A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Valószínűleg nem az, mert a Sloan égbolt-felmérés galaxis-adatbázisából bányászták ki.
Viszont az igaz, hogy nem kéne minden "szenzációsnak" beállított új tudományos hírre rácsapni mint gyöngytyúk a takonyra. Általában ezeknek a "szenzációs" híreknek a feléről egy-két éven belül kiderül, hogy tévedés, a maradék nagy részéről meg kiderül, hogy mégse forgatja fel annyira az eddigi ismereteinket, amennyire a szerzők és a hírhajhász újságírók a kezdeteknél beállították. Mindenki tanulhatott volna az olaszok fénysebességnél gyorsabb neutrínói esetéből: a bulvársajtó felkapta és szétkürtölte, még az ismeretterjesztő portálokon is körbeszáguldott, aztán később kiderült, hogy az egész csak egy kilazult optikai-csatlakozó miatt volt. Gondolom a takarítónő kisöpörte e porcicákat a berendezések háta mögül is és közben félig kirántotta az egyik optikai kábelt...
Csillagászok a napokban egy olyan meglepő felfedezésről számoltak be, ami teljesen ellentmond a Világegyetemről eddig alkotott elképzeléseinkről. Sikerült ugyanis felfedezniük egy olyan kozmikus galaxisgyűrűt ami létrejöttére nincs semmilyen magyarázatuk, és aminek ebben a formában nem szabadna létezne.
Felfoghatatlanul nagy, még kozmikus léptékkel is
A kutatók a két furcsa képződményt a Nagy Gyűrű-nek nevezték el, utalva annak formájára, és méretére. A "nagy" pedig még igen finom megfogalmazás adott esetben, mivel a gyűrű esetében 1.3 milliárd fényéves átmérőről van szó. Összehasonlításként: saját galaxisunk, a Tejútrendszer több mint 100 ezer fényév kiterjedésű, ami egy porszem a gyűrű méretéhez képest.
Az emberi magzat, a születést követően vesz levegőt, amikor felsír. A kifejlődött tüdejében nincs már magzatvíz, mert akkor nem kapna levegőt. Hogyan történik ez a váratlan, vagy nagyon is várt fordulat?
Vagy pedig az űrhajós tüdejét kicserélik kopoltyúra.
Nem szükséges kopoltyú. Olyan kísérlet már volt, hogy egy búvár egy 11 atm nyomású tartályban 37°C -os 1%-os sóoldatot "lélegzett" be és kb 10 órán keresztül kutya baja sem lett. A gond a nyomás fokozatos csökkentésénél van, hogy ne kapjon keszonbetegséget. Na egy ilyen nyomású tartály tele vízzel, azért elég nehezen képzelhető el egy űrhajóban....
Nekem a kismanók dörömböltek, hogy valami nem jó. Milyen mélyre tud lemerülni egy bálna és egy ember?
Tegyük fel, hogy az ember 1 méterre van a víz alatt. Aztán egy potméterrel a gravitációt felcsavarjuk a százszorosára. Nem fog tudni lélegezni izomerővel. Másrészt a nagy nyomású oxigén már eléggé korrozív. A mélybúvárok héliummal kevert levegőt kapnak.
Szépen beleteszed az űrhajóst a víztartályodba, az egészet a rakétába, és indítod nagy gyorsulással.
Szerinted mi fog történni pl. a belső szerveivel, szuperfizikus ?
Erre vonatkozó kísérletekről nincs tudomásom, de valószínű, hogy akár 10 ÷ 20 G gyorsulást is túlélnének. A gond csak az, hogy a tüdejüket is 37°C-os egy százalékos élettani sóoldattal kellene feltölteni kb 11 atmoszféra nyomáson. Ezt az állapotot fenttartani az űrutazás során eléggé regényesnek tűnik.
