Halk a janak szava,s a trón magas... Debrecentől Sopronig soha nem találkoztam azzal a lenézéssel,amivel a fővárosban. ott még egymást is parasztozzák,ez valami olyan sértés ott,mint a kurva anyádozás.
Nem érzem szerencsésnek, hogy tovább feszítjük a húrt főváros-vidék viszonylatban. Még akkor sem, ha a budapestiek tekintélyes részének halvány fogalma sincs arról, hogy milyen lepusztult állapotok vannak az ország néhány periférikus szegletében. Nem véletlen, hogy az Unió határokon átnyúló régiókat próbál támogatni, mert azok elsorvadása már Trianon után megkezdődött és a szoci korban tovább erősödött. Az átjárhatatlan határok, a barátinak nevezett, valójában ellenségeskedő szomszédaink is sokat tettek érte, de mi is, hogy így legyen. Sajnos a régiós támogatások nagy részét most is lefölözik a régiók központjai. Budapestről ez tényleg nem látható.
Fővárosunk (és az ország is) megmenthető, de gyors és határozott váltásra van szükség.
Kispesten lehúztam én is 3 évet,az meg ugye a szomszéd.Az Aradi utcában is valamennyit,meg a Deák térnél is pár hónapot. A szüleim is vagy 2 évtizedet,bár az meg a háború miatt alakult úgy.
,,Életemben először akkor szembesültem a vidék-pest ellentéttel, amikor egy vidéki osztálykiránduláson lebunkópestizett egy frusztrált hölgy."
Engem a mai napig idegesít,amikor a fővárosi rokonok is úgy mondják,lejöttünk hozzátok vidékre. De ezt akkor is így mondják,amikor északabbra mennek. Na,ezért ne csodálkozz azon,hogy ,,lebunkópestiztek,,,mert beza a fővárosi emberek egy része már bizonyította ,hogy nem zörög a haraszt.
,,És azóta is azt látom, hogy az indulatok mindig a "vidék" oldaláról indulnak, a "fővárosiak" csak reagálnak rá..."
tudod ez felénk úgy ment,hogy a nyugatiak néztek le bennünket,akik idejártak hozzánk. Hozzájuk hasonlóan csak a fővárosiaktól érezték az emberek azt a fajta lenézést mind mimikában,megegyzésekben,rigolyásnak tűnő kívánságokban,meg akadna még pár érdekerssség,amit megfigyeltem én is.
,,Annak nagyobb a farka, akinek a városában több az aszfalt?" Nem. Pesterzsébet város,vagy közel van Budapesthez ?
,,Most komolyan az index fórum random nickjeből általánosítasz? "
"Pesterzsébeti gyerekek lenézően beszélnek vidékiekről"
Történetesen Pesterzsébeten nőttem fel. Soha senkit nem hallottam lenézően beszélni a vidékiekről. Életemben először akkor szembesültem a vidék-pest ellentéttel, amikor egy vidéki osztálykiránduláson lebunkópestizett egy frusztrált hölgy. Persze 15 évesen az első rakcióm az volt, hogy "hülye paraszt vidéki, menj vissza kapálni a répaföldre". Azóta kinőttem belőle. De akkor nagyon bántott, hogy velem szemben valaki a lakóhelyem alapján előítéleteket támaszt, soha ilyet előtte nem tapasztaltam. És azóta is azt látom, hogy az indulatok mindig a "vidék" oldaláról indulnak, a "fővárosiak" csak reagálnak rá...
"nálunk már 20 éve nincs földes út"
Az utóbbi pár évben az összeset leaszfaltozták erzsébeten is. De nem értem ez most miért számít. Annak nagyobb a farka, akinek a városában több az aszfalt?
"Volt itt valami okos gyerek"
Most komolyan az index fórum random nickjeből általánosítasz? Ennél azért tessék már okosabbnak lenni. Nem egy színvonalas hely ez.
,,Döntsd már el, hogy repteret, kúrmányzati negyedet, vagy fővárost akarsz-e a pannonpumás Újmagyarországnak? "
Az új fővárost kormányzati negyedestől fel lehetne építeni a Bakonyban,a lőtér közepén. Aztán a környékére költözne,aki akar,vagy bejárna dolgozni. A reptér meg úgy jön képbe,hogy akad pár a környéken,de a Szombathely mellé tervezett 60 milliárdos repülőteret is lehetne a szomszédságába építeni. Elég a kormányzati negyed építését elkezdeni,a környékre ömlene a sok multi irodaházat építeni,beköltözők a környékre,szolgáltatások mennének,autópálya,gyorsvasút,...... Budapesten meg mexűnne a szmog,a dugók,a tömegnyomor,tüntetések,meg a traktoros felvonulások. Miért nem örülnek ennek a fantazmagóriának a fővárosiak ? Támogassák az ötletet,ha ennyire csak hasznuk lenne belőle.
Nézd meg,ki nyitotta a topikot. De van kalocsi topik is,akkor őt is becézted. Ezt írtad.
,,Sok frusztrált balfasz, kétnaponta csinál egy "Legyen mucsaröcsöge Magyarország fővárasa" topikot.."
,,Úgy általában a kisebbségi komplexusos vidékiekre gondoltam." Csodálkozol ? Pesterzsébeti gyerekek lenézően beszélnek vidékiekről,aztán nálunk már 20 éve nincs földes út,meg 10 éve nincs csatornázatlan utca.
,,Látod? Te gondolod így magadról, nem "a fővárosiak"."
Volt itt valami okos gyerek,aki majdnem elmagyarázta,hogy a Bakony közepére építendő új fővárosba a Dunántúlról nem lehetne összeszedni a minisztériumi szakképzett munkaerőt,meg a főváros tartja el a vidéket,meg ilyen értelmes dolgokat irogatott. Én semmivel sem érzem magamat kevesebbnek,műveletlenebbnek,tanulatlanabbnak magam,mint egy ,,fővárosi". Vannak okosabbak,szebbek,értelmesebbek ott is hozzám képest,de azok a családomban is akadnak itt vidéken.
,,Tanuld meg kisfiam, ha Magyarországról akarsz beszélni, akkor előbb tanuld meg a történelmét!"
Fater,kushadj a sarokba,mert elveszem az összes nyugdíjadat. Nem tehetek arról,hogy az iskolában a dicső szocializmust tanították a rendes kommunistákról,és ezt még oroszul is meg kellett tanulnom. :-)
Bécs lehet hogy labanc,de ha lehetne választani,inkább azt választanám,hogy az legyen a főváros,ne Budapest. Soproniak szerinted mit gondolnak erről ? Szerintem nem gondolják másképpen,mint a dunántúliak.
,,Sok frusztrált balfasz, kétnaponta csinál egy "Legyen mucsaröcsöge Magyarország fővárasa" topikot.."
Te most simán frusztrált balfasznak nevezted anarcho-nacionalista-t. Ezért ki kéne vágatni téged,de én türelmes vagyok az ideggyengékkel,nyomjon fel más a modiknál.
,,... nem unjátok?" én személy szerint nem. de a fővárosi dumát már igen. főleg azokat a részeket,hogy a gdp hány %-át állítják elő,ők tartanak el engem,meg amúgy is csak vidéki hülye gyerek vagyok,aki maximum cipőt tudok talpalni valami olasz cipőüzemben,a tszcsé melléküzemágának az utódcégénél.
Méhkerék jó lenne! 1. Garantáltan szoci érzelmű falu. 2. Olyan messze van minden nagyobb várostól, hogy várható benzin-ár miatt elmaradnának a tüntetések is. Akár még a mi Ferink is visszajöhetne és újra sínen lennénk. Mint szegény József Attila.
,,Akkor mondok egyet(már mondtam, de ovastál elég figyelemesen: rohadt sokba kerül és egyszerűn fölösleges és káros: El nem tudod képzelni, hogy ez mekkora project !"
El tudom képzelni,hogy mekkora projekt lenne. Sokba kerülne,de nézd a jó oldalát. Budapest megszabadulna a szmogtól,a tömegtől,dugóktól,tüntetésektől,traktoros felvonulástól. Nem örülnél neki ?
,,Ide nem egyszerűen "képzett" munkarerő kell, hanem spceiáliasan képzett (itt nem elég , hogy valaki egy szalagnél össze tud rakni egy autót vagy meg tud talpalni egy cipőt. Ilyen szerinem tömegével fordul elő arraferé."
Ha kinéznél a pesti fejedből,akkor elmagyaráztam,hogy a környékén levő városokból a 3x-osát össze lehet szedni szakképzett munkaerőből,mint amennyi a jelenlegi minisztériumokban dolgozók száma. Szerinted a fővárosba naponta bemenő 500 ezer autós,meg a tömegközlekedéssel bejárók közül hányan speciálisan képzett munkaerők ?
,,...csak felsőfokú képzettséggel vesznek fel köztviselőket ..." Nyugi,felsőfokú képesítéssel vidéken is élnek emberek,sokan most is a fővárosba járnak dolgozni,vagy ott is élnek. Az meg egy külön mutatvány,hogy az új fővárosban kevesebbért is lehetne alkalmazni őket,nem tripla fizetésért.
,,Ezek Ferigyhez képest kutyaólak. " 60 milliárdból akarnak szombathely mellett repülőteret építeni keleti befektetők. Szerinted ha arrébb építik meg 100 km-vel,abba belehalnának ? A pápai repteret mennyiből lehetne kibővíteni,hogy elbírja a megnövekedett forgalmat ?
,,Jut eszembe az infrastrúkra: van ott víz ? É az utak milyen állpotban vannak ? Tömegközlekedés. ? Hova járnámak a cserekek iskolába ?" Te,már miért ne lenne víz ? A 8-as főútból meg lehet autópályát építeni,a többi út meg legalább fel lenne újítva. Tömegközlekedés buszokkal,vasúton,ahogy most is a fővárosba járnak az emberek vidékről ezekkel.
,,Egy kiss összesítls
Anglia - London Görögorszag - Athén Ausztra - Bécs Oroszorstág - Moszkva Olaszország - Róma Svedország - Stockholm Spanyolorszá - Madrid....."
És ezzel mi a szart akarsz mondani ? hogy ezek a legnagnagyobb,vagy a legnépesebb városok,és ezért fővárosok ? Mert ugye ezek nem mindegyikre igazak. Mert ugye mi van az UsA-ban,Svájcban,Ausztráliában ? De Moszkva sem volt mindig főváros.
Debrecennek állandó határnyitású nemzetközi reptere van. Azon a betonon a legnagyobb utasszállítók is le tudnak szállni. Magam láttam még szovjet katonai reptér korában, hogy 3 TU-154-es egymás után, kötelékben szállt le, mintha zsinóron húzták volna őket.
"Sehol egy értékelhető érv,hogy miért ne legyen máshol a főváros. Csak nem az van mögötte,hogy akkor Budapest csak egy vidéki város lenne ?"
Akkor mondok egyet(már mondtam, de ovastál elég figyelemesen: rohadt sokba kerül és egyszerűn fölösleges és káros:
El nem tudod képzelni, hogy ez mekkora project !
Ide nem egyszerűen "képzett" munkarerő kell, hanem spceiáliasan képzett (itt nem elég , hogy valaki egy szalagnél össze tud rakni egy autót vagy meg tud talpalni egy cipőt. Ilyen szerinem tömegével fordul elő arraferé.
Nem tudom, hogy tudod-e manapság már csak felsőfokú képzettséggel vesznek fel köztviselőket és az EU csatlakozásunk következtében jó népen veszik a társalgási angol tudást.
Nálunk ún. nevezett struktuáris munkanélkülés van: lehetsz,de ezer évig állástalan nem fogsz tudin elhelyezkni, mert vagy képzetlen vagy nem megfelelő a képzettséged. Tehát az a 3% nem az a 3% !
"Ezek közül az új főváros szemponjából a repülőtér az egyetlen,ami lényeges,de az meg van Zalaegerszegen,Sármelléken,Szombathelyen,Pápán,Győrben,meg a bánat tudja még hol."
Ezek Ferigyhez képest kutyaólak. Gondolom el tudod képzelni, hgy a befogadóképessük bővítése, a bizonségi berendezése mibe kerülne.
Jut eszembe az infrastrúkra: van ott víz ? É az utak milyen állpotban vannak ? Tömegközlekedés. ? Hova járnámak a cserekek iskolába ?
És még ezernyi megválaszoltan kérdés.
Egy kiss összesítls
Anglia - London Görögorszag - Athén Ausztra - Bécs Oroszorstág - Moszkva Olaszország - Róma Svedország - Stockholm Spanyolorszá - Madrid Czeország - Praga Ukrajna - Kiev Románia - Bukarest Norvégia - Oslo Németorszáa - Berlin Finnország - Helsinki Lengyelország . Varső Szerbia - Belgrág ...
Nem gondolnám, hogy ők rosszul csinálják, de az lehet, hogy mi esmét feltalátuk a melegvitzet, Kölösen a péz nem lehetni pobléma ebbl az orszgoknán
Debrecen sem jó,semmi estre sem. Ahogy kiszivárogna az ötlet,megindulna az ingatlan panama. A Bakony meg az államé,a telekspekuláció kizárva. Csak ez már minimum 10 milliárdos megtakarítás.
Hát néha lehet bele vinni komolyságot is. Képzeld el,fellélegezhetne a mostani főváros,mert mexűnnének a dugók,nem lenne szmog,nem lennének tüntetések,traktoros felvonulások. Hát már ezekért megéri kicsit komolyan venni az ötletet. És az anyagi oldalát meg csak éppen súroltam,pedig az se lenne semmi megtakarítás.
,,Itt van Debrecen, városunknak már úgyis van gyakorlata ilyesmiben. Legalább akkor észbekapnának egyesek, hogy a Tiszától Keletre is van élet."
Debrecen,Szeged nekem dunántúlinak mindig is a legszebb vizentúli városok voltak,ettől függetlenül nem támogatnám,hogy bármelyik is új főváros legyen. Egy teljesen új várost kéne építeni olyan területen,ami több városhoz közel van,és a területe állami tulajdonban van. De mezőgazdasági művelésből ezért nem szabad kivonni több száz hektárt,nem lehet természetvédelmi vagy világörökségi részeket sem átminősíteni ez miatt. Ezért mondtam a bakonyt,a volt atonai területeket.