Nem egyszer volt már kitéve Sólyom László aljas, nemtelen támadásoknak. Ehhez talán már hozzászokhatott mind ő, mind a nemzet, akit képvisel. Ám ami az elmúlt napokban történt, az talán minden eddigi pofátlanságon túlmutat, már-már a zsarolás büntetőjogi kategóriáját kezdi feszegetni.
Én úgy gondolom, sosem foglalt ennyire egyértelműen állást, a saját oldala mellett, mint azt tette Sólyom, vagy különösen Mádl. Miután leköszönt, láttam vele egy beszélgetést, amiben elmondta, hogy mind Antall-lal (akivel barátok voltak) , mind Hornnal, mind Orbánnal nagyon jól együtt tudott dolgozni. Pedig Orbánnal párszor megütközött, például, amikor Dávid Ibolya ellenjegyezte annak a lecsukott bankvezérnek (nem jut eszembe a neve) az amnesztiáját.
Ezzel az előadással csak azt akartam mondani, hogy politikus korában is tudott irodalmár lenni.
Nos, személy szerint azt gondolom, hogy -mivel feltételezem, hogy alkotmányos alapjogot sért-, nem kell aláírnia. Amennyire én követtem Sólyom munkásságát, tartja magát a jogszabályokhoz, és vélhetően döntésében sem KO, sem a rabbi nem fogja befolyásolni...
"Ha az én életemet is komolyan veszélyeztetnék Szálasi csíkos zászlóba öltözött félállatok, inkább a biztonságos távolságot választanám én is... "
Te is melegedni jártál az iskolába living! Szálasi zászlaja öt azaz öt veres csík négy fehér. Az Árpádsávos történelmi zászlót vivő magyar ifjak akik bántják a bolsevista szemedet, négy piros és négy ezüst sávos zászlót vittek. Majd állj eléjük és ott állatozd le őket két lépésről, ne itt szájkaratéz. Látod ma már nem hiába jöttél ide.
OFF A gyűrűk ura fordítása tényleg elismerésre méltó. De én, a politikai tevékenységét jellemeztem. Amúgy 94-ben más idők voltak. És én is akkor valétáltam. :))
"Könnyű úgy sétálni, ha 200 méteres körzetben a kormányőrökön kívül nincs más élőlény se .." Hülyeséget beszélsz, de mind1. Ezek szerint vagy nem nézel tv-t/videókat stb... vagy csak simán szórakozni támadt kedved. Én a másodikat valószínűsítem, így hát nem keresem meg neked a felvételt...
Való igaz, másképp látom - én ezt az emberi felét nem láttam. De figyelj, nekem volt a Göncz Árpáddal egy személyes élményem. Utolsó éves voltam, bementem suliba és szeptemberben a legelső irodalmi előadásunkon az előadó Göncz Árpád volt, (94-et írtunk) méghozzá műfordításról tartott az öreg nekünk egy kurzust, és mi is szabadon kérdezhettünk is tőle - nem előre leadott kérdésekre válaszolt! Baromi jó dolgokat mondott a Gyűrűk ura vagy a 2001 Űrodüsszeia fordításáról, semmi politikát nem vitt a dologba. Ja, és természetesen nem voltak gorillák az előadó bejáratánál sem, símán rövidnaciban, strandpapucsban beslattyogtunk utánunk bejött az Öreg is. (Persze, egy héttel előtte a kormányőrség átvizsgálta az egész épületet, ezt tegyük hozzá.) Nagyon kedves, közvetlen volt, tegezett bennünket, természetesen, (Szervusztok gyerekek!- köszöntött bennünket.) A katedrán ott ült mellette az egyik anyanyelvi tanárom, aki az előadás végén szót kért. Elmondta, hogy életében nem látott ilyent, hogy egy ország legfőbb közjogi méltósága eljöjjön egy iskolába, és ott politika-mentesen beszéljen - szerintem felszabadult egy kicsit - majd a végén hozzátette: Elnök úr bárcsak ott lehettem volna Ön mellett a börtönben angol nyelvet tanulni... Életemben egy politikusra mondtam hogy tisztelem, ez Göncz Árpád, de nem csak ezért.
"hatalmas udvartartással járó,megközelítehetetlen valakit láttam" Érdekes. Aztán mégis ő sétált át a Lánchídon. Ellentétben másokkal, akik kordonok mögül biluxolnak már 4 éve ha van valami...
Szerintem meg az eddigi legjobb KE, mondom úgy, hogy jó pár dolgával nem értettem egyet. Biztos, hogy te másképp láttad, de egy dologban biztos, nincs igazad, abszolúte nem basáskodó, inkább sokkal közvetlenebb. Épp ezért érdemli meg a tiszteletet, mert az elnökségen túl ki tudta mutatni az emberi felét is. Ez amire Mádl nem volt képes, ő szerintem egy szürke ember volt, Gönczről meg ne is beszéljünk, mert ő volt, aki túllépett a hivatalán, s elvesztette a fejét, főleg a végére. Meg ő tényleg pártpolitikus volt, azon túl, hogy teljesen alkalmatlannak bizonyult a feladatra.
Zsarolás. Ugyanis a rabbi szerint - bár ki nem mondta - ha a KE nem írja alá akkor maga is antiszemita és/vagy hajlik a holokauszt tagadásra. Ezt sugallja. Sajnos.
kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a termékdíj törvény előző héten elfogadott módosítását."
„ Domán István szerint, amennyiben Sólyom László nem írja alá a (holokauszt tagadását szankcionáló) törvényt, az sötét fényt vet rá. Csinált már több olyan dolgot, ami nem a demokráciát segítette elő, de remélem, most nem rugaszkodik el a demokráciától annyira, hogy ne írja alá. Ha mégsem teszi, akkor egyértelmű: Sólyom László nem méltó arra, hogy köztársasági elnök legyen” – jelentette ki. "
Lehet, hogy nem érzed a kettő közötti különbséget?
Igen, ő a KE, és a feladata, ő a nemzeti egység szimbóluma, aki egy kicsit atyáskodik a nemzet felett. Nos, én ebből semmit nem láttam, az elmúlt öt évben, helyette egy basáskodó, hatalmas udvartartással járó,megközelítehetetlen valakit láttam, aki elég gusztustalan módon százmilliókat költött a mi pénzünkből arra, hogy a rezidenciáját úgy átalakítsa - többször is! - ahogy neki tetszik...
ezt meg úgy értelmezed, hogy át akarja venni a civil szervezet Sólyom hivatalát?:)
"Civilek támadják a termékdíj törvényt A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSZ) levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a termékdíj törvény előző héten elfogadott módosítását."
Hol nyitottál a topicot a tiltakozásodról?
MOndom én, csak az a baj, hogy benne van a hírben az a szó, hogy zsidó és innentől begőzölnek néhányan.
Hoztam elég bizonyítékot, hogy más támadás korántsem okozott ekkora felhördülést, csak amit a rabbi csinált.
Életveszélyesen megfenyegette a joboldali szervezet Sólyomot:
""A Honfoglalás 2000 Egyesület tagsága megdöbbenéssel látta a televízióban, hogy Sólyom László úr, a Magyar Köztársaság elnöke újév napján, a nemzethez szóló beszédét a hazai és a nemzetközi szokásoktól eltérően, a magyar zászló mellőzésével mondta el." - kezdi közleményét az egyesület."
Hol itt az életveszélyes fenyegetés? Ahol a topicnyitóban a zsarolás.
Erről sem nyitott topicot a topicnyitó:
""A Honfoglalás 2000 Egyesület levélben fordult a Védegylet nevű szervezethez: nem gondolják-e, hogy kellő körültekintés nélkül javasolták és kérték fel Sólyom Lászlót a magas állami hivatal betöltésére? "