A Kelvedon nem annyira korai, érdemesebb lett volna Rajnaival kezdeni. Nálunk is ugyanez a helyzet, elsőnek Kelvedont ültetett apám, mert meg lett mondva neki, hogy Rajnaival kezdje. :) 2 hét múlva jött a Rajnai, de már majdnem utolérte.
A legnagyobb a szintén 2 héttel későbbi Gloria mittudoménmi, amit IL ajánlott.
Nálam tegnap kezdett csak virágozni a borsó. Csak Kelvedon csodáját szoktam ültetni, a korai mindig rámszárad. Szándékosan nem is ültetem korán, irdatlan mennyiságű virágpalántám is van, tegnap kezdtem kiültetgetni. Az uborka miatt ki kellett üríteni az üvegház felét, ehhez előbb egy csomó mindent el kellett ültetni, hogy elférjen a ház mögött, amit kipakoltam. Két zöldséges rekesz púposan tele lett az üres poharakkal, és még van többször ennyi. Jövőre igyekszem visszafogni magam a vetőmag rendelésnél.
Sokszor jól jönne még egy családtag, aki megfőzi a termést, nehezen győzöm ültetni, rendben tartani, és még a megfelelő időpontban főzni is.
Végül is beültettem az üvegházba 4 kígyót és 3 Bernadettet, egy darabig biztos elférnek, aztán legfeljebb megnyírom. A padlizsánok már bimbósak, nemsokára azokat is el kell ültetni. Egész mutatós növények, szép kis tüskéik is vannak. Aztán persze lehet, hogy gondban leszek, ha elkezdenek teremni. Életemben talán 2x főztem padlizsánt, egyszer majdnem ehetetlenül keserű volt. Majd kérek tőletek tanácsot a szedés időpontjával és a felhasználással kapcsolatban.
Én kb. 30 centire ültettem, de "jobbra dől, balra dől, tücsök koma hegedül" :-))))
Elég napot kapnak így, vagy ez nem lényeges az érés szempontjából? (nagyon amatőr vagyok...)
A hátsó szomszédunk - ahogy látom - bokorba ülteti, neki látszólag nem dőlnek. :-O
Én első nekifutásra egy "kelvedon csodája" nevű borsót ültettem (ez is korai), és kb. két héttel később a rajnai törpét. Az első már bogyósodik, a rajnain még kicsik és laposak a hüvelyek.
Kora tavasszal beszélgettünk a sűrűsoros borsóvetésről. Beszámoló az eredményről nálam. A sorok tartják egymást, kapálva nem volt. Korai Rajnai, ami már szedhető. Az első 60 dkg tegnapról. Most meg bolon szél van.
Köszi. Esetleg emlékeztethet a krumplira? 20 szemet vetettem, már csupa gaz az ágyás, de persze nem merek semmit kigyomlálni... egyetlen egy nem gaznak tűnő növényt találtam, de az inkább krumplira emlékeztet.
Véletlenül nincs valakinek fotója arról, hogy néz ki a földimogyoró, amikor kikel? Keresgéltem a guglival, de csak felnőtt, meg virágzó képeket találtam.
Hirtelen ezeket a linkeket szúrom be biotermesztéssel kapcsolatban, az első a Biokultúra folyóirat, az eddig megjelent számok, akár le is töltheted. Vannak nagyon jó angol és német oldalak a neten is.
Látom, neked egy szép épített kerted van, körben tujákkal, így szélárnyék van, van mindennek kijelölt helye, enyémen meg átsüvít a szél.És azért nem kerítek, hogy traktorral visszatolatgatva meg lehessen szántani, tavasszal meg elmunkálni .Erre a telekre is rálátok az ablakból.Most már közművesítették, adnak építési engedélyt is ki.A háznál nekem a füszernövények,saláta,hagyma, némi zöldség ,sárgarépa, paradicsom és paprika van, hogy kéznél legyen.Nagyok a gyümölcsfák alattuk nem érdemes termelni.Tegnap este elültettem a saláta uborkát a fóliába.Tettem alá 20 l sz.marhatrágyát.Jól üsszekevertem a földdel.Kíváncsi vagyok lesz-e hatása.Ez az általam ismert sz.m. trágyára egyáltalán nem emlékeztet.Inkább a karámföldre hasonlít.Nem is tudom, hogy miért szárított, amikor nedves, földszerű anyag.Az eprecskéknek van már lomblevelük, de olyan ici-picik, hogy nem is tudom, hogy fogjak hozzá a szétpalántázásukhoz?A borágó Neked kikelt?
Az előző szappanos HSZ Neked is szól. Levendulát szokta árulni a Smarletek, de ez kevés. Esetleg valakitől kérni ágakat, és dugványozni lehet. Vagy vegyél magot, tedd be egy napra fagyastózutóba, és vesd el, vékonyan takarva. Akkor ha kikel lesz sok. Más ötletem a hangyára nincs. Üdv
Kenőszappanból én kb két diónyi darabot áztatok be két liternyi vízbe. Másnap jól összerázom, de ha el tudod jól keverni, akár azonnal, és ezt öntöm a növényi ázalékhoz, legtöbbször úgy, hogy 10 liter legyen összesen. Jól összekeverem és lehet kipermetezni. egynapos ázalékot nem kell hígítani. Az ázalékhoz lehet tenni fokhagymalevet, gombabetegségek megelőzésére. Sőt ha kell egyből lehet belekeverni bordói levet is. Ha rád szóródik a csalánlé, legfeljebb "érdekes" szagod lesz. Ha nincs semmilyen hozzáadott vegyszer, a növényi levekkel nincs semmi káros hatás. (csalánsampon?).
én akkor fogom sűrűre vetni, ha nagyrészt minden lekerül a földről. akkor hagyom megnőni egy kicsit, hogy legyen egy kis zöldtömeg, aztán belerotálom a földbe
Kösz szépen, kaptam kenőszappant, milyen arányban keverjem a csalánléhez. Egyáltalán a csalánlevet úgy csináltam, hogy egy napig ázott egy vödör hidegvízben, aztán permeteztem. Csak ennyit kell vele tenni? Szép sötét színe lett. Ezzel mennyire kell vigyázni, arra gondolok, hogy bőrrel érintkezhet, belélegezhető-e, stb. ?