Gyurcsány nyilatkozta a Times-nak:
"Magyarországon felerősödött az antiszemitizmus és véletlenül a feleségem is éppen zsidó... Az Árpád-sávos zászló alatt magyar zsidók ezreit hurcolták el Auschwitzba....A közelmúltbeli rendőri túlkapásokért csak és kizárólag a rendőri vezetők a felelősek...Minden sztár elbukik egyszer, ez lesz az én sorsom is."
Mindezzel szemben az igazság: A felesége most lett éppen zsidó származású. A németek hurcolták el a zsidókat, legfeljebb nyilas közreműködéssel. A nyilas zászló pedig VÖRÖS alapban (mely a zászló kb. 50 %-a) nyilaskereszt, Árpád-sávhoz hasonlító kiegészítéssel. A rendőri brutalitásra gyurcsány adott utasítást. A legszebb mondat: "Minden sztár elbukik egyszer...", pedig a gyzurcsányi nárcisztikus elmebaj egyik legszebb példája.
Lehet kezdeni visszaadni az Andrássy-utat, Csepelt és Erzsébetvárost meg a Szépművészeti Múzeum régi képtárának javát - nyissunk talán azokkal a köztulajdonban lévő zsidó javakkal, melyeket a nácikollaboráns horthyrezsim által lezüllesztett Magyar Királyság rabolt el jogos tulajdonosaitól, mielőtt halálra adta önnön állampolgárait, megérdemelten hullva ezért a Szövetséges és Társult Hatalmak győzelme nyomán örökre a történelem derítőtelepére.
Az Apró-Dobrev klán a kormányfõ hátterében A családtörténet az õskommunista idõkig nyúlik vissza Reform: Jamrik Levente 28. szám (2005.07.14)
A Szemlõhegyi úti Apró-villa "névadója" az 1913-ban született a kommunista, Apró Antal volt. A villa 1995 óta Gyurcsány Ferenc családjának otthona, itt él anyósa, Apró Piroska is. Itt lakott haláláig Apró Antal, valamint Peter Dobrev, Apró Piroska férje, akit 2003-ban bekövetkezett halála után Szófiában temettek el.
Apró Antal szobafestõként kezdte pályafutását, majd 1944-ben lakhatásért cserébe, már gyümölcsszüretelõ munkásként tengette életét dr. Lovassy Stürmer Aurél érdi barackosában. Az árvaházban nevelkedett Aprónak a szállásadó fõorvos segítsége 1949-ben már kevésnek bizonyult. Jótevõje gyümölcstermését õ maga akarta értékesíteni a piacon, amit õstermelõi bizonyítvány hiányában azonban nem tehetett meg. Megoldásként feljelentette jótevõjét, akit 4080 forintra megbüntettek. Lovassy fõorvos ennek ellenére kifizetette a bírságot.
Apró mégis beperelte õt, s az ügyben Jahner-Bakos Mihály mondott ítéletet, aki késõbb hírhedt vérbíró lett. Özvegye ma is az Apró-villa egyik lakásában él, 102 négyzetméteren. Apró Antal lánya, Piroska ugyancsak a villa 220 négyzetméteres lakásában tengeti életét.
Apró Piroska 1974-tõl 1984-ig a Külkereskedelmi Minisztériumban, majd a szófiai kereskedelmi kirendeltségen tanácsosi beosztásban dolgozott. Itt ismerte meg férjét, Zahariev Olga fiát, Peter Dobrevet, a magyar Kereskedelmi Bank késõbbi igazgatóját.
Apró Piroska 1990-ig a Külügyminisztérium kereskedelmi miniszterhelyettesi tisztségét töltötte be, majd 1994-ig a Videoton gyár vezérigazgató- helyettese volt. 1995-tõl a Hungexpo Rt., a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel-Biztosító Rt. igazgatótanácsi elnöke, 1997-tõl pedig a Génius Gold Magyar-Svájci Szolgáltató Rt., az Aviva Életbiztosító Rt. és a Talentum Tanácsadó Rt. igazgatósági tagja.
1996. január 10-én a Gyurcsány tulajdonában álló Altus Rt. Apró Piroskának köszönhetõen tudta megszerezni a magyar alumíniumipar egyik legnagyobb vállalata, a Magyaróvári Timföld és Mûkorund Kft. többségi tulajdonjogát.
Az ÁPV vezénylete alatt lezajlott privatizáció során az ALTUS-GPS konzorcium mindösszesen 705 millió forintot fizetett ki a több mint egymilliárd forintos alaptõkével, csaknem kétmilliárd forintos saját tõkével rendelkezõ cégért. Ezt is hitelbõl: az Apró Piroska által vezetett Magyar Hitelbanktól 700 millió forint hitelt kapott.
Míg a vej cége vásárolt, addig Piroska sem volt tétlen. 1991-ben testvérével, ifj. Apró Antallal és elsõ unokatestvérével, Vajda József dandártábornokkal (aki az 1994-ben az NBH második emberévé avanzsált) megalapította az SKomplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Kft.-t. A 17,2 millió forint törzstõkéjû céget "személyek és áruk biztonsága, bûncselekmények és terrortámadások leküzdése" céljából hozták létre. A cégbírósági iratok ellenben arra utalnak, hogy a vállalat leginkább információcserére szakosodott.
Az alapítók között megtaláljuk még a magyar titkosszolgálat volt elnökét, Nagy Lajos ezredest; Gyurcsány Ferenc ifjúkori barátját, Hargitai Györgyöt és négy izraeli társaság Holland-Antillákon bejegyzett vállalatát. A végelszámolás alatt álló cég többi tulajdonosai a pesti éjszakából jól ismert nagyvállalkozók voltak, akik külföldi adóparadicsomokban forgatták jövedelmüket.
Apró Piroska 2002-ben, a köztulajdonban lévõ Budapest Airport Rt. elnökeként is bõkezûnek mutatkozott. A ferihegyi repülõtér tõszomszédságában 20 hektár földért képes lett volna 4,7 milliárd forintot kifizettetni az állami céggel, holott ugyanott pár hónappal azelõtt egy vevõ 240 hektárért csak 160 millió forintot fizetett. Piroska szándékát megneszelte a sajtó, ki is teregette, így az Apróüzlet meghiúsult.
Apró Piroska Klára nevû lánya, Medgyessy Péternek köszönhetõen ekkoriban az 1500-1600 milliárd forintnyi uniós pénzt kezelõ Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának az elnökhelyettese volt. Pozíciójáról csak 2003-ban mondott le, amikor férjét sportminiszterré nevezték ki.
---------
Fúúúj,azok a csúnya antiszemiták, az apróéknak mennyi üldöztetlsben volt részük, tényleg rémes....
Az persze közröhej normál esetben, ha apróantal unokája és aprópiroska lánya óbégat a rekvirált szemlőhegyi villából ANTISZEMITIZMUSRÓL..:)) Olyan ez mint a "strassbourgi" krasznai nándor , aki valszeg azért lopott, csalt, hazudott és lett pedofil, hogy aztán lerassziztázhassa azokat akik őt tolvajnak, csalónak, hazugnak és pedofilnak hivták..:))
Én mintha emberi dolgokat is felfedeztem volna benne. Néha úgy tűnik, az elvakultság csak egy gyeremeteg szerepjáték nála, meghát az állatokat is szereti.
Persze ez még nem jelent semmit: Göring is zokogott, amikor elpusztult a kutyája...
"csak szólok, hogy az angol szövegben nem mondja,hogy a felesége zsidó, felesége felmenőiről beszél"
Látom Macisajt közben felvilágosított... de azért egy észrevétel:
érdekes, hogy a másik oldalon még akkor is megtaláljátok a zsidó szót, amikor ezt írják le:
Kertész Imre magyar író kapta az irodalmi Nobel díjat.
TGM másnap a Magyar Hírlapban őrjöngöt, hogy micsoda antiszemita megjegyzés volt hangsúlyozni, hogy " magyar"... :-)))
Hiába no! Nehéz a hazai libsik élete. Még egy rozoga zsinagógát sem gyújtanak fel az "utcákon masírozó nácik"... -nem úgy mint példul a Franciáknál - tehát meg kell ragadni az utolsó szalmaszálat is :-)))))))
És ha néha kiderül valakiről, hogy származása ellenére hányingert kap Kurcsánytól, akkor azonnal rárontanak a libsik: Deutsch egy díszzsidó, Csintalan egy uszító barom... stb, stb...
Ez az egész Times interjú pedig végtelenül undorító, aljas húzás volt GyF részéről. Jobb is ha kapaszkodik a hatalmába, mert ha csak egyszer kiesik a kezéből a gyeplő, menekülnie kell majd.
"Senkinek nem volt megkötve a keze, mindenki arra szavazott akire akart, aki szimpatikus volt neki .Én is meg gondolom más is tudatában voltunk annak, hogy az országgyülési választások 4 évenként vannak, ennek megfelelően ixeltem(tünk)."
Aha. De azt ugye meg tudod magyarázni, hogy az ilyenkor szokásos tendencia (az önkormányzati választáson a győzteshez való csapódás miatt még jobban nyer a tavasszal nyertes) miért nem folytatódott és miért szenvedett történelmi vereséget az MSZP?