Ha ez nem provokáció, akkor én semmi rosszat nem látok benne, sőt még örülök is neki.
Visszanéztem a régebbi beirásaidat, s úgy néz ki, hogy tényleg jobbos vagy. )Ha mégsem, akkor nagyon szorgalmas provokátor...:-))
Néhány megjegyzés a témához:
1. Bár nyilván jogotok van hozzá, és ha őszinte, akkor támogatandó és én is örömmel veszem egy ilyen kör alapítását, de azért mégiscsak egy szexuális preferencia mentén történik. Szóval egy kicsit groteszk, hiszen így akár az orális, vagy az anális szexet kedvelők is kört alapíthatnának. De mondom, ha Ti őszintén szükségét érzitek ennek, akkor legyen....
2. Ez az egész homofóbia fel van fújva. (A homoszexuálisokkal szembeni ellenszenv szvsz egy átlag mezei, "Orsós Viktorozó" MSZP szavazónál erősebb, mint a fideszeseknél.) Régen is sok ilyen ember élt közöttünk és sohasem rekesztette ki őket senki. Voltak pl. olyan népszerű szinészeink, akikről mindenki tudta, hogy homoszexuális és mégsem származott ebből semmi káruk. De miért? Mert tették a dolgukat, és nem azzal traktálták a közönséget, hogy mit szeretnek csinálni a hálószobában. És hidd el, ha egy heterószekszuális tenné ezt, az legalább ennyi ellenszenvet gyűjtene be.
3. Ugyanaz vonatkozik a "meleg felvonulásokra". Ha az orális szexet kedvelők vonulnának fel, és riszálnák magukat, ugyanolyan "botrány" lenne. Tehát it nem a homoszexuálisokról szól a vita. És szerintem elitélni nem értelmes dolog valakit a szekszuális szokásaiért, de büszkének lenni rá, legalább akkora hülyeség.
4. A jobboldalon valóban sokan indulatosan gondolnak a homoszexuálisokra, de ennek legfőbb oka pont az ilyen felvonulások. Mert azt látják, hogy míg ezért oda vannak a médiák, és éjjel-nappal foglalkoznak velük, addig a nemzeti eseményeket rendszerint elhallgatják, vagy kiforgatják. A nemzeti oldalon ezért sokan megalázva érzik magukat....
- nem hiszem el, hogy kizárólag genetikai kérdés és nem tanult
egyik sem. a hajlam veleszuletett, de nem genetikai, hanem a mehen beluli fejlodes soran kapott hormonalis hatasok eredmenye. valoszinuleg. a tema erzekenysege miatt ugyanis nehezen kutathato...
orban azt mondta ugye, ami a liberalizmusbol vallalhato volt, azt az osszes modern part beepitette a programjaba. kivancsi vagyok, az unionista orban hogy fogja osszebekiteni a meleg polgari kort az usztics matyas polgari korrel.
aradi gaborek a polgari korok radikalizmusat (es usztics matyas nyilatkozatat) ismerve leptek a nyilvanossag ele. van ket meleg ismerosom (vagy tobb, csak nem tudok rola?); ok nem hivei annak a fajta "coming out"-nak, ami a gay pride-ban vagy akar a meleg polgari kor bejelenteseben nyilvanul meg, es en is inkabb ezen az allasponton vagyok.
de: jo toleranciatesztnek es jo eroprobanak erzem a kezdemenyezest es ezert tamogatom.
szoval, visszaterve az elejere, kivancsi vagyok, az unionista orban hogy fogja osszebekiteni a meleg polgari kort az usztics matyas polgari korrel. egyaltalan megprobalja-e? vagy felismeri, hogy ennyien mar nem fernek bele a csonakjaba? es ha megprobalja, hogyan? sikerul-e neki? (megjegyzem, ha sikerul, az MDF halott).
Mondd, elemes kartács: Szerinted most mi lesz a buzipártoló SZDSZ szlogennel, amit oly soxor lehetett itten olvasni? (Tőled mongyuk nem) Direktívaváltás? Ez is egy szavazóréteg, hadd jöjjön?
Nyugodtan alakíthattok Polgári kört.
Azt viszont ne várd el, hogy elmenjek a talitokra.
Szerintem jobb lenne ha pártot alapítanátok még támogatást is kapnátok az államtól ha eléritek az 1%-ot.
Sok sikert.
Csatlakozni szeretnék a gratulálókhoz, tényleg sok sikert, rendkívül szimpatikus a kezdeményezés.
két megjegyzésem lenne
- nem hiszem el, hogy kizárólag genetikai kérdés és nem tanult
- a melegfelvonulások vegyes hatásúak nem vagyok biztos benne, hogy ezekre szükség van, attl szerintem nem lesz toleránsabb senki, ha egy évben egyszer látja az abszolúte szexualitásra kiélezett menetet, akár élőben vagy akár a híradóban. Sokkal szerencsésebb lenne, ha egyes közismert személyek vállalnák fel beállítódásukat.
Hirtelen ennyi, bízom a pozitív fogadtatásban a jobboldal formális szereplőjitől is, nagy áttörés lenne lássuk be.
Ez nagyon tetszett. Jól esett! Azért kicsit vegyél vissza a politikai elfogultságból! Különben nagyon megnevettettél. A neved is jó:)
Na jó nem udvarollak körbe, még félreértik!
Azt írja a Zindex, hogy a Demokrácia Központ most alakítja ki álláspontját. Mi a lótúrót kell itt kialakítani? Természetesen szeretettel kell fogadni őket is. Ez kérdés? Minél tovább tart a vélemény "kialakítsa" annál kevésbé demokrata az a Demokrácia Központ.
Azt is mondják, hogy Hende szabadságon van, nem mintha észre lehetne venni mikor van szabadságon...
Csak hogy tarkítsam a képet: a magam részéről katolikus vagyok, meleg vagyok, konok szadesz-szavazó vagyok (2. fordulóban jobb híján rendre maszp-~), és ezzel együtt nagyon örülök, hogy megalakult ez a meleg polgári kör.
Milyen reakcióra? Azt majd meglátjuk. Vannak elképzeléseim, mivel egy korrekt levelet kaptak tőlünk. De semmiképpen sem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni, mivel egyelőre nyilatkozatstoppot hirdettünk. Interjút kizárólag a meleg érdekvédelmi sajtónak adunk, politikaiaknak nem. Volt "szerencsénk" az elmúlt években megismerni a sajtót. Majd mi jelezzük, amikor beszélni kívánunk. És kizárólag "vágatlan" formában, illetve "élő" adásban.
Olvass vissza. Én pl. sok sikert kívántam. Egyedül azt nem értettem, hogy egy vegyes polgári kör miért nem képviselheti a melegek érdekeit _is_. A nyilatkozatból aztán ez is kiderült számomra. Részemről innentől tiszta az ügy.
"Nemzeti érzelmű melegek polgári köre
A Demokrácia Központ egyelőre nem foglalt állást
"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, mert mi is magyarok vagyunk" - egészítették ki az első meleg polgári kör alapítói Orbán Viktor köszöntését. A nemzeti elkötelezettségű homoszexuálisokat tömörítő Sokszínű Magyarország Polgári Kör nyílt levelében fejezi ki azt a reményét, hogy egyre többen ismerik fel: "a keresztényi szeretet összeegyeztethetetlen a homofóbiával". A napokban alakult szervezet képviselői szerint valótlanság, hogy csak a politikai paletta másik oldalán képviselhetik a melegeket. "
Tévedsz! Már most nagyon nagy az érdeklődés, számos helyre hívnak bennünket. A sajtót viszont türelemre kértük nyilatkozat ügyben, mert szeretnénk megvárni a polgári körök állásfoglalását. Nem kívánunk a "sajátjainknak" betenni és belecsúszni a várható balliberális provokatőrök csapdájába. A végső cél ugyanis közös!
Jelentem: belépett két heteroszexualis lány is a körünkbe, ezzel is kifejezve szolidaritásukat.