Én még a régi kertbe npróbálkoztam jégsalátával és a lolóval, mert a hagyományost nem szeretem, de ott nem volt nagy siker mert csak korlátozottan tudtam öntözni meg bogaras volt, felmagzott, itt már megsem próbáltam.
A mángoldból amiből 3 fajtát ültettem 6 szemet hagytam meg erre tegnap kettőt lerágott a csiga. Ma megitatom őket sörrel.
Én ha nincs meleg nagyon jól elvagyok a gumikesztyüvel, melegben csak ha nagyon muszáj és egy számmal nagyobbat mint máskor mert azt hamar letudom rántani.
A körmörök tisztán tartására próbáljátok ki amit én már régen alkalmazok. elázott szappanba 10 körömmel markolászni, hogy a teljes köröm alja megteljen szappannal, nem megy alá a piszok, illetve a kézmosáskor vele együtt kijön. Baba szappant használok, semmi baja a körmömnek. Folttisztítónak, a citrom kifacsart héját ráhúzom az összefogott körmeimre és csavargatom rajta, még erősítí is a kömöt.
Körömápoló, egy fedeles kis műanyag doboz amibe a az egyik kezem belefér, bele annyi olivaolaj ami ellepi a kezem. Mikróban kb. 38-40-fokra meglangyosítani, pracli bele, 10 percre utána csak papirtörölközővel megtörölni és reggelig így marad.Az olaj nagyon soká újra használható azért kell a fedél rá.
Durva repedezett csunya kéz és köröm, olivát annyisóval kikeverni hogy sürű masszalegyen evvel átdörzsölni a kezet, kézmosás és jöhet az olaj fürdő, kézkrém ki mit szeret.
2 dolog. Az egyik. Üvegházam nem volt, nem bajlódtam a fóliával sem. Van egy kb 10méter párkányom, az előtt egy egy lapos üvegfal. Ilyen veranda szerűség. Ott szépen nevelkedett minden. De rendszeresen kellett tápszerezni mindent, mert a bolti földek fabatkát sem érnek. Annyi az előnyük, hogy végtelenül lazák. Viszont a tápanyag hiányban az is jó, hogy én szabályozom, hogy miből mennyi kerüljön bele. Hiszen minek adnék káliumot egy palántának, amikor annak nitrogén kell... szóval a tápanyag hiány az egyik ok, hogy megnyúlhattak a palánták. A másik meg, hogy nincs abban a földben amiben a növények vannak, sok kálium? Mert az is okozhatja a megnyúlást.
Teljesen más. Gyakorlatilag pár nap alatt semmivé foszlottak a paprika soraim. A szakdolgozati témában ügyködtem és amíg nem figyeltem valami megtámadta a paprikát. Valószínűleg bolha, ami ráadásul vírust is terjeszt... no majd lesz valami. Ami megmarad megmarad ezzel már nem érdemes foglalkozni. A paradicsom palántáim meghálálták a szuperfoszfátot. Már látszanak a kis paradicsomok. Napokon belül nitrogén és a foszfor. A szomszédok már így is nézelődnek, hogy milyen szépek a paradicsomaim. A krumlival még várok, hogy minél több lárva keljen ki. Majd akkor megkapják a magukét. Tegnap csináltam egy próbát az egyik tövön, de igazából kiröhögtek a bogarak (töményebbet, meg nem mertem csinálni), úgyhogy valószínűleg egy ideje már ezzel a permettel találkozhattak itt a környéken és hozzászoktak. Majd kapnak most mást. Szereztem egy új szert, ami átütő lehet a hagyományos kezelésekkel szemben, legalábbis ezen a környéken. Itt ahol most élünk, nem nagyon védekeztek a pardicsom és a burgonyavész ellen. Most majd Amistart kapnak. Pont aktuális a bogyókötödés idején alkalmazni. (eddig bordói lé+kén+Wuxalt használok, de a bordói lé+kénből sok kell. 8 permetezésre elég 1900 forint)
ha nem írták volna még, nekem van egy jó módszerem. Körömkefe sok szappannal. Amikor már úgy látod nem lesz tisztább akkor citromlé. Legjobb a rendes citrom leve, nem a flakonos.
Én a hónapossal együtt vetettem egy sornyit, ugyanolyan bóhás, alig vastagodik a gyökere, de az már ránézésre fásnak tűnik, már magzik fel. Valamit nagyon rosszul csinálhatok ezekkel a retkekkel..
Sziasztok! Én is a kertben töltöttem a napot, kicsit lehangolódtam, és nagyon leégtem. :-)
Kitakarítottam-gyomláltam az eperágyást, levágtam az indákat és a nagy leveleket, leszüreteltem a szép epreket, egy csomót pedig sajnos ki kellett dobnom, az éjszakai eső nem tett igazán jót a penészes részeknek.. Mit gondoltok, fűvel érdemes az epret mulcsolni, vagy alárohad? (Jelenleg más nem nagyon van kéznél, amivel lehetne takarni a talajt..) Esetleg van valakinek tapasztalata kartonpapír gyűrűvel? (Egy német könyvben olvastam erről)
A retket én a hét elején dobáltam ki, az óriás vaj kb. kétforintosnyira nőtt meg két és fél hónap alatt, és bár zsenge maradt és csak minimálisan volt csípős, szinte kivétel nélkül az összes férges lett. :/ A spenót bepöndörödött, a tetű mellett valami fehér kukac is volt rajta (fúj!), úgyhogy míg mostam, végig azt mantráztam "sohatöbbésohatöbbé"...Most a labodában meg a mángoldban van minden bizodalmam.
Volt még két ágyásnyi gyomos terület, a tegnapi eső után könnyen rendbe lehetett hozni, most ki kéne találnom, mit tegyek bele... A tökfélékhez késő van már? Az ősszel vásárolt kaliforniai sütőtöknek eltettem a magját, szerintetek érdemes próbálkozni vele? Ahogy tépkedtem ki a gyomokat, rengeteg fehér pici lepke(?) repdesett, mintha pernye szállt volna. Egy ismerősöm asszonta, káposztalepke. De én úgy emléxem, az rendes nagyméretű. .ez mi lehet?
Kézvédőnek én is a Nora által említett bőr-textil kesztyűt használom, jól lehet vele dolgozni, és csak utána csak egy alapos körömkefés kézsúrolás kell. Még a hosszú körmöket is megkíméli. :-) Mielőtt felfedeztem volna, a vastagabb háztartási gumikesztűvel próbálkoztam,de nagyon utáltam, ha le kellett venni, biztosan tíz percet küzdöttem, mire újra felráncigáltam. Még azelőtt semmit, de akkor úgy is nézett ki a kezem... :-P
Holnap utána nézek, a kinti garázsba száműztem a magjaimat, de nem is vetettem el mindet, a zacskókat pedig eltettem, hogy a jókat tudjam.Úgy emlékszem, még júniusban is lehet vetni, tenyészideje 70 nap.
Azt még elfelejtettem mondani, hogy rádásul az üvegházban majdnem minden rondán meg is nyúlt, különösen a polcon levö palánták. ´Ugy látszik a nádszövet, amit a tetejére tettem, mégiscsak túl sötét. Amig meg nem volt rajta, minden kiszáradt és megégett.
Én is mostanában olvastam róla, hogy mivel egész éven igény van a salátára, nemesítettek nyári fajtákat.Most már nem kell összekötözni, magától sem nyilik szét.
A Zöld Pont nevű cég termeli a füszernövényeket, a nagykereknek.A kákics a gyermekláncfű.Hasonló a levele.A rukkolám, az eredeti a sarokban a rozmaring mögött van, a többi tavasszak kelt magától.Ki kellett volna fagynia?
Tavaly egyébként nekem is volt lollo rossom, de idén elfelejtettem vetni. :-)
A szárzellerem most 2-3 cm-es. Ma pikíroztam belőle szét pár db-ot, a nagyja ment a komposztra. Szerintem ebből már idén nem lesz normális méret... Fogalmam sincs, miért ilyen lassan nőtt ez is... :-O
IGen, ez olyan "tépősaláta" jellegű. Nem tudom, van-e más típusból ilyen - mert szívesen kipróbálnám. Tkp. jó dolog, hogy egyszer kell elvetni(v. palántázni), és egész nyáron lehet róla szedni. Mintha lenne vmi galambbegysaláta-szerűben is ilyen... De lehet, hogy összetévesztem egy másikkal...?
Kösz.A mag nagyon jól kelt, szinte minden szem.Csávázott.Most vetettem helybe kötözősalátát, nyári fajtát.Ilyenem sem volt még.Itt sajnos nem volt eső, a kelése így bizonytalan.
Igen negatív dolgokat írsz!Pedig annyit törődsz velük! A rukkolám Zöld Pont-os, valamelyik hiperben vettem tavaly 1 tövet.Eleinte még kákicsnak néztem, de lassan felvilágosítottak, hogy mire jó, és látom, hogy egészen más növény.
Nálam is elég gyatra az eredmény némely növénynél. :-( Retek detto, ahogy nálad - ki is húzgáltam, oda kerültek a saját nevelésű manóparadicsom palánták. A fejessalátából (magszalagot vetettem) írd és mond egy darab kelt ki - tegnapra felfalták a csigák. :-( A jégsalátából egy két m-es sorban három darab kelt ki.
Rucola viszont tömegével van, de most már úgy vagyok vele, mint a svéd gyerekversekben a bélyeggyűjtő gyerek. :-DDDDDDDDD
(ha nem ismeritek, beírom, három sor az egész)
Tegnap a kelvedonból nagyon finom borsóleves volt ebédre. :-)
Az egész üvegházam lehangoló állapotban van, valamit alapvetöen rosszul csinálok. (Pl azt, hogy csak minden második héten vagyok itt:-(
Honnan lehet megállapítani, hogy vírus, vagy atka? Én vírusnak gondolom, de lehet, hogy tévedek.
A retkeim, amiket nagyon korán ültettem 1 Ft-os átméröjüek kökemények és szívósak lettek, a zöldsaláta valahogy rágós és fej helyett most maxárat hoz, a basilikum szörnyü foghíjasan kelt.
Összekeverve vetettem az alább látott Lollo Rossot és Lollo Biondát, ez szépen kikelt, de aztán valami titokzatos okból majdnem mind elfonnyadtak, alig maradt valami.
Minden tele gyomként kikelt paradicsommal, mert a saját komposztföldemet használom, de azok is olyan nyomorékok, talán vírusosak. A padlizsán meg a paprika alig fejlödik, de akkar olyan deformált leveleket hoz, majd holnap lefotózom.
Az uborkák levelein olyan sárgás foltok vannak; nem ez a mozaikvírus? Látott már valaki ilyet?
Egyedül a 6 broccoli fejlödik rendíthetetlenül. Egyáltalán, minden keresztes virágú jól van, de öket a brokkoli kivételével kiültettem: karalábé. piros káposzta, karfiol szépen fejlödik.
Odakint is csak egy fokkal jobb a helyzet.
Az eprekröl múltkor azt írtam, hogy alig 1,5 cm átméröjüek. Hát eltúloztam, némelyik még a felet se éri el, viszont rengeteg van.
A jégsalátám viszont tényleg remekül sikerült, többet kellett volna vetni, mert rohamosan fogy, de akkor nem volt hely. Most ugye már nem lehet?
Szívesen megpróbálnám mégegyszer a Lollo rossot és biondát is.
A borsót ma fölszedtem; én csak ilyen nagyon korai törpét vetek, mert késöbb kell a hely a bokorbabnak. Nekem is össze-vissza dült, de nem foglalakoztam vele; alatta ennél fogva meglepöen nyirkos volt a talaj.
A feketegyökér, a mángold és a ruccola is szép, csak ez utóbbi sajnos mégse olyan fajta, amilyet kerestem. Nem tudtam, hogy többféle van.
Találtam egy nagyon jó retekfajtát, ami nem olyan vacak, mint a kis piros hónaposretek; nagy karógyökeret fejleszt és sötétrózsaszínü. Legnagyobb bánatomra azonban nem szedtem föl idöben és embernagyságú maxárakat fejlesztett, miközben a gyökere rágós és fás lett. (Így legalább fogok magot jövöre.-(
Egy kis pohárban bevittem annak a medvehagymának a magját, amit nem ültettem el, hanem olajat csináltam belöle: méterekre ellövi az érett magokat, tök mulatságos.
Igen, ezek a tavasziak. A palántaneveléskor én is bajban voltam a növekedéssel, illetve a nem növéssel.Ezek a kereskedelemben kapható földkeverékek, szinte semmi tápanyagot nem tartalmaznak.Most rendszeresen táplálom,az edényes palántákat és nőnek.Kiültetve már semmit sem adtam a salátáknak, csak kapálgattam, lazítgattam.--Most a tüzdeléshez a kereskedelmi földkeverékhez tettem akáclombföldet.A beöntözés után húsforgató villával / ami valamiért kerti eszköz lett/ felemelgettem a lenyomódott leveleket.Kiváncsi vagyok 1 hét múlva milyenek lesznek.Ma láttam a piacon padlizsán palántákat, de nem mertem venni, mert nagyon jön rá a krumplibogár.Pedig olyan szép növény!--A cukkinim az első terméseket elrugta, de ezek már megmaradnak remélem.
Ezek még azok a kora tavaszi palánták? Te raktál fel képet azokról a szép egyforma vörös salátákról, ugye? Nagyon szépek. Meg az eprek is. Nekem nem nagyon akarnak nőni. Lehet, hogy érzik, hogy még fogalmam sincs, hova ültessem őket. A padlizsánok viszont egyre szebbek. Ha netán nem teremnek semmit, akkor is érdemes tartani. Újabb képet azért még nem csinálok, de gyakran nézegetem őket.
Többféle kesztyűt kipróbáltam, részben a család nyomására. Kevés utálatosabb dolog van, mint egy sárral átitatott cérnakesztyű, amint kinyúlva csüng le az ember ujjai végéről. Nálunk újabban árulnak a mezőgazdasági boltban gyönyörő fehér bőrkesztyűt, kötött, szoros csuklórésszel, tépőzárral. A férjem rábeszélt. Legalább ezer forint, túl szép erre a célra, de finom munkákat is lehet csinálni vele, tartós, és vizesen is használható. Ha sokat kell a kert homokos részein gyomlálni, fölveszem. Ha ronda a kezem, az engem nem zavar, de ha sokat kotorászok a homokban, oldalt az ízületeknék kirepedezik az ujjam, és nehezen gyógyul. Ez ellen fölveszem azt a drága kesztyűt.
Nekem is megállt a tulipánpaprika fejlődése, átültettem őket és két kis levelük maradt meg, de szorgalmasan locsolom őket esővízzel és kapnak a csalánléből is, remélem elindulnak :)
Igen, majd ha megszárad küldök!nagyon bevált a Lola Rosa saláta.Az alsó leveleket szedegetem, és puha mint a vaj.Először van idén, de úgylátszik, hogy birja a homokot öntözés nélkül, és felmagzani sem akar jelenleg.Érdekes, hogy a kereskedelemben forgalmazott magból, kétféle tipus lett.Tegnap az eper magoncokat tüzdelgettem, erre mondaná anyám, hogy tücsökherélő munka!
Sokat dolgozom kesztyüben, de a textik kesztyük áteresztik a port.Nekem a hagyományos szappannál, ha csúnya a kezem, jobban bevált a folttisztító szappan.Hogy mennyire egészségtelen, nem tudom.
Már rég voltam ilyen helyzetben, hogy álló nap túrjak, de az segít, ha nap közben többször is kezet mosol, lehetőleg közvetlen a túrás után. MOndjuk ha bemegyek inni, akkor is kézmosás meg körömsika. Sima szappannal. Nálam bevált...
A 3 gránátalmát a házzal együtt vettük, de ha szerencséd lesz akkor lehet, hogy kapsz, az alsó ágait leföldeltem és szorgalmasan locsolom, ha legyökeredzik megkapod.
A paprika biztos atkás szörnyen nézett ki az enyém is de már úgy látom helyre jöttek persze a torz levelek maradnak de mostmár egészségesnek tűnik mert növekedésnek indult de még megkell parmetezni mert ez makacs dolog, nem ugyanott van ahol tavaly, a cserepes vett földben van és mégis minden évben előjön ez a probléma az őszirózsáim is ilyenek