Keresés

Részletes keresés

Redick Creative Commons License 2007.05.14 0 0 2393
Egy kis múltidéző, avagy voltunk már hasonló helyzetben:   Albacomp kudarc: Csak a hatodik hely jutott

A fehérvári csapatnak öt mérkőzés alatt sem sikerült kiharcolni az elődöntőbe jutást.

 

 

2002. június 27. csütörtök

 

 

 

A fehérvári csapatnak öt mérkőzés alatt nem sikerült kiharcolni az elődöntőbe jutást. A play-off találkozóin Szolnokon minimális különbséggel kapott ki, a nagyarányú hazai győzelmek ellenére mégis kiesett a csapat.

 

 

 

Az Albacomp UPC férfi kosárlabdacsapata a hatodik helyen végzett a 2001/2002-es bajnoki idényben. A rájátszásban a négy közé jutásért a MOL Szolnok együttesét kapta ellenfélül a csapat és öt mérkőzés alatt nem sikerült kiharcolni az elődöntőbe jutást. A play-off találkozóin Szolnokon minimális különbséggel kapott ki, a nagyarányú hazai győzelmek ellenére mégis kiesett a csapat. Boros Zoltánnal, a gárda kiváló játékosával a rájátszásról beszélgettem.

 

 

 

 

 

A Szolnok ellen a rájátszásban a Tisza-parti városban három igen szoros mérkőzést játszottatok. Mi volt az oka annak, hogy azt a kicsi pluszt nem tudtátok nyújtani?

 

 

 

 Háromszor játszottunk Szolnokon és minden alkalommal minimális vereséget szenvedtünk. Egy apró plusz kellett volna, ami átbillenti valamelyik idegenbeli mérkőzést a javunkra. Nem volt jobb a Szolnok nálunk, de azt hiszem szerencsénk sem volt. Egy-két apró hibát is elkövettünk a végén, ami miatt sajnos kudarc lett a sorozat.

 

 

 

 

 

A rájátszás előtti utolsó mérkőzés döntő volt, hiszen ha a Falcot sikerült volna ismét legyőzni idegenben, akkor a negyedik helyről várhattátok volna a rájátszást. Szombathelyen miért nem sikerült nyerni?

 

 

 

 

 Az év legfontosabb mérkőzése volt. Ez a találkozó döntötte el, hogy könnyebben, vagy nehezebben jutunk be a négy közé. Erre az egy mérkőzésre nem tudtunk úgy felpörögni, vagy éppen túlpörögtünk és görcsössé váltunk, pedig a végén még ennek ellenére vezettünk, de néhány egyéni hiba, amely a rutintalanság számlájára írható, illetve az, hogy a csapat együtt még nem volt ilyen szituációban. Ezek az apró momentumok döntötték el a csapat sorsát.

 

 

 

 

 

 Az utolsó szolnoki mérkőzésen óriási esélyetek volt a győzelemre, hiszen hosszabbításban dőlt el a továbbjutás. Mi történt a találkozó utolsó másodperceiben?

 

 

 

 

 A rendes játékidő utolsó percében három ponttal vezettünk és ekkor kaptunk egy triplát, ezzel lett hosszabbítás. Ha egy csapat a négy közé akar jutni, akkor ilyen hibát nem lehet elkövetni. Megbeszéltük az utolsó perc taktikáját, ám ezt sajnos nem sikerült megvalósítani. A hosszabbításban pedig kimaradtak a büntetők, ami főleg attól függ, hogy ki milyen mentális állapotba kerül, hogy tud odaállni a büntetővonal mögé, ez az, ami meghatározza, hogy sikerül-e ilyen éles szituációban bedobni a labdát a gyűrűbe vagy sem. Most nem sikerült.

 

 

 

 

 

 A találkozó után milyen hangulat volt a csapatban?

 

 

 

 

 Nagy letargia volt, borzalmas volt az út hazafelé, hiszen egy ilyen csalódás után még haza kellett jönni Szolnokról. Nagyon rosszul éreztük magunkat, hiszen mind végig bíztunk abban, hogy bejutunk a legjobb négybe. Egyértelműen kudarcnak könyveljük el ezt a sorozatot.

 

 

 

 

 Hogyan tovább?

 

 

 

 Nekem személy szerint van még szerződésem, néhányan, akiknek lejárt meghosszabbították. A külföldiek hazamentek. Most a jövő csapatát kell építeni. A szolnoki mérkőzést követően egy rövid pihenő után kezdjük meg a felkészülést a következő szezonra.

 

 

 

 

 

 

Sterbencz László vezetőedző így értékelte a bajnokságot:

 

 

 “Nem sikerült elérni célunkat, így mindenképpen kudarcként értékelem a bajnoki szereplésünket. Az elvégzett munkát sajnos az eredmény minősíti. Egy nagyon heterogén társasággal kezdtük meg a munkát, és ez az alapszakaszban végig érződött. Decemberben, illetve januárban döntés született a légiósok cseréjéről, előbb Jarvis Sanni, majd Antic került ki a keretből, és igazából egy új csapatot kellett felépíteni, és azt kell mondanom, talán egy gyengébb állománnyal folytattuk a munkát, és valóban tavaszra összeállt a társaság. Az a becsületes és koncepciós munka elérte a célját és a középszakaszban felejthetetlen mérkőzéseket játszottunk. De mindig az ellenfelek függvényében kell értékelnünk a szezont, akikről tudtuk már a szezon elején, hogy nagyon megerősödtek. E körbeverés eredményeként kezdtük hátrányos pozícióból a Szolnok ellen a rájátszást. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy figyelem övezte a találkozókat a városban, hiszen nagyon sok szurkoló jött ki a hazai mérkőzésekre, és kísért el bennünket a Tisza partjára. Látták azt, hogy a csapat a két hazai mérkőzést simán abszolválta, idegenben pedig nüansznyi dolgok döntöttek. A play-off azonban egy más műfaj, ez az idegek harca és a pillanatnyi döntéseken nagyon sok múlik.”

 

 

 

 

 Ha a Szolnok elleni öt mérkőzést vesszük, akkor a gólarányt tekintve pozitívan zárta a play-offot a csapat. Ennek ellenére nem jutott tovább a csapat. Mi volt az a döntő momentum, ami miatt nem tudott a csapat nyerni Szolnokon?

 

 

 

 Úgy gondolom, hogy nemcsak a rájátszást, hanem az egész szezont az jellemezte, hogy egy elég heterogén társaság volt, amelyben a játékosoknak nemcsak előképzettségük, hanem játékszemléletük is különbözött. A védekezés szerepe az amerikai játékosoknál háttérbe szorult, inkább a “majd úgyis többet dobunk” jelszóval játszottunk. Úgy érzem, hogy védekezésben sokat fejlődtünk a szezon végére, ez mindenképpen előrelépés. Azt, hogy több pontot dobtunk összesítésben, azt senki sem számolja. A másik tényező az, hogy a végjátékokat elbuktuk az első és az ötödik meccsen, a harmadik mérkőzés végeredménye elég csalóka, hiszen ott 14 pontról szépítettünk. Az első és az utolsó találkozó a kezünkben volt, saját butaságunk, rossz döntéseink sorozata okozta a vesztünket. Vukicsevicset kétszer rosszul védtük, mindkétszer a Shannon-Báder kettős hibázott, ott egy üress 2-2-es játéknál nem történt meg a váltás, illetve mindkét találkozót egy-egy hárompontossal hozta vissza a Szolnoknak Vukicsevics, illetve a mi oldalunkon az addig nagyon jól szereplő Williams a végjátékot elrontotta. Ide kellenek olyan nyerő típusú emberek, akik ilyenkor a tudatos megoldást választják az ösztönös helyett.

 

 

 

 

 A Sanni-Antic páros kicserélődött, helyettük érkezett Shannon, illetve Trunics. Mi volt a gond az amerikai illetve a horvát játékossal?

 

 

 

 Sannivel az volt a gond, hogy a három magyar játékosunk már ősszel is jobb volt, nem töltötte be azt a funkciót, amiért hoztuk. Voltak jó meccsei a kisebb csapatok ellen, és idehaza a Kaposvár ellen. Az ellenfél számára meglepően jól szerepelt, hiszen Ivkovicsékhoz képest gyors volt, de ő nem egy tipikus 5-ös center, ezt be kellett látnunk. Az Antic jól kezdett, igazából neki olyan magánéletbeli problémái adódtak januárban, amelyeket nem tudott megoldani. Volt néhány katasztrófális mérkőzése, a zalaegerszegi 0 pontos meccse volt az utolsó csepp a pohárban. Robert Shannon sokak örömére ismét Székesfehérváron játszott. Ha csak a play-off-ot nézem az ő esetében, akkor 5 meccsen átlagban 17 percet játszott és csupán 3 pontos átlagot produkált. Azt hiszem ő már fizikálisan nem volt alkalmas a magyar élvonalra. Nagyon sajnálom és gondolom ő is nagyon sajnálja, hogy a megyeszékhelyen eltöltött évek után ilyen produkciót tudott nyújtani. Nem vált húzóemberünkké, pedig a legjobb szándékkal hozták vissza vezetőink. Williamsről már elmondtam szinte mindent. Csapatunk vezéregyénisége volt, de inkább szeretnék öt vagy nyolc tökéletes csapatembert, minthogy Williams és a többiek jelszó legyen, kiváló ember, vezéregyéniség, látványos kosárlabdát játszik, de igazából sok negatívum mellett.

 

 

 

 

 Ami igazán szép és eredményes volt a Báder-Bencze-Góbi trió játéka. Az ő teljesítményükkel mennyire volt elégedett?

 

 

 

 Bencze Zolival kapcsolatban el kell mondani, hogy a tavalyi szezonban összesen 10 percet töltött a pályán, az idén egy mérkőzésen többet játszott. Azt hiszem, hogy tudatosan és okosan építettük fel nemcsak a játékát, hanem a játékvezetőkkel való kapcsolatát, és egyéb menedzselését is, így bátran bedobhattuk akár egy Czigler, vagy Bukva ellen is. Hosszútávú szerződés köti a klubhoz, én nagyon remélem, hogy még ennél is nagyobb terhet lehet rárakni, és ezt meg fogja tudni oldani. Báder Marci már idősebb ebben a sportágban, hiszen rutinos játékos és a válogatottat is megjárta. Neki sajnos voltak kihagyásai, gyengébb meccsei is, de nem szabad elfelejteni, hogy csúcscenterek ellen, nála jóval magasabban jegyzett Lapov, Ivkovics és Czigler ellen kellett rendszeresen helytállnia. Ő is a jövő embere. Az említett magyarokra én azt gondolom nem lehet panasz, mert akár Boros Zoli, akár Góbi Ricsi nagyon jó idényt zárt egyénileg, sajnos csapatban ez nem így érvényesült. Ezen dolgozunk, hogy olyan külföldieket találjunk, akik ezt a jó magyar garnitúrát egy hátszéllel ellássák a kritkus pillanatokban és ezáltal eredményesebbek legyünk.

 

 

 

 

 Mihailcs Zoltán, Dávid Gergely és Nunez Martin a keret tagjai voltak ebben a szezonban. Az ő teljesítményükkel mennyire elégedett?

 

 

 

 Egyrészt volt hat felnőttkorú magyar és négy külföldi játékosunk. Ők már tizen azok, akik előttük voltak a sorban és csupán öt embert lehet pályára küldeni, ez már meghatározta az ő helyzetüket. Nagyon sokat szeretek a fiatalokkal foglalkozni, ezt tettem eddig is, és a jövőben is ezt szeretném. Valóban csupán epizód szerepeket kaptak, és ilyen kiélezett szituációban, amikor minden mérkőzés rangadó, nagyon nehéz beépíteni őket. Fejlődtek, erre a Fehérvár KC-val való együttműködés jó példa, illetve a junior csapatban szem előtt játszottak. Én azt gondolom, hogy ott sem tudtak mindig olyan szenzációs játékot produkálni, ami egyértelmű helyet biztosított volna nekik a felnőtt csapatban. Én a legnagyobb perspektívát Mihalics Zoliban látom és a következő idényben még többet szeretnék a fiatalokkal foglalkozni. Nem ez az elsőrangú sajnos egy profi klubnál, hanem az, hogy legyen 6-7 olyan vezető profi játékos, aki viszi a csapatot és amellett lehet beépíteni fokozatosan a fiatalokat. Első rangú feladat ezt a magot kialakítani.

 

 

 

 

 Véget ért a bajnokság. A csapat programja hogyan alakul?

 

 

 

 A csapat a júniust végig dolgozza, főleg fizikai munkát végeznek, és a fiatalok technikai képzése folyik, illetve a vezetőkkel éjt-nappallá téve dolgozunk azon, hogy megfelelő játkosokat találjunk a három külföldi posztra. A július egy részét kapja meg csupán a csapat pihenőnek. Július vége és az augusztus a felkészülés jegyében telik, egy két hónapos felkészülés végén kezdődik majd a bajnokság.

A külföldieken kívül kik távoznak az Albacompból?

Csirek Ferenc Sopronba megy, Báder Márton sorsa nem dőlt el. Szeretném, ha itt maradna, de ez az ő döntésén múlik, hiszen vannak egyéni tervei is. A többiek maradnak.

 

 

 

 

 Nemrégiben Ausztriában járt játékosokat keresni. Mennyire volt sikeres az osztrák utazás?

 

 

 

 Egy menedzserrel vettük fel a kapcsolatot, aki korábban Blankst és Mclandont hozta ide, azt hiszem a fehérvári szurkolók körében jól csengő nevek ezek. Egy szerződésre igazából akkor lehet pontot tenni, amikor az pénzügyileg is alá van támasztva, tehát a vezetőim is elkísérnek. Több játékos is képben van, de még korai lenne bármiről is beszélni.

 

Törölt nick Creative Commons License 2007.05.14 0 0 2392
Benne, de én nem a létét ítélem el, hanem azt, ha valaki nem tudja megfelelően kezelni az ellenszenvét. Vehetjük úgy is, hogy a túlzott káröröm az már gyűlölet. Sokakban meg ugye ez munkál.
Előzmény: Törölt nick (2388)
beetee Creative Commons License 2007.05.14 0 0 2387

Ja, és szememben mindenki magát minősíti. A körmendi szurkoló, Zsebe a nyilatkozatával, a fehérvári mutogatósak, az itt, vagy az MNK-n kárörvendezők.

 

Különösebben nem érdekel, elkönyvelem és kész. Ellenben sajnálom a régi MNK-s hangulatot és most már sajnálom azt az időt, amit erre pazaroltam.

 

 

beetee Creative Commons License 2007.05.14 0 0 2386

Egyetértek.

A tegnap esti MNK-s ámokfutás után pedig komolyan elgondolkodom azon, érdemes-e egyáltalán olvasni azt a topikot.

Hiába szelektálok már a hozzászólások között, görgetek folyamatosan, érdemi, a játékkal foglalkozó beírás már csak elvétve akad. :(((

Én a kosárlabdát szeretem, ezen belül egy kicsit jobban az Albát, mert ott lehettem a három bajnokavatáson, és az azért folytatott küzdelmeken. A régi csarnok hangulata pedig iszonyúan hiányzik.

 

 

Bevallom, már egy ideje csak megszokásból járok ki. Lelkesedni egyre kevésbé tudok. Akkor is inkább a játékért, egy-egy szép megmozdulásért, függetlenül attól, éppen mi csináltuk, vagy az ellenfél...

Előzmény: Törölt nick (2383)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2385
Nekem meg tudod mi a véleményem.Beszéltük már egy párszor személyesen.De amit az elöbb írtam,azt tartom!
Előzmény: drica (2384)
drica Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2384
na, én ezt elég nehezen tudom elképzelni Ákosról...
Előzmény: Törölt nick (2379)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2383
Szvsz itt nem az öröm meglétéről van szó, hanem arról, hogy ki mennyire reklámozza azt, amit érez, ha egy neki kevéssé szimpatikus csapat nyer vagy veszít. Úgysem szent egyikőnk sem, de abban nem vagyok biztos, hogy igazán szereti a sportágat és a saját csapatát az, akinek apró öröm helyett komoly elégtételt jelent, ha kikap az egyik ellenfél. Az igaz, hogy ilyen emberekből van egy raklappal az MNK-n is...
Előzmény: Törölt nick (2370)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2382

Annyit el kell ismerni,hogy Sullinak védekezésben voltak jó dolgai,és ha elől egy-egyezés volt,abban tényleg jó!

De a dobásai...Szörnyű!

Ja,és szerintem támadásban olyan ütemtelen,állandóan megáll nála a laszti 5 másodpercre,amikor továbbadja alig marad idő,és el kell hajítani.Hát ez van (nem kell szeretni),ez jutott! :)

#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2380
Nézd én nem értek egyet.Igen,Kenny küzdött,de védekezésben szerintem sem ő sem pedig Ákos nem azt hozta az utolsó meccsen,amit elvátam (elvártunk) tőle szerintem.Én legalábbis így láttam a meccs hevében.Aztán lehet hogy tévedek.Az említett szitukat nem láttam,én elhiszek mindent.
Előzmény: Törölt nick (2379)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2378
Ezzel nem vitatkozom,de attól ők is tiportak rendesen (egész évben),és nem csak az utolsó derbire gondolok...
Előzmény: Törölt nick (2377)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2376

Nahááááát,csúny,rossz emberek....

Nekem meg a csapatom tiport a lelkembe!És senki nem foglalkozik vele! :(

#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2374

Akkor ezek szerint te mindennek örülsz!?

Én mondjuk főleg annak,ha az Olaj kikap... :)

Előzmény: Törölt nick (2373)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2372

Persze,hogy nyugodtan lehet bárkinek szurkolni...Tulajdonképpen nekem is mindegy,de inkább a Körmend!

Amúgy Zebe télleg nagyon gáz volt,de hát ez van!

#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2368
Ezt már nem magyarázzuk ki!Következő órán lehet javítani! :)))
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2366

Persze,én is!Jövőre remélem fiatalokkal teli és kevesebb külföldi.Én feláldoznék pár évet.De ki vagyok én!?Csak egy szurkoló...

Előzmény: Törölt nick (2365)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2364

Nem baj,azért legalább most megtudtad hányadikak lettünk.Majd jövőre jobban figyelj!

(most ülj le,ez halvány keetes!)  Máskor jobban felkészülni! :)))

#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2362
Hatodikak lettünk...
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2360

Áruld el nekem,te jársz idegenbe is?Mert ha igen,akkor tudod mi folyoik Szombathelyen...

Előzmény: Törölt nick (2358)
olajbogyesz Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2359

Egy biztos, előrébb fognak végezni, mint ti. Meg is érdemlik...

Te viszont...

Előzmény: Törölt nick (2358)
#5dobos Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2357

Én is egyetértek beetee-vel.És akkor mi van?Benne volt.

Ja,és nem,én nem örülök neki!

Előzmény: Törölt nick (2355)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2356
Egy normális szurkolónak talán nem jelent olyan komoly elégtételt az őt elverő kudarca, hogy erre még fel is vágjon.
Előzmény: Törölt nick (2355)
beetee Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2353
És?
Előzmény: Törölt nick (2352)
GordonGekko Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2351
ez kicsit általánosítás. az az ország túl nagyon ahhoz h azt mondjuk, minden egyetemen jó képzés van. lsd a női mezőnyt - egy olyan 7-8 éve kiment itthonról egy fél korosztály, és nem sokaknak jött be, a banda nagy része elsüllyedt, kivéve Cserny-t, a többi vagy gyengébb lett, vagy itthon is csak középszerű. a férfi oldalon meg egyedül tán Szendrei fejlődött. volt aki ki se ment mert nem látta értelmét (Dávid K, Báder)... nem akkora szám már az amerikai ösztöndíj szerintem.
Előzmény: Törölt nick (2343)
GordonGekko Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2350
az ex-pécsi Johnsonnal és Edwards.szal nyomják együtt. :))
Előzmény: XYyy (2346)
GordonGekko Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2349
nem akarlak elkeseríteni de a mi utánpótlásunk kb 95%val max a streetball.okon találkozol. tán néhány kivétel van: Soós, WIttman, Dávid G. - a többiek sehol se... pedig volt egy nem gyenge csapat (Mihalics, Nunez, Lánczos, Debrődy, stb)
Előzmény: Törölt nick (2347)
beetee Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2348

Elképzelhetetlennek tartom, hogy ha ezt az ösztöndíjat tényleg azért kapta, mert ő lett az év korosztályos játékosa, akkor pont ezzel törné derékba a karrierjét.

 

Másrészről, milyen sansza lenne itt Fehérváron???? :((((

Előzmény: Törölt nick (2347)
XYyy Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2346
Lehet, hogy le vagyok maradva egy kicsit, de Banksről mi hír azóta? Voltak találgatások, hogy játszik Cipruson úgy tudom.
XYyy Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2345

Igen, ezért kár, hogy Banks elment...ő tényleg megállíthatatlan volt..

Forbes nem igazán tudta bejátszani magát, de 3×2 percek alatt annyira nem is lett volna könnyű.

Igaz Kody :) de azért kíváncsi lennék 1-2 névre akik az USA-beli egyetem után nem tűntek el a süllyesztőben. Van ilyen magyar játékos?Vagy volt?Krasovec Peti se nagyon kosarazott miután visszajött

 

fefe22 Creative Commons License 2007.05.13 0 0 2344

Az albából az idén hiányzott egy ember akire támadásban igazán lehet építeni, aki ha elkapja a fonalat megállíthatatlan.

 

u.i.: Forbes a tegnap a  kaposvár ellen 47/36

GordonGekko Creative Commons License 2007.05.12 0 0 2341
maximálisan egyetértek.
Előzmény: isz-akos (2340)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!