Helló. Én is szeretnék majd venni egy ilyen telefont,de ahogy olvastam a hozzászolásod már nem biztos.Egyébként nekem volt egy 6230i telefonom és ugyan ezeket a dolgokat müvelte mint a tiéd.Vagyis kicsengésnél recsegő hang vagy egy olyan zavaró hang mintha a közelben rádió vagy tv lenne.Nem tudom mi lehetett az oka de senki sem tudta megmondani.Olvastam már erröl a hibáról a 6230i-nél,másnál is de a tiedénél még nem.A 6020 telefonom nem nagy szám de ilyen hibák még sohasem fordultak elő 3 év alatt. Jó lenne ha tudna valaki mondani valami biztatót ez ügyben,mert lehet hogy mégsem cserélem le a 6020-ast.
Sziasztok!
Nos én is Nokia 6300 tulajdonos lettem. Ahogyan lejjebb olvastam, öröm után jött az üröm. Azt, hogy találtam egy pixelhibát a kijelzőn, nem is említem, mert "jó helyen" van - jobb felső sarok, az óra mellett -, kvázi nem zavaró! Viszont, sajnos más gondom is van vele. Hívás kezdeményezése után, miközben kicseng, a kicsengő hang recseg, emellett gyakran gerjedő hang is hallatszik, mintha tv, rádió stb. közvetlen közelében lennék. A kapcsolat létrejötte után, a hang minősége valamit javul, de közel sem tökéletes. Gondoltam térerő hiba lehet, de erőssége a kijelző szerint maximum, valamint kipróbáltam ugyanott, ugyanakkor, ugyanazon hálózaton egy másik készüléket (nem Nokia), ami tökéletesen funkcionált! Emellett a kicsengő hang recsegése pannon, vagy vezetékes hívásakor nem hallatszik, voda, vagy t-mobile esetén viszont igen! És ami a legjobban meglepett: ha kihangosítom, majd visszaállítom normálra, a hang megjavul!!! Szóval egyelőre ennyi...
Tapasztalt esetleg más is ilyet, mi a véleményetek a "tünetekről", illetve mit tanácsoltok? Azonnal garanciális javítás? Sajnos a 72 órás csere már nem lehetséges!
van ilyen téma nekem is az van rajta ,tök jó mert este ha rányomok akkor egy nagy analóg óra világit és egyből tudom mi a helyzet ,de én is ugy kaptam nem tudom honnan töltötték le Anime_clock nth a neve
4 napja vettem én is, és bizony az első öröm után némi üröm.... T mob kártyával a nevek túrkálása közben lefagyott..már vissza akartam vinni, amikor próba cseresznye alapon pannonnal cseréltem....azóta működik...
nekem is kicsinek tűnik az óra...a fénykép az tűrhető, a videó...szóra sem érdemes...csak vészhelyzetben kényszerből....
...egy darabig jó lesz....
én öreg faszi vagyok, nekem minden egy csoda....(de hülye azért nem)
Tudna valaki segíteni abban, hogy háttérképnek vagy helyette egy működő órát lássak, ha lehet? Sajnos nagyon kicsi az óra kijelzője nekem. A képernyővédőre nem igazán jó, mert ott is kicsi és nem is látszik, csak bizonyos ideig.