Megmarad. Két lehetőséged van. A kertedben kialakítasz egy max 2m*0,5m nagyságú helyet, akár deszkával körbekerítve, jó porhanyós, komposztos finom palántafölddel. Ebbe palántának vetsz karalábét, káposztaféléket, (kel, brokkoli, vörös, és fejes káposzta, stb) Éjszakára akár üveggel, fóliával takarhatod. Amint megerősödnek, ki lehet őket ültetni. Ítt kevesebb a pusztulási esály, könnyebb gondozni, kisebb a terület. egy-egy félméteres sor elég palántának, ritkásan vetve. A másik a helybevetés. A karalábét 25 cm tőtávolságra kell vetni, kelés után egyet meghagyni. Itt egy kicsit nyűgösebb a nevelés, mert a talajt nedvesen, gyommentesen kell addig tartani. De bármelyik módszerrel lehet próbálkozni.
Nálam most kissé megállt a fejlődés a veteményesben, nem nő különösebben semmi, viszont megvannak! :) Kikelt egy csomó tavaly ottfelejtett tök, rengeteg, remélem, sikerül átültetnem őket épségben. Kár, hogy nincs kutam, locsolnék ész nélkül, az biztos sokat javítana. Így csak kannából locsolok felszínesen.
Szerintetek ha most szórok ki szabadföldbe karalábét, az megmarad? Csináltam már ilyet a régi lakhelyünkön, nem volt vele semmi gond.
Helyem nekem is kevés van. De télen, egy tányér saját zöldborsóból főzött leves illatában nekem megidéződik az egész tavasz. A frankfurti, meg teljesen más ízű a saját káposztából. De lehet, hogy csak én képzelem ezt:-))
Nekünk sem kell sok ezekből. pl. kelbimbó tavaly 3 tő volt, kelkáposzta 13 tő. Tudom ennyit meg is lehetne venni, de én szeretek foglalkozni velük. No meg tudom, hogy ezeket nem érte vegyszer. Pasztinák tavaly volt először, és vajasan összetörve naggyon finom volt. Úgy ültetgetem a zöldségféléket, hogy mindíg legyen valami friss.
De jó neked! :-) Mondjuk én egyébként nem ültetek ilyeneket, egyrészt helyhiány miatt, másrészt az az évi 2 adag frankfurti leves, amit megcsinálok.... :-)))))) Ilyen alapon féltucat tehenet is vehetnék. :-)
A hűtőbe rakott dolgok általában ránkromlanak. Majd valahol keresek helyet. Sorok ott már nemigen vannak, ami közé vethetem, jól összevissza görbültek azok a kelbimbók, és kemény ott a talaj, alapos lazítás kéne. Az nem baj, ha nem lesz sok, nekem kell megennem egyedül az összeset, a férjem a levesből is kipiszkálja, jól azonosíthatóan kell belefőzni. Tavaly direkt nem ültettem sokat, jó ritkán, elég árnyékos helyre, aztán akkorára nőttek, hogy megint nem bírok megbírkózni velük. Minden héten azért én sem ennék kefíres pasztinákot. Máskor én is mindig március elején vetem, csak hát annyira strapabíró, gondoltam, hátha még most is megnő.
Levél, később talán fej. érdekességképpen Lippay páter 1600-as években, mint a káposzta egyik szaporítási módját írta le a torzsa ültetését. Én nem próbáltam. Az az igazság, hogy én már az új terméseket várom.:-))
A múlt héten megtaláltam a pincében a zöldséges rekeszemben egy kb. nyolcad db kelkáposztát (húsleveshez vettem), ami erősen fonnyadásnak indult, de a torzsája felől kinőtt belőle egy növényke. :-O Lefotóztam, de most nem találom a gépet, vmelyik kedves családtagom elvitte magával.
Hirtelenjében elültettem, kíváncsiságból. Szerintetek mi lesz belőle? :-)
Bocs, Neked kellett volna válaszolni. A kelbimmbót kiszedve, árnyékos, inkább sötét helyen, gyökerével felfele felakasztva ,ég jó ideig lehet tárolni. Ez vonatkozik más káposztafélére is.
Szerintetek meddig lehet halogatni a pasztinák vetését? Ahova szántam, még bent vannak a tavalyi kelbimbók. A bimbókat már leettük, de finom zsenge levelek nőnek rajta, éppen abból főzök levest. Kár volna még kiszedni.
Írtam volna mélt, de nem vagy bublikus. Abban a faluban ahol a kerted van a főutcán a kabai elágazás előtt van egy vas-műszaki-kertészeti bolt, ott érdeklődj. A G.Sanyi a boltos neve.
x kg friss csalánt 10x liter esővizben erjesztunk, naponta kevergetjuk (nagyon büdös lesz). 8-14 napi erjesztés után 10-20-szoros higitásban használjuk. Átható szaga miatt érdemes lefedve tartani, mikor kész, leszűrjük, a sűrűje megy a komposztba, a lével meg permetezünk és locsolunk. Általános erősitő, klorózis ellen is hatásos. Levéltetvek ellen 10-szeres higitásban javasolt. --Ezt eddig egy könyvből idéztem. Most irom a magam tapasztalatát: amennyi csalánom van épp a kertben, azt levagdosom, osszetöröm, annyi vizet öntök rá, hogy ellepje. Keverem kavarom, mikor kész akkor legfeljebb mégegyszer annyira higitom. Az idén a meglehetősen satnya paradicsompalántáimra használtam, úgy 3 nap múlva gyönyörűek lettek .
Á, már én sem a klasszikus módon járom, hanem két vödörrel a kezemben sasszézgatok a kút és a vízgyűjtő hordó között, ilyenkor másnap általában esik az eső.:))) Ma reggel 7-kor még komoly dér volt a füvön is, meg a kerti földön is. Remélem, nem fagytak el a meggyfán meg az epren a virágok.
Ezeket a dughagymákat kifejezetten újhagymának vettem, csak reméltem, hogy nem akarnak ilyen hamar virágozni. Már nőnek az erre a területre szánt kelbimbó és brokkoli palánták, főzőhagymának dugdostam máshova aprót. Én mindenhova teszek másodnövényt, sokszor jó sűrűn, aztán vagy meg bírjuk enni, vagy nem. Nem szeretem, ha csupasz a talaj és sok gyom így sem tud megnőni, pár szál meg még nem olyan vészes. Valamennyi kakaslábfüvet meg muhart pl. mindig meghagyok, mert van egy szobamacskánk, akinek ezek a kedvencei (meg a tarackbúza, de azt azért nem hagyok). Az idén meg van rengeteg dália magoncom, lehet, hogy részben ezek kerülnek a megüresedett helyekre.
Betegség miatt voltam távol most alig győzöm visszaolvasni. A Moszkva téren /lehet, hogy most már nem az a neve?/ árulnak délutánonként ennivaló levelet és olyant amit ellehet ültetni, tegnap vett a lányom enni valót.
Én egy topiktárstól kaptam megmaradt minden szál.
Köszönet újra a küldőnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ősszel ültetett borsóm virágzik majd küldök képet, eddig szobafogságban voltam.
Eső kéne nekem is én tudok locsolni de nem az igazi!
A vöröshagyma maxárát ki kell törni, amint megjelennek, akkor megfejesednek a hagymák. Mi a kicsi és nagy dughagymákat különválogatjuk, és külön sorba tesszük, mert a nagy kijön zöldhagymának, és a helye üres lesz. Ide vagy teszünk másodnövényt, vagy legalább üres lesz, és könnyebb gyommentesen tartani.
retek- a múltkor írtam, hogy a szüleim egész nyáron ültetnek retket. Valaki aztán kérdezte, hogy milyet. Rákérdeztem, azt mondták, hogy hónapos retket, úgy 3 hetente. 3 dolgot kell csak megadni a reteknek: víz, pára, árnyék. Náluk működik.
pajor- ma derült ki, mikor az átteleltetett, időközben elszáradt virágomat kiöntöttem a komposztra, hogy öt pajort neveltem a cserépben a kazánházban. Örültek nekik a szomszéd tyúkjai.:)
Nálunk se esett, csak csepergett, így még mindig porzik a kert.