Hmm.. látom Elő-Ázsiában is beindult a virágzás, remélem teszel fel még sok-sok képet a fantasztikus fajtaválasztékodról. Amennyiben virágzik, akkor megköszönném, ha tennél fel képet a "genie"-ről is.
Más
A legkisebb sima soulangianám. 4 éves, kb. 1,3 magas. Én mindegyiket így magas törzsűre, vagyis fának nevelem.
Egyébként érdekes, hogy sárgát egy darabot se láttunk. Fehéret is keveset. De rózsaszínes, lilást dögivel, zömében kétféle volt, amiből Dunát lehet rekeszteni.
A hétvégén Zalában jártam, egyszerűen hihetetlen, hogy Kaposvár előtt elkezdődnek a magnóliák, a házak előtt , illetve a kertekben, a zalai falvakban meg alig volt olyan ház ahol ne lett volna egy másfél-két méteres bokor vagy fa. Nyálcsorgató látvány volt, ha arra jártok ilyenkor áprilisban, ti is megcsodálhatjátok. Gondolom, akik ott élnek, nem is írnak ide, mert nekik olyan megszokott, mint nekünk az orgona.
Van nekem egy örökzöld magnoliám, kb 60-70 cm-es. Most a télen jól bevolt bugyolálva, nehogy megfagyjon, de így is a levelein barna elszáradt foltok vannak. Az új levelein is amik most jönnek ki, azokon is száradások láthatóak! Már kapott tápot is! Szerintetek a kemény tél miatt lehet és majd azért kikupál? Előre is köszi!
Azért egy 90 cm-es növénytől nem kell csodákat várni, de idővel ahogy növekszik, úgy fog évről évre hatványozottabban virágozni, úgy hogy türelem. A vas kelát kötésben nagyon hatékony, akár lombtrágyának is lehet használni, levélen keresztül is felszívódik, de ha egészséges zöld leveleid vannak, akkor szerintem egyszerűbb és gazdaságosabb beszerezned vasgálicot és ezt kiszórni a tövéhez, vagy vízben feloldva évente egyszer - kétszer meglocsolni, hogy ne is alakuljon ki klorózis és az egészséges növény persze többet is virágzik.
Egyébként fajtától is függ, a lilliflorák és a stellaták viszonylag kis korukban is virágoznak, míg a soulangianák valamivel késöbb.
Nyár végén-ősszel alakulnak ki a jövő tavasz virágrügyek. Ha ekkor nincs elég, vagy nem jó arányú a tápanyag, vagy nagy szárazság van, akkor kevés, vagy egyáltalán semilyen virág nem lesz.
Július-augusztusban ajánlott rhododentron táppal beöntözni, vagy permetezni, és az elég vízről gondoskodni.
Ősszel már semmit, nehogy vegetációban érjék a fagyok.
A 90 cm-es egyes fajtákból még gyerekméret, ezért ne is várj tőle sokat. Jó lenne tudni kiféle.
Próbáld ki idén, hogy havonta belocsolod mindkettőt vaskeláttal és már most bedolgozol a földjükbe Novobalt savanyú tőzeget, indításnak. Jövő tavaszra (illetve már késő őszre, a kifejlett virágbimbókról) várjuk a képeket! ;-)
Sziasztok valaki meg tudnámondani nekem hogy az én magnoliám mért nem virágzik 90 cm magas kb és szép levelei voltak tavaj is de virágja az nincs van egy másik fajtám az kicsit nagyobb azon volt idén két virág ?, de ezen mért nincs
A Magnolia denudata (yulan) már most kezd elvirágozni, a durva melegeknek köszönhetően: ha van választási lehetőség, félárnyékba ültessétek, különben 10 napig sem tart majd...