"Az utóbbi két választáson az SZDSZ-re leadott szavazatok voltak a legfontosabbak, hiszen ezek döntötték el, hogy milyen irányt vesz Magyarország."
Talán ennek is köszönhető a mai 2-5%.
Mindazonáltal nagyon valószínű, hogy most is úgy lesz, mint eddig: az SZDSZ-re adott szavazatok mennyisége dönti el, hogy az MSZP és talán az MDF hány mandátumot kap az ellenzéki szerephez.
(Persze ehhe még lesz párezer destruktív szava a Fidesz vezérkarának is.)
A Tocsik-ügy sokkhatása abban állott, hogy Pető Iván akkori elnök, jelenlegi árnyékelnök úgy adott zöld utat a tocsikoló kommunikációnak, hogy elfejtette előtte csekkolni a pártja érintettségét az ügyben.
Vissza a topikhoz:
Na , most Kókának legalább van újabb alibije, hogy miért nem dolgozik a GKM. Eddig készült az elnöki választásra, mostantól meg pártot szervez.
Az ügyek (energialiberalizáció, vasútkorszerűsítés stb.) pedig ott rohadnak a minisztériumában.
Horn nem megvette az SZDSZ-t, hanem amikor ott maradtunk velük 96-ban - szerintem is hibásan- koalicióban, az saját balfaszságunk bűne volt és nem másról szólt.
"Határozottan visszautasítom azt az aljas rágalmat, hogy az SZDSZ küldöttei megvehetőek. Aljas és pitiáner rágalom."
Kikerheted, de Horn GY is megvette oket,elturtek tole minden megalaztatast ,hogy megtarthassak a poziciokat a kormanyban es a kulonbozo hivatalokban,ahhelyett ,hogy 96-ban kileptek volna a koaliciobol amikor mar semmi ertelme nem volt bennmaradni.
Az egy dolog, hogy többen, akik megérdemelték volna, nem választódtak be. Talán nem tűntek eléggé jövőképesnek?
Másik kérdés az Ügyvivők. Akkor itt valóban egyértelműen a Fodor-vezette szárny erősödött meg, hiszen ha ha 6-6 lenne is, ami kétséges, eddig rosszabb volt az arányuk.
Szerintem azon erdemes elgondolkodni, hogy egy Fodor, aki tenyleg amiota a politikai prondon van ugyanazt mondja, erkolcsileg hiteles, elvhu ember, miert nem tud soha a helyzetbe kerulni? Ezekre az ertekekre vajon nincs akkor igeny? Szamomra Szombaton megszunt az Szdsz, mint alternativa. A sajat szegenysegi bizonyitvanyukat toltottek ki.
csavarhatjátok a kérdést akárhogy,számomra érthetetlen,hogy felelősen gondolkodó szdsz-küldöttek hogy szavazhattak kókára?egy pártot a parlamentbe jutó képviselői szerint minősítenek!az szdsz nem fog parlamentbe jutni 2010-ben!miért nem lett végiggondolva,hogy a 2007-es megszorítások után(aminek emblematikus figurája kóka) a szavazó azokat fogja "büntetni",akik ezt végrehajtották?!és hogy lehet eladni a régi szadesz-szavazóknak egy olyan embert,aki egy éve tagja a pártnak?mikor,kinek bizonyított?felelőtlenül,szégyenteljesen szavaztak,akik kókára szavaztak!
Demszkyt nem lehet berakni egyértelműen sem ide sem oda. És ezt te is pontosan tudod. Demszky a jelenlegi SZDSZ vezetéshez lojális lesz mindaddig, amíg az nem sérti elveit vagy az SZDSZ érdekeit.
Határozottan visszautasítom azt az aljas rágalmat, hogy az SZDSZ küldöttei megvehetőek. Aljas és pitiáner rágalom. Az SZDSZ küldöttei lelkiismeretük és elveik szerint adták le voksukat, amit sem máskor, sem most nem tekitnettek árúcikknek. Aki ilyesmit állít, mint amit te, az egy jellemtelen szar ember. Hazug.
Tegyük hozzá ehhez, hogy a pártban itt van Fodor Gábor is. Kóka számít Fodorra, Fodr pedig támogatja Kóka munkáját. Fodor képes lesz ezután is megszólítani a párt mellett azokat, akik számára ő az SZDSZ hitelesebb arca.
Az ÜT-ben szerintem 6-6-os döntetlen született. Na ami ebben engem nagyon zavar, az Lakos Imre kiesése. Azért az SZDSZ budapesti elnökének, úgy gondolom ott lett volna simán a helye az ÜT-ben. De az OT akasztott ki sokkal jobban. Hodosán Róza, Geberle Zsóka nincs ott. Ikvay szintén nincs bent. Léderer Andris sem jutott be. Hodosán Róza az SZDSZ lelke. Hodosán és az SZDSZ sokunk szemébe még ma is egyenlő egymással. Ott lett volna a helye. Nagyon. Geberle Zsóka is annyit dolgozott ezért a pártért, mint az állat. És rengeteg jó ötlet indult tőle, ami Budapesten mérhető hasznot hozott az SZDSZ-nek. Simán bent kellett volna lennie. Ikvay Szabó Imre, a budapesti SZDSZ egyik kulcsfigurája. Rengeteg mindent tett eddig is, és most is keményen dolgozik a pártért. Az a minimum, hogy OT-ba küldjük ezért. Léderer Andris pedig mint az UG elnöke, taktikailag abszolút be kellett volna kerüljön. Itt ezekben az esetekben követtünk el szerintem nagyon nagy hibát.