:). a kedves nővérkék különben minden szeretetet és tiszteletet érdemelnek éntőllem, mer igaz hogy a zegésségügy porblémákkal telis teli, de amit ezek a nővérkék végeznek, az azér nem semmi, saját tapasztalatszerint azér többen vannak a lekliismeretesek mint a nem.
Én meleg szeretettel gondolok arra a nővérre, aki szintén hajnali ötkor felkeltett és szigorúan kérdőre vont azügyben, hogy aznap(!) c felkerestem-e már a legkisebb helyiséget és produkáltam-e valamit, mer ha nem, akkor most azonnal el kell fogyasztanom saccperkábé két bazi nagy kanál parafinolajat.
Hát igen.... Editke + madártej és már sínen is van az összekuszálódás. Pozitíve. Csak a Mester ne lenne ilyen beteg szegény. Részemről drukkolok neki erősen.
Editke bisztos vitte a jóféle csigahús levest és madártejet, merthát az így szokás. Frappáns kis házikoszttal hamarabb lehet pozitív irányba összekuszálódni.
nahát! jobbulást kedves Mester! anáál inkább áttudom érezni mer a hétfőtöl csütrötrökig énis, vagyi stegnap jöttem haza. denem volt életveszély. gyors gyógyulást kivánok, várom az élménybeszámolot. nekem a kedvenc élményem amikor hajnali 5kor a nővérkék becsörögnek a kiskocsival, vilany föl, jóreggelt kajabálással, és tessék mosakodni kedves betegek! és nem küdheted el őket sehováse. sőt.
Azér azon elgondolkoztam: "jókívánságokkal tűzdelt jókívánságok". Ez egy nagyon-nagyon potimálisan farkasjuhászméretű jókívánságokat jelent. Így hát a jókívánságaimat dinamikusan tűzdelném továbbá plussz jókívánságokkal, hatásosan a Mester számára.
Jesszusmariska, egyszer végre visszajövök, és mit hallok? Kórházi osztály meg hatásos élmények? Jobbulást a Mesternek, és remélem, minden kedves G jól van.
Végre Napló!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Napló lapozása: |<< << < [1258/1258] > >> >>|
Szakács Béla
2009. 05. 08. péntek, 10:48:01 óra Kedves Naplóm!
Kórházban voltam igen komoly indondokkal szinte életveszély hálójában. Amint egy kicsit összekuszálom magam pozitiv irányba, azaz összeszedem akkor megírom az élményeimet. Igen csak hatásosak voltak. Különösen. Egy kis türelmet még kérek. És köszönöm a jókivánságokkal tüzdelt jókívánságokat.
de azt hozzátenném, hogy van összefüggés, mert a C.F. rajongolás miatt keveredtem az indexbe, és a szaktopikon Medvemacs gömbtársnő ajánlotta a Mester naplóját, immár sok-sok évvel ezelőtt. ukcve, a rajongolás terepe már elő volt készítve.
Szerintem észrevétel következne be, merhogy csíp. Igen kellemetlenül. Engem legalábbis isteletlenül kultiválnak. Nemtom, én laktam egy pár helyen, ukcve más fekvésű hetedik emeleten is, és ott sem volt gond a szúnyogoknak, számtalan álmalatalan éccakám volt miattuk. Egyszer ugyanilyen magaslati lakás idején hazaértünk kánikullában egy túráról és pakolászás közben nyitvahagytuk az ablakokat, de közben villanyfény. Mire bementünk a szoba elnevezésű helyiségbe, hát tenyérnyi hely nem volt a falon, aszittem, új mintázat árasztja el a tapétát. Reggelig a szúnyoginváziót tanácsoltuk kifele, illetve kemotox.