Az érvelésed több ponton téves, és sok félreértésen alapul, különösen a katolikus tanítás és gyakorlat megítélésében.
1. Hierarchikus imádat és a Szentírás
A katolikus egyház nem alkotott „hierarchikus imádati formát,” hanem egyértelműen megkülönbözteti az imádatot (latria), amely egyedül Istent illeti, és a tiszteletet (dulia), amely a szentek és angyalok felé irányul. A proszküneó és a latreuó kifejezések helyes értelmezése fontos: a proszküneó alapvetően leborulást jelent, de nem mindig imádatot. A katolikus tanítás szerint a szentek és Mária tisztelete nem azonos Isten imádatával.
A térdhajtás, amit Krisztus Oltáriszentsége előtt tesznek, nem egy tárgynak szóló hódolat, hanem Krisztus valóságos jelenlétének a megtestesült formában az Oltáriszentségben. A Szentírás tanítása szerint (pl. Jn 6,51-58) Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, és az egyház követi ezt a hitet, amely az apostoli korra nyúlik vissza.
2. Szobrok és képek a templomokban
A szobrok és képek jelenléte a templomokban nem a bálványimádás jele. A szobrok nem azért vannak, hogy imádják őket, hanem hogy a szentek életére emlékeztessenek és segítsenek a híveknek az Istenhez való közeledésben. A szobrok és képek tisztelete a szentek iránti tisztelet kifejezése, nem az imádaté. A dulia és latria közötti különbségtétel éppen ezt hivatott hangsúlyozni.
A 2Mózes 20:4-5 tiltása a bálványimádásra vonatkozik, ahol a faragott képeket vagy szobrokat istenként imádták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szobor vagy kép tilos lenne. Gondoljunk például az 1Kir 6,23-28 részre, ahol a jeruzsálemi templomban angyalok szobrai voltak. Isten maga parancsolta meg a rézkígyó elkészítését is (Szám 21:8-9), ami szintén nem minősül bálványnak.
3. Térdhajtás és Krisztus jelenléte
A katolikus egyházban a térdhajtás az Oltáriszentség előtt Jézus Krisztus valóságos jelenlétének elismerése. Jézus Krisztus maga mondta, hogy „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). Ezért a katolikus hit szerint az Eucharisztia nem pusztán jelkép, hanem Krisztus valóságos jelenléte.
4. Szent Miklós és más szentek
A szentek szobrai nem azért vannak jelen a templomokban, hogy helyettesítsék Jézust, hanem hogy tiszteletet adjanak azoknak, akik példamutató keresztény életet éltek és Krisztust szolgálták. Szent Miklós vagy Szűz Mária szobrai emlékeztetnek a szentekre, akik életük során Krisztust követték és közbenjárnak értünk Isten előtt. A szentek tisztelete nem veszi el Krisztus közbenjáró szerepét, hiszen a 1Tim 2,5 kijelenti, hogy Jézus az egyetlen közvetítő Isten és emberek között, de a szentek közbenjárása nem ugyanaz, mint az egyetlen közvetítés. Ők nem magukban állnak, hanem Krisztus közvetítésén belül működnek.
5. Szűz Mária tisztelete és felajánlások
A Szűz Mária iránti tisztelet sem imádat, hanem az anyai szerepének elismerése Krisztus életében és a megváltás művében. A fatimai jelenések és a Mária tiszteletének kérdése nem változtat azon a tényen, hogy Mária különleges szerepet kapott Isten tervében (Lk 1,28), és anyai szeretete révén különleges kapcsolatban áll mindazokkal, akik Jézushoz tartoznak.
6. Az „imádás” és „szolgálat” kifejezések pontosítása
Amit sokan félreértenek a 2Mózes 20:5 tiltása kapcsán, az az, hogy a szöveg valóban az imádati célú meghajlást tiltja, nem pusztán minden meghajlást vagy tiszteletadást. A proszküneó szó, amint fent említettem, nem kizárólag imádást jelent, hanem különféle tiszteleti formákat is. A latreuó pedig olyan szolgálatra utal, amely kizárólag Istennek jár. Az, hogy a katolikusok tiszteletet adnak szobrok vagy képek előtt, nem imádat, hanem emlékezés és a szentek életének megünneplése.
7. A szentek ereklyéinek tisztelete nem azonos az imádattal
A katolikus egyház világosan megkülönbözteti az ereklyék tiszteletét és az imádatot. Az ereklyék tisztelete nem a szentek imádása, hanem azoknak az embereknek a tisztelete, akik Istennek szentelt életet éltek. Ez az elismerés és tisztelet nem magának az élettelen testrésznek szól, hanem annak, amit az adott szent az életében képviselt.
Bibliai példa az ereklyék erejére: Az ApCsel 19:11-12 szerint még Pál apostol kendőit és kötényét is elhozták a betegekhez, és ezek által gyógyultak meg. Ez azt mutatja, hogy Isten ereje közvetíthető élettelen tárgyakon keresztül is, amelyeket szent emberek használtak. Tehát a szentek ereklyéinek tisztelete bibliai alapokkal rendelkezik.
8. A tisztelet nem azonos az imádattal
Az, hogy valaki tiszteletet ad egy szent ereklyéje előtt, nem jelenti azt, hogy az illető imádja az ereklyét vagy a szentet. Az imádat (latria) kizárólag Istent illeti meg. A szentek és ereklyéik iránti tisztelet (dulia) a szentek példamutató élete iránti megbecsülést fejezi ki.
9. Isten nem tiltja minden élettelen tárgy tiszteletét
A Biblia számos példát mutat arra, hogy élettelen tárgyak isteni tisztelethez kapcsolódhatnak. Például a Szám 21:8-9 részben Isten megparancsolja Mózesnek, hogy készítsen egy rézkígyót, amely gyógyulást hoz a nép számára. Az élettelen rézkígyó nem volt bálvány, hanem Isten eszköze a gyógyításra.
Továbbá, a Jeruzsálemi Templomban angyalok szobrai is voltak (1Kir 6:23-28), amelyeket Isten maga parancsolt meg készíteni. Ezek a szobrok nem voltak bálványok, hanem a mennyei valóságra emlékeztettek.
10. A keresztvetés és az imádat félreértése
A keresztvetés nem bálványimádás, hanem a Szentháromság iránti hódolat kifejezése. Amikor a katolikusok keresztet vetnek, azt nem a tárgyaknak, hanem Istennek szóló hódolatként teszik. A keresztvetés Jézus Krisztus keresztáldozatának és megváltó szeretetének elismerése. A katolikus hit szerint az Oltáriszentségben Krisztus valóságosan jelen van, és a keresztvetés e jelenlét kifejezésére szolgál.
11.. A pogány kultuszok és a keresztény gyakorlatok megkülönböztetése
A pogány népek halott uralkodók végtagjainak tisztelete nem azonos a katolikus egyház gyakorlatával. Az egyház nem bálványként tekint az ereklyékre, hanem azokra az emberekre, akik Krisztust követték, és életüket Istennek szentelték. Az ereklyék tisztelete tehát nem pogány kultusz, hanem a szentek életének és áldozatának megbecsülése.
12. Tisztelet és imádat különbsége a Biblia fényében
Az, hogy a katolikusok térdelnek vagy meghajolnak egy szentek szobra vagy ereklyéje előtt, nem jelenti azt, hogy imádják azokat. A térdhajtás és a meghajlás lehet a tisztelet kifejezése is, ahogy a Szentírásban látjuk, hogy emberek angyalok előtt is leborulnak (pl. Jós 5,14; Ter 19,1). Ezt nem imádatnak kell értelmezni, hanem tiszteletadásnak.
Zárszó
A katolikus egyház hitvilága és gyakorlatai Jézus Krisztusra épülnek, és az apostoli hagyományokra alapozva alakultak ki. A szentek és Szűz Mária tisztelete nem veszi el Krisztus központi szerepét, hanem megerősíti azt, hogy az egyház tagjai az üdvösség tervében közösen, Krisztus vezetésével haladnak előre.
A katolikus egyház tanítása szerint az imádat kizárólag Istent illeti meg. A szentek ereklyéinek tisztelete, a keresztvetés és a szentek előtti térdhajtás nem imádat, hanem tisztelet és hódolat azok iránt, akik Istenhez vezettek minket, és példamutató életet éltek. Ezt a megkülönböztetést nem lehet figyelmen kívül hagyni, és a Biblia is támogatja azt, hogy Isten eszközein keresztül cselekedhet a világban.
A Dániel próféciájával való párhuzam azt mutatja, hogy a hamis imádatnak magában köll foglalnia az Isten „időinek” és Tízparancsának megváltoztatására tett kísérletet. A Tízparancs idővel foglalkozó része a negyedik parancs: a hetednapi nyugalomnap megtartására vonatkozó szent szombat."
Még ha a Fenevad valóban meg fogja változtatni az időket,amikor elérkezik az ideje,
azt nem lehet kapcsolatba hozni a Római Egyház azon szokásával, hogy a vasárnapot ünnepli.
Elsősorban a Római Egyház már kezdettől fogva ünnepli a vasárnapot, immár 2 ezer éven keresztül.
A Fenevad pedig,akiről az van prófétálva, hogy megváltoztatja az időket még nem jött el.
A Római Egyház vasárnap ünneplése a Mithrász kultusz része volt,amit Róma mindenkori főpapjának
Tehát a H.N. Adventisták tévtanítói tévúton vannak,amikor a vasárnap ünneplés törvényét
a Fenevad megjelenéséhez kötik, hisz a Római Egyház amióta létezik tiszteletben tartja a vasárnap ünneplés törvényét.Az, hogy a Római császárok a Szaturnália miatt a szombatot is ünnepelték a vasárnap mellett, nem a zsidóknak adott Törvény követése miatt volt, hanem a római császárok rendelték azt el.
Sőt a Római Egyház által bevezetett húshagyó bőjtök is pogány eredetűek.
Légy szíves, ne akard a Római Egyházat úgy feltüntetni, mint,amely valamikor a kezdetben Isten egyháza volt, csak Nagy Konstantin rontotta azt meg.
A kezdet kezdetétől veleéig romlott volt. Nagy Konstantin inkább eltávolítatta a templomokból
a szobrokat, minthogy azoknak a templomokban való jelenlétét helyeselte volna.
Inkább volt jellemző a Római Egyházra, hogy megrontsák a császárokat, és nem fordítva.
A Katolikus Egyház saját magának alkotott egy hierachikus imádati formát, aminek nincs köze Jézus Krisztushoz. Ezt neked is látnod kell, ha alaposan ismered a szentírást.
---
Olyan képmást készíteni, ami nem bálványimádat céljára szolgál, azt nem tiltja Isten törvénye.
-------------------------
-Ezek a képek és a szobrok bent lehetnek a templomokban is? Mert úgy láttam, hogy igen, bent lehetnek az emberek által kiválasztott és szentnek mondott halottak szobrai a templomokban is.
------
Tudnál ilyen képmásokat, vagy szobrokat említeni a templomotokból, ami előtt nem térdelnek le a hívek?
S kinek a képe előtt térdelnek le a hívek?
-
----------------------------------------
Térdelés: Valóban Krisztus egyházába lépünk be, és nem a katolikusok egyházába?
-----------------------------------------
----
"Krisztus egyházába lépve ezért első dolgunk a térdhajtás: jobb térdünket egészen földig hajtva köszöntjük a legméltóságosabb Oltáriszentségben rej- tező Jézus Krisztust. A térdelés testi kifejezése a hódolatnak és a gyermeki ráhagyatkozásnak."
Mi köze van szent Miklósnak Jézus Krisztushoz? Miért van a templomban az elképzelt szobra?
---------
"A Boldogságos Szűz Szíve oltárt - közkeletűbb nevén a Mária oltárt - Jézus Krisztus anyjának szobra díszíti. Szűz Mária sudár fiatal nő alakjában látható rajta, amint a mennyboltot ábrázoló háttérből ránk tekint. Jobb kezének mutatóujját a szívén tartja, balját pedig adakozó mozdulattal felénk nyújtja. Hószínű fejkendője, ruhájának aranydíszes fehér anyaga a szeplőtlen tisztaságát hivatott eszünkbe juttatni. A művészi munkával kialakított oltár közepén a főoltáron láthatóval mindenben megegyező feszület áll. Alatta a szentségtartó szekrény kétszárnyú ajtajában gyönyörködhetünk."
--
Tényleg kell ez az oltár a szent szellemtől elhívottaknak a mennyei Jeruzsálembe való jutáshoz?
Ez a fölajánlás Mária részéről valóban a Bibliában van? Persze, hogy nincs. Csakis valakinek a fejéből pattanhatott ki.
-
Nem akarom elhinni, hogy az emberek ennyire meg lettek vezetve.
--
"A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a Szeplőtelen Fogantatás és az istenanyaság.
Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének fő ünnepe után tartja az Egyház. XII. Pius pápa 1942-ben az egész emberiséget Mária oltalmába ajánlotta, és liturgikus ünneplését augusztus 22-re helyezte. Az új kalendárium visszatért az eredeti gyakorlatra, és ezért mozgó emléknapként – Jézus Szíve ünnepe után tette.
A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szeplőtelen Szíve tiszteletét, és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek.
-
Szent II. János Pál pápa 1981. június 7-én a konstantinápolyi zsinat 1600-adik és az efezusi zsinat 1550-dik évfordulója alkalmából akarta megtenni e fölajánlást. Az ellene 1981. május 13-án elkövetett merénylet után a Santa Maria Maggiore bazilikában hangfelvételről hangzott el a fölajánlás, melyet 1982. május 13-án Fatimában, 1984. március 25-én Rómában, és 2000. október 8-án a világegyház összes püspökeivel együtt Rómában megismételt."
A kérdéses állítás arról szól, hogy a Dániel 9:24-27 próféciáját Jézus már beteljesítette az első eljövetelében, és nincs szükség további áldozatokra, illetve új templom felépítésére. Az ellenvetés arra utal, hogy Jézus a végidőkre is hivatkozott, különösen a Máté 24-ben található szavaiban, ami szerint a "pusztító utálatosság" még nem történt meg, és további események várhatók a jövőben, beleértve a templom helyreállítását is. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést részletesen, figyelembe véve mind a próféciák beteljesedését Jézusban, mind a végső időkkel kapcsolatos hivatkozásokat.
1. Dániel 9:24-27: Krisztus első eljövetele és megváltása
Dániel 9:24-27 egy híres prófécia, amely a „hetven hét” időszakáról szól, és sok keresztény hagyomány, beleértve az egyházatyákat is, úgy értelmezi, hogy ez a prófécia Jézus Krisztus első eljövetelében beteljesedett. A 69. hét végén „felkentet” („Messiást”) említi, aki elpusztíttatik, de nem magáért (Dániel 9:26). Ez a szakasz Jézus keresztre feszítésére utal, amely a megváltás csúcspontja, lezárva az ószövetségi áldozati rendszert. Az egyházatyák, köztük Szent Ágoston és Jeromos, úgy értelmezték, hogy Krisztus áldozata beteljesítette a törvényt és a próféták előrejelzéseit, beleértve a bűnért való áldozat szükségességét.
Válasz az ellenvetésre: Az állítás, hogy Jézus már beteljesítette ezt a próféciát, továbbra is fennáll, mivel Jézus volt az, aki a végső áldozatot hozta meg, és ezzel véget vetett a bűnért való áldozatoknak (Zsidókhoz írt levél 9:11-14; 10:1-14). Az, hogy a zsidó nép számára kiszabott idő lejárt, és Jézusban beteljesedett, nem jelenti azt, hogy minden végidőbeli prófécia is már teljesült. A prófécia teljes beteljesedése fokozatos lehet, és több eseményre is utalhat, beleértve Jézus második eljövetelét is.
2. Máté 24:14-15 és a "pusztító utálatosság"
Az ellenvetésed azt sugallja, hogy mivel Jézus említi a Dániel prófétától származó „pusztító utálatosságot” (Máté 24:15), ezért a Dánielben található próféciák nem teljesültek be Jézus első eljövetele során. Azonban fontos megérteni, hogy a Máté 24-ben említett események különböző időszakokra utalhatnak. Jézus maga mondta, hogy a jeruzsálemi templom el fog pusztulni (Máté 24:2), ami 70-ben be is következett, amikor a rómaiak elpusztították a templomot. Sokan úgy értelmezik, hogy ez a pusztító utálatosságra vonatkozik.
Válasz az ellenvetésre: A Máté 24:15-ben Jézus valóban említi a Dániel próféciáját, de ez nem jelenti azt, hogy az összes Dánielben leírt prófécia a jövőre vonatkozna. A „pusztító utálatosság” és a jeruzsálemi templom pusztulása már megtörtént 70-ben. Ez egy beteljesedés volt, és nem feltétlenül kell azt várni, hogy ugyanaz az esemény újra bekövetkezzen. Az események, amelyeket Jézus leír, részben a jeruzsálemi templom pusztulására, részben pedig a végső időkre vonatkozhatnak.
3. Az áldozatok újbóli bevezetése a végidőben
Az ellenvetés szerint Isten tervei közé tartozik, hogy a végső időkben újból bemutatják az áldozatokat a jeruzsálemi templomban, és hogy Dániel próféta erre is utal. Azonban Jézus áldozata végérvényesen lezárta az áldozati rendszert (Zsidókhoz írt levél 10:10-18). Az újszövetségi írások azt tanítják, hogy nincs szükség további áldozatokra, mivel Jézus áldozata egyszer s mindenkorra elégséges volt.
Válasz az ellenvetésre: Az Újszövetség világosan kijelenti, hogy Krisztus áldozata örökérvényű (Zsidók 10:12-14), és nincs szükség újabb állatáldozatokra. Dániel 8-ban és 9-ben szereplő próféciák, amelyek áldozatok megszakításáról szólnak, elsősorban a jeruzsálemi templom pusztulására és a zsidó vallási rendszer megszűnésére utalnak. Az újszövetségi tanítások szerint Krisztus a végső áldozat, és Isten új szövetséget kötött az emberekkel Jézuson keresztül, ami azt jelenti, hogy az ószövetségi áldozati rendszer már nem áll helyre (Zsidók 8:13).
4. Az egyházatyák értelmezése
Az ellenvetés hivatkozik arra, hogy az egyházatyák, akik a Római Birodalom idején éltek, nem megbízható források, mivel a pogány római vallási szokások hatása alatt álltak. Azonban az egyházatyák – mint például Szent Ágoston és Jeromos – tanításaikban az apostoli hagyományokra és az Újszövetség tanításaira támaszkodtak, és segítettek megérteni a Biblia szövegeit a korai keresztény egyház számára.
Válasz az ellenvetésre: Az egyházatyák értelmezései sok esetben szoros kapcsolatban állnak az apostoli tanításokkal és a korai keresztény közösségek hagyományaival. Bár érdemes megvizsgálni minden egyházatya tanítását a Biblia fényében, nem lehet egyszerűen elutasítani őket azzal az érvvel, hogy a pogány szokások hatása alatt álltak. Továbbá az Újszövetség maga is hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus volt a próféciák beteljesítője (Lukács 24:44), és az áldozati rendszer lezárója.
Következtetés
A Dániel 9:24-27 próféciája Jézus Krisztus első eljövetelében beteljesedett, amely lezárta az ószövetségi áldozati rendszert, és Jézus végső áldozatot hozott a bűnökért. Bár Jézus említette a végidők jeleit és eseményeit, beleértve a "pusztító utálatosságot" is, ez nem cáfolja, hogy a Dániel prófécia nagy része már beteljesedett. Az ószövetségi áldozatok újbóli bevezetésének gondolata nincs összhangban az Újszövetség tanításaival, amelyek Jézus áldozatának egyszeri és örökérvényű jellegét hangsúlyozzák. Az egyházatyák értelmezései a korai keresztény hagyományokat tükrözik, és nem lehet egyszerűen elutasítani őket.
* * *
Az érvelésed lényege, hogy a Sátán megkötözése még nem történt meg, és a gonosz továbbra is jelen van a földön, különösen az egyház üldözési tettein keresztül. Az ellenvetés a Jelenések 20-ra hivatkozik, ahol a Sátán megkötözéséről és ezeréves uralkodásáról van szó, amit az első feltámadás és a végidők eseményei követnek. Az amillenarizmus ezzel szemben azt vallja, hogy a Sátán megkötözése Jézus első eljövetelekor történt meg, és az ezeréves uralom szimbolikus, nem pedig szó szerint értendő.
1. A Jelenések könyve és a szimbolikus értelmezés
A Jelenések könyve tele van szimbólumokkal, és az amillenarista értelmezés szerint sok benne szereplő esemény szellemi értelemben vagy szimbolikusan értendő. Az „ezer év” (Jelenések 20:2-3) például nem egy szó szerinti időszakot jelent, hanem egy hosszú, meghatározatlan időtartamot, ami a Krisztus feltámadása óta tartó korszakot jelképezi. A Sátán megkötözése pedig azt jelenti, hogy a Sátán hatalma korlátozott lett, és nem képes úgy megtéveszteni a nemzeteket, mint korábban, különösen a pogány világ evangéliummal való elérésének fényében.
Ellenvetés: Az érvelés szerint, ha a Sátán valóban meg lett volna kötözve, akkor nem lenne gonoszság a földön. Azonban a Jelenések 20:3 azt mondja, hogy a megkötözés célja az volt, hogy „ne tévessze meg a nemzeteket,” nem pedig az, hogy minden gonoszság teljesen megszűnjön. Az evangélium terjedése a világban, és az, hogy az emberek hitére és Krisztusra figyelnek, ennek a megkötözésnek az eredménye. Bár a gonoszság továbbra is jelen van a világban, a Sátán hatalma korlátozva van a nemzetek fölött, ahogyan az evangélium eljutott a pogányokhoz is, ami Jézus eljövetele előtt nem történt meg.
2. Jézus győzelme a kereszten és a Sátán hatalmának megtörése
Az amillenaristák hivatkoznak Jézus kereszthalálára és feltámadására, mint a Sátán hatalmának megtörésére. A Kolossé 2:15-ben Pál apostol azt írja: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten.” Ez a diadal a Sátán fölött azt jelzi, hogy Jézus legyőzte a gonosz erőket, és a Sátán hatalma csökkent. Ugyanígy a János 12:31-ben Jézus azt mondja: „Most ítéltetik meg e világ, most vettetik ki e világ fejedelme.”
Ellenvetés: Az ellenvetésed azt állítja, hogy a Sátán továbbra is jelen van a földön, és ezt János Jelenései is alátámasztják. A Jelenések 12:12-ben szerepel a „jaj a föld lakosainak, mert leszállott a Sátán.” Azonban ez a rész a Sátánnak a mennyből való kiűzésére vonatkozik, ami nem feltétlenül mond ellent annak, hogy a Sátán megkötözése bizonyos mértékben már megtörtént. Az amillenarista nézet szerint a Sátán korlátozott hatalommal rendelkezik, de teljes megsemmisülése Jézus második eljövetelének idejére vár.
3. A gonosz jelenléte a földön
Az érvelésed szerint a gonoszság jelenléte a földön, különösen az egyház üldözési cselekedetei, azt mutatják, hogy a Sátán még nincs megkötözve. Azonban az amillenarizmus nem azt állítja, hogy minden gonoszság eltűnt, hanem hogy a Sátán megtévesztő ereje korlátozott, és az evangélium terjedésével nem képes olyan módon uralkodni a világon, mint Jézus eljövetele előtt.
Ellenvetés: A gonoszság jelenléte a világban, beleértve az Egyház hibáit is, nem zárja ki a Sátán megkötözésének szimbolikus értelmezését. A Jelenések 20-ban a Sátán megkötözése specifikusan arra vonatkozik, hogy „ne tévessze meg a nemzeteket,” nem pedig arra, hogy minden gonoszság megszűnjön. A keresztények üldözése és a gonosz cselekedetek továbbra is léteznek, de ezek nem cáfolják a Sátán korlátozásának lehetőségét az evangélium terjedése révén.
4. Az ezeréves királyság és az első feltámadás
A Jelenések 20:1-7 leírja a Sátán megkötözését, az ezeréves uralkodást és az első feltámadást. Az amillenarizmus ezt a részt nem szó szerint, hanem szimbolikusan értelmezi, amely az egyház korszakát írja le, amely Jézus feltámadásától kezdve tart, egészen a második eljövetelig.
Ellenvetés: Az érvelés szerint az ezeréves uralom csak a jövőben kezdődik, miután a Fenevad megjelenik. Az amillenaristák azonban úgy értelmezik az „első feltámadást,” mint a hívők lelki feltámadását, amely a keresztséggel és a Krisztusba vetett hit által valósul meg (Efézus 2:5-6), míg a „második halál” a végső ítélet és az örök kárhozat.
Következtetés
Az amillenarizmus értelmezése szerint a Jelenések könyvének ezeréves uralma szimbolikus, és a Sátán megkötözése Krisztus győzelme által már megtörtént, bár nem minden gonoszság szűnt meg. A Jelenések könyve tele van szimbólumokkal, és az „ezer év” jelenthet egy hosszú korszakot, nem pedig egy szó szerinti időszakot. A Sátán megkötözése pedig azt jelzi, hogy a hatalma korlátozva van, és az evangélium terjedésével az emberek szabadon választhatják Krisztust.
* * *
1. "Ne imádd és ne szolgáld" – A helyes értelmezés
A 2Mózes 20:4-5 tiltása nem a testmozdulatok önmagukban vett tiltására vonatkozik, mint a meghajlás, hanem az imádatra és a szolgálatra. A "proszküneó" kifejezés jelentése etimológiailag eredetileg valóban "meghajolni" vagy "leborulni", de a Biblia kontextusában ez nem minden esetben imádatra utal. Például, az emberek angyalok előtt is meghajolnak (mint például Lót az angyalok előtt a Ter 19,1-ben), és ez nem számít bálványimádásnak. A meghajlás tehát lehet tiszteletadás emberek vagy angyalok előtt is, nem kizárólag Istennek járó imádat.
A helyes értelmezés tehát az, hogy a parancs tiltja azokat a meghajlásokat és szolgálatokat, amelyek imádati kontextusban történnek. Vagyis, a "proszküneó" és "latreuó" szavak itt arra utalnak, hogy ne imádjuk és ne szolgáljuk a szobrokat, mint Isteneket. Ezt támasztja alá az is, hogy a Biblia több helyen engedélyezi a tiszteletadás formáit, például az angyalok vagy királyok előtt való meghajlást.
2. Szobrok és ereklyék tisztelete, nem imádata
A katolikus egyház világosan különbséget tesz az imádat (latria) és a tisztelet (dulia) között. A Szent Jobb tisztelete például nem imádat. Az egyház tanítása szerint az ereklyék, szentképek és szobrok tisztelete nem Isten helyettesítésére vagy imádására szolgál, hanem emlékeztetőként működik a szentek életére és Isten kegyelmére. A tisztelet (dulia) azokra irányul, akik Isten kegyelméből éltek szent életet, de nem helyettesíti az Istennek járó imádatot.
A "szolgálni" kifejezés (latreuó) pedig arra utal, hogy ne szolgáljuk ezeket az objektumokat imádati céllal, de a tisztelet és az emlékezet fenntartása nem esik ebbe a kategóriába. A katolikus szokások nem szolgálnak bálványimádásra, mivel az egyház tanítása szerint Isten imádata a központi elem, míg a szentek tisztelete az Isten kegyelmének megnyilvánulására való emlékezés.
3. A keresztvetés és az imádat
A keresztvetés nem imádat. Amikor a katolikusok keresztet vetnek, ez a Szentháromságba vetett hit kifejezése, nem pedig a szobrok vagy képek imádása. A keresztvetés a hívő Istenhez való tartozását jelzi, és Krisztus áldozatára emlékeztet. A keresztet sem önmagáért a keresztért tiszteljük, hanem mert az Krisztus megváltó áldozatának a szimbóluma.
A pogány kultuszokhoz való hasonlóság, amelyet említesz, nem jelenti azt, hogy a kereszténység ezeket átvette volna. A kereszténység alapvető tanításai és rítusai mélyen gyökereznek a zsidó hagyományokban és Krisztus tanításaiban, nem pedig a római pogány gyakorlatokban.
4. A keresztvetés története
A keresztvetés gyakorlata az első keresztények körében már a legkorábbi időktől kezdve elterjedt, és nem pogány szokás átvételéből ered. Tertulliánusz valóban említi ezt a szokást, ami bizonyítja, hogy a keresztények ezt Krisztus áldozatának emlékére és a hit kifejezésére alkalmazták, nem pedig bálványimádás céljából. A keresztvetés nem pogány gyökerekből ered, hanem a hit kifejezésének egy formája.
Összegzés
Tehát a helyes értelmezés szerint a 2Mózes 20:4-5 tiltja a szobrok imádását és szolgálatát, nem pedig mindenféle tiszteletadás vagy meghajlás formáját. A katolikus gyakorlatok, mint a keresztvetés vagy a szentképek tisztelete, nem tekinthetők bálványimádásnak, mivel az imádat egyedül Istennek jár, míg a szentek és szent tárgyak tisztelete Isten kegyelmére és a szentek példájára való emlékezésként működik.
* * *
Mindenképp tisztázni kell a proszküneó és latreuó fogalmakat, valamint a bálványimádás és tisztelet közötti különbséget. A proszküneó szó alapvetően meghajlást vagy leborulást jelent, de nem mindig utal imádatra. A Szentírásban számos példát találunk arra, hogy emberek angyalok vagy más emberek előtt hajolnak meg tiszteletből, de ez nem tekinthető imádatnak, hiszen az imádat (latria) kizárólag Istent illeti meg. Például, Lót meghajolt az angyalok előtt (Ter 19,1), Józsue leborult az angyal előtt (Józs 5,14), és Dániel is rémülten a földre borult Gábriel előtt (Dán 8,17). A latreuó valóban szolgálatra utal, de ez az imádatra vonatkozik, amikor olyan tiszteletet mutatunk, amely kizárólag Istennek jár. A 2Mózes 20:5-ben a tiltás nem pusztán a meghajlásról szól, hanem arról, hogy ne szolgáljuk és ne imádjuk a faragott képeket, amelyek bálványok lehetnek.
Az érved, hogy a „Szent Jobb” tisztelete "imádatnak" minősül, tévesen értelmezi a katolikus tanítást. A katolikus egyház megkülönbözteti az imádatot (latria), amely egyedül Istent illeti, és a tiszteletet (dulia), amelyet a szenteknek és ereklyéiknek adunk. A Szent Jobb körülhordozása nem imádat, hanem tisztelet, amit a katolikus egyház soha nem kever össze az Istent illető imádattal. A szentek tisztelete, beleértve az ereklyéiket is, az ő életük szentségének elismerését jelenti, és az Istennel való közösségük révén adunk tiszteletet nekik, nem pedig imádjuk őket.
Miért nem azonos a „proszküneó” tiltása minden meghajlással? A Szentírásban találunk olyan helyzeteket, ahol emberek meghajolnak mások előtt tiszteletből (például Dávid és Saul esetében – 1Sám 24:8), de ez nem imádat. A 2Mózes 20:5 parancsa a faragott képek imádatának és szolgálatának tiltására vonatkozik, nem pedig mindenféle meghajlásra. Az olyan gesztusok, mint a keresztvetés vagy az ereklyék előtti tiszteletadás, nem tekinthetők bálványimádásnak, mert a céljuk nem az, hogy az adott tárgyakat isteni státuszba emeljék, hanem hogy azok révén Istenhez emeljük a szívünket.
A keresztvetés szintén nem imádat, hanem egy szimbolikus cselekedet, amely Krisztus keresztáldozatára és megváltására emlékeztet bennünket. Az, hogy a keresztvetést imaként is értelmezhetjük, nem jelenti azt, hogy bármilyen tárgyhoz imádkoznánk. A keresztvetés a hit kifejeződése, amellyel Krisztus keresztjére és a Szentháromságra emlékezünk. Nincs semmi közös a keresztvetésben a Mithrász-kultusz gyakorlatával, amely teljesen eltérő jelentéssel bírt.
Az, hogy a katolikus egyház különbséget tesz a latria (imádat) és a dulia (tisztelet) között, pontosan azt a célt szolgálja, hogy elkerüljük a bálványimádás minden formáját. Az olyan érvek, amelyek összekeverik a két fogalmat, félreértésen alapulnak, és figyelmen kívül hagyják a teológiai árnyalatokat, amelyeket az egyház hosszú évszázadokon át finomított, hogy világossá tegye, mi az, ami Istennek jár, és mi az, ami a szentek iránti tisztelet kifejezése.
Ez a tiltó parancs a képek előtti meghajlást és az azoknak való szolgálást tiltja.
Ellenben mindkét cselekmény megengedett ha azt Isten vagy emberek irányába gyakorolják.
Ezeket a szavakat külön külön is fordítják úgy, hogy imádni. De ha ezeknek a szavaknak önmagukban az imádás lenne a jelentése, akkor az Isten nem engedte volna hogy bárki emberek előtt meghajoljon illetve embereknek szolgáljon.
Úgy a προσκυνέω(proszküneó)-meghajolni, mint a λατρεύω(latreuó)- szolgálni kifejezés számos helyen fordul elő a Szentírásban,ahol királyok, vagy más emberek előtt hajolnak meg(proszküneo) Isten szolgái, illetve szolgálnak(latreuó) embereknek. Férevezető hát ,amikor a Római Egyház tévtanítói úgy adják elő, mintha Isten a 2.Mózes 20:5-ben a képek és szobrok imádatát tiltaná.
A valóság az, hogy Isten ebben a parancsban a faragott képek előtti meghajlást és azok szolgálatát tiltja.
2.Mózes 20: 4Ne csináljmagadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.5 hogy meghajolj(proszküneó) nekik és szolgáld(latreuó)azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek.
Izrael Istene, aki megengedte a meghajlást emberek előtt, a faragott képek előtt meghajolni megtiltotta. Hasonlóan Izrael Istene megengedte embereknek szolgálni, de a faragott képeket megtiltotta szolgálni.
Hogy mit jelent meghajolni képek szobrok előtt, azt senkinek nem kell magyarázni. Ellenben, hogy mit jelent képeknek,szobroknak szolgálni, azt már meg kell vizsgálni.
A szolgálni kifejezés jelentését jobban értették az emberek abban a korban,amikor a szolgaság
különféle formái léteztek.
Egy biztos, hogy egy kép vagy szobor, vagy akár egy holttest végtagjának a hordozása szolgálatot jelent. A zsidók például hordozták a csillagjukat, amit Isten elítélt. Jehova tanúi például hordozzák
a kerekes vitrineket,amely meg van jelölve a JW.ORG. logóval. Ezt szolgálatnak nevezik,és munkajelentést is adnak le az ilyen szolgálat óraszámáról.
Egy holt ember végtagjának a hordozása,annak dicsőítése már többet jelent a szolgálat kifejezésnél.
Isten ugyanis nem engedte meg, hogy bárki is élettelen dolgoknak adjon dicsőséget.
Ráadásul az emberek, elsősorban uralkodók halott végtagjának a hordozása a pogány népek
imádati kultuszából ered, ugyanúgy, mint a képek előtt a keresztvetés gyakorlata.
Az amillenaristák ezzel szemben azt vallják, hogy a sátán megkötözése már Krisztus első eljövetelekor megtörtént. Jel 20:1–3 szerint a sátán megkötözése azért történt, hogy ne tévessze meg a nemzeteket. Krisztus győzelme a kereszten és feltámadása által már megtörte a sátán hatalmát,"
Ha valóban el lett volna távolítva a Sátán a Földről,az Úr Jézus halálával,akkor nem írta volna János, hogy jaj a Föld lakosainak, mert leszállott a Sátán a Földre.
Hogy a gonosz nem tűnt el a Földről Jézus halála idején,annak legnagyobb bizonyítéka az a sok gonoszság,amit a Római Egyház az Úr eltávozása óta a mai napig a Földön véghezvitt a zsidó nép
és khrisztosz szentjeinek üldözése, mágján való elégetése által. A Római Egyház fennállása a bizonyíték arra, hogy a Sátán még nincs megkötozve. Arra a prófécia szerint azután kerül majd sor,
amikor eljön Izrael Istene , hogy harcoljon a Bárány ellenségei ellen, és legyőzze azokat.
A Jelenések 20:fejezetből egyértelműen kiderül, hogy a Sátán megkötözésére és az abüszszoszba(alvilág) taszítására azután kerül majd sor,miután végbemegy az első feltámadás a Földön.
Jelenések 20:1És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében.2És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,3És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.4És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.5A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.6Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.7És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
A próféciából az is egyértelmű,hogy a Sátán nélküli ezer éves királyság a Fenevad megjelenését követően fog elkezdődni, hisz a királyságban azok fognak Krisztussal uralkodni ezer esztendeig,akiknek fejüket veszik majd azért, mert nem veszik a fenevad bélyegét a homlokukra.
Aki azt állítja, hogy erre már a múltban sor került az hazudik, akármely egyház tévtanítója is legyen,
ami annak a bizonyítéka, hogy a Sátán így a gonoszság még uralkodik a Földön.
A Dániel 9:24-27 próféciája valóban beszél "hetek" időszakairól, de ezek a Krisztus első eljövetelének eseményeire és az Ő megváltó halálára vonatkoznak. A keresztény hagyomány, beleértve az egyházatyákat, úgy értelmezte ezt a próféciát, hogy beteljesedett Jézusban,"
Ha beteljesedett volna a prófécia, ami a zsidó nép számára kiszabott időre utalt,akkor az Úr Jézus nem utalt volna rá, mint a végső idő(utolsó évhét) majdani eljövetelére.
Máté 24:14És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.15Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg):16Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;17A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen;
A keresztény hagyomány, beleértve az egyházatyákat, úgy értelmezte ezt a próféciát, hogy beteljesedett Jézusban, aki a végső áldozatot hozta, és nem maradt szükség újabb áldozatokra vagy egy új templom felépítésére."
Hogy a pogány Róma bálvány imádádát utánozók,akit egyházad atyáknak nevezett, mit hogyan értelmeztek,az nem változtatja meg a próféciákat. Az Úr Jézus testével eggyé vált Izrael Istene,
valóban a 69. évhét végén megváltotta az arra méltókat az eredendő bűntől,ami azt jelenti,nem kell
ismét áldozatokat a bűnért bemutatni. De Isten soha se mondott le arról,hogy a vég idején, amikor eljön ismét a Földre,mindennapi áldozatot mutassanak be neki. És pontosan erről írt Dániel próféta, hogy a vég idején a Szenthelyet majd támadás éri,aminek következtében 2300 napig seregek által
akadáyozva lesz a esti és reggeli hálaáldozat.
Dániel 8:12És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.13És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szent hely és a sereg meddig tapostatik?14És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.16És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!17És oda jöve, ahol én állék, és amint jöve, megrettenék és orcámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás.
Hogy pedig Izrael Istene,amikor eljön, az Ő háza állni fog, arról számos prófécia hangzott el.
Ezékiel 9:3És Izráel Istenének dicsősége elvonula a Kérubról, amely fölött vala, a ház küszöbéhez, és kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak, akinek derekán íróeszköz vala.4És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az útálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében.5És amazoknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok; ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok:6Vénet, ifjat, szűzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdék azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának.
Nem az a kérdés, hogy a Szentszellemtől távol álló Római Egyház atyái,akik szobrok előtt keresztet szokta vetni,mit állítanak, hanem az, hogy maga az Isten mit állított. Isten pedig bizony azt állította,
hogy a vég idején ,az Izrael szent férfiai elpecsételése idején Isten temploma állni fog Jeruzsálemben.
Mal. 3:1Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.2De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!
A katolikus teológusok idevágó idézése nem a bizonyiték a levezetett bibliai bizonyitás mellett hanem mint egy nagy süteményen a tejszinhab tetején lévő apró málnaszem.
Azt mondtad hogy "ókeresztény források egyike sem említi, hogy a pogánykeresztények megülték a sabbatoth..." állandóan ez a Besenyő Pistabácsi-érvelés, amiröl nem tudsz az nem létezik.
Legföbb ideje hogy utánajárj a dolognak a From Sabbath To Sunday tökéletes erre. A pápai sajtóosztály adta ki, igaz hogy Bacchiocchi irta de pápai golden medált kapott érte kitüntetésként, miután Rómában doktorált.
A Szent Jobb nem a szentek tisztelete, illetve szentképek körébe tartozik, hanem az egy ereklye, az ereklyék kérdése, illetve az ereklyetisztelet külön kérdés, erről olvasd el:
Úgy látom, egyik füleden bement, a másikon meg ki az alábbi:
Az, hogy egy teológus hogyan érvelt, az nem azt jelenti, hogy ez "a katolikus álláspont". "A katolikus álláspont" az a Denzingerben található meg, ott meg nincs sehol semmilyen zsinati, pápai "döntés", hogy "na eddig a sabattot tartottuk, de mostmár a vasárnapot".
...
Amúgy is javaslom, hogyha a katolikus dogmatikát bírálod, azt ne úgy tedd, hogy azt nézed, hogy X pap meg Y püspök mit mondott egy prédikációban, hanem nyiss ki egy Denzinger-t, vagy egy rendes dogmatikakönyvet, pl. Schütz-ét: http://www.ppek.hu/konyvek/Schutz_Antal_Dogmatika_1.pdf
Tehát ne azzal gyere, hogy valaki valaha mondott valamit, ezek az obskurus hivatkozások, hogy "egyszer egy katolikus elszólta magát", ezek pont olyanok, mint a zsidó összeesküvés-elméletek, ott is "na most lebuktak" alapon előtúrnak, hogy egyszer egy zsidó azt mondta, tehát...
"Ami a szombatnapot illeti, ott még gyengébb a pozíciód, mivel az ókeresztény források egyike sem említi, hogy a pogánykeresztények megülték a sabbatoth, tehát ezt nem az Egyház változtatta me egy konkrétan megjelölhető időpontban."
A fönevad bélyege hétszer szerepel a Jelenések könyvében (13:16, 17; 14:9, 11; 16:2; 19:20; 20:4). Ezek közül négy jelenik meg központi víziójában (Jel 12-14), amely a Tízparancsot tartalmazó szövetség ládájára irányítja figyelmünket (Jel 11:19). Isten maradék népe tehát olyanokként azonosítandók, kik „megtartják Isten parancsolatait, és akiknél megvan a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jel 12:17).
Közvetlenül ezután János leír két fönevadat, amelyek üldözik Isten egyházát: (1) „a fönevad, amely a tengerből támad fel” (Jel 13:1) és (2) „egy másik fönevad jön fel a földből” (Jel 13:1). Az első fönevad hamis imádatot parancsol, és üldöző tevékenysége hasonlít Dániel 7 „kis szarvához”, amely „meg akarja változtatni az időket és a törvényt” (Dán 7:25), és üldözi Isten népét 1260 napig(=három és fél év) (Jel 13:4, 8).
A Dániel próféciájával való párhuzam azt mutatja, hogy a hamis imádatnak magában köll foglalnia az Isten „időinek” és Tízparancsának megváltoztatására tett kísérletet. A Tízparancs idővel foglalkozó része a negyedik parancs: a hetednapi nyugalomnap megtartására vonatkozó szent szombat. Történelmileg az istentisztelet napjának megváltoztatására tett kísérletet a pápaság minden további nélkül magára vállalja, amellyel - mint "tekintélyének jelével" - még kérkedik is akként - s efelett még az ágostai lutherán hitvallás sem átall berzenkedni, ld. alant -, hogy az elsőnapi vásárnapot az istentisztelet napjaként rendeli teljesen önkényesen a hetednapi szombat, a bibliai nyugalomnap helyett: "A vásárnap tekintélyünk jele...az Egyház [t. i. a római egyház] fölötte áll a Bibliának, és a szombattartás áttétele [vásárnapra] ennek a ténynek a bizonyítéka" (Catholic Record, 1923. szeptember havának első napja).
Tehát nem kell találgatnunk, hisz' nem hagy bizonytalanságban afelől maga a fönevad, hogy a vásárnap a "tekintélyének jele": ez az ő bélyege (jel=jegy=bélyeg=pecsét ua.), higgyünk 'hát neki, ő már csak tudja.
A tény, hogy a Jelenések könyve 13. fejezetének második fönevada ugyanazt a tekintélyt gyakorolja, mint az első fönevad (Jel 13:12), és együttműködik az első fönevaddal a hamis istentisztelet erőltetésében azt mutatja, hogy a vásárnap fontos megkülönböztető jegye lesz azoknak, akik imádják a fönevadat és képit, ellentétben Isten maradék népével, amely „megtartja az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel14:12). Engedelmességükhöz hozzátartozik a hetedik nap megszentelése, mert megfogadják a felszólítást, hogy „imádják azt, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7), ami egyértelműen a negyedik parancs egy részinek majdnem szó szerinti idézete (v.ö. 2Móz 20:11).
Figyeljük meg: az ég közepin röpülő angyal a negyedik parancs egy részinek majdnem szó szerinti idézésével szólítja föl a Föld lakosait, hogy imádják az igaz Istent (ld. Jel 14:7). Ez azt mutatja, hogy a Tízparancs hetednapi szombatja központi helyet foglal el a végidei igaz Istenimádatban a hamisított tízparancs pápai szombatjával, az elsőnapi vásárnappal szemben. Tehát akik engedelmeskednek az angyal fölszólításának, megkapják Isten pecsétjét (Jel 7:4; 14:1), míg azokat, kik visszautasítják ezt a fölhívást, és a vásárnapot, a fönevad autoritásának jegyét veszik magokra, Babilon részekint írják le (Jel 14:8-11). Ez utóbbiak közé fognak tartozni a Tanúk is, hiszen az ő torkukon bármit lenyom a vezetőség minden ellentállás nélkül (ld. pl. szakáll kérdése: tavaly ilyenkor még a "lázadás", "ápolatlanság", "engedetlenség" jele volt, míg ma már boldog-boldogtalan vígan viseli, ugyanilyen lelkesen fogják 'hát a vásárnap "szentségét" is vallani s hirdetni).
Az utolsó próba tehát az igaz vagy hamis Tízparancsnak való engedelmességen alapuló istentisztelet: a bibliai szombat vagy a vásárnap, egy ember alkotta istentiszteleti nap melletti döntésünk lesz...
„Megemlítik a szombatnapot, amelyet nyilvánvaló módon a Tízparancsolat ellenére cseréltek fel a vásárnappal. Egyetlen példát sem hánytorgatnak annyit, mint a szombatnap megváltoztatását. Bizony, nagy az egyház hatalma [t. i. a rómaié] – állítják [a pápisták] –, hogy még a Tízparancsolat egyike [t. i. a hetednapi szombatparancs] alól is feloldott!”
Ágostai Hitvallás, XXVIII. Az egyházi hatalomról.
„Újra és újra felajánlok 1000 dollárt annak, aki be tudja nekem bizonyítani a Bibliából, hogy a vásárnapot kell megtartsam. Ilyen törvény nincs a Bibliában. Ez egyedül a szent Katholikus Egyház törvénye. A Biblia azt mondja: ‘Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.’ A Katholikus Egyház ezt mondja: ’Nem. Az isteni hatalmammal én eltörlöm a szombatot és azt parancsolom, hogy a hét első napját szenteld meg.’ És lám, az egész civilizált világ tisztelettel leborul és engedelmeskedik a szent Katholikus Egyház parancsának”
(T. Enright, C.S.S.R., in a lecture at Hartford, Kansas, 1884. febr. 18.).
Bertrand Conway azt mondja: „Ha a Biblia az egyedüli útmutató egy keresztény számára, akkor a hetedik napot ünneplő adventisták cselekednek helyesen, amikor a zsidókkal együtt a szombatot tartják meg. A katholikusok viszont megtanulják, hogy miben higgyenek és mit cselekedjenek a katholikus egyház isteni és csalhatatlan hatalma alapján” (Question Box, p.179)...
"DE ha a dúlia valóban azt jelentené is, hogy tisztelni,akkor is bajban vagytok,hisz képeket szobrokat
sem szolgálni,sem tisztelni,sem hordozni,sem etetni nem szabad."
Sőt, gyerekkoromban Édesanyám mesélte, hogy fiatal lány korában Magyarországon körbehordozták Szent István jobb kezét! Ez meg milyen "dúlia" volt ? :-)
A premillenarista értelmezés számos ponton eltér a Biblia és a korai egyház hagyományos eszkatológiai tanításaitól. Az alábbi érvek részletesen cáfolják a premillenarizmus alapvetéseit, összhangban a már bemásolt anyagokkal.
1. A Krisztus királysága már jelen van
A premillenaristák azt állítják, hogy Krisztus ezeréves királysága a jövőben kezdődik, egy konkrét időszakban, miután visszatér a Földre. Ezzel szemben az amillenarista értelmezés szerint Krisztus királysága már most is létezik, és szellemi formában működik, ahogy a jelenlegi egyház története is mutatja. Ez a Jelenések 20-ban említett ezer év nem egy szó szerinti időszakot jelöl, hanem egy szimbolikus időszakot, amely Krisztus első eljövetele és visszatérése közötti időszakot foglalja magába. Jel 20:1–6 nem arra utal, hogy Krisztus majd egy jövőbeli földi királyságot fog megalapítani, hanem azt mutatja, hogy az Egyház már most Krisztussal uralkodik. Ez az értelmezés összhangban van az 1Kor 15:25-26-ban olvashatóval, ahol Pál kijelenti, hogy Krisztus most uralkodik, amíg minden ellenségét legyőzi, beleértve a halált is.
2. A sátán megkötözése és korlátozottsága
A premillenaristák szerint a sátán még mindig teljes erejében van, és csak Krisztus második eljövetele után lesz megkötözve. Az amillenaristák ezzel szemben azt vallják, hogy a sátán megkötözése már Krisztus első eljövetelekor megtörtént. Jel 20:1–3 szerint a sátán megkötözése azért történt, hogy ne tévessze meg a nemzeteket. Krisztus győzelme a kereszten és feltámadása által már megtörte a sátán hatalmát, ahogy azt Kolossé 2:15 és János 12:31 is megerősíti. Bár a sátán még jelen van és kísért, hatalma korlátozott, és nem képes megakadályozni az evangélium terjedését és az egyház növekedését.
3. Az ezer év szimbolikus jelentése
Az ezer évet a premillenaristák szó szerint értelmezik, mint egy konkrét, jövőbeli időszakot. Azonban a Jelenések könyvében gyakran találkozunk szimbolikus számokkal, amelyek szellemi igazságokat közvetítenek. Az ezer szám nem szó szerinti időtartamot jelöl, hanem az idő teljességét és Isten uralmának tökéletességét. Ahogy a Zsoltárok 90:4 és a 2Péter 3:8 is tanítja, Isten számára egy nap ezer év, és ezer év egy nap. Az ezer éves uralom Krisztus uralkodásának szimbolikus ábrázolása, amely a mennyben kezdődött a feltámadása után, és folytatódik egészen a végső ítéletig.
4. A visszatérés előtti végső harc és a Góg és Mágóg motívum
A premillenaristák szerint Krisztus visszatérése előtt egy hatalmas végső harc zajlik majd, amelyben Góg és Mágóg seregei elpusztítják a szenteket. Az amillenarista értelmezés viszont azt vallja, hogy ez a harc szimbolikus ábrázolása annak a folyamatos küzdelemnek, amely az Egyház és a világ erői között zajlik. A Jelenések 20:7–10 Góg és Mágóg seregeinek összegyűlése a világ vége előtt azt mutatja be, hogy a sátán megpróbálkozik egy utolsó lázadással, de Isten azonnal legyőzi őket. Ez a harc egy szellemi konfliktus, amely az idők végezetével Isten végső győzelmében csúcsosodik ki, és nem egy szó szerinti, földi csatát ábrázol.
5. Az első feltámadás és az uralkodás a mártírokkal
A premillenaristák szó szerint értelmezik az "első feltámadást" a Jelenések 20-ban, amely szerintük a szentek testi feltámadására utal, akik Krisztussal uralkodnak majd a földön. Az amillenarista értelmezés ezzel szemben szellemi feltámadásként érti ezt, amely az újjászületés és az örök élet elnyerése az elhunyt hívők számára, akik már most Krisztussal vannak a mennyben (lásd Ef 2:5-6). Ezek az elhunyt szentek részesülnek Krisztus uralkodásában, és már most is élnek vele a mennyben, miközben várják a végső testi feltámadást és a világ megújulását.
6. A Jelenések könyvének szimbolikus nyelve
Az apokaliptikus irodalom, mint a Jelenések könyve, tele van szimbólumokkal és képekkel, amelyeket nem szó szerint kell értelmezni. A könyv célja nem az, hogy részletes, kronologikus jövőképet adjon, hanem hogy megerősítse a hívők hitét, és bátorítsa őket, hogy maradjanak kitartóak a hitükben a nehézségek idején is. Az ezer év és a sátán megkötözésének képe is szimbolikus jelentéssel bír. Az Egyház már most is Krisztussal uralkodik, ahogyan azt az Efézus 1:20-23 is tanítja, és a végső győzelem Isten kezében van.
7. Az Egyház és Izrael kapcsolata
A premillenaristák gyakran különválasztják az Egyház és Izrael jövőjét, azt állítva, hogy az ezeréves királyság Izrael fizikai helyreállítására vonatkozik. Azonban az amillenarizmus szerint Krisztusban nincs többé különbség zsidók és pogányok között (Galata 3:28), és Isten ígéretei az új szövetség népére vonatkoznak, amely magába foglalja mindazokat, akik Krisztusban hisznek, függetlenül etnikai hovatartozásuktól. Az ezeréves királyság nem egy különálló zsidó királyságot jelöl, hanem Krisztus egyetemes uralmát, amely az egész világra kiterjed.
Következtetés:
A premillenarista értelmezés hibái abban rejlenek, hogy a szimbolikus és apokaliptikus nyelvezetet szó szerint veszi, ezzel eltávolodva a Biblia szélesebb kontextusától és az Újszövetség egyértelmű eszkatológiai tanításaitól. Az amillenarizmus azonban hű marad a szentírás és az egyházi hagyomány történeti értelmezéséhez, amely Krisztus jelenlegi uralmát és az egyház szellemi győzelmét hangsúlyozza a végső ítélet előtt.
Köszönöm a válaszod, és most részletesen szeretnék reagálni az általad felvetett pontokra, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és megvilágítsam a katolikus egyház tanításait a keresztvetéssel, a szobrok tiszteletével, valamint a Mithrász-kultusszal kapcsolatos vádakat illetően.
1. Keresztvetés és szobrok tisztelete
Először is fontos leszögezni, hogy a katolikus egyház ténylegesen megkülönbözteti az imádatot (latria) és a tiszteletet (dulia). Az imádat egyedül Istennek jár, míg a tisztelet (dulia) a szenteknek szól, mint példaképeknek, akik Isten kegyelméből érdemelték ki helyüket a mennyben. A keresztvetés nem imádat, hanem a Szentháromságba vetett hit kifejezése. Amikor keresztet vetünk, nem a szobroknak vagy képeknek szól, hanem Istennek és Krisztus keresztáldozatának.
A bálványimádás vádja téves, hiszen a katolikus egyház egyértelműen tanítja, hogy csak Istennek jár imádat (latria), és a szobrok, képek, keresztek előtti keresztvetés nem imádati aktus, hanem egy vallási szimbólum használata, amely Istenhez és Krisztushoz köti a hívő figyelmét.
A szenteltvíz kérdésében is félreértés van: a szenteltvíz nem pogány gyakorlat, hanem az áldás szimbóluma, amely az ember megtisztulását és Istenhez való közeledését fejezi ki. Nincs titkos recept, egyszerűen víz, amelyet az egyház papjai megáldanak Isten nevében, emlékeztetve a keresztség szentségére. Az, hogy a Pontifex Maximus címhez vagy római pogány kultuszokhoz kötnéd, félreértésen alapul.
2. Dulia és tisztelet
A dulia kifejezés teológiai szakszó, amely a szentek iránti tiszteletre vonatkozik, nem pedig imádatra. Fontos megjegyezni, hogy a latin nyelvben is több szót használnak a tisztelet különböző formáira. A "dulia" nem a "tisztelni" szó általános megfelelője a Bibliában, hanem egy teológiai fogalom, amely kifejezi a szentek tiszteletét mint Isten szolgái iránti megbecsülést. Jeromos latin fordítása (Vulgata) is követi ezt a megkülönböztetést: a "honorare" szóval fordítja a tiszteletet, amikor emberek vagy szülők iránti tiszteletről van szó, és a "latria" kifejezés kizárólag Isten imádatára vonatkozik.
A Biblia tiltja a bálványimádást, de nem tiltja a tiszteletet sem a szentek, sem az angyalok, sem más emberek iránt. Az, hogy a katolikus egyház a szenteket tiszteli, nem áll ellentétben a Biblia tanításával. Az általad említett "dulia" kifejezés valóban nem szerepel a Bibliában, mert ez egy későbbi teológiai megkülönböztetés, amellyel a szentek tiszteletének helyes formáját fejezik ki, anélkül, hogy összekevernék azt az Istennek kijáró imádattal.
3. A Mithrász-kultusz és a kereszténység
Az a vád, hogy a kereszténység átvette volna a Mithrász-kultusz gyakorlatait, erősen félrevezető és történelmileg téves. A keresztény hit és gyakorlatok a zsidó hagyományokra és Jézus Krisztus tanításaira épültek, nem pedig pogány kultuszokra. A keresztvetés és más keresztény rítusok nem származnak pogány vallásokból, hanem Krisztus áldozatára és a Szentháromságba vetett hitre utalnak. A pogány vallások elemeinek hasonlósága nem bizonyítja, hogy a kereszténység ezeket átvette volna. Valójában a keresztények élesen elhatárolódtak a pogány kultuszoktól, és a hitükért sokan vértanúságot szenvedtek.
A Pontifex Maximus cím kapcsán fontos megjegyezni, hogy bár a római császárok is használták ezt a címet, a katolikus egyházban ez a cím a pápa egyetemes lelki vezető szerepére utal, nem pedig pogány vallási gyakorlatokra. A pápák nem pogány istenek papjai, hanem Krisztus földi helytartói, akik az apostoli folytonosságban állnak.
Összegzés
Összefoglalva, a katolikus egyház nem bálványimádó, és a keresztvetés, a szentek tisztelete, valamint a szobrok és képek használata mind vallásos kifejezési formák, amelyek nem sértik meg a Biblia tanításait. A Mithrász-kultuszhoz vagy más pogány vallásokhoz való hasonlítgatás téves, és a katolikus egyház tanításai és gyakorlatai Isten és Jézus Krisztus tiszteletére irányulnak, nem pedig bálványimádásra.
Az amillenarizmus, amely szerint az ezeréves királyság (Jel 20) nem egy jövőbeli, fizikai földi uralomra utal, hanem Krisztus szellemi uralmára, amely jelenleg is folyamatban van, bibliai alapokon nyugszik, és helyes értelmezése a Jelenések könyve szimbolikus nyelvezetének.
1. Az utolsó évhét és a zsidó nép próféciái
Azzal érvelsz, hogy az utolsó hét év a zsidó népre vonatkozik, és egy jövőbeli eseményre, a jeruzsálemi templom újbóli felépítésére, illetve annak lerombolására utal. Ezt a gondolatot azonban nem támasztja alá egyértelműen a Szentírás. A Dániel 9:24-27 próféciája valóban beszél "hetek" időszakairól, de ezek a Krisztus első eljövetelének eseményeire és az Ő megváltó halálára vonatkoznak. A keresztény hagyomány, beleértve az egyházatyákat, úgy értelmezte ezt a próféciát, hogy beteljesedett Jézusban, aki a végső áldozatot hozta, és nem maradt szükség újabb áldozatokra vagy egy új templom felépítésére.
2. Az ezeréves korszak szimbolikája
Az amillenarizmus alapja, hogy az ezer év, amelyről a Jelenések könyvében olvashatunk, szimbolikus időszak. A Bibliában a kerek számok, mint az "ezer", gyakran nem szó szerint értendők, hanem teljességet vagy egy hosszú időszakot jelképeznek. Például a Zsoltárok 50:10 azt mondja, hogy Istené "az ezer hegy minden vadja", ami nyilvánvalóan nem jelenti, hogy az ezer egy konkrét szám, hanem hogy minden Istené. Így a Jelenések könyvében az "ezer év" Krisztus uralkodásának idejére utalhat, amely az Ő feltámadásával kezdődött, és a második eljöveteléig tart.
Az amillenarista álláspont értelmében a Jelenések 20 egy apokaliptikus irodalmi műfajban íródott, amely tele van szimbólumokkal és képekkel. Az ezer év tehát a keresztény egyház történetének jelképe, amelyben Krisztus szellemi értelemben már uralkodik az Ő megváltottain keresztül, és amely az Ő második eljövetelével fog beteljesedni.
3. Sátán megkötözése és a gonosz uralma
Az érvelés, amely szerint a római egyház "gonoszság megtestesítője" volt, téves és nem alapul sem bibliai, sem történelmi tényeken. Az amillenarista értelmezés szerint Sátán megkötözése szimbolikusan értendő, és arra vonatkozik, hogy Krisztus első eljövetele óta Sátán hatalma korlátozva van, különösen abban az értelemben, hogy nem tudja teljes mértékben akadályozni az evangélium terjedését és a nemzetek megtérését. Az evangélium hirdetése világszerte megtörtént, ahogy Krisztus parancsolta a tanítványainak (Máté 28:19-20), és ez a bizonyítéka annak, hogy Sátán megkötözése folyamatban van.
A világban jelen lévő bűn és gonoszság nem bizonyítja azt, hogy Sátán nincs megkötözve, hanem azt, hogy a világ még mindig a bűn alatt áll, és az ítélet napja még nem jött el. Az amillenarizmus tanítása szerint Krisztus eljövetelével és a végső ítélettel Sátán teljesen le lesz győzve, és az új menny és új föld megteremtése következik.
4. A Jelenések 20 értelmezése és az egyházak tanítása
A szöveg azt állítja, hogy az egyházak félrevezetik a híveket azzal, hogy azt tanítják, az ezeréves időszak már megtörtént vagy folyamatban van. Az amillenarizmus viszont nem tagadja az Írások igazságát, hanem a Jelenések könyvének apokaliptikus és szimbolikus jellegét hangsúlyozza. Az apokaliptikus irodalom gyakran használ képeket és szimbólumokat, hogy bemutassa Isten szellemi uralmát és a jövőben beteljesedő végső győzelmet.
Az, hogy az amillenarizmus szerint Krisztus uralkodása már folyamatban van, nem azt jelenti, hogy a világban ne lenne jelen a gonosz. Az "ezer éves uralom" azt jelenti, hogy Krisztus uralma a mennyben és a szentek lelkében már most is jelen van, és ez az uralom beteljesedik majd az új teremtésben.
5. A zsidó nép és Izrael szerepe
A szöveg azt is állítja, hogy „a Római Egyház” „ellenséges” a zsidó néppel szemben, és tagadja a zsidó nép felemelkedését. Az amillenarista értelmezés azonban nem a zsidó nép ellen irányul, hanem azt hangsúlyozza, hogy Isten ígéretei a Krisztusban való hitre vonatkoznak, függetlenül a nemzeti vagy etnikai hovatartozástól. Galata 3:28 alapján Krisztusban "nincs többé zsidó, sem görög", mert mindannyian egyek vagyunk Jézus Krisztusban. A Szentírás hangsúlyozza, hogy Isten ígéretei beteljesedtek Krisztusban, és minden hívő részesülhet ezekből az áldásokból, legyen zsidó vagy pogány.
A premillenaristák gyakran összekapcsolják az ezeréves királyságot a zsidó nép földi helyreállításával és a jeruzsálemi templom újrafelépítésével. Azonban a Galata 3:28 szerint Krisztusban „nincs többé zsidó, sem görög”, mert mindannyian egyek vagyunk Jézus Krisztusban. Isten ígéretei beteljesedtek Krisztusban, és az új szövetség minden népre vonatkozik, nem csak a zsidókra. Az ószövetségi próféciák, amelyek Izrael helyreállításáról szólnak, Krisztus szellemi királyságában teljesednek be, amely az egész világra kiterjed, és nem egy földi politikai királyságot jelent.
A premillenarista értelmezés szerint Krisztus visszatérése után egy ezeréves földi királyság következik, amelyben Ő fizikailag uralkodik a földön. Ezt az értelmezést azonban számos teológiai és bibliai szempontból vitatni lehet. Az alábbi érvelés bemutatja, miért tekinthető tévesnek a premillenarizmus az eddig ide bemásolt anyagok fényében.
6. A Jelenések könyvének szimbolikus nyelve
Az egyik legfőbb probléma a premillenarizmussal az, hogy nem veszi figyelembe a Jelenések könyvének irodalmi műfaját és annak szimbolikus jellegét. A Jelenések könyve egy apokaliptikus mű, amely tele van szimbólumokkal, képekkel, és nem szabad minden részletet szó szerint értelmezni. Az „ezer év” említése a Jelenések 20:1-6-ban inkább egy szimbolikus időszakra utal, nem pedig szó szerinti, földi királyságra. Ahogy számos bibliai szám, úgy az „ezer” is a teljességet jelképezi. Például a Zsoltárok 50:10-ben is azt látjuk, hogy „az ezer hegy minden vadja” Istené, ami nyilvánvalóan nem egy konkrét ezer hegyet jelöl, hanem azt, hogy Isten minden fölött uralkodik.
7. Az „ezer év” értelmezése az amillenarista nézőpontból
Az amillenarista értelmezés, amely szembehelyezkedik a premillenarista állásponttal, azt tanítja, hogy az „ezer év” Krisztus szellemi uralkodásának az időszaka, amely már elkezdődött az Ő feltámadásával és mennybemenetelével. Ez az uralom nem szó szerint ezer év, hanem az egész egyháztörténetre vonatkozik, egészen Krisztus második eljöveteléig. Ezt alátámasztja, hogy Jézus már most uralkodik a mennyben, és az Ő szentjei is vele együtt uralkodnak szellemi értelemben, ahogyan a Jelenések 20:4-6 írja. Itt nem testi feltámadásról van szó, hanem a már elhunyt hívők lelki uralkodásáról Krisztussal.
8. A „Sátán megkötözése” szimbolikus jelentése
A premillenarista értelmezés szerint Sátán megkötözése egy jövőbeli esemény, amely az ezeréves királyság kezdetén történik meg, amikor Krisztus visszatér. Azonban az amillenarista álláspont szerint Sátán megkötözése már megtörtént Krisztus első eljövetele során, ahogy János 12:31 és más újszövetségi versek tanítják, amikor Krisztus „kihajította a világ fejedelmét”. Ez a megkötözés nem azt jelenti, hogy Sátán minden tevékenységében megbénult, hanem azt, hogy nem képes globálisan akadályozni az evangélium terjedését és a nemzetek megtérését. Így az „ezeréves uralkodás” és Sátán megkötözése szellemi értelemben már folyamatban van, nem pedig egy jövőbeli esemény.
9. Krisztus második eljövetele a végső ítélettel jár
A premillenarista értelmezés egyik legnagyobb gyenge pontja az, hogy Krisztus második eljövetelét és a végső ítéletet elválasztja egymástól. A premillenaristák szerint Krisztus visszatérése után egy ezeréves időszak következik, majd csak ezután következik a végső ítélet. Azonban a Biblia világosan tanítja, hogy Krisztus második eljövetele közvetlenül a végső ítélethez kapcsolódik. Máté 25:31-46 egyértelműen azt mutatja, hogy amikor Krisztus visszatér, azonnal elválasztja a juhokat a kecskéktől, és ítéletet hoz minden nép fölött. Nincs szó arról, hogy egy újabb ezeréves földi uralomra kerülne sor, majd csak utána jönne az ítélet.
10. Az első és második feltámadás helyes értelmezése
A premillenaristák azt állítják, hogy az első feltámadás a Krisztus második eljövetele után bekövetkező testi feltámadás, amely az elhunyt szenteket érinti, míg a második feltámadás a végső ítéletkor történik meg. Azonban a Jelenések 20:4-6 első feltámadása inkább szellemi értelemben vett feltámadás, amely a mártírok lelki uralkodására utal Krisztussal. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz, amit Jézus mond a János 5:24-29-ben, ahol kétféle feltámadást különböztet meg: az egyik szellemi értelemben már megtörtént (amikor a hívők új életre támadnak hitük által), míg a második testi feltámadás az utolsó ítéletkor következik be. Az első feltámadás tehát nem testi feltámadás, hanem a hívők lelki állapotára vonatkozik, amikor hit által új életet nyernek Krisztusban.
12. Az egyháztörténelem tanúsága
Az egyháztörténelem is inkább az amillenarista értelmezést támogatja. Az egyházatyák, mint például Szent Ágoston, úgy értelmezték a Jelenések 20-at, hogy az ezeréves uralom Krisztus első eljövetelétől egészen a második eljövetelig tartó szellemi korszakot jelenti. A premillenarizmus viszont később, különösen a 19. és 20. században vált népszerűvé, és inkább a modern diszpenzacionalizmusból ered, mintsem az egyháztörténeti hagyományból.
Összefoglalás
A premillenarista értelmezés több szempontból is hibás. Nem veszi figyelembe a Jelenések könyvének szimbolikus nyelvezetét, nem érti helyesen az ezeréves uralkodás és Sátán megkötözésének szellemi jelentését, valamint elválasztja Krisztus visszatérését a végső ítélettől, ami ellentmond a bibliai tanításnak. Az amillenarista értelmezés helyesen látja az ezeréves uralmat Krisztus jelenlegi, szellemi uralmának szimbólumaként, amely az Ő második eljövetelével fog beteljesedni.
Az amillenarizmus tehát nem "Írás-ellenes" tanítás, hanem a Biblia szimbolikus nyelvezetének és apokaliptikus irodalmának következetes értelmezése. Az ezer év, amelyről a Jelenések 20-ban olvashatunk, Krisztus szellemi uralmára utal, amely már most is zajlik, és a jövőben fog teljesen megvalósulni. Sátán hatalma korlátozott, de a végső győzelem Krisztusé lesz az Ő második eljövetelekor. Az, hogy a zsidó népnek különleges szerepet tulajdonítanak a próféciákban, nem jelenti azt, hogy az egyház vagy a zsidó nép elleni ellenségeskedés szükséges lenne, hiszen Isten ígéretei Krisztusban teljesednek be minden hívő számára.
2. A Mithrász-kultusz és a keresztény gyakorlatok összekeverése
Tévedés összemosni a Mithrász-kultusz elemeit a keresztény gyakorlattal. Bár a római korban több vallás is jelen volt, ezek a kultuszok nem befolyásolták a kereszténység alapvető tanításait."
A krisztosziakat nem is befolyásolta a római pogány kultusz, mert ők nem is követték azt, ahogyan a Római Egyház követi a mai napig kezdettől fogva.
Ezért sem neveztek egyet sem Khrisztosz igaz követői közül Pontifex Maximusnak, ahogyan a Római Egyház pápái nevezik magukat a gyilkos pápa I.Damáz óta. Nemhogy nem befolyásolták, befolyásolják a római kultusz elemei a Római Egyházat,hanem azt egy az egyben átvették, átmentették az utókor számára, beleértve a Római Phanteum "három az egyben " istenének az imádatát is.
Kijelented, hogy a keresztvetés és a szobrok előtti hódolat bálványimádás. Azonban a katolikus egyház világosan megkülönbözteti az imádatot (latria) és a tiszteletet (dulia).
Nem különbözteti meg, hisz a Katolikus egyház hitvallása szerint a keresztvetés is az imádat egyik formája. Ebből egyenesen következik, hogy képek, szobrok előtt keresztet vetni az imádat egyik megnyilvánulása.Ezt ráadásul valaki a Mitrász kultusznak megfelelően az új előzetes vízbe mártása
által teszi,egyértelműen bálványimádás bűnét követi el.
Mellesleg az egyház papjai által készített szenteltvíz receptje sem véletlenül titkos. Nem merik elárulni,hogy azt a Pontifex Maximum azaz Róma főpapja szerezte be azoktól,akik azt már Khrisztosz testben való megjelenése előtt évszázadokkal ismerték és gyakorolták.
Az arra való hivatkozásod, hogy ti csak dúliázzátok - ami szerinted tiszteletet jelent - a képeket, szobrokat, kereszet, holttestek végtagjait nem kifogás, mert a dúlia latin kifejezést a Biblia latin fordítása sehol nem tartalmazza ott,ahol tisztelésről van szó.
DE ha a dúlia valóban azt jelentené is, hogy tisztelni,akkor is bajban vagytok,hisz képeket szobrokat
sem szolgálni,sem tisztelni,sem hordozni,sem etetni nem szabad.
Igen, egyébként ez nem csak a katolikusoknak, hanem a mainstream protestáns felekezeteknek is a nézete, ergo már nem lesz több üdvtörténeti szakasz, ezért hívják Krisztus első és második eljövetele közti időszakot "utolsó időknek", mert ez a sorrendben az utolsó,"
Ez írás ellenes tanítás.
A prófécia szerint az utolsó idő a zsidó népre kiszabott idő azon utolsó hét éves szakasza,amelyből
69 évhét a Messiás haláláig eltelt.
Az utolsó évhét és annak az idejére prófétált események a végidőre szólnak, arra az időre,
amikor az Úr Háza állni fog és azt egy az Izrael Istene es népe ellen harcoló gonosz fejedelem hadserege lerombolja , megakadályozva ,hogy Izrael Istenének mindennapi áldozat által szolgáljanak.
Az ezer éves korszaknak ennek a hétéves időszaknak az elteltével kell majd elkezdődnie.
Az Isten Szavával Szemben hitetlenkedő, és az ellen állandóan dacoló egyházak egyike sem
akar tudomást venni arról, hogy a nemeztek meghatározott ideje elteltével,Isten ígéretéhez hűen
létre hozza majd ezer éves földi királyságát,amelyből kizárja az embereket kísértő gonoszt.
Ki is hagytál a bibliafordításaikból azokat a Könyveket,amelyek ennek a királyságnak az eljövetelét hirdetik. Ezért más Isten kánonja,amelyről Ezsdrás tanuskodik, a katolikus és a protestáns egyházak
kánonjától.
Jelenések 20:1És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében.2És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,3És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.4És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.5A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.6Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
Azon egyházak tanítói,akik azt állítják, hogy a Jelenések Könyvében tett Isten általi ígéret nem valóság,az bizony hazudik a híveinek. becsapja őket. Ha azt állítja, hogy már eltelt az ezer éves időszak, hasonlóképpen hazudik.
A Római Egyházban ugyanis nem abban az ezer évig tartó korszakban teltek múltak az évek amikor
a gonosz a Föld lakosait nem tudta hatalmában tartani,hisz a Római Egyház volt a gonoszság megtestesítője.
A mai napig soha nem uralkodtak királyként a Földön azok,akiknek ezt az Úr Jézus megígérte.
Az Úr Jézus azoknak ígérte meg, hogy ezer évig uralkodnak majd vele,akiknek a Fenevad fejüket veszi,miután életre kelnek az első feltámadásban.Ezért nem telhetett el a múlban ez az ezer éves királyi uralom.
Ezt még a Római Egyház és más egyházak által oly sokat kritizált jehova tanúi is tudják,
ezért hirdetik és várják Khrisztosz ezer éves királyságát.
A Római Egyházban a Khrisztosz ezer éves földi királyságának a tagadása a zsidó nép elleni ellenszenvből fakadt. Tagadtak mindent amit Isten a testi Izrael megtért maradékának megígért.
Elpecsételésüket, Az Úr Házának felépülésére utaló próféciákat.
Mivel az ezer éves gonosztól mentes földi királyság is a zsidók felemeltetéséről szól, ezért azt is tagadni kezdték. És mivel a tévedhetetlenség dogmája nem teszi nekik lehetővé, nem fogják megváltoztatni tanításukat. A gyehenna tüzében is ragaszkodni fognak ahhoz.
A Jehova tanúi jobb helyzetben vannak, hisz ők hajlamosak változtatni korábbi tanításaikon.
Képesek voltak figyelmeztetéseink hatására eltávolítani az Őrtorony bálványszimbólumot is
Köszönöm a részletes válaszodat, de szeretném kifejteni, hogy számos ponton téves következtetésekre jutsz a katolikus egyház szokásaival és hitelveivel kapcsolatban. Lássuk tehát az állításaid cáfolatait és az érveléseid pontosítását.
1. Keresztvetés és szobrok imádata
Kijelented, hogy a keresztvetés és a szobrok előtti hódolat bálványimádás. Azonban a katolikus egyház világosan megkülönbözteti az imádatot (latria) és a tiszteletet (dulia). A szentek képei vagy szobrai nem istenként tisztelt tárgyak, hanem olyan szimbólumok, amelyek emlékeztetnek minket azokra, akik szent életet éltek Isten kegyelméből. A keresztvetés pedig nem a szobornak vagy keresztnek szól, hanem Krisztusnak, akiért a kereszt az üdvösség szimbóluma lett.
A keresztvetés a keresztény hit egyik legalapvetőbb szimbóluma, és nem bálványimádás, hanem ima és hódolat Krisztus felé, akinek kereszthalála és feltámadása az üdvösség alapja. Ahogy maga a Katolikus Egyház is tanítja: „A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima,” amely a hit kifejezése.
2. A Mithrász-kultusz és a keresztény gyakorlatok összekeverése
Tévedés összemosni a Mithrász-kultusz elemeit a keresztény gyakorlattal. Bár a római korban több vallás is jelen volt, ezek a kultuszok nem befolyásolták a kereszténység alapvető tanításait. A keresztvetés szimbóluma és gyakorlata a keresztény hagyományban gyökerezik, és nem köthető a pogány vallásokhoz. Tertullianus említi a keresztvetés szokását a keresztények között a 2. század végén, tehát jóval azelőtt, hogy bármilyen pogány vallás hatását feltételezhetnénk.
Az, hogy a pogány vallások is hasonló elemeket tartalmaztak, nem bizonyítja azt, hogy a kereszténység ezeket átvette volna. A kereszténység sokkal inkább válasz volt a pogányságra, és az apostolok és az első keresztények élesen elhatárolódtak a bálványimádó kultuszoktól.
3. A szobrok és képek használata
A Biblia tiltja a bálványimádást, nem pedig a képek vagy szobrok készítését és tiszteletét. Ahogy korábban említettem, maga Isten parancsolta Mózesnek, hogy készítsen rézkígyót, amely gyógyító szimbólum volt (Szám 21:8-9). Ugyanígy a templomban lévő angyalszobrok is Isten parancsára készültek (1Kir 6:23-28). Tehát a szobrok önmagukban nem bálványok, és a tiszteletük nem azonos az imádattal.
A katolikusok nem imádják a szobrokat vagy képeket, hanem azokra emlékeznek, akik szent életet éltek, és közbenjárásukért imádkoznak. Ez nem bálványimádás, hanem tisztelet, amelyet Isten szentjei iránt érzünk.
4. Keresztvetés mint imádság
A keresztvetés a hit kifejezése Krisztus megváltó áldozata iránt. Amikor a keresztvetés kíséretében mondjuk el imáinkat, nem a keresztet vagy a szobrot imádjuk, hanem Istent, akinek kegyelme által üdvözülünk. Az a kijelentésed, hogy a keresztvetés bálványimádás, félreértésen alapul, mivel a keresztvetés lényege a Krisztushoz való hűség kifejezése.
5. Tertullianus és a bálványimádás
Tertullianus valóban foglalkozott a bálványimádással, de a katolikus egyház gyakorlataiban nincs jelen a bálványimádás. Ahogy már említettem, a szobrok és képek nem bálványok, hanem emlékeztető szimbólumok. Tertullianus kritikája inkább a pogány szokások ellen irányult, nem pedig a szentek tisztelete ellen.
Összegzés
A katolikus egyház tiszteletben tartja Krisztust és Isten szentjeit, de a szobrok és képek használata nem bálványimádás, hanem tiszteletadás. A keresztvetés pedig nem pogány szokás, hanem keresztény hagyomány, amely Krisztus megváltó áldozatára emlékeztet minket. Minden tisztelet és hódolat Istenhez és Krisztushoz vezet, nem pedig a szobrokhoz vagy más tárgyakhoz.
Az a felvetés, hogy a keresztvetés pogány eredetű lenne, szintén tévedés. A keresztvetés a korai kereszténység egyik gyakorlata volt,"
Az a csoport ,akit te korai és keresztény megnevezésre hivatkozva a keresztvetéssel és a szobrok és lépek imádatával,szobrokhoz való könyörgéssel akarsz összekapcsolni, egy sem volt Khrisztosz követője. Idézted Tertulliánuszt, aki a 2. század végén már említi, hogy a keresztények keresztet vetettek a homlokukra. Ez tehát jóval azelőtt történt, hogy bármilyen kapcsolatot lehetne feltételezni a Mithrász-kultusszal vagy más pogány vallásokkal.
Csakhogy Tertulliánusz egy szóval nem említette, hogy az emberek szobrokra, képekre való feltekintés,azok láttán keresztet vetettek volna. Figyelmen kívül hagytad azt a nem elhanyagolható tényt hogy a korabeli leírások szerint szerint a Mithrászvallás is tartalmazta a következő ceremóniaelemeket: templomba lépve vízbe mártott kézzel keresztvetés, a mise alatt kenyér- és boráldozat, a hívek keresztelkednek, bérmálkoznak, hisznek a jó cselekedetek általi üdvözülésben és a halál utáni életben, a vasárnap szent nap volt stb. Ezeket az apostolok cselekedeteiben nem olvasod.
Egyértelmű, hogy a római pápák a Pontifex Maximus címhez híven átvették a római pogány vallás bálványimádatát, és azzal együtt a templomba lépéskor ,majd a képekhez szobrokhoz való
imádati rítus megkezdése előtt ismét vízbe mártott kéz majd keresztvetés, ami a Római Egyház hitvallása szerint imádatnak minősül.
Idézet a hitvallásból:
1. Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima. „A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk ” – fogalmaz a népszerű katolikus író, előadó, Bert Ghezzi.
12. Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztet. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére."
15. Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”
Azzal, hogy a Római Egyház pápái, püspökei, papjai keresztet vetnek, vagy nyakukban keresztet hordanak, a keresztet letérdepelve csókoltatja velük a pap, nem az Űr Jézus parancsának engedelmeskednek, ami az ő keresztjének a hordozását illeti, hisz az Úr Jézus nem egy tárgy hordozására, ill kereszt előtti keresztvetésre utalt, hanem arra, hogy legyünk készek arra, hogy mi is szenvedjünk az Ő nevéért. Az útkereszteződésekben, főtereken elhelyezett kereszt előtti keresztvetés
egyáltalán nem Khrisztosz tanítványaival azonosítja a katolikusokat, hanem a démonoknak való szolgálattal. Jusztinusz is rámutatott, hogy a képek szobrok imádata tisztelete mögött a démonszellemek húzódnak meg. Amikor a pap a templomba bálványkép, szobor,felé fordulva keresztvetés kiséretében emeli fel az áldozatot,bizony a démonoknak áldozik, nem Istennek.
Erre a rómaiak által gyakorolt jelenségre már Pál apostol is felfigyelt, és ki is nyilvánította álláspontját:
Rómaiakhoz 1:18Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.23És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;25Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen.26Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:27Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.28És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;29Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
A következmény mindenki számára ismeretes.A Római Egyház pápái, püspökei papjai e bűn következtében nem magukra vették az Úr szenvedésének a keresztjét,hanem keresztet vetve
égették el elevenen,azokat, akik nem voltak hajlandóak elfogadni a Római Egyház tanítását,és szót emeltek a képek,szobrok tisztelete, imádata ellen. Üldözték Isten népét a zsidókat.Gyötrelmet okoztak az árváknak, kínzások által,majd korai halálukat okozva.Gyermekek millióit bántalmazták sexuálisan.
Nos ez lett az eredmények a képek, szobrok tiszteletének, imádatának, a keresztvetéseknek a kereszt hordozásnak, a tudatlan embereknek ilyen cselekedetekre való bujtogatásnak.Isten nem a megtévesztett felbujtottakat tette a világ szégyenévé, hanem a bujtogatóikat a pápákat, püspököket, papokat.
Igen, egyébként ez nem csak a katolikusoknak, hanem a mainstream protestáns felekezeteknek is a nézete, ergo már nem lesz több üdvtörténeti szakasz, ezért hívják Krisztus első és második eljövetele közti időszakot "utolsó időknek", mert ez a sorrendben az utolsó, már csak Krisztus második eljövetele, a holtak feltámadása és az Utolsó Ítélet van hátra. Pár forrás, ahol az "ezer év" el van magyarázva:
Amiképpen a 144 ezer Nálatok teljesen szimbolikus (amiképpen a számérték is, meg a jelentése is), valamikor régen úgy olvastam, hogy az un. "1000 év" - amit JT Új Világnak is neveznek -, egy olyan időszak hossza, ami több mint 1000 év, amikor Jézus Krisztus uralkodik úgy, hogy a földi ügyeket a "földi helytartója" intézi. Tehát JT szerint az 1000 éves Új Világ még előttünk van, ugyanakkor a katolikusok szerint már régen ezen időszakon belül vagyunk. Valóban a katolikus teológusok ezt így képzelik?
Köszönöm az érveidet, és engedd meg, hogy válaszoljak azokra a pontokra, amelyeket felhoztál a katolikus tanításokkal kapcsolatban, különösen a szobrok tisztelete és a keresztvetés kapcsán.
1. A képek és szobrok kérdése
Téves az az állítás, hogy Isten mindenféle szobor vagy kép készítését tiltja. A Biblia számos helyen említ képeket és szobrokat, amelyeket maga Isten parancsolt meg, hogy készítsenek, mégpedig nem az imádat céljából, hanem szimbolikus és emlékezetes célokra.
Például:
Mózes parancsot kapott Istentől, hogy készítsen rézkígyót (Szám 21:8-9), amely gyógyító hatással volt, ha az emberek ránéztek.
A frigyláda tetején két kérub szobra volt (1Kir 6:23-28), amely az Isten jelenlétének szimbóluma volt, és a frigysátor legszentebb részében volt elhelyezve. Itt nem a kérubokat imádták, hanem azok Isten trónjának szolgáltak szimbólumaként.
Ebből látszik, hogy a szobrok és képek puszta elkészítése nem bűn – a Biblia kontextusában a probléma az, ha valaki ezeket istenként tiszteli, vagy azokhoz imádkozik. A tilalom az imádatra és szolgálatra vonatkozik, nem a szobrok létezésére.
2. A proszküneó és latreuó kifejezések értelmezése
Ahogy te is említetted, a proszküneó meghajlást vagy leborulást jelent, de ez nem jelent feltétlenül imádatot. A meghajlás lehet a tisztelet jele Isten angyalai vagy királyok előtt (lásd: Józs 5:14, Dán 8:17). Az Ószövetség és Újszövetség is tele van olyan példákkal, ahol emberek más emberek vagy angyalok előtt hajolnak meg anélkül, hogy ez imádat lenne. A meghajlás a tisztelet egyik formája, amit a szentek képei vagy szobrai előtt tesznek, de ez nem azonos az imádattal (latria), ami kizárólag Istent illeti meg.
A latreuó kifejezés ténylegesen imádatot jelent, amely Istennek vagy hamis isteneknek adható. A katolikus egyház pontosan megkülönbözteti a tisztelet (dulia) és az imádat (latria) fogalmát, és csak Istennek ad imádatot, míg a szentek iránti tisztelet és hódolat nem keverhető össze azzal.
3. A keresztvetés és annak pogány eredete
Az a felvetés, hogy a keresztvetés pogány eredetű lenne, szintén tévedés. A keresztvetés a korai kereszténység egyik gyakorlata volt, amely szimbolikusan emlékeztetett Krisztus kereszthalálára és feltámadására. Tertullianus a 2. század végén már említi, hogy a keresztények keresztet vetettek a homlokukra. Ez tehát jóval azelőtt történt, hogy bármilyen kapcsolatot lehetne feltételezni a Mithrász-kultusszal vagy más pogány vallásokkal.
A katolikus keresztvetés gyakorlata nem a szobrok vagy keresztek imádatára szolgál, hanem emlékeztető gesztus arra, hogy Krisztus áldozata révén váltott meg minket. Ez az önkéntes gesztus, amelyet a keresztények gyakorolnak, nem jelent imádatot a kereszt vagy a szobor irányába.
4. A katolikus tanítások és szobrok használata
A katolikus egyház soha nem tanította, hogy a szobrok vagy képek imádatra méltók lennének. A szobrok és képek csupán eszközök az emlékezetre és a szentek tiszteletére. A tisztelet kifejezésének formája különbözik az imádattól, és a katolikus tanítás szerint kizárólag Istennek adható imádat. Mária, a szentek és angyalok iránti tiszteletadás nem azonos az isteni imádattal.
Összegzés
A Biblia nem tiltja a szobrok készítését vagy azok használatát tiszteletadás céljából. A parancsolat tiltása a szobrok imádására vonatkozik, nem pedig azok puszta létezésére. A katolikus egyház világosan megkülönbözteti a tiszteletet és az imádatot. A keresztvetés pedig nem pogány szokásból ered, hanem a keresztény hit fontos szimbolikus gyakorlata.
A római birodalom a kereszténységet megelőzően meglehetősen toleráns volt a különböző vallási irányzatok, hitvilágok és kultuszok iránt. Kifejezett „államvallás” nem volt, de a jól működő birodalomnak nem is volt rá szüksége. A legelterjedtebb vallások közé tartozott a Mithrász-kultusz, különösen a 3. században, a Sol Invictus, a napisten kultusza, de emellett megjelent az egyiptomi vallás (Szerápisz– Ízisz–Hórusz) és módosulásai (Ozirisz/Dionüszosz – Ízisz/ Démétér), valamint a legkülönbözőbb „pogány” hitek (görög, etruszk, trák stb.), a birodalom lakosságának és rabszolgáinak sokszínűségét tükrözve. A korabeli leírások szerint a Mithrászvallás is tartalmazta a következő ceremóniaelemeket: templomba lépve vízbe mártott kézzel keresztvetés, a mise alatt kenyér- és boráldozat, a hívek keresztelkednek, bérmálkoznak, hisznek a jó cselekedetek általi üdvözülésben és a halál utáni életben, a vasárnap szent nap volt stb.
A teológiai nyelvezet finomítására azért volt szükség, mert a korai egyház különbséget akart tenni az imádat és a tisztelet között, hogy egyértelmű legyen, hogy az egyház csak Istennek ad imádatot (latria), míg a szentek és Mária tiszteletét nem az imádattal keveri össze."
A Római Egyház hitvallása szerint a keresztvetés az imádat része.
Ha valaki egy szobor előtt, vagy az útkereszteződésbe elhelyezett kereszt előtt keresztet vet,
azzal nem Istennek ad imádatot,hanem a szobornak, keresztnek. Ha tehát valaki azzal a céllal
járul egy szoborhoz, képhez, vagy kereszthez, hogy az előtt keresztet vessen, meghajoljon, letérdepeljen, netalán arccal a földre leboruljon előtte,bizony vét az Isten tiltó parancsával szemben.
A keresztvetés huszonegy jelentéseNÉZŐPONT – 2017. március 5., vasárnap | 18:01 1A keresztvetés a katolikus és ortodox keresztények egyszerű, mély értelmű hitvallása. Katolikusként keresztet vetünk, valahányszor imádkozunk vagy belépünk a templomba. Nem is gondolnánk, hogy amikor keresztet vetünk, egyszerre huszonegy dolgot teszünk...
1. Imádkozunk. Imánkat keresztvetéssel szoktuk kezdeni, és talán nem is gondolunk rá, hogy maga a keresztvetés is imádság. Ha az imádság lényege „lelkünk felemelése Istenhez”, ahogy Damaszkuszi Szent János mondja, akkor a keresztvetés egyértelműen ima. „A keresztvetés nem üres gesztus, hanem hatékony ima, amellyel a Szentlélekhez, gyümölcsöző keresztény életünk védőjéhez és segítőjéhez folyamodunk ” – fogalmaz a népszerű katolikus író, előadó, Bert Ghezzi.
2. Megnyílunk a kegyelem felé. A keresztvetés felkészít, hogy befogadjuk Isten áldását, és képessé tesz, hogy együttműködjünk vele.
3. Megszenteljük a napot. Ha a nap fontosabb pillanataiban keresztet vetünk, a kereszt jelével megszenteljük hétköznapjainkat. „Minden lépésünknél és mozdulatunknál, belépéskor, kilépéskor, öltözködéskor, tisztálkodáskor, asztalnál ülve, lámpát gyújtva, karosszékbe vagy székre leülve, a hétköznapi élet minden tevékenysége közben megjelöljük homlokunkat a jellel” – írja Tertullianus.
4. Egész lényünket Krisztusnak szenteljük. Amikor a kezünket a homlokunktól a szívünkhöz, majd mindkét vállunkhoz visszük, Isten áldását kérjük elménkre, szenvedélyeinkre, vágyainkra és egész testünkre. Más szóval: a keresztvetés teljes valónkat, testünket, lelkünket, szívünket és elménket Krisztusnak szenteli. „Foglaljuk bele egész lényünket – testünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, gondolatainkat, érzéseinket, mindazt, amit teszünk, és amit nem teszünk –, és a kereszt jelével megjelölve erősítsük és szenteljük meg mindezt Krisztus erejében, a háromságos egy Isten nevében” – fogalmaz Romano Guardini teológus.
5. Megemlékezünk a megtestesülésről. Mozdulatunk lefelé irányul, a homloktól a mellkas felé, „mert Krisztus a mennyből leereszkedett a földre” – írja III. Ince pápa a keresztvetésről szóló instrukciójában. Ha közben a hüvelykujjat a mutatóujjhoz vagy a gyűrűsujjhoz érintjük, azzal is Krisztus kettős, isteni és emberi természetét fejezzük ki.
6. Megemlékezünk Urunk szenvedéséről. Amikor keresztet rajzolunk magunkra, alapvetően Krisztus keresztre feszítésére emlékezünk. Ezt fejezi ki továbbá, ha nyitott jobb tenyérrel, mind az öt ujjunkkal (Krisztus öt sebének megfelelően) vetünk keresztet.
7. Megvalljuk a Szentháromságot. Amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevét kimondjuk, a háromságos egy Istenbe vetett hitünket valljuk meg. III. Ince pápa szerint ennek megerősítése, ha három ujjal jelöljük meg magunkat.
8. Istenre irányítjuk imánkat. Egyik kísértésünk az imádságban, hogy úgy szólunk Istenhez, ahogyan őt elképzeljük, kozmikus szellemként vagy éppen pajtásként. Imánk ilyenkor inkább rólunk szól, mint az élő Istenről. A keresztvetés az igaz Isten felé irányít. „Amikor a Szentháromsághoz fohászkodunk, a minket teremtő, nem pedig az általunk teremtett Istenhez szólunk. Elképzeléseinket félretéve ahhoz az Istenhez imádkozunk, akinek ő kinyilatkoztatta magát: Atya, Fiú és Szentlélek háromságához” – írja Bert Ghezzi.
9. Kifejezzük a Fiú és a Lélek származását. Azzal, hogy elsőként a homlokunkat érintjük, felidézzük, hogy az Atya a Szentháromság első személye. Kezünk leeresztésével „kifejezzük, hogy a Fiú az Atyától származik”. Azzal pedig, hogy a Szentlelket említjük harmadikként, utalunk rá, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik – mutat rá Szalézi Szent Ferenc.
10. Megvalljuk a hitünket. A megtestesülésbe, a keresztre feszítésbe és a Szentháromságba vetett hitünk kifejezésével „kis hitvallást” teszünk, melyben szavainkkal és mozdulatainkkal hitünk lényegi igazságait nyilvánítjuk ki.
11. Segítségül hívjuk Isten nevének hatalmát. A Szentírás szerint Isten nevének hatalma van. Szent Pál írja: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban.” (Fil 2,10) A János evangéliumában pedig maga Jézus mondja: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” (Jn 14,13–14)
12. Vállaljuk Krisztussal együtt a keresztet. Aki követni akarja Krisztust, annak az Úr szavai szerint meg kell tagadnia magát, és fel kell vennie a keresztjét (Mt 16,25). „Krisztussal engem is keresztre feszítettek” – írja Pál apostol (Gal 2,19). Amikor keresztet vetünk, kinyilvánítjuk, hogy igent mondunk a tanítványságnak erre a feltételére.
13. Szenvedésünkben segítséget kérünk. Bert Ghezzi szerint vállaink érintésével arra kérjük Istent, hogy segítsen – vállaljon, vegyen vállára – minket.
14. Felelevenítjük keresztségünket. A keresztvetéssel, amelyben újra kiejtjük a keresztelésünkkor elhangzott szavakat, „összefoglaljuk és újra elfogadjuk keresztségünket” – írja Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa.
15. Visszafordítjuk az átkot. Szalézi Szent Ferenc szerint a keresztvetésben „az átkot jelentő bal oldaltól az áldást jelentő jobb oldal felé” irányuló mozdulat a bűnbocsánatra és a bukás visszafordítására emlékeztet. Egyben kifejezi, hogy a jelen nyomorúságból a jövendő dicsőségbe fogunk jutni, amint – írta Ince pápa – Krisztus is „átment a halálból az életbe, az alvilágból a mennybe.”
16. Krisztus képére formáljuk magunkat. Szent Pál átöltözéshez hasonlítja bűnös természetünk átalakulását Krisztusban: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására” (Kol 3,9–10). Az egyházatyák Krisztus ruháitól való megfosztásával kapcsolták ezt össze. Tanításuk szerint az ember, amikor a keresztségben leveti régi természetét és újat vesz fel, részese lesz annak, amikor Krisztust megfosztották ruháitól. A keresztvetés kifejezheti, hogy részesei akarunk lenni e megfosztatásnak, majd a feltámadás dicsőségébe öltözésnek. A keresztre feszítés egészét elfogadjuk, nem csak azt, ami megfelel az ízlésünknek.
17. Megjelöljük magunkat Krisztusnak. Az ógörögben a jel szó megfelelője a szphragisz, ami a tulajdonlás jegyét is jelentette. Így nevezték például azt a bélyeget, amellyel a pásztor megjelölte a nyájához tartozó állatokat. Amikor keresztet vetünk, Krisztus, az igazi Pásztor tulajdonaként jelöljük meg magunkat.
18. Krisztus katonáinak valljuk magunkat.Szphragisznak nevezték a parancsnoki jelet is, amelyet katonák bőrébe tetováltak. A keresztény ember pásztoraként követi Krisztust, ennyiben juhhoz hasonlítható – de nem birkához! Krisztus katonáivá kell lennünk. Mint Szent Pál írja: „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. … Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 13–17)
19. Elriasztja a gonoszt. A keresztvetés a sátán elleni küzdelem egyik fegyvere. Egy középkori prédikátor, Aelfric szerint „csodálatosan hadonászhat az ember a kezével, ám áldás nem származik belőle, hacsak nem vet keresztet. Ha azonban keresztet vet, a gonosz csakhamar megrémül a győzelmes jel láttán.” Egy másik, Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított mondás szerint pedig a keresztvetés hatására a démonok „elrepülnek”, mert „úgy félnek tőle, mintha bottal vernék őket”.
20. Pecsétet teszünk magunkra a Lélekben. Az Újszövetségben a szphragisz szót pecsétnek is fordítják, például a második korintusi levélben, ahol Pál apostol így ír: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) Valahányszor keresztet vetünk, újra megpecsételjük magunkat a Lélekben, és kérjük, hogy hatalmas működése hassa át életünket.
21. Tanúságot teszünk mások előtt. A nyilvános helyen végzett keresztvetés a hitünkről való tanúságtétel egyszerű formája. „Ne szégyelljük hát megvallani a Megfeszítettet! Legyen a kereszt a mi pecsétünk, amellyel bátran jelöljük homlokunkat és mindent: a kenyeret, amelyet elfogyasztunk, az italt, amelyet megiszunk; minden be- és kilépésünket, lefekvésünket és felkelésünket, utazásunkat és pihenésünket” – írja Jeruzsálemi Szent Cirill.
A 2Móz 20:4-5 gyakran félreértelmezésre kerül, amikor azzal érvelnek, hogy a szobrok bármilyen célú használata tilos. Azonban a szöveg helyes értelmezése szerint Isten a bálványok imádatát tiltja, nem pedig a szobrok vagy képek puszta elkészítését."
Ebben nincs igazad.Isten minden olyan szobor vagy kép és egyébb tárgy(kereszt) készítését tiltja,
ami azt a célt szolgálja,hogy előtte meghajoljanak,annak szolgáljanak, illetve hogy azokat úgy tiszteljék,mint az Istent,Az Úr Jézust,Isten szent angyalait, a királyt,özvegyeket,a gyülekezet szolgáit,
tisztelni szoktak.
2.Mózes 20:4-5 tulajdonképpen tiltja meghajolni, hódolni - προσκυνέω(proszküneó) - a képek szobrok előtt,továbbá szolgálni - λατρεύω(latreuó) .
Téves az az érvelés, hogy Isten csak a képek és szobrok imádatát tiltotta volna meg.
Isten megtiltotta a képek,szobrok irányában kinyilvánítani a meghajlás általi tiszteletet és bármilyen a szolgálat bármilyen formáját kimutatni.
A magyar imádkozni kifejezés azt jelenti:leborulva, arcra esve könyörögni.
A szolgálni-nak fordított λατρεύω(latreuó) kifejezés jelentése:hozzámenni, megjelenni színe előtt,
áldozni.
Önmagában a προσκυνέω(proszküneó) csak azt jelenti, meghajolva hódolni, meghajolva tisztelni,
amely cselekedet nemcsak Isten, hanem emberek, Isten angyalai irányában is megengedett.
Ezért írtam, hogy a proszküneo nem jelent imádatot önmagában.
Ennek ellenére, már önmagában a meghajlást is megtiltotta az Isten a szobrok előtt.
Ez egyértelműen kiderül a Mózes 3.Könyve 26:1-ből:
3.Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok(proszküneó) előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Ebből a kijelentésből érthette meg Tertulliánus , hogy már a lépek, szobrok, tárgyak arra a célra való elkészítése is bűn, ha azt arra a célra készítik, hogy meghajoljanak előtte, vagy könyörögjenek azokhoz. A tiltás magába foglalja a kereszteknek az útmentén való felállítását is.
A Római egyházat mindenkori pápáit ,püspökeit, papjait halálos bűn halálos bűn elkövetésére való felbújtás bűne terheli, immár közel kétezer év óta. Tertuliánusz már 207 előtt, mielőtt elhagyta volna végleg a Római Egyházat megpróbálta megtéríteni annak akkori püspökeit, pápáját, de azok nyakasak maradtak a figyelmeztetéssel szemben. A Római Egyház mind a mai napig kitart a szobrok képek, kegytárgyak, halott végtagok tisztelete, imádata mellett.
Először is, szeretném világossá tenni, hogy a honōrāre és a dulia nem egymással felcserélhető kifejezések, és más jelentéssel bírnak. A honōrāre latinul azt jelenti, hogy hétköznapi értelemben "tisztelni" vagy "megbecsülni", és ez a szülők iránti tiszteletre vonatkozó kifejezés, amely a Tízparancsolatban is megtalálható.
A dulia viszont egy speciális teológiai kifejezés, amely a szentek, angyalok és Mária tiszteletére vonatkozik, amely nem egyenértékű a honōrāre szóval. A dulia tehát egy olyan fogalom, amely a tiszteletadás sajátos formáját jelöli, amely nem imádat, de az emberi szentek illetve az Isten angyalai iránti megbecsülést, tiszteletet fejezi ki. A dulia nem ige, hanem főnév, az ehhez kapcsolódó latin ige a venerārī. Az imádat (latria) főnévhez pedig az adōrāre ige kapcsolódik.
A Biblia görög szövegeinek tanulmányozásakor fontos megérteni, hogy a különböző szavak (pl. τιμάω – tisztelni, δουλεία – szolgálat) más-más jelentésárnyalatot hordoznak. A latin dulia kifejezés tehát nem azonos a hétköznapi tisztelettel, mint amit az honōrāre jelent. A dulia teológiai terminus, amely az angyalok és szentek tiszteletére szolgál, nem az általános emberi tiszteletre.
A katolikus egyházban a dulia és latria közötti különbségtétel azért vált szükségessé, mert a Biblia nyelve gazdag volt különféle tiszteleti formák kifejezésére, és az egyház a teológiai fogalmak pontosítására törekedett. A latria kizárólagos imádatot jelent, amelyet egyedül Istennek adhatunk, míg a dulia egy alacsonyabb szintű tiszteletet jelöl, amelyet a szenteknek és Máriának adhatunk.
Fontos, hogy a tiszteletadás formái és szintjei különböznek. Amikor a Biblia azt mondja, hogy "tiszteld atyádat és anyádat", itt egy, hétköznapi emberi tiszteletről beszél, amely megköveteli a szülők iránti megbecsülést. Amikor pedig a dulia kifejezésről beszélünk a teológiában, az egy különálló fogalom, amely a szentek és angyalok tiszteletére vonatkozik, mivel ők Isten szolgálatában állnak.
A teológiai nyelvezet finomítására azért volt szükség, mert a korai egyház különbséget akart tenni az imádat és a tisztelet között, hogy egyértelmű legyen, hogy az egyház csak Istennek ad imádatot (latria), míg a szentek és Mária tiszteletét nem az imádattal keveri össze. Ezért a teológiai fogalmak – mint a dulia – azért alakultak ki, hogy pontosan kifejezzék, mit jelent a szentek iránti tisztelet.
A dulia kifejezés tehát egy teológiai terminus, amely a szentek és angyalok iránti tiszteletre utal, nem pedig az általános tiszteletre, amelyet az emberek, például szülők iránt tanúsítunk. A honōrāre és a dulia nem egymással felcserélhető fogalmak, mert a dulia egy szentek iránti tiszteletet jelöl, míg a honōrāre az emberek iránti tiszteletet. A katolikus egyház világosan különbséget tesz a tisztelet (dulia) és az imádat (latria) között, és ez a különbségtétel teológiailag helyes és indokolt.
