Gondolkodtam rajta, hogy előre leírjam-e, hogy a korábbi poltikának fogod tulajdonítani a már Fidesz kormányra eső javulást, ugyanis ez rendszerint elhangzik részetekről, és most is telibe találtam. Azzal ne is foglalkozz, hogy Európában mi történt, azt a vláságot biztosan Orbán csinálta...
". Bajnai kormányzása alatt miközben a térségbeli országok már növekedtek mi még stagnáltunk, de inkább csökkentünk,."
A Bajnai a költségvetést - 0,2% csökkenésre tervezte...és lett 1,2 %-os növekedés, ami még kitartott 2011-ben is--de a nagy szappaccságarc helyretette egy kis recesszióval--és még ma sem vagyunk ott, ahol 2010-ben. Miről is írogatsz..(( amúgy ne hivatkozz a 2013-as GDP növekedésre, mert az csak szezonális../a mezőgazdaság--és lásd máris hiányzik vagy 300 mm csapadék, mi lesz az idén..imádkozz..((
Asszem 7,2%-os volt a GDP csökkenés, ezzel az "élvonalba" tartoztunk. Egy térkép is készült erről, ahol Japán, Ukrajna és Izland mellett Magyarország piroslott. Emellett az is sokatmondó, hogy mely ország mikor és mekkora segítségre szorult. Ebben is "élen" jártunk Izland és Ukrajna mellett.
"a gdp aranyos eladosodottsag joval kisebb mertekben nott mint a legtobb nyugat europai orszagban (nemetorszagot is beleertve es nem is beszelve olyan orszagokrol mint spanyolo vagy irorszag). a munkanelkuliseg se nott dramai modon (magas volt elotte is), a gdp se csokkent dramaian. (csokkent persze valamennyit). raadasul a forint arfolyam se szallt el, az imf hitel jol stabilizalt, az inflacio se volt dramai."
Érdekes, hogy amikor ezeket az adatokat hozzuk fel a szoclib kormányok ellen, akkor azzal jön a ti oldalatok, hogy hát a válság miatt volt...
"ami viszont nem tortent meg az a valsag utani gazdasagi novekedes beindulasa. ami megtortent sok szomszedos orszagban. de ez mar az orban kormany idejere eso tortenet"
Ez nettó hazugság. Bajnai kormányzása alatt miközben a térségbeli országok már növekedtek mi még stagnáltunk, de inkább csökkentünk, amit az alábbi grafikon is jól mutat:
Az is szépen leolvasható róla, hogy 2010 3. negyedévében indul drasztikus javulásnak a GDP növekedési ráta és ez év végén lépünk át növekedésbe.
Uránt könnyebb a vilgápiacon máshonnan venni, mint gázt. Nem kell a hasadóanyagnak 7/24 a csövön jönnie ... Ha a gázt lekapcsolják, pár nap múlva már sírsz. Ha meg nem tudsz venni évekig urán, meg sem érzed.
".. ami miatt a világválság egyik legnagyobb áldozata lettünk.."
"Amúgy a véleményed csak fél/igazság...a gazdaság 2010..'11-ben is növekedett. A recessziót a kontári nem lévő gaz.pol hozta el.."
Nem értem hogyan jön a véleményemhez 2010-11. A recessziót nem a magyar gazdaságpolitika hozta el, hanem az egész EU-ra (és távolabb is) kiterjedő válság. 2012-ben EU-átlag fölött teljesítettünk GDP növekedési rátában.
> ... ami miatt a világválság egyik legnagyobb áldozata lettünk.
nem tudom ezt az ektelen baromsagot honnan veszed. milyen parameter, gazdasagi mutato az ami ezt igazolja?
speciel a fent emlitett valsagot mo igen jol atveszelte. a gdp aranyos eladosodottsag joval kisebb mertekben nott mint a legtobb nyugat europai orszagban (nemetorszagot is beleertve es nem is beszelve olyan orszagokrol mint spanyolo vagy irorszag). a munkanelkuliseg se nott dramai modon (magas volt elotte is), a gdp se csokkent dramaian. (csokkent persze valamennyit). raadasul a forint arfolyam se szallt el, az imf hitel jol stabilizalt, az inflacio se volt dramai. az egyetlen talan a koltsegvetesi hiany amit lehetett volna csokkenteni, de az se volt spanyol vagy gorog nagysagrendu. sot mi tobb bajnai peldasan stabilizalta az orszagot.
ami viszont nem tortent meg az a valsag utani gazdasagi novekedes beindulasa. ami megtortent sok szomszedos orszagban. de ez mar az orban kormany idejere eso tortenet. a valsagkezelest ok rontottak el, nem kicsit, nagyon. leginkabb azzal, hogy leallt a hitelezes, az agazati kulonadok lenullaztak a kulfoldi tokebearamlast ...
".. ami miatt a világválság egyik legnagyobb áldozata lettünk.."
Sajnos a világ legtöbb állama "áldozat" lett../még azok is akik 2009-ben zsákban rakták a manit a gazdaságukba..((
Amúgy a véleményed csak fél/igazság...a gazdaság 2010..'11-ben is növekedett. A recessziót a kontári nem lévő gaz.pol hozta el../ és még "élvezhetjük" pár évig mire kilábalunk belőle, egy más gazdaságpolitikával....((
Gyurcsány szerint 2002 után partneri kapcsolat alakult ki Oroszországgal. "Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke" - mondta.
A pártok vezetőit elsősorban a jó fizetés és a hely a parlamentben vonna össze.
De a szavazóknak nincs ilyen mézesmadzag. Úgy fognak szétszaladni a 2010-es banda láttán, mint egy zsák egér, ha kibomlik a kötés.
A szoclib jól a sarokba festette magát.
4 évig hülyítették a szavazóikat, hogy megújuknak, új irányt vesznek, szakítanak a kádárista múlttal, de az utolsó pillanatban mégsincs jobb ötletük, mint amivel a tönk szélére juttatták az országot.
Azok, akik közbe megunták a Fideszt, inkább a jobbikra fognak szavazni, mint erre a díszes társaságra.
Mesterházy szerint már csak 7% a különbség, ha összeadjuk a pártok támogatottságát (amit azért nem biztos, hogy így kell számolni). Igaz szerinte a 2/3-os szoclib győzelemre is van esély.
Azt felejtik el a szoclib oldalon, hogy vannak bizonyos csoportok, akik anyagilag is jól jártak e kormányzás alatt, és bármennyire hangoztatják. hogy a többség rosszabbul él (ami igaz is), közben van egy stabil szavazóközönsége a Fidesznek, akik meg rosszabbul élnek, egyáltalán nem biztos szavazók. Ráadásul a Fidesz olyan körökben szerzett magának híveket az egykulcsossal, meg a családi adókedvezménnyel, akiket nagyon megvezetni nem fognak tudni.
Szeretném én is, ha lejárt volna ennek a csapatnak az ideje, de tartok tőle, hogy még nem. Ez akkor lenne lehetséges, ha nem érnék el a 15%-ot a választásokon, de az MSZP szavazókat szerintem nem fogja megugrasztani ez az egyezség, ők túlzottan lojálisak. Ráadásul, ha ennek lehetőségét kezdenék mutatni a közvéleménykutatások, akkor az MSZP valszeg kihátrálna a szövetségből.