Helyette viszont megnézhettem leendő két ellenfelünket, ami alapján azt mondhatom, hogy a maradék két meccsünkből a Pécs elleni idegenbeli igérkezik könnyebbnek.
Zsoldos nagyon összerakta a Paksot a szezon második felére, vezetik is a tavaszi tabellát, ha jól tudom. A Pécs viszont erőtlen és öreguras volt, bár akartak becsülettel, de az Ase az első negyedben megszerzett 10 pontos előnyét szinte végig tartotta, ötön belülre nem tudott kerülni a Pécs. Az egész pályás letámadás és a Paks szívós védekezése ellen sem tudtak mit kezdeni, ezzel nyerhtünk mi is.
Kiegyensúlyozott dobóteljesítménnyel nyert a Paks, sokan dobtak tőlük 10 pont felett, volt jópár szép blokk és zsákolás, sok Lapov reklamálás. :-)
A Pécset gyorsasággal könnyű zavarba hozni, ezt nekünk is ki kell használnunk.Érdekesség még, hogy a meccs végére, 4 Asést is kipontoztak a sporik.
Wittmann a mai meccs alapján smmit sem fejlődött Pécsen, ahogy Pap sporttárs is ugyanolyan ellenszenves, mint eddig volt. Czigler katasztrófa..
Cece és Balazics jó volt, ahogy Stewart is(ha jól írtam?) és a két színesbőrű amerikaira sem lehetett panasz. Odaát Alkeszics dobálgatott, meg Dénes triplákat néha, meg Lapov is dobott pár szokásosat.
A meccs fénypontja "Dzsordzsi" bemutatkozása volt az ASÉban.
A Molnár gyerek marad itthon, azt a lányoknak szurkol... Úgyhogy, red nem lesz Fehérváron, mert a csajoknak fontos meccse van. Egyébként ki veszi be azt, hogy Chad edz és nem fog játszani??? Akkor nem közölték volna, hogy edz, ha nem játszik...
Nos, nyerni megyünk, remélem. Végülis esély még lenne a 8-ba kerülésre.
"az Univer milyen felállásban és filozófiával kezdi a szombati (19 óra) meccset. "
ha ez alatt azt értetted, hogy Redlions molnár megy-e hozzátok, Ő válaszolt. Ha Chadre gondoltál, elvileg nem játszik még. De ha most nem játszik akkor mikor és minek?
Igen, de a sok Meszlényi-szidás ellenére azért tisztában van nálunk is minden elégedetlenkedő azzal, hogy a fejétől bűzlik a hal. MR úgysem kerülhetné el a kritikus szavakat egy ilyen szezon után, viszont szabályosan provokálja a kecskemétieket a szurkolókat becsmérlő és a saját felelősségét enyhén szólva sem hangsúlyozó nyilatkozataival. Nem mellesleg állítólag nagyon jól elvan a vezetőinkkel emberileg, ez megmagyarázza azt is, hogy miért ül még mindig a kecskeméti kispadon. Mindegy, ez nagyon nem ide tartozik, na meg jövőre állítólag komoly változások is lesznek. Már nem kell túl sok a holnaphoz.:))
A csarnok és a sok sérülés tényleg rendesen nyomott, de ha egy csapat ilyen szerencsétlen (és hülye is, a csarnok miatt), akkor legalább az éppen egészségeseknek védekezniük kéne foggal-körömmel. Nálunk ilyesmi alig-alig volt csak, nem volt, aki elég erélyesen megkövetelje tőlük ezt.
Ja, csak az a fajta lelketlen, motiváltatlan játék, amit ti mutattatok az idei év jó részében és amihez nagyon hasonlóval mi is operálunk, Fehérváron a harmadik helyre elég, Kecskeméten a tizedikre.:)
Mindegy, remélem a fiataljaink ismét elég lehetőséget kapnak és élnek is majd vele. Teljesen rá vagyok indulva már az alsóházi rájátszásra, az lesz az igazi döntő, a felsőházban meg a Kupában mindenki bohóckodik csak, hiszen már rég nem vagyunk tényező egyik helyen sem.:))
Chad gyógyulgat, de állítólag nálatok még nem játszik, úgyhogy az Adams-Soós-Celej-[Csaplár-Nagy]-Lopatka ötössel számoljatok. Gondolom azért nem feltartott kézzel megyünk majd ki a pályára, de szerintem egy mérsékelt produkció is elég lesz a tieitektől egy sima győzelemhez. Ha meg tényleg összeállt valami a szolnoki meccsen, ami eddig nem volt tapasztalható, akkor akár ki is üthettek.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének két hete megválasztott vezérkara kinevezte az új szövetségi kapitányokat, valamint a válogatott csapatvezetőjét.
A férfiaknál Stojan Ivkovics, míg a nőknél Bencze Tamás lett a szakvezető. A fehérváriakat érintő hír, hogy a válogatott csapatvezetője ezentúl Halm Rolland az Albacomp szakosztály-igazgatója lesz. A frissen kinevezett szövetségi kapitány, a pécsiek szakmai igazgatója, Ivkovics egyébként elégedetten vette tudomásul, hogy Halm Rollandal dolgozhat együtt: " Az egyéb, technikai jellegű kérdésekért felelős székesfehérvári Halm Rollandot pedig egy fiatal, ambíciózus, és nagyon jó sportvezetőnek tartom, szerintem remekül tudunk majd együttműködni."