Tény és igaz, hogy amióta elkészült az autópálya szlovén és magyar között az egyik leggyorsabb út.... Legalábbis nekem az volt mindig Tolna megyéből... Régen jártunk mi is Ausztriának illetve párszor Barcsnak Horváton keresztül. Azt nem annyira szerettem mert Barcs után még egy jó darabot kellett menni mire autópályára értünk. De most szinte végig pálya minden. Ne aggódj a rendőrök miatt Babszi mert pont ezért hogy pályán jöttök, senki nem fog megállaítani benneteket. Ahhoz valami szabálytalanság kellene, hogy történjen... Max Triestnél szoktak kint lenni, de ott sem jellemző, hogy leállítanának autókat. Engem még egyszer sem állítottak meg az évek alatt és régen szinte havonta jártam haza. Persze mostmár inkább repülővel megyek, gyorsabb, és olcsóbb is. Jó járatai vannak a Ryanair-nek, illetve régen voltak a Wizzair-nek is de törölték a járatot. Nem tudom miért pedig rengeteg magyar van a környéken és az olcsó jegy miatt tényleg sokan utaztak vele... Legalább heti egyszer meghagyhatták volna. De mindegy nem ez a fórum témája....
Igen ott általában van, de valami rémes. Legalábbis nekem. Tudod megszoktam az igazi olasz kávét, jó rövid és jó erős legyen... Ráadásul párommal meg sem lehetne itatni a hosszabb kávékat.... Nekik olaszoknak a kávénak tökéletesnek kell lennie, másképpen inkább nem isznak. Az évek alatt már én is rászoktam. Bár én szeretem a capuccinót is, de azért reggel meg vacsora után minimum kell egy rövid kávé... :)))
Hát, 12 óra tuti,hogy kell.Meg jó lenne sokszor megállni,mivel tudod a kicsi lány az ölemben utazik végig.Remélem rendőrökkel nem fogunk találkozni..Szerintem az út végére én teljesen össze leszek gémberedve..
Szóval,ha másról nem ,arról meg fogsz ismerni...összegémberedett 30-as nő 2 gyerekkel.Na,az vagyok én!!!
Már leírtam a kabinszámodat, majd felhívlak hátha ott lesztek és nem csavarogtok.... Majd leírom ahogy megtudom én is az enyémet. Még nem kaptam meg. Szerintem jövőhéten már tudni fogom. Mi szerintem olyan 11-12 órára megyünk. Majd maximum írok egy sms-t....:)))) nem mondom hogy itt rádkérdezek, mert gondolom nem lesz netetek :))) De majd keressük egymást. Jó korán fogtok érni az biztos.... Tőletek Komáromból mennyi idő az út? Én amikor még jártam autóval haza kb. 9 óra alatt megjártam, bár én közelebb laktam, Tolna megye... Nektek biztosan kell jó 12 óra.
Mi csak ness-caffét iszunk vagy cappuccinót.De amilyen szerencsénk volt az Armonián,egész nap ki volt téve a ness-caffé csomagokban.Így mi ott megúsztuk a kávé csomag megvételét.
Amit még kell vennem az a kávécsomag lesz... Ha jól láttam, (visszakerestem) 21 kávé 23 euro + 15% szervízdíj, a hajón viszont 1,70 euro egy kávé... Mi nagyon kávésok vagyunk reggel délben és vacsora után is iszunk. Szóval napi 3 biztosan. Bár ez is csak attól függ, hogy az allegrissimo felnöttben benne van-e a kávéfogyasztás is... Ezt nem tudom. De ha nem akkor a hajón megveszek 2 kávécsomagot..... Bírni kell a strapát, nincs mit tenni :)))))
Ez igaz.... Akkor irány a Loro Park :))) Most olvasgattam éppen a hozzászólásait, de még nem tartok az 1207-nél. Rákeresek... Szinte már teljesen készen vagyok a programokkal. Leírtam amit csak lehetett minden helyről, látnivalók stb... Az út alatt meg majd előző este eldöntjük, hogy melyik is lesz a befutó.... Persze Tenerife az már biztos... :))
Szerintem Tenerifén is a busz lesz a legjobb,mert mire az autó bérlését elintéznénk,addigra busszal már ott is vagyunk.::))
Barcelona:ajánlanám figyelmedbe az 1207es és 1208as hozzászólásokat.Azokban cruzos részletesen leír mindent.
Amikor mi februárban jártunk Barcelonában a férjem a stadionért volt oda.Mondta,hogy,ha mást nem is lát,de ott fényképeknek kell készülnie róla..
Szóval!Mi a Kolumbusz szoborig kigyalogoltunk.Annyira kerestük a buszt,hogy észre sem vettük már a hídon voltunk.A kolumbusz szobor mellett van egy kis kirakodás.Azt megnéztük.Aztán van ott még eyg kikötő is.A kikötőből kiérve fogtunk egy aranyos kis spanyol bácsikát.Kérdeztük tőle,hogy hogyan tudunk eljutni a stadionig.Megegyeztünk vele,hogy ő nem tud magyarul,mi meg nem tudunk spanyolul.Az angol szóba sem jöhetett.Szóval megmutatta a metró megállót.Sőt,eljött velünk a stadionig.
Stadionnál nagy csalódás volt,mert a múzeum vasárnap lévén nem volt nyitva.Mindegy!!Onnan vissza metróval a Sagrada Familliához..vagyis jóval előbb szálltunk le ,de így legalább a Gaudi házat is véletlenül megtaláltuk.
Sagrada Familliától vissza taxival a hajóig.Itt a drága párom már nem volt hajlandó metrózni...
22-e szombatra esik... Akkor viszont lehet, hogy nyitva lesznek a kölcsönzők... Ez jó ár lenne, de mi csak ketten vagyunk. Ha esetleg valaki még jönne....:)) Ki tudja? De legrosszabb esetben ha zárva lesznek tegyük fel akkor is ott van a busz. Ráadásul kb. 1 óra alatt a parkban vagyunk... Barcelonára már én is írtam, viszont ott tényleg kevés az idő.... Kár... Pedig ott tényleg sok a látványosság. Én ott a Colombus szobrot írtam a La Sagrada Familia és a Güell parkot... ami még érdekelne az a csoki múzeum de idő hiányában biztosan kimarad... Kevés az a 4,5 óra.
Oké,én benne vagyok!!Akkor irány a Loro park!!!A gyerekeim meg fognak őrülni a boldogságtól!!!Valaki azt írta,hogy autót is lehet bérelni napi 8000 ft-ért a kikötőtől nem messze.Erre hajogergo azt írta neki rá vissza,hogy mivel mi vasárnap leszünk pont Tenerifén ezért ez a kölcsönző nem lesz nyitva...
Amúgy "hajogergo" is velünk jön a családjával dec.17.én és őket is érdekli a loro park.Csak ő pár hete eltűnt az éterből...
Most éppen Barcelonát tervezem.Igaz,ott már voltam,de azért mégsem könnyű!
Ahogy én néztem 8-tól 18:45-ig van nyitva.... a jegy 33 euro amire ugye jön az odajutás költsége. Az MSC 56 euroért adja... Engem nagyon érdekelne.... Szerintem nagyon szép lehet ahogy olvastam róla. Úgy lehetne, hogy amint kikötünk rögtön kiszállni és irány. Addigra megreggeliznénk és már indulhatnánk is. Ha mondjuk 9:30-ra a parkban vagyunk, van több mint 5 óránk a visszaindulással... Az már egész jó és rengeteg bemutató van, biztosan szép...
Megnéztem még egyszer azt a loro parkot.Tényleg jó lenne.Márcsak a gyerekek miatt is.
Találtam is rá egy jó bejegyzést.:
Loro park:A kikötő bejáratától kb.15 perces séta a buszpályaudvar és onnan 5,5 EU Puerto de la Crus,ez a sziget másik oldalán van.45 perces az út.Itt még kb. 15 perces gyaloglás a loro park.
Próbáltam keresni,hogy hány órától van nyitva,mert,ha hamar kiszállnánk és időben nyit még érdemes is lenne elmenni oda...
Tény és való én idegösszeomlást kaptam volna a helyedben.... De Casablancában reggel 8-kor kikötünk és este 22-kor indulunk tovább.... Az rengeteg idő, főleg hogy egyenlőre nem találtam annyi látnivalót... Persze ez nem azt jelenti hogy nincs is. Bár mi ha átmennénk Rabatba akkor csakis busszal. Nekem nem volt ennyire rázós élményem, bár a Splendidán 2 éve Alessandriában jártunk hasonlóan. Ott is a srác 2-szer cserélt autót és még az sem volt megnyugtató, hogy 4-en voltunk együtt. Egy kicsit paráztunk, hogy hol vagyunk és egyáltalán hova visz, de szerencsére nem volt gond...:))
Arra a nov.25.ei útra ti nagyon sokan mentek.Sok utitársad lesz innen a fórumról is.Tele lesz a hajó magyarokkal.Már igazán beszélhetnétek a kapitánnyal,hogy köszönjön el végre magyarul is az utasoktól,mert még japánul is köszönnek annak a kb.10 japánnak. A hajó fele meg már majdnem magyar,de semmibe vesznek minket.
Ezt az animátoroknak is elmondhatnád,hogy a végén amikor elköszönnek azokkal a kis világító táblácskáikkal.Akkor azt is írják már ki,hogy "köszönöm"!!!
Na,majd dec.17.én kíváncsi leszek,hogy mit intéztél....::))
Casablancáról mi tuti,hogy nem megyünk át sehova...olvasd vissza a 3173-as hozzászólásomat!!!!
Tenerifén én is néztem a Loro parkot.Gyerekekkel megnéztem a honlapjukat is,ami nagyon tetszett nekik,meg persze nekem is,de nagyon kevés idő lesz Tenerifén.A hajó 8 órakor áll meg és már 17 órakor indul is tovább,ami azt jelenti,hogy 16.30-ra a hajón kell lenni.Az út nagyon hosszú odáig.Kb.másfél óra oda és persze vissza is.Buszt néztünk cruzossal,de mivel hosszú az út,bele sem mentem a részletekbe..Egyébként,ha téged mégis érdkelne ő letérképezett minden Loro park" ügyben"...
Írtam egy csomót és elment a netem. Most kezdem előről.
Szóval Teneriféről ha akarsz olvasni írd be itt a keresőbe, hogy Ki járt már Tenerifén... kiad egy fórumot, elég sokmindent meg lehet tudni. Rákérdeztem én is, hogy a környéken mit lesz érdemes megnézni ami belefér az időben mert elég sokat írnak róla.
Casablancában sokat nem találtam én sem de mivel ott elég sokáig leszünk késő estig én azon gondolkodtam, hogy átmegyünk Rabat-ba és ha lesz idő még másfele is. Arra több látnivaló van, legalábbis ahogy én néztem.
Visszatérve Tenerifére azon gondolkodom, hogy érdemes lenne elmenni a Loro Parkba. kb 1 órás út busszal, de gyönyörű a park.
http://tenerife-ingyen.hu/parkok.htm itt rátudsz nézni, és ha rákkattintasz a park hivatalos honlapjára kiadja az egész mappát, fényképekkel, videókkal. Nagyon tetszik. A belépő igaz 33 euro egy felnöttnek plussz a lejutás oda vissza nem tudom mennyire jön ki. Ez a jegyektől függ, bár nem drága a buszra ahogy olvastam. Persze ez még csak egy ötlet ami bármikor változhat :))
Persze,én is írom már össze rendesen,hogy hol,mit érdemes megnézni.Most éppen Malagát írom.Már 2 A4-es papírt teleírtam vele.Itt pl.többen is írják,hogy gyalog érdemes bemenni a városba,hiába vannak olcsó buszok,mert csak akkor fogsz átmenni a csodálatos parkon ami tele van pálma fákkal és papagájokkal.+akkor mész át a kikötőnegyeden is,ami modern és tele van üzletekkel.
Tennerifén Santa Cruz de Tenerifén áll meg a hajó.Erről majd cruzos a hazaérkezése (vasárnap este) után ígért majd beszámolót.
Rómáról is 2 oldalt írtam már.Bár,arról mint később kiderült,hogy felesleges volt,mert lesz két jó idegenvezetőnk...Nem ismered őket??
Casablancáról csak a bazárt írtam+a nagy mecsetet.Ja,és út közben a filmből ismert Ricky kocsmáját,de azt írta cruzos,hogy Casablancáról is ír majd.
Értem... De legalább most decemberben találkozunk.... Szedem össze közben az infókat másik oldalakról is... Egész szépen alakul a kis füzetem. Most várok infókat Teneriféről, itt a fórumban van egy ilyen oldal, azt olvasgattam. Kérdezték, hogy hol köt ki, mi a kikötő neve Tenerifén... Hát fogalmam sincs. Hol köt ki????? Vagy csak én nem látom.... Neked van már programod a helyekre hogy hova akartok majd elmenni? Illetve vannak infóid, hogy hova mivel és mennyiért?
Persze, hogy intézem, intézném ha lennének ma is... de hát az olaszoknál nem lehet tudni, főleg pénteken, hogy ha dolgoznak is szieszta idő után egyáltalán vissza mennek-e az irodákba.... :))
Szia!!Én nem megyek januárban,mert nekem most volt egy nagy hasi műtétem.Betegállományban vagyok..az armoniára is úgy szöktem el..és még húzom a betegállományt,hogy a divinára is el tudjak szökni...De utána már egy darabig nem merek!!+az iskolás lányom is itt van,akit már nem engednének el a suliból,mert decemberben másodszor fogom elkérni nyaralás céljából+az iskolában még nem is tudják,hogy majd márciusban is el fogom kérni 1 hétre,mert akkor meg Párizsba megyünk a disneyland-be..
A club kártyás intézkedést előre is köszönöm.Jó lesz az majd hétfőn is!!:))
Az MSC-s club kártyában inkább Zsanett84 tud neked segíteni,mert nekem is ő segít ebben.
De nagyon sok embertől azt hallottam,hogy nem jó semmire.Állítólag akciósabbak vele az utak,de én ahogy az utazási irodákat ismerem azt szokták erre mondani,hogy az akció csak a prospektus árra vonatkozik,mert,ha már akciósan utazol,akkor az akciót akcióval nem szokták egybekötni.De akkor meg nem éri meg!!
Na,ezt jó értelmesen leírtam!!Remélem azért sikerül kisilabizálnod!!!