Úgy tűnik, hogy megnézted a Cz-Fo idevonatkozó szócikkeit.
Nagyon úgy fest ebből, hogy a GeR gyökre (gerjedés, kitolulás, felindulás) a magyarázat és mind ezekre a járást, gyártást stb. szavakra is
az elhajlás, görbedés ősgyökei lesznek.
---
Alap, hogy megnézem.
Szerintem ez a lényeg:
A jerek, gyerek, gyermek a járással/gyere szavunkkal lehet kapcsolatban.
Simán el tudom képzelni, hogy a jer (jer ide hozzám) hivogató szó az alapja, csak úgy mint a jércéknek. Ugyanaz a szóképlete, ugyanis mint a gyereknek.
A növendék tyúk, csakúgy mind a kisgyerek, járkál, járikál, magunkhoz hivagató szónak pedig adja magát a jer. Ez utóbbi lehet a gyerek szavunk gyökének alapjelentése.
(Itt eszünkbe juthat a finn yrkä szó is és a (norv.) jǫrrâ- ’körbejár, kering, forog’, (K.) jorrı̊-, jorre- ’gurul, fordul, eldől’ [fgr. *jorɜ- ’gurul, fordul’)
gyerek = jer/gyer+ék névszóképző (a m betűs változat is adja magát, jó analógia rá a termék szavunk)
Hogy a végződés -ék névszóképző, azt a korai szóalakok is bizonyítják: 13. sz. eleje: germuk, 1416 germèc.
jérce (növendék tyúk) jár/jer+ce (kicsinyítő főnévképző) - az a-e változatos hangi alakok é-s változattá olvadtak össze.
JÉRCZE, (jér-cze, szlávul: jaricza) fn. tt. jér-czét. Gyöke jér, v. jer, melyből cze kicsinyező képzővel lett: jér-cze. Jelent fiatal tyukot, vagy fiatal nőstény csibét. Kis jérczék. Már tojni kezdenek a jérczék is. Hogy ez a jérczecsibe? Túl a Dunán némely vidékeken: gércze.
Természetesen nem szláv jövevény a jérce szavunk. Pont fordítva ők vették át. Sőt a "jaricza" szóalak megőrízte az archaikus szóalakot, a jár szavunknak átvételét.
"A magyar szó bontása kissé bonyolultabb, de távolról sem nehéz..."
Az a véleményem, hogy nagyon is nehéz helyesen felbontani. Sőt, egyelőre nincs is hozzá vitán felül álló kapaszkodó.
Nagyon nem mindegy, hogy Ma-ag-ar, Mag-ar, Ma-gar. Mindegyikre gyönyörű és önmagában helyes magyarázatot lehet adni.
Az a gond, hogy nem tudjuk, hogy melyik a valódi.
A sumér vonal favorizálása lehet szempont, de semmi esetre sem számít bizonyítéknak a sumér alapján a mah-gar értelmezés.
(Jön hozzá egy olyan nézőpont is, hogy van olyan népdal, ahol a madár emlegetése a magyar népnévvel azonos jelentésű.
Vajon a madár szó genetikai kapcsolatban áll a magyar népnévvel, vagy ez csak egy allegórikus, a hasonló hangzás és a szabadságszeretet eszméje miatt párosították össze?)
"Ezen az elven a TÉR női pátja a TÉL, a TÁRnak a TÁL"
Ez nem egy elv. Nem érvényes mindenre.
Pusztán egyedi hangváltások lehetségesek, mivel az R és az L nagyon vonzzák egymást. Gondolj a raccsolásra, meg a kisgyerekre aki az R helyett L hangot ejt ki.
Azt nem vitatom, hogy a férj és feleség azonos "félsége" erősen megkérdőjelezhető.
Visszatérve a Magyar népnévre - mert ez volt a kiindulópont - nagyon röviden a következőt tudom mondani:
Először nézzük meg, hogyan neveznek minket a világ különböző nyelvein.
Azonnal szembeötlő, hogy az igen nagy többség hungar/venger valamilyen változatát használja. Ugyanakkor a közvetlen szomszédaink - nyilván tőlünk hallva - a magyar nevet ismerik:
cseh: maďarský,
bosnyák: mađarski
horvát: mađarski
román: maghiară
szerb: mađarski
szlovák: maďarský
szlovén: madžarski
Érdekes módon néhány déli nyelvterületen is ezt a megnevezést ismerik: (Jó közelítéssel madzsar kiejtéssel - én így hallottam az araboktól, törököktől)
azeri: macar,
arab: almajaria
kurd: macarî
perzsa: mojarestani
török: macarca
Zárójelbe: a finnugor "rokonaink" sajna nem ismernek minket, ők hunoknak neveznek... Ők nem találkoztak magyar, legföljebb magyarul (is) beszélő hun törzsekkel. Viszont az arabok, perzsák meg csak magyarokkal érintkezhettek, hiszen ők így is neveznek minket. Ha a mai szomszédaink magyarként ismernek, akkor joggal tételezhető fel, hogy a déli népek is egykor szomszédaink lehettek....
Most gondoljunk az eredetmondánkra: Hunor és Magor két népet személyesít meg a hunokat és a magyarokat. Az egyik - a hun - a sztyeppén, a másik - a magyar - a déli vidéken volt honos. Volt-e közük egymáshoz? Talán igen, hiszen sok magyar szó lelhető föl az északi/sztyeppei népek nyelvében. Továbbá kétféle a származásunk is, egyik a sztyeppei-hun turul mondakörhöz (Hargitaoszhoz), a másik a déli Nimródhoz, a sumer Boldogasszonyhoz és annak hét lányához kapcsol bennünket. És persze, szóegyezések sokasága itt is megtalálható...
Most térjünk vissza népnevünk eredetéhez, jelentéséhez. Miután tisztáztuk, hogy két népről van szó (mely feltehetően nyelvi, és etnikai rokonságban is állott, de jóval korábban különválhatott, mielőtt a két nép újraegyesült) így a két népnevet tegyük górcső alá.
Az egyik a hungar. Ez az egyszerűbb, ezért veszem előre, hisz' láthatóan ez egy összetett szó, a HUN és a GAR szavakból. Ezek mindegyike ma is ismert: A HUN-t nem kell magyarázni, és a GAR-t sem sokáig, mivel ma is használatos kifejezés. Pl nagy GARral jön valaki. Azt jelenti, nagy erővel, többedmagával. Akkoriban jelenthetett tömeget, népet ami meg is felel a népnévbeli jelentésének, HUN-NÉP.
A magyar szó bontása kissé bonyolultabb, de távolról sem nehéz...
Rengeteg helységnévben szerepel ez a név különböző formában: Egyszerűsítve: Maggar, Maghar, Mahgar, Mggar,
Induljunk ki abból hogy itt is a "nép" jelentésű GAR szóval állunk szemben, így az első tag a MAG, vagy MAH lehet.
Nos, a MAG jelentése sem okoz gondot, hiszen perzsáiba, konkrétabban a káldeusoknál, médeknél a tudósokat/papokat MAGusoknak nevezték.
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az „ember” jelentésű -ar képzőt találjuk. Ez közel áll az én elképzelésemhez is. A különbség annyi, hogy nálam a „gyar” (jar) jelentése ember, ami a „gyerek” szavunkban maradt fenn. Kaukázusi hatás lehet, hogy az örmény nyelvben a „gyerekek!”
--
Nem olvastad el az idézet alatti részeket.
Ezt nem én állítottam. Az őstörténet topikban Bilfer véleményére reflektáltam. Én ezzel vitatkozom.
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az„ember” jelentésű -ar képzőt találjuk."
Huh... Ez elég új nekem... Ez hogy jön ki?
Ki az, aki a habar, kapar, kavar, vakar, csavar, jogar, vihar, muhar, szivar, rovar, fanyar, kanyar, stb. szavakban az "ember" jelentést belelátja?
A ROV-ar az rovó ember? A SZIV-ar meg szívó ember? A KANY-ar meg görbe ember?
"nálam a „gyar” (jar) jelentése ember,"
Kár, hogy ezt semmivel nem tudod alátámasztani, mivel összesen három szavunk gyöke: gyarmat, gyarló, gyarapodik. JAR gyökkel még ennyi sincs.
"ami a „gyerek” szavunkban maradt fenn."
A gyerek nem "ember" jelentésű szó!!! Ezt fontos tisztázni, még akkor is, ha a gyerek az ember "fia". Tehát az embernek a gyereke, nem pedig ő maga.
Tisztázzunk valamit:
Az -aR, -eR toldalék az R hang jelentésének megfelelő toldalék, általában ennek megfelelő rendszeres (hosszan tartó) cselekvést, történést jelent, s ezért adjuk a gyökhöz, ezért igeképző még azokban az esetekben is, ahol ma már főnév lett belőle, holott eredetileg ige volt a képzett szó: Pl: a "kanyar" ma már főnév, valójában azt jelenti, hogy elhajlik, eltér eredeti irányából.
Ez a képző a magyarban is elég gyakori: éber, meder, veder, peder, henger, zsiger, inger, hordár,
százával fordul elő a germán és annak rokon nyelveiben:
blogg-er = aki blogokat (magyarul feljegyzéseket) ír)
teach-er = aki tanít,
schneid-er = aki ruhákat szab/varr,
sing-er = aki énekel,
speak-er = aki beszél,
sprint-er = aki gyorsan fut, (rövid távon)
fish-er = aki halászik,
weck-er = óra, mely ébreszt,
blay-er = aki seper, elűz
metzg-er = aki húsféleségeket árul
butch-er = ugyan az...
Semmilyen "ember" jelentése nincs ennek a toldaléknak. Miután a toldalékok maguk is gyökök (kvázi szavak), ezért a gyökökben, azok elején is megtalálhatók
de itt sincs "ember" jelentésük sehol: arc, arany, arra, arat, arány, erő, erdő, erjed, ereszt, erkély, ernyed, ernyő, erény...
Az "ember" szónak még nem jártam a végére, most megkísérlem: Szerintem az EM és a BER gyökök összetétele, ahol a második tag (a BER) szintén összetétel, a B és az ER ősgyökökből.
Az EM ősgyök fordul elő az EMlő, EMel, EMlék, EMse, EMészt... ter-EM, ver-EM, el-EM, ér-EM, üt-EM... gyökökben. Ennek jelentését még nem tisztáztam, de az látszik, hogy a kapcsolata az "EMber". szóval vitán felül áll.
A BER (B+ER) gyök egyik jelentése C-F szerint: (Be)metsz, azaz (Be)vágást csinál (lásd az -er végződést) igazolva ezzel a B hang bele- be- belső jelentését.
Egy másik jelentése az árucserével kapcsolatos, amit a csere-bere szóösszetételből, ill a BÉR szóból vezet le... (erősen kérdőjelesnek vélem, de jobb híján elfogadom)
Harmadik jelentése: valamilyen szapora mozgás a BERREG szóból származtatva...
Vannak is ilyen gyökkel felépített szavaink: BER-émy, BER-end, BER-cel, BER-zsék, BER-zseny, BER-hida, BER-end, BER-ek, BER-zenkedik, BER-kenye, BER-he (ágyéktakaró "öltözék")
BER-hel
Ezek közül számomra a BERhel szó érdekes, aminek jelentése: beavatkozik, belenyúl. Nos, az ember épp ezt teszi a természettel, beleavatkozik, saját igényei szerint formálja, alakítja. Lásd a C-F első jelentésbeli verzióját.
Most már csak az EM gyök jelentését kell tisztázni, ami nem is olyan könnyű.
- Közelre mutató szó: EM-ez, EM-így, hovatovább saját magunkra utalva birtokos ragként: kez-EM, fej-EM, illetve személyragként: vesz-EM, érz-EM, létez-EM...
- C-F szerint felfelé irányuló erőkifejtést (is) jelent, lásd: EM-el. Szerintem ez téves, mert ezt a FEL gyök jelenti, az EM-el jelentése inkább a "(én)tőlem -el" lehet. Lásd az előbbi értelmezést és az alábbiakat!
- Szopást, szívást, egy szóval táplálkozást jelent. Emtet (etet) emő (evő, szopó (csecs-emő)) emlő... Ha azonban jobban megnézzük, akkor nem szopást, táplálkozást, hanem táplálást, azaz élelem-adást jelent, ami az "(én)tőlem-el" értelmet hordozza. Nézzük, mire alapozom: Az em-lő szó nagy valószínűséggel az em-el-ő ősgyökök összetételéből alakult ki.
C-F is így gondolja: EMLÉL (szoptat, táplál) szót így bontja: EM-EL-ÉL. Az EMLÍT is így bontható EM-EL-ÍT. Egyik esetben sem felfelé mutató dologról van szó, hanem "(én)tőlem-el" jelentés rajzolódik ki. Ja, és az EManáció is (valahonnan, valakitől eredő) kiáradást jelent!!!
Úgy gondolom, hogy az "ember" esetében az EM ősgyök az ÉN (régiesen EN) jelentést hordozza. Azonban nem egyeznek a hangok (M=/= N), amit meg kell magyarázni.
Empátia = itt az EM- személy-t jelent a -patia pedig bajt betegséget. Egy másik SZEMÉLY bajáról, gondjáról van szó, amit átérzünk.
Empirikus = itt is az EM- személyt jelent, a peria pedig próbát, ami együtt a SZEMÉLYes megtapasztalást jelenti.
Tehát az EN/ÉN és az EM között annyi a különbség, hogy az EM nem az egyes szám első személyre utal, hanem általánosságban személy jelentésű.
Azt hiszem most már összeállt a kép:
Összeolvasva az EM-BER gyököket, a következő megfejtést kapjuk: "aki (személy) beleavatkozik (a környezetébe)"...
Mindazonáltal a GYER - legtisztábban a gyertya, gyertyán szavakban vannak meg, ami a gerjedéssel lehet kapcsolatban.
Sz én tippem mégis az, hogy a jerek, gyerek, gyermek a járással/gyere szavunkkal van kapcsolatban. Simán el tudom képzelni, hogy a jer (jer ide hozzám) hivogató szóval van kapcsolatbsn.
"Találkoztam olyan felvetéssel, hogy a fér-j(e) az a fele-ség L-R váltású párja lenne."
Így gondolkodik az, aki nem ismeri a hangok jelentését... Próbál valamilyen látszólagos összefüggést keresni...
Az igazság azonban sokkal mélyebb, ugyanis az L hang eleve lágy, légies, könnyed jelentésű, és ebből kifolyólag lesz a gyök is valamilyen lágyabb dolog neve. A nőiséghez semmi köze, mivel a dolgok FELE nem a nőhöz, hanem a kettéosztottsághoz kapcsolódik. A FELESÉG már ennek a kettősségnek (az egésznek) az egyik részére vonatkozik, ami a házastársak esetében a feleség...
"Tudniillik a "fér" itt is "félséget" jelentene. Merthogy a házasságban a két fél tesz ki egy egészet."
Ezért látszólagos az összefüggés, mivel úgy gondolja, hogy a fér(j)-fel(eség) gyökpár egymásból alakult ki, holott erről szó sincs.
Ti. a FÉR-FEL gyökök megalkotásakor a házasság intézménye biztosan nem létezett, így nem is lehet kiindulási pontja (oka) e két gyök létrejöttének a férfi-nő effajta kapcsolata.
A FÉRfi párja nem a feleség, hanem a NŐ. Ez alapvetés! A FELeség szó csak a házasságban kap értelmet, mint törvényes házastárs...
"Az R az erő, a férfi, az L meg az R lágy párja a nő."
Ezen az elven a TÉR női pátja a TÉL, a TÁRnak a TÁL, A KÉRnek a KÉL (kel) a PÁRnak a PÁL(ik) a NYÁRnak a NYÁL, a SZÁRnak a SZÁL, a SZŰRnek a SZÜL, SZÓRnak a SZÓL...
A TÁR gyöknek sok más "párja" is van: TÁBor, TÁG, TÁJ, TÁKol, TÁL, TÁM, TÁP, TÁTog, TÁV.
A FÉR gyöknél ugyan ez a helyzet: FÉDer, FÉK, FÉL, FÉNY, FÉM, FÉSül, FÉSZer...
Ezek közt van lágyabb és keményebb hangra végződő, de egyiknek sem párja a másik.
"A gyerek/gyermek/gyerkőc/gyermöcske stb. szavunknak szerintem vagy a gyors - jár, jere v. gyere - szavakhoz van köze a gyermeki élénkséggel kapcsolatban"
Ez is telitalálat...
"a Gyér szavunkhoz, mint "Testről, anyagról, kelméről szólva am. nem tömött, nem sürü" jelentéssel, a gyermeki testalkatra vonatkozólag."
Ez viszont sántít. A gyerek testalkata "sűrűbb", mint egy felnőtté, mivel testarányaiban rövidebbek a végtagjai, nagyobb a feje és teltebb az alakja ...
"GYOR, elvont gyök, melyből gyors (gyor-os) és ennek származékai erednek. Rokonok velejár, jere v. gyere. Megvan a szanszkrit csarasz (gyors), hellen γοργος (velox, vividus), latin curro stb. szókban is. Eredeti jelentése: hamarság, élénkség, friseség."
Hmmm...
Odáig rendben is van a dolog, hogy a GYOR-ból képzett a GYORS, de már a GYER egy másik gyök, nem is beszélve a JÁR-ról...
Mert ugye, itt vannak még a GYAR (gyarló, gyarapodik), GAR (sokaság, erő, lendület...), GYÚR, GYŰR, GYŰRŰ. Sőt, ez utóbbi három gyök jelentésbeli hasonlósága szorosabb a GURul, GÖRdül gyökkel.
A latin CURRO, a CURia, (vezető "kör") a CUR (jelentése: amiért - tehát egy "körre" vonatkozó határozószó) gyökből származik és nem annyira a gyorsaság jelentés érződik ki belőle, hanem a "kör" jelentés domborodik ki, mint a gyűr, gyűrű, gyúr, kör szavak esetében.
A jár, jer, gyar, gyer gyor, gyúr, gyűr, gar, ger, gör, gur gyökök egyike sem valamelyik másikból alakult ki, hanem mind egymástól függetlenül jött létre.
Egyik sem a másikból fejlődött ki. A JÁR gyökből csak annak toldalékolt változatai keletkezhettek: jármű, járóka, járda, járgány, járólap, járadék, járandóság, járulék, járvány, járom...
"Micsicsoda nyakatekert, életszerűtlen és magyartalan szófejtés. fi+erj... mulatságos."
Ja... A dilettantizmus netovábbja...
"- Milye van egy asszonynak?
- Férfije → Fér (fi) je → Férj (e)"
Azt gondolom, ennél jobb megoldás nemigen létezik!
"Magyarul: Fér + fi"
Ez már nem nagyon kapcsolódik a "férj" szóhoz, mert abból hiányzik a "fi" gyök.
Valószínűsítem, hogy a "férfi" kifejezés eredetileg fiatalabb max. középkorú emberre vonatkozhatott, hiszen a "fi" gyök jelentése (fiú, fiatal, fióka) ezt a feltevést indokolja. És nyilván ők választottak feleséget maguknak...
"CcF.: "FÉR, (1), (fe-er) elvont törzs, melyből férj, férfi stb. származnak. A fe (magasság, nagyság) és er (er-ő) fogalmak rejlenek benne.
Hibátlan! A férfiak általában magasabbak és termetesebbek is mint a nők, így indokolt a "magas", "nagy" jelentésű ősgyök a szóban.
És persze az "er" is, mivel a testi adottságokkal fizikai erő is párosul.
Az (e)R hang egyértelműen jelent erőt is, gyors, ciklikus mozgás mellett.
"férj: A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele..."
De adatolt, ha nem is a szó legszorosabb értelmében: ER-ED pont úgy, mint az ÉL-ED, vagy az ER-ES, vagy az ER-ESZT, az ER-ÉLY. Igaz, mindegyik ragozott, de csak önálló jelentéssel bíró szavakat lehet ragozni.
"Nagy mókamesterek ezek a finnugristák! :)))"
Csak ők tudják megmagyarázni, hogyan lesz a kotából ház....
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az „ember” jelentésű -ar képzőt találjuk. Ez közel áll az én elképzelésemhez is. A különbség annyi, hogy nálam a „gyar” (jar) jelentése ember, ami a „gyerek” szavunkban maradt fenn. Kaukázusi hatás lehet, hogy az örmény nyelvben a „gyerekek!”
---
A török nyelvekben is megvan a gyermek szó.
A magyar nyelv nagyon sokrétű, de véleményem szerint nem szabad összekeverni az eredetet kifejező főnévképzőket az erőhöz köthető "férfi ember" jelentésű szavakkal. A magyar nyelv esetében ez az ÚR (török er, ger. herr). A fiú utód pedig az Úrfi vagy Ifjúr.
A gyerek/gyermek/gyerkőc/gyermöcske stb. szavunknak szerintem vagy a gyors - jár, jere v. gyere - szavakhoz van köze a gyermeki élénkséggel kapcsolatban, vagy/és a Gyér szavunkhoz, mint "Testről, anyagról, kelméről szólva am. nem tömött, nem sürü" jelentéssel, a gyermeki testalkatra vonatkozólag.
"GYOR, elvont gyök, melyből gyors (gyor-os) és ennek származékai erednek. Rokonok velejár, jere v. gyere. Megvan a szanszkrit csarasz (gyors), hellen γοργος (velox, vividus), latin curro stb. szókban is. Eredeti jelentése: hamarság, élénkség, friseség."
Férj: Összetett szó. | ⌂ A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele;
--
Micsicsoda nyakatekert, életszerűtlen és magyartalan szófejtés. fi+erj... mulatságos.
--
Valójában, egy kis logikával megfejthető a szóképzés:
- Milye van egy asszonynak?
- Férfije → Fér (fi) je → Férj (e)
Magyarul: Fér + fi
CcF.: "FÉR, (1), (fe-er) elvont törzs, melyből férj, férfi stb. származnak. A fe (magasság, nagyság) és er (er-ő) fogalmak rejlenek benne. Rokonok vele a latin vir, szanszkrit vîr, (fedezni, ótalmazni), innen: virasz (férj), továbbá: góth wair, hellen αρης, αρρην, török er, finn mirdä stb." FÉR, (2), (fe-ér, azaz felülig ér)...
fireg-forog-ferget... fergeteg(es) szavunkban pedig ott van ugyanaz az őserő, ami férfi szavunkat összeköti a virgoncsággal és a latin virtussal.
ÚESz: "Játszi szóalkotással keletkezett származékszó. | ⌂ A virog ~ virrog (→villong) szóból játszi névszóképzővel"
A szó jelentését könnyebb megérteni, ha a fürge - virgonc szavunkat vetjük össze a latinnal:
Latin.: Vir [viri]: egy ember, egyén, férfi, férfiasság, férj, harcos, katona, vitéz, virtue ’erő
--
Figyeljük csak a finnugrista okoskodás végeredményét:
"férj: A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele..."
"férfi: A →férj + →fiú főnevekből, ill. ez utóbbi fi változatából keletkezett mellérendelő összetétel. Ez még az előtag ’férfi házastárs’ jelentésének kialakulása előtt kelethezhetett."
Tehát a férfi kétszeresen is fiú, hiszen a férj = fi + erj, a férfi meg fi + erj + fii szóképletű lenne.
Az OL gyököt az oldással, az ÓL gyököt pedig a védelemmel hozza összefüggésbe. Ami nem baj, csak hiányzik a magyarázat...
Hozzáteszem, hogy mindkét esetben egy hosszabb folyamatról van szó, amit az L hang és jelentése reprezentál. Az O(Ó) hang pedig a tőlünk távol eső, tőlünk független dolgokat jelenti.
Talán az ODU is ebbe a körbe tartozik, legalábbis az O hang kapcsán...
És itt a V hang eredetére találtam újabb bizonyítékot:
Ugye, azt mondjuk, hogy ODU, de amikor egy fa ODVAS, akkor az U hang már V-nek hangzik: UDUAS. Kiejtve ODVAS...
"Lehet, hogy hangutánzók, de a mai használatuk már kevéssé tükrözi ezt."
Szerintem jól felismerhetők még ma is ezeknek a hangoknak az ősi jelentései.
Te is felismered - és mindenki más is, aki elgondolkodik rajta - hogy mi a jelentése a Z, R, L, K, C, S, CS, SZ, D, F, G, P, T, B... hangoknak. Elég megnézni a mai hangutánzó szavainkat, mindben a jelentésnek megfelelő hangok szerepelnek: zörög, ropog, lehel, koppan, cuppan, súrol, csöpög, sziszeg, dong, fúj, gong, pattog, toppan, buggyan...
Ugyan ezek a hangok amennyiben mozgást jelentő gyökök végén vannak (igeképzőként) akkor is azt a fajta mozgást, jelenséget viszik a gyökbe, amiket egykor jelöltek velük, más szóval olyan cselekvést fejeznek ki, mint amit a mozgás által hallottak és utánoztak:
Z hanggal: húz, ráz, zúz, fáz(ik) ill: sároz, hámoz, köröz...
R hanggal: fúr, túr, mar, ill: habar, hadar, kapar, zavar, kever, seper...
Minden esetben felfedezhető a hangra jellemző mozgás, legyen az erőteljes-ismétlődő, vagy lágy-légies, avagy "kemény"-pillanatszerű.
Vagy sok mozgásból áll (mert a többes szám jele is a K) : megyek, írok, mászok, úszok, húzok, nyúzok... Ugye, ha nem a mozgás sokféleségére utal az ige, hanem csak egy adott tárgyra, akkor már nem a K hang lesz az igerag, hanem az M: írom, húzom, nyúzom (azt az egy valamit)
"Bizonyos szabályok szerint csereberélődhetnek."
Eredetileg semmilyen hang sem volt felcserélhető, mivel minden hangnak megvolt a saját jelentése, s ha felcserélték volna a hangokat, nem értették volna egymást az emberek. Azért "születtek" meg a különböző hangok, mert különböző természetes hangokat utánoztak. Ez a beszéd kialakulásának kőbe vésett szabálya, amit még ma sem ismernek föl sokan a nyelvészek meg pláne nem...
Ezzel együtt a csereberélhetőség valóban létező jelenség, azonban ennek megvan a logikus magyarázata:
Ugye, a BÚB és PÚP szavakban a szó jelentésének változása nélkül fölcserélhető a B és a P hang, de általában ez nem jellemző. Mégis, miért lehetséges, hogy néhány esetben megtehetjük?
Nos, a különböző, egymástól távolabb eső területeken az emberek ugyan azt a természetes hangot egymáshoz közel állóval utánozták, amire az adott okot, hogy pl. a B és P hang esetében a kiejtésük (és a hangzásuk) nagyon hasonló. De ők sem csereberélték a hangokat: az egyik területen konzekvensen a B, a másikon a P hangot használták ugyan annak a dolognak a megnevezésére. Amennyiben ez a két terület végül egy nyelvet beszélők körébe tartozott, akkor mindkét változat tovább élhetett a mai napig (mint a magyarban), és látszólag (egy-két alkalommal) felcserélhetők egymással a hangok, de más nyelvterület szavai esetében ez már messze nem igaz.
A magyar BÚB angol, albán, azeri, baskír, csukéz, finn, lett, hindi, jávai, kecsua, kurd, nepáli nyelven BOO, amhara, benbáli, csecsen, komi nyelven BO
De sehol sem P hanggal mondják a PÚP szót!!! Kivéve a dán (PUKKEL), és jávai nyelven (PUNUK)...
Csak néhány nyelvet néztem meg, de már ebből is látható, hogy a B hang (ebben a szóban) rendkívül elterjedt, a P hangé viszont nem... Miért nem? Mert a P hang jelentése általában a pattogó dolgokra vonatkoztatható.
Persze, a pukkanás is hasonlít a pattanásra, hiszen mindkettő egy pillanat alatt lezajlik hasonló hang kíséretében. Nézzünk erre is példákat:
A PUKKAN az angol, azeri, albán, baskír, chichewa, dán, finn, grúz, jávai, kurd, latin - és még sok más - nyelven PUP
Ugyanakkor a BUGGYan ugyan ezekben a nyelvekben is rendre BUGGY vagy BAGI (grúz, kurd) BUGinen (finn) kivéve azeri (arabası), chicewa (ngolo)
Egyik nyelvben sem cserélhető föl ezekben a szavakban sem a B és a P hang.
Vegyük például az angol BUGGY-t, (pukkan) ha kicseréljük a benne lévő B-t P-re, akkor a PUGGY szót kapjuk, ami a magyar BUGYUTA megfelelője, tehát más a jelentése. (nem úgy, mint a PÚP-BÚB esetében.)
Viszont ott is fellelhető a PU ősgyök - mint a BO "változata" -, hiszen a PUGGY a BUGYuta, BUGGYant(agyú) távoli megfelelője... Miért távoli? Mert ők is rendre a B(O) hangot használják a szavaikban: magyar/angol: buggyant-buggyi, buborék-bubble, bugyog-bubbling, búb-boo...
Még egy példát: Az angol BOO (PÚP) szóban kicseréljük a B-t P-re, akkor POO lesz belőle, ami magyarul KAKI-t jelent...
"Ez csak fél igazság, mivel vannak olyan mássalhangzók mint az R, S, V, F, Z, stb. melyek magánhangzó nélkül is simán kiejthetők olyan hosszan, ameddig szusszal bírjuk."
Némelyik átmeneti hang a magán- és a mássalhangzó között.
"A mássalhangzók rendre hangutánzók"
Pap Gábor "Üdvtörténet Magyarul" c. könyvét ajánlanám ehhez.
Lehet, hogy hangutánzók, de a mai használatuk már kevéssé tükrözi ezt.
"Az "L" ami az elnyújtott lassú mozgás hangja, mit keres teljesen különböző dolgokat jelentő szavakban?"
- Az L hang jelentése egészen jól kiolvasható a felsorolt szavak többségéből, lásd: ÁL, ÜL, ÉL, El, még ide sorolható még az ÖL is (az eredmény elég hosszan tartó). Ezekben a szavakban olyan cselevés (mozgás=cselekvés) körvonalazódik, mely folyamatos, lágy, kevésbé energikus, jellemzően "légies".
Rengeteg olyan szavunk van, ahol az L hang jelentése elég egyértelmű: szél, száll, tol, fal, fél, nyal, nyúl, nyél, kel, sül, csal, dal, hal, hűl, lel, mál, vál...
- Ma is sokszor nevezünk meg dolgokat oly módon, hogy egy egészen másvalamire használt szóval azonosítjuk pusztán azért, mert valamilyen tulajdonsága egyezik a két dolognak. Naponta megyünk át a "zebrán", "záporoznak " a szavak, "sír" a hegedű, "piros" (azaz tüzes), hegyek közt "kígyózik" az út, "vésd" az agyadba, "összekötik" az életüket...stb. A szavak asszociáció által kapott jelentését nem mindig könnyű, és nem is mindig lehet visszavezetni a hang eredeti jelentésére.
- A hangutánzó hangoknak eredetileg is több jelentésük volt, jelenthették azokat a tárgyakat, melyek a jelzett hangot keltették (eleve több is lehet) és jelentette azt a mozgást, cselekvést, jelenséget, aminek következtében létrejött a hang keltése.
- Vannak átvett szavaink is.
Az utóbbi három nem könnyíti meg a dolgunkat, általában megnehezítik az eltérő jelentések közti kapcsolatok felderítését.
Ugyanakkor az azonos hangok és jelentési - amennyiben tisztázottak - ilyen esetben sok segítséget nyújthatnak.
"Az ólnak mi köze van az ülhöz és mindkettőnek az "L" hanghoz?"
Ez egy húsz forintos kérdés... Ilyen esetben az eddigi ismereteinkből kiindulva megpróbálhatjuk rekonstruálni, mit gondolhatott a szó alkotója, mikor az adott tárgyat megnevezte.
Nos, azt is tudjuk, hogy az O, A hang távolságot, mégpedig tőlünk mért nagyobb távolságot jelent és az ÓL rendszerint távol van a lakhelyünktől, lehetséges, hogy ez az egyszerű magyarázat jelenti a kapcsolatot: Ott, (a háztól távol) áLl (azaz Ott üL)
"A másik dolog az, hogy egy mássalhangzó magánhangzó nélkül mit sem ér."
Ez csak fél igazság, mivel vannak olyan mássalhangzók mint az R, S, V, F, Z, stb. melyek magánhangzó nélkül is simán kiejthetők olyan hosszan, ameddig szusszal bírjuk.
Ma is értjük, hogy aki zzzzz-t mond akkor egy szúnyogra gondol. Aki ffff-t, az pedig a fújó szélre, stb..
Másokat csak magánhangzó kíséretében ejthetünk, ami nem zárja ki, hogy az előbbieket is így ejtsük.
A mássalhangzóhoz kétféleképp többféle magánhangzót kapcsolhatunk: ta, to, at, öt...
*A mássalhangzók rendre hangutánzók, így a kísérő magánhangzó vagy az utánzott dolog természetes hangjának "része": Pl VIllyog, SÍr, RÍ, DÖng, ZIzeg, ZÚg...,vagy a magánhangzókra jellemző érzelmi megnyilvánulásokat, térben és időben elfoglalt helyet közvetít: JÉ, JUj, HÉ, HE?. -E (kérdő szó) HU, HÚ, HA, AH, Á(h) E(h), illetve: AZ, EZ, ITT, OTT, AMOTT, ÁT, AL, FEL, ŐS, AGG, IFJ....
"Mi a kettejük viszonya egymáshoz, ha végeredményben szimbiózist alkotnak?
Lásd a csillagozott mondatot.
"Nem hiszem, hogy ezekre a kérdésekre van kielégítő válaszunk."
Szerintem van, (lásd: fent) elég logikus és elég általános is ahhoz, hogy magyarázatul szolgáljon, legföljebb nem mindenki számára kielégítő. Ők meg álljanak elő egy jobb megoldással, mert anélkül súlytalan a kritikájuk.
"Itt jön a képbe az, hogy a magánhangzók mit jelentenek és mennyire módosítják a mássalhangzó gyökszerinti értelmét."
Így van, s ezért ágáltam mindig a "gyökváz" teória ellen. Jól látható, hogy a magánhangzóknak is ugyan olyan módosító szerepe van a gyökökben, mint a mássalhangzóknak.
Mindkét hangzó esetében megtapasztalható a stabilitás (pl a T, K, R, N/NY, S/SZ...) is, és esetenként a cserélhetőség is. (P-B, F-P...)
"A felsoroltak esetében nem tudok nyilatkozni, mert számomra ezek a dolgok nem ismertek."
Egyikünk sem élt több-millió évvel ezelőtt, mikor a (magán)hangzók - mint kommunikációs eszközök - jelentést kaptak, azonban némi gondolkodással el lehet jutni egy közelítő megoldáshoz.
Az ösztönösen kiadott hangok még ma is nagyjából változatlanul azonos jelentésűek, mint a régmúlt időben, az emberré válás hajnalán.
Az egyhangú ősgyökök ma is élnek egybetűs szavainkban, egybetűs toldalékokként kiváló támpontot adva a jelentésük megfejtéséhez.
És itt egy érdekesség: KÖZ-B-ÜL, KÖZ-I(É)-B-ÜL. A -ból, -ből régies hangzását örökölte. (kézbül, egybül, kertbül...)
Azon túl, hogy a B hang "belül levő", "belső" jelentését igazolja, jó példája a gyökök felépülésének is, hiszen a a BÜL (BÓL, BŐL) gyök nem más, mint a B hang és az ÜL gyök összetétele.
Azt tudjuk, hogy a B hang mit jelent, és azt is, hogy mit az L hang (légies, könnyed dolgot, vagy cselekvést/jelenséget),
A kérdés: Mi a kapcsolat az ÜL szó, és a fenti toldalékok között? Van-e jelentésbeli kapcsolat köztük?
"a parázs stb az már teljesen más jelentés. semmi köze a szanszkrit par-hoz"
Természetesen, hiszen a parázs toldalékolt szó. Úgy, mint a TÉR és a TÉRdel, vagy a KAR és a KARvaly, vagy a TÚR és a TÚRa esetében...
Egy gyököt nem mindig lehet a jelentés alapján összehasonlítani annak toldalékolt változatával, hiszen éppen azért van toldalékolva, hogy egy másik jelentése legyen. A gyök és a toldalékolt gyök jelentése között olykor szoros a jelentésbeli kapcsolat, mint a JÁR és a JÁRMŰ, a POR és a PORos , LÓ és a LOvász között, máskor meg alig lehet jelentésbeli kapcsolatot felfedezni közöttük. Pl. TOR-TORma, KAS-KAStély, KÉS-KÉSik, HAL-HALOTT, VÁG-VÁGtat...
Ezeknek a szavaknak az egy része nem átvétel, hanem az egyes területeken kialakult összetétel.
Átvételt ott tételezhetünk föl ahol legalább két hang azonos és a hangok sorrendje is azonos: (latin pre, szláv pra)
De ez sem biztos, hogy átvétel, könnyen lehet egy bizonyos területen élő közös őstől származtatni az ilyen szavakat.
A szanszkrit pari hettita para szavakkal ugyan ez a helyzet.
Ez utóbbi szavakban a második, harmadik hang felcserélődött az előbbiekhez képest, ami arra utal, hogy ez már egy kicsit másabb nyelvterület, és valóban a földrajzi távolság is elég nagy közöttük.
A magyar ERő, angol enERgy, a német stÄRke szavakban szintén két hang egyezik (és a sorrend is), de ezek nem teljesen azonosak a fenti PeR hangokkal.
Ugyanakkor a szanszkrit-hettita változat ugyan azzal a hangsorral és sorrendben a magyarban is előfordul a PARittya, PARázs, PARancs, PARipa, valamint egy magánhangzó eltéréssel a PERel, PEReg, PERdül szavakban, de már az utóbbiak egy kicsit eltérő, de az ER gyök jelentése okán mégis rokon jelentéssel.
