Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
ftonyo: ad2: vagy magát a magyart veszitek minden nyelv ősének TÖBBEZRES, bizonyitatlan, összeollózott szószedetek segitségével.
rovó: Minden nyelv ősének azért nem gondolom.
Az azonban lehetséges, hogy az afrikai őshazában élő csoportok egyike már a magyar ősét beszélte. Ezzel semmit nem mondtam, mert bizonyos, hogy a mi őseink is Afrikából jöttek s hogy valamilyen értelemben a magyar nyelv ősét használták.
A többezres(?) szópárhuzam azonban létezik és magyarázatot kíván. Az összeollózás szó pedig csak gyenge hangulatkeltés a részedről. Tudományos kutatás eredményéről van szó.
Te azonban vértolulást kapsz, ha a közbenső állapotokról felmutatok egy eddig nem ismert (másolatokban fennmaradt) nyelvemléket. Vagy ha az idegennek minősített nyelvekben közös szavakat találunk. S ha ezek cáfolják a hazug finnugrista őstörténeti koncepciót.
S a jól érezhető ellenérzésednek nincs tudományos alátámasztása.
Az ilyen kritikákat elkerülheted, ha nincs benned indokolatlan ellenállás az új tudományos eredményekkel szemben. Ha az ellenvéleményedet nem gyermeteg gúnyolódással jelzed, hanem tudományos igényű eszmefuttatással. Sajnálom, hogy erre figyelmeztetni kell.
Namost, ha mégis lehettek a preuráliaknak déli kapcsolatai (ahogy Hajdú elszólta magát), meg az indoeurópai kapcsolat is lehetséges (ahogy valóban említették néhányan félénken), akkor mi a baj a sumér és a latin párhuzamok felvetésével?
Ha én említem, akkor erőltetett; de ha valamelyik nagyfiú, akkor minden rendben?
Mert itt arról van szó, hogy mind a déli, mind az IE kapcsolatok lehetségesek, EGY-EGY nyelvtani forma, szó átvétele szintjén.
Ezzel szemben Te/Ti a magyar nyelvet ad1: kvázi a sumérből vezetitek le ad2: vagy magát a magyart veszitek minden nyelv ősének TÖBBEZRES, bizonyitatlan, összeollózott szószedetek segitségével.
Nézd. Hamvas jó író. Filozófiai, vagy tradícionális értelemben éber és ezért rengeteg dolog tisztán lát. Ez a magyar irodalom egyik mesterévé avatja, mert jó a stílusa is. De a filozófiai szempontjait itt most hagyjuk, egyszer azt mondtam róla, hogy ha következetesebb akkor a magyar Pol Pot is lehetett volna, nem volt az, ugyan hatalmas, de túl zavaros amit az aranykor és a permanens hanyatlás kapcsán letett az asztalra, bár azt hiszem ez nem véletlen, most legutóbb egy Bácsfi nevű -nem is tudom, hölgynek biztos nem hölgy- próbálkozott ezzel újra, de ő mégzavarosabb valamit hozott össze. Azt hiszem épp a kiinduló anyag az ami nem koherens. Tradíciók vannak, de egy tradíció nincs. Most mondhatjuk, hogy a fennmaradt anyag töredékessége miatt nincs, vagy mondhatjuk azt is, hogy a különféle embertípusok gondolatvilága másképp reagált a környezetükre és eleve különféle magyarázatokat teremtett, az már nem számít.
A lényeg nem ez. Hanem az, hogy nyelvészeti úton a finnugor nyelvrokonságot állapították meg. Ugyan feltételezték az etnikait is, de végül nem okozott egetverő meglepetést, hogy férfiágon elenyésző, nőágon nem döntő mértékben vagyunk a legtöbb finnugor népnek genetikailag rokonai. Egyébiránt egymásnak se nagyon rokonaik a finnugor népek genetikailag. Más nyelvcsaládokba tartozó népekre sem jellemző döntően!
Ne dőlj be polites provokációinak! Szándékosan ellhallgatja, hogy a Jóma rovásfeliratok eredete nem a francia Michelin gumikon, hanem az NDK-s Trabant gumikon keresendő! Ugyanis csak ez a kerék vezethető vissza a parthus-sumér - magyarral rokon! - lapkerékig!!
"...Fejlett XX. század végi Jóma rovásfeliratok Franciaország területéről. A főpap neve (Michelin="Mi helyünk") is megtalálható az áldozati tárgyon...."
A főpap nevét én inkább magyarul "Mi KELIN" vagyis "mi kelén" vagyis "mi keltünk" -ként olvasnám. Ez pedig összefügg a tárgy formájával és funkciójával....
DE !!!! Bármennyire is megmosolyogni való e polemizálás, ha a dolgok mélyére ásnál, sőt a tudatalattid legmélyére, elcsodálkoznál, hogy a kettőnek milyen - emberi viszonylatban teljesen érdektelen és ettől mesterségesen különválasztott - kapcsolatrendszere is van. A történelmi korok embere , maga az individualizmus, az ego az érdektelent képes úgy beállítani, mint valami szubjektív ideát, amely csak addig hat, míg bennefoglaltatik az "érdekszférájában". Mihelyst egy dolog átkerül a lényegiből a lényegtelenbe, annak kapcsolatrendszere is átértékelődik. Emiatt váltott át a gondolat korunkban az ABSZTRAKTÍV nyelv szintjére. Hamvas Béla ezt nagyszerűen levezeti a nyelvhasználat kezdete óta: ősnyelv, idea-nyelv, szimbólum-nyelv, mítosz-nyelv, költői-nyelv, köznyelv-népnyelv, absztrakt-fogalmi nyelv.
Ha végigvezetnéd magadban e nyelvi változást, biztosan arra is rádöbbennél, hogy hol váltott át az archaikus világmodell a történelmi világmodellbe, illetve hogy a gondolatvilágot és annak kifejező erejét, a nyelvezetet, majd annak leképeződését, az írást milyen erők is tartották össze.....Mivel az archaikus világ nyelve önmagában spirituális nyelv volt, ami magában !! ( nem külön !!!) foglalta az anyagi világról alkotott képet is, így biztosítva az ősvalóság összhangját (hogy a spiritualitás és az anyagi valóság ne távolodjon el egymástól se térben, se időben !!) , nem volt különbség a metafizikai- természetfeletti kapcsolati kifejezés,- a halottak világával való kapcsolat, a lélek misztériuma és a közösségben való közvetlenség (a lét kommunikációja) között. Ilyetén én például nem csodálkozom azon, ha a JÓMA motívumhoz hasonló vonásokat fedezel föl akárcsak Viccből is a gumikon. METAFIZIKA ott, FIZIKA itt....... Részedről azért vicc , mert a tudatalatti értelmezhetetlen....(Lásd C.G. JUNG...)
Szabédi latin-magyar egyeztetése valóban erőltetett abban a formában, ahogy ő előadja. S a sumér származásunk erőltetésére sincs szükség. A nyelvi párhuzamok vizsgálata azonban indokolt, mert ilyen párhuzamok vannak.
Pl. a latin scribenda és a magyar írandó pontosan ugyanazt jelenti, rokonsággyanús a szótő és azonos a képző is.
A sumér-magyar nyelvi kapcsolatokra pedig a kedvenc példám a tar:
Tar és törvény
A hangtörvényes nyelvészkedés gyakorlatának képtelenségét jól illusztrálja a tar és szócsaládjának esete.
A TESz szerint a tar csuvasos jellegű ótörök jövevényszó. A magyarba került ócsuvas alak *tar lehetett. A TESz a tárul-on kívül további szófejleményeket nem említ, a szócsalád szavait nem veti össze egymással.
A finnugrista eredeztetés szépséghibája, hogy magában a csuvasban nincs meg a tar, a köztörök nyelvekben pedig csak a taz változat található. Ezt a „nyelvtudomány” úgy hidalja át, hogy feltételezi: a tar egykor megtalálható volt a csuvasban, de onnan nyom nélkül kiveszett. „Nyelvtudós” körökben senkit sem zavar, hogy a csuvas tar egykori létezését semmi sem bizonyítja, sőt ez egy szokásos finnugrista eljárás a magyar szavak szétosztogatására.
A tar ugyanakkor kitűnő sumér kapcsolatokkal rendelkezik, amelyre Götz László hívja fel a figyelmet:
A tar azonos formában megtalálható a sumérben, ahol ez egy többjelentésű szó. A magyar jelentéseit egy összetartozó magyar szócsalád adja vissza. Ezek töve vagy pontosan megegyezik a sumér tar-ral, vagy csak a magánhangzóban tér el tőle. Götz László a sumér tar német jelentéseit Deimel szótárából vette s kiegészítette őket a magyar fordításokkal. A magyar szócsalád összetartozását a sumér tar jelentésbokra egyértelművé teszi, de matematikai úton is bizonyítható a sumér szó és a magyar szavak hangalakjának hasonlósága alapján. A sumér tar és a magyar szócsalád minden szabályos hangváltozás nélkül is kétségtelenül rokonságban van egymással, függetlenül attól, mit tart efelől a hangtörvényes nyelvészet.
A sumér szó
A sumér szó jelentéseiA magyar megfelelők
tar
zerstört, verwüstet
tar
verwüsten, abpflücken
tar-ol
Stachel
tar-aj
abgeschnitten, verwüstet
tar-ló
bewahren
tar-t
hüten
tár-ol
Leiste, Gestell
tar-gonca
hemmen, bandigen
tar-tóztat
spalten, einschneiden, öffnen
tár
jaten, graben
túr
unterwürfig sein
tűr
beugen, sich beugen
tűr
zerbrechen
- tör
Spitze
tőr
aufueben
tör-öl
verhören, entscheiden
tör-vény
bestimmen, Geschick
tör-ténik
binden, bannen, zur Rechenschaft ziehen
tor-ol
absperren
tor-laszt
abschneiden von Kraut
tor-zs a
… ábra. Götz László táblázata a sumér tar magyar megfelelőivel
Ilyen tömeges egyezések és párhuzamok esetében a valószínűség-számítás szerint a véletlen egyezés lehetősége gyakorlatilag nulla. (Götz/1994/449)
A fenti példa segít felmérni a finnugrista történeti következtetések értékét.
Rédei Károly (1998/58) bemutatja a hangtörvényes nyelvészetnek a török-magyar nyelvi kapcsolatokról alkotott képét, s közben azt állítja, hogy „ótörök jövevényszavaink fogalmi csoportosítása jól tükrözi azt a gazdasági, társadalmi és művelődési hatást, amelyet a törökség a honfoglalás előtti magyarságra gyakorolt”. Majd a különféle szócsoportok felsorolása közben megemlíti a törvény szavunkat is, amelynek ezek szerint török jövevényszónak kellene lennie.
Mivel azonban – mint láttuk – a tar szócsaládját, benne a törvény szóval – sokkal erősebb szálak kötik a sumérhez, mint a török nyelvekhez, helyesebb azt feltenni, hogy a jogalkotással és alkalmazással kapcsolatos kultúránkat nem a törököknek köszönhetjük.
Bárczinak még más volt a véleménye a ház és a haus egyezéséről. Szerinte ezek véletlenül hasonlítanak egymásra és nem a rokonság jelei.
A rokonságfogalomtól függően persze akár igaza is lehet ez utóbbiban. Persze lehet korai jövevényszó is egyik, vagy másik (alap)nyelvben.
************************************************************
„Véletlen egyezések” a szókészletben
Mielőtt a nyelvészet tudománnyá érlelődött volna, – írja Bárczi Géza – két nyelv rokonságának föltevését a hasonló vagy éppen azonos hangalakú és egymáshoz közel álló jelentésű szavakra alapították. Ámde talán nincs két olyan nyelv a világon, amelyben 100-200 véletlenül[1] összecsengő és rokon jelentésű szót ne lehetne találni. A magyar ház hiába hasonlít a német Haus-hoz, a két szó nem kapcsolható egybe, a magyar szó finnugor eredetű. Nincsen közük egymáshoz például a következő szópároknak sem: magyar fogoly - német Vogel, magyar eper - német Erdbeere, magyar ki - francia qui, magyar nyak - francia nuque, magyar év - román ev, magyar nő - kínai nü, magyar kér fidzsi szigeti kere stb. Hasonló példát rengeteget lehetne idézni. Ezzel szemben megesik, hogy két nyelv egy-egy közös eredetű szavában egyetlen azonos hang sincs, például a magyar száz és a vele azonos jelentésű olasz cento ugyanabból az ősből származik, noha egyetlen hangjuk sem egyezik és ilyen meghökkentőnek látszó eset nem egy akad.
Arról tehát szó sem lehet – szögezi le Bárczi – hogy a nyelvrokonság, a nyelvek távoli múltba vesző közös származása egy bizonyos számú, megközelítőleg hasonló jelentésű szó összecsengésével vagy éppen azonos hangzásával volna bizonyítható.
Álláspontját azonban a bevezetőül említett két példája nem igazolja.
Az az állítás ugyanis, hogy a magyar ház és a német haus, valamint a hasonló egyezések véletlenszerűek, a véletlen egyezés lehetőségének tudományos igényű elemzése nélkül erőtlen. A másik érve (a száz és a cento genetikus kapcsolata) pedig a magyar és az olasz nyelv (bármilyen kis mértékű) rokonságszerű kapcsolatára utal, s nehéz belátni, hogyan igazolhatná ez a példa a rokonság hiányát.
Bárczi saját farkába harapó érvelése abból a pontatlan axiómából indul ki, hogy az olasz és a német nyelv nem rokona a magyarnak. Ha ezt a merev finnugrista rokonságfogalom talaján állva elfogadjuk, akkor bármilyen példát hozunk is fel, semmi sem ingathatja meg magát az axiómát. Bárczi csak ilyen értelemben jelentheti ki, hogy sem a szavak hasonlósága, sem a genetikus kapcsolata nem bizonyítja a német és az olasz nyelv magyarral való rokonságát. Így is nyilvánvaló azonban, hogy az általa felhozott példák ellentmondanak az állításának. A hasonló (és a nem hasonló, de genetikusan összefüggő) szavak akkor is rokonságra utaló jelek maradnak, ha a német és az olasz nyelv végeredményben valóban nem rokona a magyarnak.
Nyilvánvaló, hogy a merev finnugrista rokonságfogalommal és nyelvcsalád-elmélettel van baj, amely nem képes a kapcsolatok sokszínűségének tükrözésére. A rokonság fokát nem igennel, vagy nemmel, hanem árnyaltabb módon kellene rögzíteni; hogy az igennel, vagy nemmel ne fedjük el a sok irányba mutató részleteket, s ne legyen lehetőség a nyelvi jelenségek értelmének kiforgatására.
[1] A véletlen a matematikában jól értelmezhető fogalom. A nyelvész Bárczi minden matematikai elemzést nélkülöző kijelentésének ezért nincs súlya. Azaz ismét dokumentálható egy alátámasztást nélkülöző finnugrista állítás, amelynek az ellenkezője is igaz lehet.
Namost, ha mégis lehettek a preuráliaknak déli kapcsolatai (ahogy Hajdú elszólta magát), meg az indoeurópai kapcsolat is lehetséges (ahogy valóban említették néhányan félénken), akkor mi a baj a sumér és a latin párhuzamok felvetésével?
Ha én említem, akkor erőltetett; de ha valamelyik nagyfiú, akkor minden rendben?
M.: Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága, Buenos Aires, 1969; A sumér ősnyelvtől a magyar élőnyelvig, New York, 1969; Sumér-magyar összehasonlító nyelvtan, Buenos Aires, 1972; Sumér egyeztető szótár, Buenos Aires, 1973; Sumér-finn-mongol-török összehasonlító nyelvtan, Buenos Aires, 1974; A sumér-uralaltáji nyelvek hatása a szláv nyelvek fejlődésére, Buenos Aires, 1975; Az ó-szláv nyelv sumér-uralaltáji elemei, Eberstein, 1976; A szlovák nyelv ragozó nyelv, Eberstein, 1976; Három tanulmány, München, 1977; Három tanulmány, Eberstein, 1977; Három tanulmány, Eberstein, 1978; A magyar nyelv állítólagos finnugor szókészletének sumér-mongol-török megfelelője, Eberstein, 1982; A magyar nyelvben nincsenek szláv kölcsönszavak, Eberstein, 1983.
Ez a latin-magyar egyeztetés kb. ugyanolyan erőltetett, mint a sumerológia. Az sem igaz, hogy agyon hallgatták volna az IE-FU nyelvek ősi kapcsolatát, tekintve, hogy a tizkötetes" Mo története magyar nép kialakulását tárgyaló fejezetében megemlitiuk a korai IE-FU kapcsolat lehetőségét - lásd a ház - house, haus, név - name stb. felemlitésével.