E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
(1, 3-12, 15, 20-22, 27-28, v ) + (4, 6- 8, 10, 19, 27-28, v )
Izrael megszabadítása 1Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy3Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. 4Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért. 5Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. 6 Azt mondom majd északnak: Add vissza őket! És délnek: ne tartsd vissza őket! Hozd vissza fiaimat a távolból, és leányaimat a föld határairól. 7Mind, akik az én nevemet viselik, akiket dicsőségemre teremtettem, akiket én formáltam és én alkottam.
Egyedül az Úr az Isten 8Lépjen elő a nép, amelynek van szeme, mégis vak, és bár van füle, mégis süket. 9 Gyűljenek egybe a nemzetek, és a népek gyülekezzenek össze. Ki hirdetett ilyet valaha közülük, és ki adhatta volna tudtunkra a régvolt dolgokat? Hozzák elő tanúikat, hogy bizonyítsák igazukat, s így, aki hallja őket, azt mondhassa: Úgy van! 10 Magatok vagytok a tanúim – mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. 11Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. 12Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim – mondja az Úr.
Babilon elpusztul 15 Én vagyok az Úr, a ti Szentetek; Izrael Teremtője, a ti Királyotok.
Az új kivonulás csodái 19Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön.20Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, [és folyókat a sivatag földön], hogy inni adjanak népemnek, választottaimnak. 21A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.
Izrael hálátlansága 22 Nem hívtál segítségül, Jákob, és nem törődtél velem, Izrael! 27 Ősatyád vétkezett, tanítóid fellázadtak ellenem, 28 fejedelmeid meggyalázták szentélyemet. Ezért adtam Jákobot pusztulásra, és Izraelt gyalázatra.
Cirusz meghívása1 Hallgassatok rám, ti szigetek; kapjanak új erőre a nemzetek, lépjenek elé és beszéljenek, szálljunk egymással perbe! 2„Ki támasztotta kelet felől azt, akit minden lépésében győzelem kísér? Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza előtte a királyokat? Kardja porrá zúzza őket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát. 3Üldözőbe veszi őket, s akadálytalanul halad előre, lába szinte nem is éri az utat. 4 Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” 5 A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek. 6 Ki-ki segítséget nyújt társának, és így szólnak egymáshoz: Bátorság! 7 az öntőmester bátorítja az ötvöst; a kalapáccsal dolgozó meg azt, aki az üllőt veri. És közben azt mondja arról, amit forraszt: Jó lesz. Aztán szegekkel erősíti meg a bálványt, nehogy meginogjon.
Isten nem hagyja Izraelt 8 És te, Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám ivadéka. 9 Te, akit a föld határairól hoztalak elő, és a világ végéről hívtalak meg; te, akihez így szóltam: Szolgám vagy, kiválasztottalak, ezért nem vetlek el: 10 Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.11Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened. 12Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak. 13Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. 14Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód. 15Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. 16 Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében.
Új kivonulás új csodákkal 17 Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket.18Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.
Egyedül az Úr az Isten 21 „Hozzátok elő ügyeteket – mondja az Úr, adjátok elő érveiteket – így beszél Jákob királya.22Lépjenek elő és adják tudtunkra, ami történni fog. Mit is mondhatnának az elmúlt dolgokról, olyat, amire érdemes volna fölfigyelni? Vagy mondjatok valamit azokról, amik eljövendők, hadd tudjuk meg, mi lesz majd a végük.
Pál apostol kísérője és munkatársa, Kréta püspöke. - Pogány szülők gyermekeként született (Gal 2,3), és nagyon vsz., hogy Pál ap. térítette a ker. hitre (Tit 1,4); az antiochiai egyh. közösségnek volt a tagja. Nem metélték körül, így utazott Pállal és Barnabással Jeruzsálembe az apostoli zsinatra (Gal 2,1-5).
Elöljárók és embertársak. 1 Figyelmeztesd őket, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak, engedelmeskedjenek, és legyenek készen minden jóra. 2 Senkit ne szidalmazzanak, legyenek békeszeretők és barátságosak, s tanúsítsanak kellő szelídséget mindenki iránt. 3 Hiszen egykor mi magunk is balgák, engedetlenek és tévelygők voltunk, mindenféle szenvedély és gyönyör hatalmában tartott bennünket; gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók voltunk, és gyűlöltük egymást.5 Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, 6 akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, 7 hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk. 8 Igaz beszéd ez, s kívánom, hogy erről megbizonyosodj: Akik hisznek az Istenben, igyekezzenek a jóban példát adni. Ez válik az embereknek javukra és hasznukra. 9 Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog. 10 A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, 11 hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el.
Befejezés. 12Ha majd elküldöm Artemászt vagy Tichikuszt, azonnal gyere hozzám Nikopoliszba, mert az a tervem, hogy a telet ott töltöm.15 Köszöntenek mindnyájan, akik itt vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben! Kegyelem mindnyájatokkal!
Az ellenséges betörés okai.1 Járjátok be Jeruzsálem utcáit, nézzetek körül, győződjetek meg róla, a terein kérdezősködjetek felőle: Vajon találtok-e olyan valakit, aki az igazsághoz szabja tetteit és a hűségre törekszik? Mert ha igen, akkor megkegyelmezek ennek a városnak – mondja az Úr. 1Uram, nemde a hűséget nézi a szemed? 2 Ám ők, ha azt mondják is: „Amint igaz, hogy él az Úr”, akkor is hamisan esküsznek. 5 Fölkerestem hát a főembereket, és beszéltem velük, hiszen ők jól ismerik az Úr útját és Istenük törvényét.” De bizony ők is mind összetörték az Úr igáját, széttépték bilincseit. 6 Hát ezért marcangolja szét az erdei oroszlán, és pusztítja el őket a pusztai farkas. A párduc ezért leskelődik városaik körül: széttépi mind, aki onnét kilép. Mert megszámlálhatatlan a vétkük, és hűtlenségeik száma folyton nő. 7 Miért is volnék irgalmas hozzád? Fiaid elhagytak, s azokra esküsznek, amik nem istenek. Jól tartottam őket, mégis házasságot törnek, céda nők házában tolonganak. 10 Menjetek föl szőlősteraszaira és hányjátok szét! Vessetek neki véget! Tépjétek le ágait, hisz azok nem az Úréi.
11 Mert hűtlenül elhagyott Izraelnek háza – mondja az Úr. 12 Megtagadták az Urat és azt mondják: „Semmi dolgunk vele! Nem jöhet ránk veszedelem, sem kardtól, sem éhínségtől nem fogunk szenvedni. 13 És a próféták? Olyanok csak, mint a szél! Nincs bennük isteni szó.” 16 Tegze olyan, mint a nyitott sír, s mindannyian hősök.
Beszéd éhínség idején 20 Hirdessétek ezt Jákob házának, és kiáltsátok ki Júdában: 22 Hát nem féltek tőlem? – mondja az Úr –, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. 24 Még csak azt sem mondták szívükben: „Féljük az Urat, a mi Istenünket, aki megadja nekünk a korai és kései esőt a maga idejében, és biztosítja az aratáshoz az arra rendelt heteket.” 25 Gonoszságaitok ezt mind meghiúsították, és bűneitek távol tartják tőletek e javakat.
Ismét az ellenség betöréséről 28 Meghíztak és kövérek lettek. A gonoszságban szinte nem ismernek határt, mit sem törődnek a joggal és az igazsággal. Az árvák ügyében nem úgy ítélkeznek, hogy boldoguljanak, és a szegénynek sem szolgáltatnak igazságot.
18Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. (1.Péter3: 18 )"
1.Péter 3: 18 Mert a Krisztus is meghalt egyszer vétkekért, az igazságos a hamisakért, hogy benneteket Istenhez vezessen, megölte őt a hús ember, de megelevenítette a szellem.(Csia Lajos)
1.Péter 3: 18 Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de a Lélek életre keltette. 19 Őbenne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is hirdesse az örömhírt, akik a börtönben voltak, (Káldi György)
A Biblia azt írja, hogy Jézust „halálra [juttatták] a testben, de. . megeleveníttetett [feltámadt] a szellemben”
Ezt maga az Úr Jézus megcáfolta:
Lukács 24: 37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? 39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van! 40 És ezeket mondván, megmutatta nékik kezeit és lábait.
Az ember küldetése a világban. A kinyilatkoztatás szerint ez az egész világ Isten műve, s az örök szellemnek nincs szüksége, Kézművesre, aki helyette az anyagvilággal foglalkozik.
A Szentírás kétségtelenül a régi K-i ember nyelvén adja elő a ~tört-et, amiben meg lehet különböztetni a kinyilatkoztatott tartalmat és annak előadási formáját. Elsősorban azt kell meglátni, hogy a régi szöv. értelme az újban tárul föl egészen.
1Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, 2 ő volt kezdetben Istennél. 3Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.(Ján:1: 1-3.)
1Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; 2 ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. (Zsid: 1: 1-2.)
16 A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított.17 Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” ( Ján : 5 : 16-17.)
A Biblia azt írja, hogy Jézust „halálra [juttatták] a testben, de. . megeleveníttetett [feltámadt] a szellemben”
A szellemteremtmények képesek emberi testet ölteni. Például azok az angyalok, akik a múltban emberi testet öltöttek, még ettek és ittak is az emberekkel.( 1 Móz:18 :1-8.)
30 Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.31 Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.35 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. ( Luk:24: 30-31, 35.)
18Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. (1.Péter3: 18 )
Tamásnak egy olyan testben jelent meg, amelyen sebhelyek voltak, hogy megerősítse a hitét, mivel az apostol kételkedett abban, hogy Jézus valóban feltámadt-e
24 A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. 25 A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” 26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” 27 Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” 28 Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” 29 Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”(János: 20: 24-29.)
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! (Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség örökké.) Ámen.
Ha szellemben láttad, akkor nem támadott fel. Akkor miért állítottad, hogy feltámadott?
Nem testben, hanem szellemben láttam, és beszélt is. Csak azok értik akik megkapták már, a láthatatlan szent szellem ajándékát.
Ezekre nem reagáltál:
Mert ez a múlt!
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött.Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával,
Ez meg ,most már a Jelen.
14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Az angyal megerősíti a prófétát.
15 Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam.
20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.
Dátumot és a számokat figyeld !!!!!!!!! 10, 14, 15, 20, versek
Gábriel angyal megjelenik Dánielnek.
10 Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített.
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával,
14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Az angyal megerősíti a prófétát.
15 Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam.
20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.
2014.10.14 >>>> 2015. 10. 14. 1. ember feltámadását jelezte !!!!
2015.10. 14 –feltámadt kb 50-évesnek nézet ki , nagyon boldog.
Ő maga jelent meg személyesen láttam is.
Ki az, aki meghalt 88 évesen, és feltámadt kb. 50 évesnek kinézőnek?
Gábriel arkangyal? Mondatodnak nem volt alanya (ki halt meg? ki nézett ki 50 évesnek?) De előtte egy Gábrieel arkangyal nevű személyről írtál, abból gondolom, hogy szerinted ő halt meg.
Ha szellemben láttad, akkor nem támadott fel.Akkor miért állítottad, hogy feltámadott?
A démonok szórakoznak veled.
Ezekre nem reagáltál:
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött.Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával,14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Valami nem stimmel a próféta által leírtak és az általad bemásolt és neki tulajdonított
szöveg között!
Dániel 10:13De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, ésén ott maradék a persa királyoknál;14Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, ami a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól.
Pirossal megjelöltem, amit betoldottál a Dániel által leírt szöveghez képest a 13. versben.
Zölddel pedig megjelöltem,amit elhagytál a 14. versből.
Gábriel angyal megjelenik Dánielnek. 4Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. 5 Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. 10Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített."
A Dániel próféta írása szerint ami a 10. fejezetben van feljegyezve, nem Gábriel angyal jelent meg Dánielnek, hanem a felkent Isten.
Pirossal megjelöltem,írásodban, ami nem fedi a valóságot.
Gyolcsruhába öltözött férfi,akinek derekát színarany övezi,akinek teste olyan ,mint a társiskő,és orcája, mint a villám, szemei pedig ,mint égő szövétnek,lábai olyanok, mint az ízzó ércnek színe,beszédének szava,mint a sokaság zúgása nem más, mint az istenek között a Felkent azaz az Istenek Istene.
Téged a sátán angyala jól átvert,amikor Gábriel angyal néven mutatkozott be neked,
és állított olyan dolgokat,amelyek ellentmondanak a szent próféta Dániel írásának.
Nem jó a démonok asztaláról táplálkozni,majd hazugságokat terjeszteni.
Az istenek közül a leghatalmasabb ezt elítéli.
Állj ellent a démonnak és elfut tőled. Majd térj meg az Istenek Istenéhez a Khrisztosz Istenjez!
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával,14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Valami nem stimmel a próféta által leírtak és az általad bemásolt és neki tulajdonított
szöveg között!
Dániel 10:13De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;14Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, ami a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól.
Pirossal megjelöltem, amit betoldottál a Dániel által leírt szöveghez képest a 13. versben.
Zölddel pedig megjelöltem,amit elhagytál a 14. versből.
Dániel vezeklése.1 Cirusznak, a perzsák királyának 3. esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét. 2Azokban a napokban én, Dániel, három hétig gyászoltam.
Gábriel angyal megjelenik Dánielnek.4Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. 5 Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. 10Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített.
13 A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, 14 magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól.”
Az angyal megerősíti a prófétát.15 Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. 18 Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott és megerősített.
20 Ekkor megkérdezte: „Tudod már, miért jöttem el hozzád? 20 Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.
Feltámadás:
1.személy 2014.10. 14. meghalt 88-évesen.
2015.10. 14 –feltámadt kb 50-évesnek nézet ki , nagyon boldog.
Egyedül az Úr az Isten. 6Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az elsőés az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. ( Iz: 44:6.)"
Olyan,mint Ő nincs még egy az isten fiai között. Ésaiás csak erről tanúskodik, nem arról, hogy csak egy Isten létezik.
Ő az istenek között a Felkent.
Ezért nevezte Őt Mózes az Istenek Istene nevén.
5.Mózes 10:17Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Józsué 22:22Az Istenek Istene az Úr, az IstenekIstene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Zsoltárok 82:6Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:
Zsoltárok 135:5Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb.
Zsoltárok 97:7Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.
Dániel 4: 9 Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a Szent Isteneknek Szelleme van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, amiket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.
Bírák 9: 13Azonban a szőlőtő is azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, amely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?