Keresés

Részletes keresés

taormina1 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2648

Azt szeretném megkérdezni töletek, mit lehet még ilyenkor vetni. Kb egy hónappal ezelött, mikor ki kellett ültetni a palántákat, még végzetes helyszükében voltam, de most kikerült a félresikerült retek, (3-at hagytam magnak, mert nagyon jó fajta, ha idöben észbe kaptam volna és fölszedem) a répa másodszorra se kelt ki, és az egyik eperágyást is fölszedném, ami csak ilyen mogyorókat termett. Ebböl az okból ugyan a másik kettöt is fölszedhetném, de ez már tavaly esedékes lett volna.

Minthogy egyértelmü ellenjavallat nem érkezett, mégiscsak elvetettem a Garafarmos nyári retket, aminek a képe pont olyan volt, mint amit ti jánosnapi reteknek neveztek. Szerintetek mi lesz belöle?

Az üvegházban is lesz egy kis hely, mert, a lollo rossa és bionda kipusztult, nem ment semmire.

A paprikán, uborkán és a padlizsánon valami kórság jelei mutatkoznak, azt hisszem tettem már föl képet, de valahogy nem érkezett egyértelmü terápiás javaslat. Utóbbiak levelén ilyen sárga minta van, az elöbbi pedig össze-vissza gyürödött, töpörödött, nyomorodott, és kb. negyedakkorára nött, mint a tietek hasonló korukra.

Nagyjábol pont ezek azok a növények, amik miatt egyáltalán üvegházat szerettem volna, mert szabadban még sose mentem velük semmire, de úgy látszik így se.

A paradicsom minden vállfaja, az összes keresztesvirágú és kabakos viszont vadul burjánzik, bár ez utóbbiak csak terméketlen virágokat hoznak. Zeller, petrezselyem is lassan, de halad. a borsót fölszedtem, a bokorbabot elvetettem.

Mángold, ruccola és feketegyökér is rendben nö.

Ami még nyomorult, az a hagyma. Azt évröl évre akkorának szedem föl, amekkorának eldugtam.

taormina1 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2647
Kátya van itt nálunk a discountban egy csomó articsóka fillérekért. Hozzak? Én még sose láttam élö articsókát. Évelö?
Előzmény: Kátya2 (2617)
taormina1 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2646
és ez mit terem?
Előzmény: CBNora (2620)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2645
Sziasztok! Én sem vagyok itt túl rég, de ha nem is írok, akkor is olvaslak Benneteket. Én is arra szavazok, hogy itt írjátok a recepteket is, egyáltalán nem zavarna, sőt, örömmel látnám.. :)
Sok topicot már csak azért nem olvasok, mert egyszerűen nem fér az időmbe..
Ez lehetne tényleg egy amolyan "első ásónyomtól a konyhaasztalig" összefogó fórum.. :-)
Gox Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2644

Itt teszek fel 1 végtermékről képet.Sajnos az a szokásom, hogy gyúrom a tésztát, azért metélt.Fokhagymás cukkinis tészta.Tojás is van rajta, de nekem tojás nélkül jobb.---Itt is eseget az eső, főleg záporok vannak.Tegnap kiritkítottam másodszorra a sárgarépát és petrezselymet.Kikelt a cékla is, a magnak 3 éve járt le a szavatossága.A Jánosnapi retek is kisorolt, meg büdöske és körömvirág is kelt.Most, hogy itt is esett végre, biztosan kekelnek.Megnéztem a nagykertem papírját.961 nm.És sokkal jobban szeretek benne dolgozni, hogy széles sorokban van minden.

ALaci Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2643
A ritkán írók közé tartozom, de minden este bejövök. Örülnék, ha pl. megtudnám, hogy articsókát hogyan fakaszthatnék a kertemben, és itt írnátok meg azt is, hogy hogyan kell elkészíteni.
Előzmény: il1321 (2636)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2642

A kertről készült rövid videó itt van a videótárban:

http://video.xfree.hu/?n=il1321|77f5cc927e0909b5859b66a9173c3406

http://video.xfree.hu/?n=il1321|f647d387778421463cda6c295a1272db

vagy elérhető a képtár linkjén, a videótár menűre kattintva.

wattacukor Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2641
Szerintem nagyon jó ötlet! Annyiféle praktika van, könyv meg ilyesmi szerintem nem nagyon, úgyhogy szerintem indísd! :D Én biztosan olvasni fogom és talán még írni is tudok hozzá.
Előzmény: zsebi41 (2627)
Kátya2 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2640
Elkészítettem nagyon finom volt, de legközelebb sokkal korábban szedem le.Sikere volt, különleges és ízletes étel.( töltött articsóka) ...A nevelése könnyű, de az elkészítése.........
Előzmény: Kátya2 (2629)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2639
Úgy gondolom, hogy a "konyhakerti tanácsokba" belefér a feldolgozás is.
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2638

Nagyon szép. Gondolom az lenne a jelölés, hogy kiírod, így a szót megtalálja a kereső.

Recept.

Így.

Előzmény: zsebi41 (2637)
zsebi41 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2637

A külön jelölést nem értem, de az ellenségem se foghatja rám, hogy én vagyok számítástechnika császára, de majd elmagyarázzátok ha szépen kérem.

 

Főzni, sütni, tartósítani viszont szerénytelenség nélkül állíthatom, már csak a koromnál fogva elég jól tudok. Nem vagyuk vegetáriánusok de nagyon sok zölfélét eszünk ezért gondoltam, hogy ezen a téren is lehetne tapasztalatot cserélni. Én is úgy gondolom, hogy sokkal egyszerübb lenne ezen a topikon, várok még, a többiek véleményére!

 

Nálunk az elmult 3 napban írtó nagy zuhé volt, tegnap a garázsban 30 cm. víz állt, úgy kellett kiszivattyuzni.

 

Ma az utolsó 1/4 sor borsót is feltéptem, megnéztem a tavalyi képeket amik pont ezen a napon készültek, azon még csak virágzott.

 

Elültettem az előnevelt kukoricát annak jól jött az eső a 3 nap alatt 43 mm esett.

Most így néz ki a kert

Előzmény: il1321 (2635)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2636
Két lehetőség van vártok, míg egy jelentősebb vélemény összejön, mert azért ne mi 3-4-en döntsünk, hisz vannank akik ritkábban írnak ide. Vagy elkezdi valaki, és akinek nem tetszik, az átlapozza. 
Előzmény: il1321 (2635)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2635
Igazából az index keresője nem sokat ér, amúgy meg aki receptet keres, és nem ismer bennünket, úgyis a konyhába megy majd. De esetleg alkalmazható a külön jelölés.
Előzmény: Vezso (2634)
Vezso Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2634
Esetleg az első sorban jó lenne, ha az ilyen kérdések válaszok esetén odírjuk, hogy recept. Talán a keresővel hamarabb megtalálnánk ezeket, ha épp ezt keressük. Gondolom ez a receptes téma hamarosan erősen felfut majd. :)
Előzmény: beetee (2633)
beetee Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2633

Alapvetően, ha nincs már köztünk a topiknyitó(gazda) akkor a mostani törzsközönség határozza meg meddig tolhatók ki a határok a topikban.

 

Ha a többség itt szeretné olvasni a receptekek, akkor miért ne lenne rá lehetőség?

 

Ha nem, akkor is csak úgy lehetne ignorálni őket, hogy vki mindig felhívja rá a modik figyelmét, hogy törölni kell...

 

Ja, ez is OFF volt. :)))

Előzmény: CBNora (2631)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2632
Elolvastam a topicleírást, ebben ez van: "                           ". A topicnak csak címe van. Tehát ha megkérded valakitől, hogy sok tarhonyád termett, mit csinálj vele, az okosok azt mondják: főzd meg. Erre te, hogy hogyan. És ez már tanács kérés. :-))), De most komolyan, csak azt zárják ki, akire panasz megy, (no meg ha megszegi az egyebeket).
Előzmény: CBNora (2631)
CBNora Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2631
Hát, ha ide is be szabad írni a recepteket, akkor tényleg jobb.
Előzmény: il1321 (2630)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2630
Nem tudom Zsebi! Amikor ide bekerültem, én is egy topic nyitás ötletével jöttem. A topicgazda nyilatkozhatna ebben az ügyben, mi oFF, és mi nem. Azt zárják ki, akire panasz megy a modikhoz. Tőlünk. Lesz ilyen? Számomra a kert télen kezdődik, amikor virágzó fákról, sarjadó növénykékről, lédús gyümölcsökről, és roppanó zöldségekrők álmodom. Az első ásónyomtól tart számomra a kert a tányérig. Mert ez egy folyamat része, mert a végső cél a táplálkozás. A fizikai és lelki, valamint esztétikai táplálékon túl.  Nem igazán szeretnék további topikok között bolyongani, mert az a tapasztalatom, hogy rengeteg az átfedés közöttük. Némelyikbe alig írnak, művészet megtalálni őket. lehetne ez a NAGYtopic. Van külön hely a paradicsomnak, céklának, kútnak, fűnek-fának, kutyafülének, kútnak, víznek, üvegháznak. Lehet hogy másik helyen már írtak róla, amit itt megkérdeznek, vagy fordítva, estleg ugyanazt több helyen kérdezik. Magam részéről néha azt sem tudom, hova, és mit írtam. A dísznövényeseket, virágokat azért nem vonnám ide, mert az egy más világ, bár egy kis virág ezt sem rontja el. Tehát én maradok itt. Van rengeteg főzős topic is, azok is témakörök szerint. De gondolom, ha valami felmerül a betakarított termény gasztronómiai hasznosítását illetőleg, senki sem fog fújolni. Mert én a kertben igenis szoktam enni, és még főzni is. Nekem a kert teljesség része. nyílván kellő mértekletességet azért mindenki fog tanúsítani. Legfelljebb a topic felpörög, és eléri az 50ezredik Hszt:-)))
Előzmény: zsebi41 (2627)
Kátya2 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2629
Köszönöm mindenkinek! Én ma megcsinálom,és majd beszámolok az eredményről.(remélem lesz miről)
Előzmény: beetee (2621)
CBNora Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2628
Szerintem jó lenne. Én ugyan valószínűleg főleg olvasni fogom, mert elég vacak háziasszony vagyok, de az ötletek nagyon jól jönnének. Most is még mindig a cukorborsón töprengek, mi a csudát csináljak vele. A kínai kaját nem szeretjük.
Előzmény: zsebi41 (2627)
zsebi41 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2627

Nem   tudom amióta beléptem a topikra hányadszorra gratulálok Neked de muszáj!

 

 

Minden csoda szép!

 

 

Volna egy kérdésem, igaz nem csak hozzád ezt Mindenkitől kérdezném. Mivel már többször felmerült itt különféle receptekkel kapcsolatos kérdés konkrétan tőlem is kérte GOX a cukkini lepény recijét de nem mertem beírni, hogy kikapok mert ez a topik nem erről szól

 

mit szólnátok ha indítanák egy testvér topikot, mondjuk evvel a címmel

 

"Süssük, főzzük tartósítsuk amit megtermeltünk"

 

Ha van érdeklődő szerintetek, akkor elindítom

Előzmény: il1321 (2575)
zsebi41 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2626

Bocsi hátulról kezdtem olvasni mert elvoltam maradva. Én enni nagyon szeretem, egyszer vagy 15 évvel ezelőtt vetettem is , de elment tőle a kedvem, mert mire szép lett a férjem kihúzta és örömmel mesélte, hogy nagyon erős gaz volt de kijött, akkor már sejtettem, hogy baj van.

 

Így aztán csak külföldi útjaimon ettem, de ott annyit ami belém fért de az mindig konzerv volt, mert a szállodában nem bebrálnak a tisztításával.

Itthon is árulnak konzervet de nagyon húzós az ára így aztán leszoktam róla.

Előzmény: Kátya2 (2617)
zsebi41 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2625
Nagyon úgy néz ki mint az articsóka lehet vaéamilyen rokana?
Előzmény: Kátya2 (2559)
vérnarancs Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2624

Nálam van, magról ültettem még tavaly, tökéltesen egészségesek, és teremnek, pedig márciusban átültettem őket, és sajnos eléggé megsérült a gyökerük.

 

Megtisztítani viszont tényleg macerás.

Előzmény: Kátya2 (2617)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2623
De, én ismerem, de számomra túl macerás, és nem ér annyit, hogy kinlódjak vele. (mármint gasztronomiailag)
Előzmény: Kátya2 (2617)
il1321 Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2622
Nem próbáltam, ma már csak néhány tő krumplim van, azon még nincs bogár. (a paradicsomon volt, de azt leszedtem) Régebben, amikor már nem győztem szedni, (és a gyerekek sem voltak hajlandók, még pénzért sem:-))) a Bancolt alkalmaztam.
Előzmény: CBNora (2618)
beetee Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2621

Ismerem, csak nekem még soha nem sikerült felnevelnem.

 

Receptekért a konyhás topikokban érdemes olvasni, érdeklődni.

 

például: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51177938&t=9003266

Előzmény: Kátya2 (2617)
CBNora Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2620
Veteményesünk legújab ékessége, Tetragonolobus purpureus.

CBNora Creative Commons License 2007.06.06 0 0 2619
Volt nekem, egyik évben gyönyörűen virágzott. Át is telelt, aztán a pockok megették a gyökerét. Azóta nem sikerült olyan szépen fölnevelni. Annyira szép volt, hogy föl sem merült bennünk, hogy megegyük.
Előzmény: Kátya2 (2617)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!