Gyenge vagy, betmen. A liberálisok elszívatnak egy spanglit Vukkal, utána meg seggbekúrják. Persze az összes liberális, kivétel nélkül. Az egész kibaszott világból. Úgyhogy nyomjál még pár fekvőtámaszt, utána gyere vissza, ropiharcos.
árr most kéne mozikba kerülnie, még mindig csak készül egy hazai stúdióban, nagyrészt külföldi pénzből A kis Vuk. A helyszínen tett látogatásunkkor kiderült, ennek a filmnek alig lesz köze gyerekkorunk megatározó élményéhez, Dargay Attila Vukjához. Az új kisróka selymesen szőrős, emellett nagy mangaszemeket kapott és összeurópai konzumcikknek készül. Megkaptuk a film előzetesét is, amit látva Dargay csak annyit üzent: no comment.
Európának készül A sztori is egészen új alapokon nyugszik: Fekete István Amerikában élő fiának regényén. Gát György és a Hogyan lettem médiasztár című könyvet jegyző Dóka Péter forgatókönyvét aztán két amerikai, George Hencken és Quentin Masters próbálta a nemzetközi ízléshez igazítani. Elővigyázatosságra int, hogy Masters az IMDb szerint utoljára a hetvenes-nyolcvanas években rendezett pár filmet, amik kettő körüli pontot kaptak a tízből. Az eredeti szépen csengő neveket, mint Íny, Tás, Kag, Vahúr már olyanok váltják, mint Arcadonna, Alex, Carmella és Csimpi.