Kék tó, tiszta tó (János vitéz)
"Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze támad,
Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat.
Kék tó, tiszta tó, sokkal vagy szivemnek adósa.
Add vissza nékem őt, s légyen tied ez a rózsa."
/Magyar nóták…/
DE: NEMCSAK KÉK, HANEM -MINDEN AMI SZÉP...LÉGY ÜDVÖZÖLVE:-)
Kérnék egy kis zöld nyomdafestéket Fűzöldet Az ég a fű a virágok színének nincsen ára. A nélkülöz- hetetlen dolgokra áldozni kell. Erre a zöldre föl- tétlenül szükségem van. A zöld nem freudi alapon hanem kivénhedt világunk számára pszichoanaliti- kus szín Például ennek a szónak, hogy FEKETE zölden semmi értelme s az összes elvontságok zöl- den igazán zöldek
S á r g a
A sárga ceruzák hosszú életűek s a hosszú élet? dolgok megsárgulnak A gyermekek a napot is in- kább naranccsal festik Én kékre festeném A sárga fellázít és sohasem tudom miért lázadtam fel Talán a halál ellen amely haló bélyeget üt az elmúlni nem akaró színekre míg kifakulnak pedig a fény kék mint a szemem sugara vagy zöld vagy barna vagy- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
P i r o s
Valamikor pirossal rajzoltam az istent mert azt akartam hogy nagyon szép legyen s a szakálla ne- vessen mint a ribizli a pipacs vagy Paprikajancsi orra Lehet hogy a piros isten lett tilos A stoplámpa isten szeme A piros ruhák is isten szemei a tilosban mégis öröm maradt szabályt hágni isten szeme előtt hogy szívverésem életben maradjon - - - - - - - - - - -
Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök és trombiták rettentő szavára kelljen ébrednünk. Bocsáss meg, Uram, de azzal vigasztalódom, hogy a kezdetét valamennyiünk feltámadásának egyszerű kakasszó fogja jelezni-
Akkor még egy pillanatra fekve maradunk- Az első aki felkel, anya lesz- Meghalljuk, ahogy csendesen tüzet rak, ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni, és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból a kávédarálót. Újra otthon leszünk.
Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök és trombiták rettentő szavára kelljen ébrednünk. Bocsáss meg, Uram, de azzal vigasztalódom, hogy a kezdetét valamennyiünk feltámadásának egyszerű kakasszó fogja jelezni- Akkor még egy pillanatra fekve maradunk- Az első aki felkel, anya lesz- Meghalljuk, ahogy csendesen tüzet rak, ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni, és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból a kávédarálót. Újra otthon leszünk.
El ne aludj, szél dörömböl az ajtón, szél szaladása, árnyék mezítlába, fellegkezek követhetők a csöndben, és gyűlnek szavaid, már egyre többen nem hagynak békén, ne, el ne aludj!
Szél dörömböl a szíved pitvarában, nincs is szíved, s ha van, egyébre termett, lágy ecsetek színezik ki a termet: színt kevertek búból, de szél dörömböl,
ragyogást old ki kővé lett örömből,
nézz farkasszemet vélem, önmagaddal, játékban leljen az éjjel s a hajnal.
(Hajnalodás: égi kavicsok pírja.) Hogy aludhatnál? Szavak raja körben.
A kert tövében szakadék ereszkedik a mélybe, fölötte kék gömbölyűség, itt a világ vége. Néhány fenyő szoros sötét gyökérzet-szövevénye védi a kert kő-peremét, ne rogyjon a lenti égbe. Ha megindul a görgeteg, fenyőknek, kertnek vége, földből kifordult gyökerek merednek fenti égre.
most már vigyázni kell. A feldőlt, elszórt dolgok dőltségére, szórtságára is. Hogy rendet ne csináljak a Rend helyett, hogy más helyre ne toljam a Helyén-Így-Levőt
Kutakodnék szemeidben, de azok még sötétebbek lesznek. Valahol elmaradtam. Tudom, mert nem akar rám virradni, csak bolyongok...
Kutakodnék szemeidben, de az magába fojt mindent, mi kilélegezhető, nehogy eltűnjön, nehogy elpárologjon illata annak a másik nőnek...
Kutakodnék szemeidben, tartanád egyre, amint én tartalak. Így élünk. Így vagyunk. Méricskéljük a távolságot a félelmek mérőszalagjával, de az egyre szalad közöttünk...
Kutakodnék szemeidben, de bozótot növesztesz elé, hazugságot kegyeset, kíméleteset. Gyöngéden lépsz árnyékomra, pedig az is fáj. Fáj a vágy. Fáj iránya, ami rajtam kívülre mutat...
Kutakodnék szemeidben, de nem merek, nem merem látni, amit már rég tudok. A szótlan világtalanságot. Hogy belém vakultál, hogy csak ő létezik lelked recehártyáin - a következőig - mindörökre.
Jó lenne tudni - van-e egyáltalán barátság? Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert életük egyik szakaszában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. Néha már azt hiszem, ez a legerősebb kapcsolat az életben... talán ezért ilyen ritka. S mi van az alján? Rokonszenv? Üres, híg szó, tartalma nem lehet elég erős ahhoz, hogy két ember az élet válságos helyzeteiben is kiálljon egymásért, csak rokonszenvből? Talán valami más?... Talán van egy szemernyi Erosz minden emberi kapcsolat mélyén?..
Fogy az élet, s nemsokára Szép korom majd elrepül; Érzem, messze nincs határa, S majd komor telére dűl. De borral sebes szárnyának Lépvesszőket hányhatok; Bort hamar, bort! elmúltának, Ha iszom, kaczaghatok.
Még most, hála istenimnek! Kelyhem bátran forgatom; Még most, hála istenimnek! Lollimat csókolhatom. Még nincs a ki elfogassa Gyanúba vett levelem, Nincs a ki tudakoztassa, Ki sziszeg titkon velem.
Lyányka, jer, jer mártsd rózsádat Kelyhem édes nedvibe, Fonjad azt s melypántlikádat Hajam barna fürtibe.
Ingereld szám szomjuságát S ah éreztessed velem, Éltemnek fő boldogságát Hogy csak kebledben lelem.
A malomnak nincsen köve, Mégis gyöngyöt jár, Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár. (Népdal.)
Poharamra hull a villany, reszketnek a régi árnyak, szép szinében, mély izében nehéz borok párlatának. Kifogy, töltök, iszom ujra, Őszi, sötét ködbe lesve, tiltják tőlem a rózsámat, mégis eljön minden este.
Már a ködben selyme lebben, karcsu, fehér lova táncol, testén fehér burnusz, lábán uticsizma kordovánból. Térdenállva húzom róla, csillog büszke szín alatta, elefántcsontfényü bőre hívja ajkam hódolatra.
Szeme, szája, hangja, bőre, ölelése csupa bársony. Minden izmod ismerős már, én egyetlen utitársam, aki eltünt, aki nincsen, akit nedves földbe tettek. Hova múltál? Meggyógyultál? Nem tünődöm, csak szeretlek.
Barna hajad ezüst szállal... Te lehetsz csak, nincs ilyen más ez a tűz és ez a márvány, ez az örvény, ez a ringás, ez a napfény, ez az éjfél, ez a kerek, drága hajlat, ez a mámor, ez a mákony, ez a vágy, hogy belehaljak!
Szemed nézem, hadd becézzen, ez a béke, ami lángol. Hova szöktél? Honnan jöttél? Mennyországból? Alvilágból? Szép anyaggal teli forma! Ott ölellek, ahol érlek. Nem jöhettél alvilágból, ilyen édes nincs kisértet.
Milyen ország az, hogy engem nem tudtál még elfeledni? Üdvösség, hol semmi sem kell, csak szeretni, csak szeretni. Ez a kincs, mely nem fogyott el akárhogy is tékozoltuk, ez az édes szomjuság, mely úgy üdít, ha el sem oltjuk.
Ott szeretnék a karodban, élni örök mosolyodban. Alig maradt már a szeszből. Künn az éjben patkó dobban. Már a ködben selyme lebben: «Holnap este visszavárlak!» Reszketnek a poharamban régi esték, földi árnyak.
Jó reggelt! :)))
Jó reggelt! :)
