Akkor egy cípőben evezünk, mert ha emlékeim nem csalnak kevés általános iskolás járt ki anno meccsekre...én köztük voltam, mert mindig csodálattal néztem Trusin minden megmozdulását, és Szizov hanyag dobótechnikáját:-)
Akkoriban miattuk kezdtem el Nagy Sanyi bácsi kosársulijába is eljárni a Tóvárosiba, aztán 2-3 év múlva észrevettem, hogy minden kosarastársam kilométer magsara nőtt csak én nem, így kénytelen voltam sportágat váltani
Mondjuk hiába dobált Szizi meg Dino 30 pontokat, nekem a régmúlt legemlékezetesebb pillanata az Huber Csabi dudaszó pillanatában eleresztett triplája, amivel sikerült megvernünk talán épp a ZTE-t...na azt sosem felejtem el
szerintem a csarnok alatt húzódó vízerek minden emberre máshogy hatnak. ez az egyik érv. a másik már párszor elhangzott, hogy itt időben jön a fizu és valakira demotiválóan hat, főleg ha hossző évek során úgy szocializálódott hogy ingyen játszik, agy kvázi el kell adnia magát, hogy elvigyék. :) a harmadik szerintem a közeg. ami két részre oszlik. szerintem abnormális hogy a vezetők beleugatnak a szakmai munkába, napi szinten (lsd meccsek) illetve a közönség is változott. nekem mindig beugrik Farkas Sanyi egyik gondolatmenete, tán 99 körül mondhatta egy beszélgetés alkalmával, hogy azért szeret Fehérváron dolgozni mert itt szeretik a csapatot, és ha esetleg kikapunk akkor nem törik be a lakásának az ablakát, akkor is érzi a bizalmat, szeretet. na ez kurvára megváltozott az utóbbi pár évben... :((
amúgy ha már igazolásoknál vagyunk: miért nem tartottuk meg a mi nagy fogásainkat?? úgy mint:: Damon Williams Tory Walker Kenny Younger Jermaine Spivey
(azok a válaszok, hogy "bunyó/sérülés/spiveykiutálta/egy meccsen 0át dobott és utána röhögött" na ezek nem érdekelnek..)
Ő sem látja rózsásnak a csapat jelenlegi helyzetét. Sok dologgal szerintem egyet is ért (ha a "fakezüzéssel" (uhh..) nem is), ő csak azt mondja, hogy nem lehet olyanról véleményt alkotni, amit nem láttál és nem követtél figyelemmel eddig, csak pár hete (1 meccs) csöppentél bele.
"A duzzogás meg hiába, teljesen félremagyarázod, amit írtunk."
Nézd, nem vagyok egy duzzogós fajta, távol álljon tőlem minden ilyesmi.
Annak csak örülök, ha Te szakértő szemmel úgy látod, hogy nincs morális válság a csapat körül, és tényleg egy teljes, egymásért és a szurkolókért is 100%-ig küzdeni tudó csapatot alkot ez a 10 Alba mezben játszó játékos, akiket minden egyes vereség legalább annyira zavar, mint a szurkolók nagy részét. Valószínűleg csak az én elképzeléseim mások arról, hogy milyen is egy igazi csapat, de ez legyen az én bajom...hál'Isten ez egy kiszámíthatatlan bajnokság, így minden vereség megmagyarázható (és elfogadtatható), soha nem szabad számon kérni a játékosokat (hogy vajon mindig mindent megtesznek-e a győzelemért)
Tudod, Te a múltkor Wittmant hibáztattad, hogy Pécsre igazolt, hogy ez csakis az Ő döntése volt. Nos nem tudom, hogy történtek a dolgok (gondolom Te igen) de azt nem hiszem, hogy az itteni fizetésére ráigértek volna, és lehet hogy még abban is igazad van, hogy a játszott percek tekintetében sem járt jobban (bár nekem azért efelől kételyeim vannak)
DE
szerintem az egy igazán döntő momentuma volt a dolgoknak, amikor itthon játszottunk a Pécs ellen, és vesztett állásnál 10 másodperccel a vége előtt Ivkovics szándékosan átkarolta Krisztiánt miközben hozta fel a labdát, így dobhatott 2 büntetőt és megszerezhette az első pontjait azon a meccsen. Gondolom emlékszel rá, hogy Ivkovics tapsolt a kosarai után a legjobban a csarnokban illetve mennyire ölelgette meccs után Kicsit. Nem azt mondom, hogy emiatt ment oda, de sztem vmennyire ez is szerepet játszhatott. Egy olyan plusz pozitiv kisugárzása volt ennek a jelenetnek (ha Kicsi helyébe képzelem magam) ami évek óta hiányzik az Albanal.
Az is óriási kérdés, hogy azok a játékosok akik Kaposváron rendre nyerő emberek voltak, nálunk miért szürkülnek bele a csapatba, miért nem tudnak meccseket (fontos meccseket) megnyerni nekünk???
Miért van az, hogy ennél sokkal gyengébb kerettel is nyertünk már bajnokságot??? (Talán mert akkor valóban csapatként müködött a csapat, és a tudásbeli különbséget lelkesedéssel és küzdéssel tudták egyensúlyozni...ezek a mai fiúk lehet hogy nem fakezűek, és valóban egytől egyik kiváló játékosok...de ez csapatsport és hiába vásároljuk össze a legjobbakat, ha valami miatt mégsem tudnak csapatként működni...)
Az elmúlt évek történéseiben engem a hatalmas játékosigazolási bakik érdekelnek. Leginkább az, miért van az, hogy egy jó játékos rendre befuccsol Fehérváron??
Mitől ment tropára a nálunk töltött egy éve alatt Gáspár Dávid úgy, hogy csak évekkel késöbb talált magára Egerszegen??
Miért betlizik Kámán Tamás hétről-hétre, hiszen az idei év első 10-12 meccsén rendre megkapta azt a bizalmat és játékpercet (ne feledjük rendre 32-36 perceket játszott!!), amit a ZTE-ben is?? Miért van, mégis majd 10 pont különbség a két városban mutatott pontátlaga között?? Nagyobb a gyűrű Egerszegen???
Hol van Kestutis tavalyi önbizalma, játéka és AKARATA????
Hogy lehet, hogy egy Maris Citskovskis, akit hazájában az év legjobb védőjének választanak, nem mellesleg 17 pontos átlagot produkál, Fehérváron még a gyűrűt is alig találja el és védekezni is elfelejt?? (Azóta újra 15 pont körüli átlaga van a lett bajnokságban, 42%-os triplamutatóval..)
Miért nem mi fogtuk ki a Savicot, Alekszicset, Kelleyt, Pavlikot, Bellt, vagy éppen Fraziert???
Hogy lehet, hogy Forbesot (aki ugyan nem egy nagy klasszis) leigazoljuk a dombóvári 22pontos átlaga alapján, nálunk epizódszereplővé válik, majd Dombóvárra visszakerülve újra szárnyal???
Neked az 533-as hszben, Lowe kapcsán és a 7-es meze kapcsán Trusin ugrott be. holott Kenny nem Dino mezét örökölte, hanem Kicsiét. tehát amit írsz az nem valós, csak akkor ha az "öröklés" fogalma mögé valami mélyebb párhuzamot gondolsz. ebből indultam ki.
(háttér: én azért harapok ennyire a Trusin témára, mert nekem Mr Albacomp nem Kornél, nem Robi, hanem Dino. én miatta kezdtem meccsekre járni, miatta szerettem meg azt a csarnokot és azt (ill ezt) a csapatot. sajnos Zdeneket meg Andrist nem láttam játszatni...)
1-es ponthoz... az iskolában azt tanítják (a Duna bal partján..) hogy az elsüllyedt költségek alapján nem szabad döntést hozni... :-)
amúgy a beáldozást módosítom. "beáldozásra". ugyanis ha Hanga kapna pár percet, akkor az nem beáldozás lenne, hanem igazad van, erősödne a csapat. magyarul az igazi beáldozás most zajlik. azzal hogy a rengeteg beleölt pénzt elköltjük hatékonytalanul...
"engem az bosszantott először, amikor egy meccs után kijelentetted, hogy lowe milyen szuper játékos és trusinhoz mérted."
Játéktudásában mértem Trusnihoz vagy a mezszámát???? Csak, mert szerintem nem mindegy. Ha játéktudásban, kérlek idézd fel melyik mondtaom volt az, amikor ezt a párhuzamot megalkottam volna.
És ha lehet Trusin nevét írjuk mindig nagy T-betűvel, ennyit talán megérdemel, az már kevésbé zavar ha a mai játékosok nevét kis betűvel írod, bár azért talán ők is megérdemlik a nagy kezdőbetűt...
Mivel Banks lelépése és Fodor elküldése időben közel volt egymáshoz, ezért nem tudhatjuk, hogy mi lenne most a helyzet Fodorral. Szerintem is ésszerűbb lett volna a tavalyi döntő után szerződést bontani Fodorral, vagy ha nem, akkor végigengedni neki ezt a szezont. Mindegy, túl vagyunk rajta. A szezon beáldozásával egyáltalán nem értek egyet: 1. Annyi pénz lett belenyomva az idei csapatba, hogy már ettől kizártnak tartom. 2. Továbbra is a 4. helyen állunk a bajnokságban, szóval bármi lehet még, nálunk sokkal szarabbul álló csapatok is kaparnak mint állat. 3. Sokadszorra írom le, hogy a fiatalok játszatása a csapat erősödését szolgálja, köze sincs a beáldozáshoz.
na én is beleugatok az isz-ákos által felvetettekhez...
először is a csapat körüli gondok nem most kezdődtek, hanem évekkel ezelőtt.. de ez egy adottság nem tudsz vele mit csinálni, sajnos, tetszik nem tetszik, alkalmazkodni kell hozzá. ha tudsz szerválni évente cca 200-250millát akkor lehet csinálni. félre ne értsetek, ezzel nem akarom védeni NG-t, de azt el kell ismerni, hogy máshol ennyi lehetőség sincs (az most más lapra tartozik hogy ilyen háttérrel lehet hogy lehetne jobban is csinálni..)
aztán az valóban érdekes, hogy az idei csapathoz eddig két esemény kapcsán van kötödésed: Philips korábbi angol csapatának láttad a termét - király. és voltál egy meccsen. ezek után van egy kijelentésed hogy Lowe és Trusin közötti van némi párhuzam, majd utána egy vesztett meccs után rögtön mindenki fakezű.
nos én is kibaszott ideges voltam és vagyok mikor este hazaértem és láttam hogy kikaptunk. mivel ez is egy nyerhető meccs volt (nyilván minden meccs az), és kurvára idegesít, hogy ha egy-két ilyen nyerhető meccset behúzunk akkor ott vagyunk a második hely környékén. de nem húztuk be, erről szól a sport, hogy nem lehet mindig nyerni, ez nem a Boston Celtics a 60-as évekből..
azt is vedd észre hogy ez az utóbbi sok-sok év egyik legkiszámíthatalanabb bajnoksága, miért? gondold végig... hol áll a Kecsó, hol áll és hogy került oda a Paks, ki mindenkit ver meg a Zte, a Nyír1, a Falco, és ők hol állnak stb stb... ettől jó ez.
na az már látszik, hogy rövid távon rossz döntés volt elküldeni Fodort, mert ő ugye a második helyen állt a csapattal, és az volt a duma, hogy nem megy a játék. na azóta a játék se nagyon megy és még ki is kapunk. (persze Fehérváron tradíció második helyen álló csapattól eltanácsolni az edzőt...)
én is már azon az állásponton vagyok, hogy ezt az évet be kellene áldozni, igaz a playoffban bármi lehet, de nyomatni kellene Hangát, Supolát, ők mindenképpen NB1be valók és annyit tuti tudnak hozni mint egy-két indiszponált légiós, és gyanítom kevesebbe is kerülnek, és szerintem az embereket is jobban érdekelné... aki volt valaha junci meccsen, tudja, hogy ezek a srácok nem bénák és az a szint már nem kihívás nekik
Zalaegerszeg (sis) - Az Albacomp kosarasaira nehéz 4x10 perc várt a tegnap esti bajnokin. A csapat végül kikapott.
A kezdés az Albának sikeredett jobban, majd beindult Bell, és egyenlő lett az állás (7. perc: 13-13). Az első szakasz kiegyenlített játékkal és eredménnyel zárult, ott Bell, itt Phillips jutott 10 pontig. A rövid pihenő után 4 pontos előnyre tett szert a vendég, de nem tartott sokáig az öröm, Gáspár tripláival fordított a ZTE (14. perc: 33-29). A harmad közepe táján nem találta a ritmust a vendég, jókor jött Horváth második triplája. Kámán nagyon akart bizonyítani a hazai pályán, de semmi nem jött be neki. Visszavette a vezetést a látogató, de az eladott labdáknak köszönhetően ismét változott az állás. Hogy aztán az Alba vezessen három ponttal, és a nagyszünetre maradjon belőle egy.
Térfélcsere után másfél perc eltelte után láthattuk az első találatot, ez volt Bencze tizedik pontja. A második kosár is a fehérváriaké volt, öt volt nekik (23. perc: 40-45). Persze, hogy Bell szerezte a Zete első hét pontját. Az Albacomposok őrizték előnyüket, és ennek örülni lehetett. Aztán Miskovics beszórt gyorsan két távolit, így újra a hazaiaknak volt okuk a mosolyra (28. perc: 53-51). Ezt követően felváltva vezettek a csapatok, a szakasz végén még mindig egy pont volt az Albacomp javára. Horváth triplája növelte a reményt, de nyugalomra nem volt ok, bár jólesett Hanga triplája is. Öt perccel a vége előtt megint a ZTE vezetett, a hazai pálya pedig elkezdett lejteni , bár az is tény, hogy az Albások is hibáztak. Hangos lett a csarnok, meglépett a vendéglátó (38. perc: 76-69), nagy kérdés volt, a hátralévő idő elegendő-e a visszaútra ? Egyre zárkózhatott volna a csapat, de a büntetők megint büntettek, a végjáték nyomását nem bírta az Albacomp, a végére még fújtak két (!) sportszerűtlen hibát az Albacomposok ellen.
Az Albacomp PHILLIPS (25/6), Lowe (7), Kámán (-), Brigitha (-), BENCZE (16), csere: Horváth Á. (12/9), Marciulionis (9/6), Góbi (4), Hanga (3/3), vezetőedző: Matus Gábor, edző Szabolcs Ferenc összeállításban játszott, míg a zalaiaktól Bell (34/3) és Miskovics (21/6) villogott .
isz-ákos! tényleg ne tegyél ennyire erős kijelentéseket.
engem az bosszantott először, amikor egy meccs után kijelentetted, hogy lowe milyen szuper játékos és trusinhoz mérted. de így látatlanban kijelenteni, hogy egyesek lélektelenül játszanak... hát, tudod ez baromság.
ne haragudj meg, de ezer oka lehet annak, hogy valaki nem dob pontot. gondolom, statisztikát sem láttál még, nemhogy a meccset magát. lehet, hogy nem sokat játszott, lehet, hogy megsérült, lehet, hogy nem is dobott rá, hanem más mutatókban jeleskedett. szóval lécci gondold át, mielőtt ezeket leírod!
a tegnapi meccs után tényleg nagyon nehéz dolgunk lesz. nagyon nagy baj, amit írtatok, hogy mindenkivel szemben rosszabb a mutatónk, ami nem sok jót sejtet... pécs és szolnok közül egy meccset hoznunk kellene, akkor meglehet a négy. és persze közben nyerni minden hazait, nyíregy és paks ellen is. az sem lesz könnyű...
nézd egy brigi vagy kámi 0 pontot nem kell látni ahhoz higy véleménye legyen róla az embernek.
Ahogy azt sem kellett látni, hogy amig itt volt Banks addig egyszemélyes csapat voltunk, azóta nem vagyunk csapat csak 10 játékos egyforma mezben. És ez óriási különbség...
de igazad van, megtartom magamnak a véleményem és bocsánat hogy eddig megosztottam veled/veletek
Azért az elgondolkodtató,hogy nincs csapat a 8-ban, akinél jobb lenne az egymás elleni összesítésen. Ez pedig még gond lehet. Nyíregyet meg kell verni, mert nagy baj lesz. Nem jó, hogy Ők ma nem játszottak és pihentek lesznek. Három hazai meccsünk megnyerésével 8ban vagyunk, de csak 6-8. helyen, ha nyernénk Pécsen vagy Szolnokon (jó vicc) akkor talán 4-5.
A Zete elbukta a szoros végjátékot a Paks és a Pécs (20 ponttal is mentek) ellen, minket viszont az utolsó 5 percben vert meg. Nem bírunk el 2 játékost 0 pontta azok közül akik 20 percet a pályán vannak.
Egymás elleniben jobb nálunk: Körmend, Zte,Falco. Szombaton 20-szal kell nyernünk, hogy a Nyíregynél jobbak legyünk. Nem ecccerü.
Ha majd egy meccsen egyszerre játszik jól Philips, Lowe,Brigi, na akkor nagyon bele fog szaladni valaki a késbe.
Ja és a Szolnok veresége még a tippmixemet is elvitte. De ebben "partner" volt Lékó P. is.
akkor fakezű helyett legyenek inkább "lélektelenül harcolók", vagy "agyonvásárolt sztárok akik csapatként nagy nullák"
Nézd 1 edzésen láttam a fiúkat, de semmi jel nem utalt arra, hogy ez a 9 játékos aki akkor épp ott volt egy csapat lenne. Bemelegítésnél is külön voltak...nem hiszem hogy edzés után vagy 2 edzés között a fiúk közösen elmennének vmerre...azonkívül, hogy meccsnapokon ugyanaz a mez lenne a fiúkon (mert edzésen , mindenkin másmilyen csapat meze van/volt) nem sok olyan dolog van, ami egy csapattá kovácsolná őket...na jó néha még ha edzőbuktatásról van szó
"Vazeg, mérhetetlenül idegesít, ha valaki a saját csapatát fakezűzi."
ez most fájni fog, és majd ezután mégjobban utálni fogsz, DE
ezt a csapatot (a csapat nevén kivül) nem érzem a magaménak. Nem csak azért mert eddig 1 edzésen és 1 meccsen láttam őket. Nem csak azért, mert a legtöbb játékosnak semmit nem jelent az Albacomp név, vagy éppen a város.
De azt sosem szerettem, ha egy sportember nem tesz meg a győzelemért mindent, nem hozza ki magából a 100%
Azt remélem a Ti szakértő szemetek is úgy látja, hogy egy ilyen nevekből álló csapat ha minden meccsen 100% nyújtana, akkor nem 8 vereség szerepelne a csapat neve mellett.
Ettől függetlenül a kritikátok jogos...egy szurkolótábornak sem kívánok olyan szurkert mint én, aki nem jár ki, de véleménye van, sőt még a saját csapatát is szidja, ha úgy érzi, hogy a "csapata" nem tesz meg mindent a győzelemért vagy épp a szurkolókért. Örülök, hogy egyedül vagyok ezzel, sajnálom hogy ennek hangot adok, azt meg mégjobban, hogy ezt mások el is olvassák...
Mi lenne, ha a Vidi topikba mennél inkább falábúzni?
Mikor olvastál Vidi topikot utoljára?? szerintem nem mostanában. Amit az Albások kapnak tőlem, az kutyafüle ahhoz amit a Vidisek.
Viszont tudod én nem azért jáok meccsekre, hogy utána azt hánytorgassam fel, hogy én hányszor voltam ott, Te hányszor nem, így nekem több jogom van mint neked... ez olyan kicsinyes....de szived-jogod hozzá
egyébként nem lehetek olyan mint a szolnokiak mert egy árva rossz szót nem szóltam az edzőre. Sőt h jól emlékszem én voltm az egyedüli aki kiállt anno Kruscic mellett...mint az idő bebizonyította, nem azoknak volt igazuk akik Kruscic ellen voltak