Szia! Neked is elküldöm, hátha jársz még erre! Mivel nálunk is hasonló helyzet van sajnos, és lassan kidől a család, felmerült az otthonba kerülés kérdése is, bár nem tudom, hogy egy súlyosan demens idős embert hogy tudnak ellátni korrekten. Kérlek írjál, ha van valami tapasztalatod! Köszi: Zsanna
Szia! Nem tudom, olvasod-e még a fórumot, én az imént írtam, de látom, hogy mi is abban a cipőben járunk, mint ti. Már több mint egy év telt el a bejegyzésed óta, de ha esetleg még ide tévedsz, nagyon várom, hogy megoszd a tapasztalataidat, továbbá hogy milyen intézményeket találtál!
Bár már elég régi a bejegyzésed, azért hátha nézed még a fórumot. Érdekelme, mi történt azóta nálatok. Ugyanis nálunk nagyon hasonló a szitu, annyi különbséggel, hogy apu súlyosan demens állapotban van már lassan fél éve, ágyban fekvő, és szellemileg is nagyon leépült. Igaz, idős is, túl van a 90 éven. Anyunak se éjjele se nappala, mert 24 órás törődést igényel, nem alszik éjszaka, vagy csak keveset, ha nem látja az Anyut, állandóan utána kiabál. Én hétvégén tartom a frontot, mivel nem egy városban lakunk. Vannak segítők, de mivel Anyu sem egészséges, lassan eljut a család arra a pontra, hogy mindenki kidől. Ezt nem lehet sokáig bírni így. Nálunk is felmerült az Otthonba kerülés kérdése, de egy ilyen demens beteg nem egyszerű helyzet. Nem ragozom tovább, de ha van valami tapasztalatod, merre érdemes lépni, légyszi írjál!
Bár tudom, a kérdésem nem a házi betegápolásra vonatkozik, azt anyu 5 éve csinálja apuval, de hátha tud saegíteni valaki!
72 éves apukám Parkinson-kóros, és most már abban a stádiumban van, hogy anyut féltjük. Egyrészt fizikailag sem bírja már nagyon a gondozását, másrészt apunál az utóbbi hetekben éjszakánként előjöttek agresszív pillanatok. Anyu már félt az éjszakáktól, többször kellett segítséget hívnia, majd a mentőket. bevitték a kórházba, a Bajcsyba, mert oda tartozunk. (Azóta is haragszik anyura, amiért kórházba vitette). De már ki is volt száradva, mert inni sem volt hajlandó. eldobta a poharat, durva volt. Ott azt mondták, el kell döntenünk, tudjuk-e vállalni az otthoni gondozását, mert gyakorlatilag magatehetetlen. Anyut nem akarjuk kitenni ennek. A kórházban azt mondták, elindítanák a Bajcsy két rehabilitációs részlegébe a felvételt, a Gizellába és a Paulába. Most attól félünk, ezek azok a tipikus elfekvő helyek, ahol egyáltalán nem foglalkoznak a betegekkel, csak hagyják őket vegetálni. Viszont nem vagyunk gazdagok, így egy drága otthon sajnos szóba sem jöhet.
Segítséget szeretnék kérni, ki tudja, milyen ez a két otthon, a Paula és a Gizella? Illetve milyen otthonok vannak, ahol egy parkinson-kóros beteget fogadnak, és normálisan foglalkoznak vele, ahol rendszeresen lehet látogatni.
Hozzá teszem, bár az eszünk azt mondja, egy otthon a jó megoldás, főleg anyu egészsége miatt, a szívün egyelőre ódzkodik ez ellen. nem tudjuk, mit lehetne tenni!
Érdekes megközelítés. Vagy benne van a házi gondozás tevékenységben a gyógyszerkiváltás, orvoshoz kisérés, vagy ha nincs akkor hogy számolna el az idejével a dolgozó, mit csinált míg a borravaló fejében ügyködött?
Korábban még klubbtag volt, bement ebédelni, de akkor sem történt semmi más csak ebédeltetés, programok :felolvasás , játék, foglalkozás csak papíron.
Leírva nagyon szépen mutat, de a gyakorlat az hogy az egész kapcsolat a gondozóval, vagy közmunkással kimerül abban, hogy köszönnek egymásnak ebéd kivitelkor és jó étvágyat kíván.
Ha vmi kérése lenne, hogy gyógyszert íratni, vagy elhozni, ügyet intézni, akkor közlik, hogy ott a lánya annak a kötelessége.
De nem 1 helyen lakunk, az utiköltség drága és magam sem vagyok már fiatal, olykor betegeskedem.
Tripidál, ha jól írom, amit nyugtatóként kapott, de annyira leépült, hogy meg sem ismert , nem tudta hol van, hol a konyha, vc, mindenfele kisérgetni kellett, éjszaka pedig félt, kiabált, hogy a bántják idegenek, verte a radiátort, hogy elzavarja őket.
Na ez utóbbi megszűnt, de nagyon nyugtalanul alszik most is, 4x 5x fönn van néha sikerül kijutni a vcre, de sokszor át kell öltöztetni.
Erre kapott pelenkát, és az orvos szerint ez a része a dolognak már maradandó.
Igen, jól látod. Már neki is orvos kéne. Persze nem látja be. A testvére (=férjem) próbált rá hatni, és a lánya is, de már mindenki csak legyint rá, mert nem hallgat senkire. Illetve én annyit elértem nála hogy azt mondta, hogy a "legeslegvégső esetben" adja otthonba. Na azt kéne elhitetni vele hogy ez a legeslegvégső eset most nemsokára lesz.
Messze lakunk, nehéz bármit is segíteni. A férjemnek volt egy romantikus elképzelése, hogy ideköltözteti (1,5 szoba, 2 gyerek, plusz az irodám is itthon van...) és hogy majd én csinálom a 24 órás műszakokat, mert hisz úgyis itthon dolgozom... Hát persze....
Melyik ez a gyógyszer? A mamánál is van ilyen gond. A délelőttöt átalussza, éjszaka meg sokszor fentvan.
Amikor "ébren van", azt úgy képzeljétek, hogy ül az ágy szélén, és a fejét belógatja a két lába közé. Mintha a térdével akarná befogni a fülét. És ebben a helyzetben van órákig. :-( Ezt vajon miért csinálja? Szörnyen kényelmetlen lehet.
azt tudod, ugye, hogy az egeszsegugyi ellatas nem lakcimhez kotott? nyugodtan atvihetitek masik orvoshoz. illetve van egy olya szervezet, hogy otthonsegitunk.hu, erdemes felkeresni oket.
Nem vagyok egyedül, konkrétan a párom és a fiam velünk él, de ez nem könnyíti, hanem nehezíti a helyzetet néha , mert ugye őket is el kell látni.
Az éjjeli zajok miatt meg bűntudatom van, hiszen ők korán kelnek, szükségük van (lenne ) a zavartalan pihenésre.
Most javulni láccik a dolog, mert önkényesen kihagytam az egyik gyógyszert, mert a mentős a legutóbbi kórházba szállításkor 1 fél mondatban azt vetette oda, hogy az éjszakai látomásait, félelmeit annak a mellékhatása okozhatja. Nagy sokára rávettem magam hogy nem adom.
Javulás van, viszont nem tudom mit ártok esetleg azzal hogy hiányzik.
Mindig ez a gyötrődés. Ilyen szempontból nagyon magányos vagyok, mert most hogy hozzánk került a dokija más településen van.
Tegnap megint próbáltam beszélni a sógornőmmel, próbáltam szembesíteni vele, hogy széthullott a családja (a gyerekei elmenekültek még a városból is, mert elegük van abból hogy állandóan segíteni kell a mama körül, férjétől külön él), elvesztette a józan ítélőképességét (finoman fogalmaztam meg, hogy kezd elhülyülni) és az állása is már csak hajszálon függ (mert nem tud délutáni műszakot vállalni a cégénél a betegápolás miatt), ne akarjon már mindent elveszíteni a semmiért.
Találtam megint egy otthont, ami nincs messze a lakóhelyüktől, 15 km, szintén vallási kezelésben, modern körülmények között, külön demens részleggel. De nem érti, csak azt hajtogatja hogy "nem fogom az anyámat kihajítani a szemétdombra!"
Bocs de tegnap olyan zsúfolt nap volt, hogy be sem kapcsoltam a gépet, este csak punnyadtam a tv előtt, örültem, hogy kiláttam a fejemből.
Nem is tudom mi a jobb, ha gyengébb, mert akkor sajnálatra méltó , ápolásra szoruló betegnek láccik, vagy mint tegnap, amikor erősnek hiszi magát, fölkel, nekiindul, de nem tudja szegény hol van, hol a vc (van rajta pelus), hova akar menni.
Bottal közlekedik, de olykor lépéseket is alig bír tenni, az ágyban felültetni kell, tegnap pedig önállóan felöltözött és járkált, persze folyton mögötte voltam, mert könnyen elesik. Az hogy ki vagyok, nem mindig tudja.
Most együtt lakunk, ő már 86 és én is itthon vagyok munkanélküliként jelenleg, ezért otthonba adáson nem gondolkodunk.
Nem értem félre, én is mondtam már a férjemnek, hogy ő már nem él, csak vegetál. Már "meghalt" anyjuk, ez csak egy test.... Ez már nem Ő.....
De amíg egészséges volt, addig tüneményes asszony volt. Úgy kell rá emlékezni.
Azt is mondtam, ha kapna Istentől 3 percet hogy újra ép elméjű legyen, biztosan azt mondaná, hogy" hagyjatok meghalni.... és ne áldozzátok be a saját életeteket miattam"
Én nem várnám el a gyerekeimtől, hogy tönkretegyék magukat miattam.
Mikolt
én tudom, csak nincsenek eszközeim, hogy a sógornőmet meggyőzzem róla. Sajnos nagyon beszűkült a tudata, nem látja reálisan a dolgokat, ami nem is csoda, hisz már évek óta csak erről szól az élete.
Egyszer átvállaltam egy pár napra a gondozást amikor el kellett utaznia, egyedül maradtam a mamával, és mindjárt az első éjjel pánikrohamot kaptam... Szörnyű volt.
Durván fog hangzani, de otthonba kell vinni az ilyen beteg embereket... láttam már családokat, embereket tönkremenni emiatt. Nekem nagyanyámat kellett otthonba adni... a 5-6 ezer Ft marad neki a nyugdíjából havi szinten, a többi megy az otthonnak és teljesen ellátják. A házát eladtuk és azóta is folyamatosan ide-oda van lekötve... Próbáktuk a gondozónőt is, kb. havi 90 ezerbe volt, + még a háztartás rezsije, étkezés... amikor pályakezdő voltam nagyjából akkor lett rosszabb az állapota, az első 3-4 hónapban az én fizetésem csak erre ment el... ott tartottam, hogy mama miatt dolgozni se tudtam bejárni.... persze kegyetlenség, stb... bedugni egy otthonba, de szerencsétlen meg sem ismer ha megyünk hozzá, az ebéd miatt van, hogy fél órákig rimánkodni kell neki mire megeszik egy kanállal.
az otthonban szakszemelyzet van, akiket erre a specialis feladatra kepeztek ki. nem, nem fogjak rahagyni a nenire, hogy nem eszik. en magam is szamtalanszor 40-50 percig etettem egy-egy nenit vagy bacsit. annyi ideig ul ott az ember, amennyit csak szukseges. es hidd el, hamarabb eszreveszik, ha valami nem megy rendben, mint az otthoni laikus segito, es hamarabb is tudnak rajta segiteni.
Azt a "megölést" valójában úgy gondolja hogy nem fordítanának rá elég időt és figyelmet, pl egy ebédelés nála min. fél óra mert nagyon lassan lehet beleimádkozni a kaját. Ha beadná otthonba, akkor azt gondolja hogy nem fognak a gondozók ennyi időt tölteni egy-egy étkezéssel, hanem egy vállrántással elintézik, hogy "a néni nem akart enni". A gyógyszerek beadása is nagyon nehezen megy. Vécézés pelenkába. Pelenkacsere egy harcművészet. Biztos csak egyszer cserélnének pelenkát naponta. És ez a bánásmód hamar a halálához vezetne. Ezektől fél a sógornőm. Pedig tényleg jó helyet találtam, ahol azonnal fogadták volna, méghozzá ún. "VIP" szobába.... De az is baj hogy ez a hely tőle 150 km-re lenne.
Most már az állása is veszélybe került emiatt. Mit lehet ilyenkor csinálni? Leordítsam a fejét, hogy térjen már észhez? Nem merem, hiszen az vezérli a tetteit, hogy nagyon szereti az anyját.
Anyósom Alzheimeres, előrehaladott állapotban. Nem mi gondozzuk, mert messze lakunk, hanem a férjem nővére. Sajnos, nagyon nehéz erről írni, mert úgy látom ő teljesen ráment erre a dologra, a családja szétesett emiatt, az idegei tönkrementek, néha már öngyilkosságot emleget. Próbáltam segíteni neki, kerestem egy nagyon jó és megfizethető helyet (vallási szervezet által fenntartott otthon), de nem hajlandó beadni az anyját (mert ott biztos "megölik"...) Ezután kerestünk egy gondozónőt aki napi 8 órában mellette van, amíg a sógornőm dolgozik. A gatyánkat is ráfizetjük.
