet, hogy a jelek szótagcsoport-jelek voltak (például a magas és a mély szótagokban használták őket) s így több variáció lehetséges minden jel esetében.
Például, hogy a KeSZi DéNeSNé felirat létezik s a mássalhangzókat tekintve az olvasat nehezen támadható. A magánhangzók pedig tetszés szerint cserélhetők (azaz korántsem indokolt az értetlenkedésetek). Ez a megfejtés eddig a legjobb, de ez nem azt jelenti, hogy jó és végleges is. Bár lehet benne jó részlet, én sohasem tekintettem kifogástalannak. Csak egy példája a lehetséges feloldásoknak. Ezt persze sohasem sikerült megértenetek. Vagy nem is akartátok megérteni, mert akkor nem lehet a Szíriuszt emlegetni. A poén pedig néhány ember számára fontosabb a felirat megismerésénél és megfejtésénél.
A "slusszpoént" illetően igazad van, az is csak egy példa volt a variációkra. Amelyekből nyilván van még néhány, de én nem érzem feladatomnak, hogy túl sokat kísérletezzek vele. A közreadás miatt azonban valahogyan hangzósítani kellett. Remélem jönnek még jobb feloldások is.
Harmatta prof esetében azonban más a helyzet, mert az általa elolvasott feliratok nem is léteznek. S ő ezt egy egyetemi katedráról adta elő, állami pénzen fenntartott papírt pocsékolva a sületlenségeire. Ő ugyan szerény, segítőkész és kedves ember volt, az ELTE tanáraival ellentétben, e botlásai valamiképpen mégis az egész finnugrász csürhét járatják le. Ennyit ér a nagyképű tudományuk.
Ez Sebestyén táblázata, de hogy Varga Csaba ebből indult-e ki, vagy másból, azt nem tudom. Csabának melyik táblázatára gondolsz?
Mivel Csaba otthon van az interneten, meg a számítógépkezelésben is; valamint sok önálló táblázatot készített, nem hiszem, hogy rá volt szorulva erre a táblázatra.
Ez egy jó táblázat, de nagyon sokféle más táblázat is elképzelhető még ezen kívül.
Például ha ugyanazokat az ábécéket egymás mellé rakod egyszer a jelforma szerint, másodszor pedig a hangalak szerint, akkor két eltérő táblázatod keletkezik. Attól függően használhatod egyiket, vagy a másikat, hogy mi a célod, mit akarsz kimutatni.
Nem biztos, hogy Csaba céljainak ez a Sebestyén-féle táblázat megfelelő volt.
E tekintetben az egyik ismert magyar kutató dr. Aradi Éva indológus, aki több mint 10 éve kutatja a gfehér hunok indiai hódításainak történetét és a beolvadásukat. Nyelvészeti kutatásait annakidején Kádár László professzor is bevette a könyvébe, SZANKSZRIT HELYNEVEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN címmel...
Harmatta János: A türk rovásírás legkorábbi emlékei (A hun rovásírás), Antik tanulmányok, 41., 1997 (159-174).
Nekem is megvan valahol, de képtelen vagyok ráakadni. Egyébként szívesen beszkennelném, mert nagyon tanulságos. Hogy egy nemzetközi hírű tudós, az ELTE nagy tiszteletű professzora és egy finnugrista "tudományos" folyóirat mire képesek, ha összefognak!
Nos, Harmatta professzor úr azt írja eben az emlékezetes tanulmányában, hogy ő Bóna hunokról írt könyvében (nyilván ismered, megjelent németül is, meg magyarul is) nagyon szép fényképeket talált, azokon pedig hun rovásfeliratokat. A könyvet jól ismertem, mert nekem is megvan mindkét változata, ezért elővettem és egyenként ellenőríztem valamennyi, Harmatta prof. által megadott ábráját.
A tizenvalahány ábra közül csak az egyiken volt csak egy inkább díszítésnek értelmezhető, állatfejet ábrázoló kompozíció, amelynek az elemei esetleg értelmezhetők jelekként is (de ez sem olyan volt, mint amit Harmatta elolvasott). A többin viszont nem volt semmi, ami a legkevésbbé is hasonlított volna írásra, vagy akár csak karcolásra is. Tökéletes semmit olvasott el a prof. (természetesen iráni nyelven). Ezt aztán a folyóirat le is közölte.
Nem sokkal később egy tanulmányában Bakay Kornél erre a Harmatta-tanulmányra hivatkozva megállapította, hogy ugy látszik, a hunok mégis csak iráni nyelvűek voltak.
Harmatta professzornak az effajta megfejtései nem példátlanok, volt már ilyen az ő múltjában máskor is. Makkay jános írt erről valamelyik kis füzetében, amelyeket érdemes elolvasni. Állítólag már egy német szerző is kiakadt azon, hogy Harmatta nem létező feliratokat olvas el és közöl komolyan. Valamelyik hazai lapban is volt már erről egy pengeváltás.
A dolog szomorú, de ilyen a hazai "tudományos" világ színe java. Az még szomorúbb lenne, ha az effajta "olvasatokat" és nagyképű kinyilatkoztatásokat komolyan vennétek.
Kőrösi Csoma szankrit-magyar szójegyzéke
Kőrösi Csoma Sándor 1832-ben készítette az annyit emlegetett, de érdemben soha fel nem használt szanszkrit szójegyzéket. A 18 lapból álló, indiai papírra, fekete tintával és ceruzával írt kéziratot a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára őrzi. A lapokon (Csoma esetében érthető módon) a szankszkrit és magyar szövegen kívül angol, tibeti, hindi, latin, görög, héber, német stb. nyelvű jegyzetek is szerepelnek. Csoma idejében a tudósok már észrevettek néhány rendszeres egyezést az egyes nyelvek között, ezeket azonban (a hangváltozások téves értékelése miatt) napjainkig sem tudták hitelt érdemlően megmagyarázni.
A szópárhuzamok mellett felfigyelt a nyelvtani viszonyok némelyikének párhuzamosságára is. Ezek közé tartozik a nyelvtanilag jelölt műveltető igék jelenléte és szerepe, a tükörszavak, a kérdő névmás részeshatározó és birtokos esetének képzésében tapasztalható párhuzamosság, a hindi vala- képzőnek a magyar való végződéssel meglévő alaktani és jelentésbeli kapcsolata, a hangátvetés néhány példája stb. (Wojtilla/1984)
Az alább közölt szemelvények egy része – a kor és a körülmények folytán – lehet téves, vagy pontatlan, az egybevetések összessége azonban a szanszkrit és a magyar nyelv rokonságszerű kapcsolatára utal.
A magyar és az indiai nyelvek rokonsága, vagy érintkezése nyelvészek sorát foglalkoztatta, ám minden kézzelfogható eredmény nélkül. Aulis J. Joki például megállapítja, hogy a genetikus kapcsolatoknak: „nem állt fenn a kölcsönös, tényleges és történeti szükségessége”. Harmatta János szerint: „tisztán nyelvészeti szempontból igen nehéz eldönteni egy-egy esetben, hogy árja, ősiráni vagy esetleg ősind jövevényszóval van-e dolgunk a finnugor nyelvekben.” Álláspontja szerint a középiráni nyelvekből a magyar többet kölcsönzött, mint a többi finnugor nép; de ezek a kölcsönszavak is több nyelvből származnak.
A szójegyzékben szereplő nád a TESz szerint „ismeretlen eredetű”.
A szekér pedig „Bizonytalan eredetű. Talán honfoglalás előtti iráni jövevényszó. … Az óind szó nem árja eredetű; a mai dravida nyelv előzményéből való átvétel.” Patrubány szerint szaka ratha „szkíta kocsi” összetételről,Fiók Károly szerint pedig a szanszkritban fellelhető ugor-magyar kölcsönszóról van szó.
A szójegyzék kivonata:
Adó: data; asztag: astaga; ártani: ardate; arany: hiranyam; alak: alaka; aluszékony: alasaka; barna: varuna; ballag, billeg: valg; bíró: dhira; béka: bheka; becse: vatsa, batsa; bátya: bhrata; bajnok: bhayanaka; beszéd: bhasa, bhasita; csomó: camu; csésze: casaka; cifra: citra;
csal: chal; csalás: chala; érték, értelem: artha; eszem: as; ettem, evett: asita; égni: agni;
enni: annam; egy: eka; ez: esa; ezer: sahasra; farkas: vrka; fecsegő: vacaknu; főző, főtt: pakti;
fazék: pacaka; főzni: pacati; fűzni: pasati; gödör: khatra, garta; Győző, Gejza: jaya;
háló: jalam; harag: vairagika; haragtalan: virakta; horgoló: argala; hirdetett: kirtita; hír: kirti;
had: yudh; hét: sapta; harag: raga; havas, hideg: himavat; hívni: hvayati; ing: anga;
idvezelni: idde; Isten: istam; járni: yati; ki: ka; kacagni: kakhati; kancsó: kamsa; köp: kapha;
kar: kara; kulacs: kalasa; kicsit: kimcit; kék: kila; kis úr: kisora; kút: kupa, khata;
köröm: khara; kincs: ganja; kínzás: himsa; katona: ghattana; leányka: lanka; lehel: lohala;
méz: madhu; mozog: mas, masate; magasztalni: mahayati; mérni: mahati; sátor: chatra;
szekér: sakata, cakra; száz: sata; sisak: sirsaka; sziget: sikata; szép: subha; szerezni: sarj;
szerető: surata; szülni: su, susati; szűcs: sucika; szolga: sevaka; szakad: skhadate;
jövevény: javana; tölteni: talati; taszítni: tasyati; tűz: teja, tvis; tíz: dasa; óriás: vara;
öröm: arama; udvar: dvara; uzsonna (étel): asanam; út: patha; utca: utsa; úr: uru; nád: nada;
pásztor: partha; posztó: pata; pénz: pana; parasztasszony: parastri; polyva: palala;
ragyogni: rajate; rozsda: losta; vajda: vaida; vászon: vasanam; vitézkedni: virayati;
vádolni: vadayati; viselni: vaste; vinni: vah, vahati; vonni: vahanam; való: bhu; volt: bhuta;
világ: loka, viloka; világítani: lokayati.
