Itt azzal van gond, hogy Te nyelvtanilag befejezett alaknak gondolod a "címvédő" szót. (azaz csak arra lehet mondani, aki már egyszer megvédte, tehát kétszer egymás után lett bajnok vagy kupagyőztes) én viszont a folyamatos alakban értelmezem, (megjegyzem maga a szó is folyamatos és nem befejezett alakú) vagyis nála van a cím, és az adott kiírásban a többiektől megpróbálja "megvédeni" magánál tartani.
A Kecskemét már ez alapján se nálad se nálam nem tekinthető címvédőnek, mert már elvesztette a lehetőségét rá.
Viszont ha (tegyük fel) az Alba megnyerte volna tavaly a bajnokságot, akkor a Te értelmezésed szerint nem lehetne most címvédőként emlegetni, viszont nálam belefér, mert még van rá elméleti és gyakorlati esélye rá, hogy megszerezze, megvédje, magánál tartsa a bajnoki címet.
(azért nem a Paksot hoztam fel példaként, mert ugye ő most kétszer nyerte el egymás után az első helyet és az egyértelműen mindhármunk értelmezésében "címvédés"-nek számít. :)
Szvsz addig egy csapatot nyugodtan lehet címvédőnek nevezni, - és akkor még az etimológiával és a logikával sem megyünk nagyon szembe- ameddig a következő szezonban versenyben van az adott kiírás címéért, tehát kvázi védeni próbálja a címét a kihívói elől. Ameddig tehát mondjuk a Kecskemét nem esett ki, addig próbálta a címét megtartani VÉDENI a kihívók elől, de aztán alulmaradt a Körmenddel szemben és ezért azt mondjuk: kiesett a címet védeni próbáló- röviden címvédő.
A profi bokszban is, aki a világbajnoki címet megszerezte, onnantól kezdve meg kell védenie minden eggyes meccsen a kihívói elől. Meg kell védenie a címet.
Tévedsz, nem kukacoskodás. Azt magyarázd meg, hogy két döntő között mitől kell "védeni" a címet?! Volt-e már arra példa, hogy egy csöndes januári hajnalban vmelyik csapat megszerezte volna a Kupát, vagy ezt netán csak a kupadöntőben lehet? Szerintem legutóbb mi voltunk címvédők, hiszen az 1999 megszerzett kupát 2000-ben is megvédtük, megtartottuk. A Kecskemétnek a címvédésre esélye sincs, hiszen be se jutott a négyes döntőbe. A "címvédés" fogalmának ez az eredeti jelentése, és úgy érzem, tisztában vagyok vele. A címbirtoklás fogalma az, amiről Te beszélsz.
Kérdő mód, egyes szám második személyben használtam a jönni igét. Arra keresem a választ, hogy Gekko szombat délután áthelyezi-e a pozícióját a Kaiser nevű sörözőbe megtekinteni televízióban a Magyar-kupa döntőjét, vagy a szokásos ebéd utáni kávé-süti-szunyókálást választja és otthon tévézik, miközben zoknis lábát az asztalon pihenteti.
Kecskemétet akkor nevezném "címvédőnek", ha két éve is ők nyerték volna a kupát. De nem így történt, tehát nem védték a címet, hanem megszerezték. Szerintem!!!!! :) Na én is teszem a dolgom, fórumozok. Remélem, ha ma véletlenül nem nyernénk, akkor a bronzmeccset nem vesszük túl komolyan!
Megjelenés dátuma: 2007. április 13. 04:29.00 Szerző: Silye Sándor
Székesfehérvár (sis) - Ma elkezdődik, és szombaton ér véget az idei férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntője Szolnokon. Ennek résztvevője az Albacomp legénysége is.
A Magyar Kupa fináléjának nem lesz résztvevője a tavalyi aranycsata két részese, a címvédő Kecskemét és az ezüstérmes Paks sem. Ott lesz viszont a Lami-Véd Körmend, a PVSK-Pécs Expo, a házigazda Szolnok, valamint a korábbi kétszeres győztes Albacomp legénysége. Először holnap 15.15-kor a Pécs és a Körmend feszül egymásnak, majd 18 órakor kezdődik a Szolnok-Albacomp összecsapás. Ami a címeket illeti: a körmendiek járnak elöl, hat alkalommal emelhették eddig a magasba a serleget, az Albának ez kétszer adatott meg, míg a hazaiak egy alkalommal, éppen a Tisza-parti döntőben nyertek.
Az a tény, hogy az Albacomp a négyes döntő részt vevője, jó dolog. Más kérdés, hogy Fortuna (megint) elfordult tőlük, hiszen a házigazdáknál nehezebb ellenfelet aligha kaphattak volna. Kérdés, mennyire hiányzik most ez a két csata az albásoknál, hiszen a jövő hét szerdán az alapszakaszban elért helyezést eldöntő ütközeten fogadják Horváth Ákosék a Paks együttesét. Akik pihenten utazhatnak majd szerdán Székesfehérvárra. Márpedig aligha kérdéses, hogy a Paks elleni győzelem talán a kupa megnyerésénél is fontosabb, hiszen vereség esetén az Albacomp alighanem kipottyan az alapszakasz legjobb 4 csapata közül, és abban az esetben hátrányból kezdheti a play-offot.
- Épp olyan fontos a kupagyőzelem, mint a bajnoki mérkőzés. Azért utazunk Szolnokra, hogy hazahozzuk a serleget. Tudjuk azt is, hogy szerdán fontos bajnokit játszunk, de mindenképpen győzni akarunk - mondta az Albacomp szakosztály-igazgatója.
- Ha már eddig eljutottunk akkor nyerjünk! Ha nem sikerül, nincs baj, figyelni kell a szerdai meccsre, de most törődjünk a kupával. Mindenképpen győzni akarunk. Mindegy, hogy van, vagy nincs a Szolnokban Jurkunas, aki a helyére lép bizonyítani akar - vélte Matus Gábor, a fehérváriak szakvezetője.
- Nagy öröm számunkra, hogy mi lehetünk a torna házigazdái. Nem baj, hogy az Albacomppal játsszuk az első csatát, mert legalább visszavághatunk nekik a bajnokságban elszenvedett hazai vereségért. Jó szerkezetű, erős csapat az övék, akik bebizonyították, hogy számolni kell velük, de persze nyerni akarunk ellenük is - jelentette ki Pór Péter, a Szolnoki Olaj vezetőedzője.
Ami a szurkolókat illeti: a fehérváriak már számtalanszor bebizonyították, hogy ott vannak a csapat mellett. Így legutóbb Szolnokon, vagy Pécsen. A csarnokba az elindulók bejuthatnak, hiszen 150 darab belépő áll a rendelkezésükre a szolnoki jegypénztárban. Azért nem tudták megvásárolni jegyeiket a megyeszékhelyen, mert azok csak tegnap készültek el, így nem kerülhettek Székesfehérvárra. Akkor gyerünk, tegye a dolgát mindenki!
A mai csaták két vesztese szombaton 13.30-kor a bronzmeccset, a győztesek 16-kor a döntőt játsszák.
Sziasztok!Bird te eljössz Szolnokra? Mert mi ezek szerint megyünk,mert a Drica elintézte! :))Jól jönne a segítséged szurkolás terén.Ez Bódiferi13-nak is szól!
No ja, tény, nagyon függünk tőletek (kupa pénteken + bajnokság), inkább rajtatok múlik most az elsőbbségünk, mint magunkon :). Persze ez a playoffban változhat, de jelenlegi Jurkunaskitudjajátszik-e éshaigenhogy állapotunkban a kupát is beáldoznám a kedvezőbb bajnoki helyezésért.
Jurkunasszal vagy anélkül, pénteken kint leszek jó korán és fehérváriakat fogok tölteni a hot dogomba szósznak.
Segítőkészek? Ezek a barbár szolnokiak? Biztos jó számot hívtál? Nem kezdtek el rögtön faccopózni amint mondtad, hogy honnan telefonálsz? Na majd szólok nekik, az nem lehet hogy sporttárst ne verjék agyon pénteken vagy szombaton, ha már úgyis arra számít :)).
A buszról az előbb egyelőre semmi konkrétumot (mikor indul, csak a mi meccsünkre v. már az elsőre is, mennyiért) nem tudtak mondani az irodán - mondjuk én voltam az első, aki kereste őket ez ügyben :) Holnapra ígértek biztosat, hogy akkor hívjam vissza őket... Bár gyanítom, ennek ellenére nekünk ebből úgyis autózás lesz, ha az első meccsre odaérős az indulás, akkor azért, ha pedig csak a mi elődöntőnkre, akkor meg azért.
Jegyet is lehet szerezni, megkaptam a szolnoki pénztár telefonszámát, nagyon segítőkészek voltak, felírták, hogy hány jegyet kértem, és félre fogják tenni...