A volt CBA területéhez hozzácsapták a volt Közösségi Ház területét. Közösségi ház sehol máshol. Érdekel ez valakit? Hiányzik egy közösségi teret adó Ház valakinek? Vagy vigye a kánya az egészet? Volt, nincs és nem is kell?
Sokan még szellemileg bő 40 évvel ezelötti szinten tartanak.
Amikor a Párt Központi Bizottsága meghirdette a népjóléti akciótervet. A 43.sz. Állami Építőipari Vállalat megkapta a típustervet. Felhúzta a panelépületet. Az átadás örömére nagy prémiumok és sok konyak kelt el.
Azután a Csemege Kereskedelmi Vállalat árulta a szottyadt parizert, meg 3 hetente egyszer narancsot. Karácsonyra banánt a jó elvtársaknak. A literes Mézesfehér lőrét és néha Kőbányai Világost. A feketcimkés Barack pálinkát.
Bár mintha az utóbbi időben határozott jelei volnának az ebbe az irányba való orientációnak.
És ezt mégis hogy gondolod egy alkotmányos demokráciában? Valakit kötelezni arra, hogy valag pénzt verjen el?
Bizonyos beépítési vállalások vannak, építésügyi fogalomként is ismert a beépítési kötelezettség, de amire Te gondolsz, az nem ez. Szerződésben ki lehett volna kötni, hogy ha X éven belül nem építi be a tulajdonos, akkor a szerződés semmis, vagy visszavásárlás, vagy mifene. Ahogyan a cukorgyáraknál is lehetett volna olyat kikötni, hogy "amennyiben a termelést beszünteti, úgy vissza minden" ... de hát ugye sokszor hallottuk már ebben az országban, hogy "piacot vettünk, nem üzemet" ... ezért sem készül győri keksz Győrben ... vannak dolgok, amiket vezetőink nem hajlandóak megtanulni.
De olyat akkor sem lehet, hogy valakit építésre, sőt, egy funkció megépítésére, üzemeltetésére kötelezünk.
"T. Mészáros András elmondta: a Lidl 2009-ben benyújtotta és 2010. év elején meg is kapta az építési engedélyt, ám úgy döntött: mégsem építkezik. Az önkormányzat nem tudja arra kényszeríteni a céget, hogy mindenáron húzza fel az üzletét, így a jelen helyzeten nem segíthetünk..." Érdi Újság
És félre ne érts: értem én, hogy mit mondasz. És egyet is értek Veled. Laci messze az egyik legértelmesebb képviselő, a többség nyugodtan elbújhat mögötte. Ilyen kvalitású embereknek kellene városainkat irányítani. De ez nem von le abból a véleményemből, hogy szerintem a rossz oldalon áll. Az is tény, hogy viszont több ügyben is képviselt olyat, amivel egyetértettem, s szinte egyedüliként vállalt fel ilyeneket.
A vízjárta területekkel kapcsolatban igazad van, de pont azok a területek voltak eleve iparterületekké javasolva. A Dunaprti rész, mint a Harbor-parkhoz közvetlenül kapcsolódó területrész a döntéshozó által már korábban elvolt döntve.
Nem beszélve arról, hogy vezetékkekel erősen szabdalt területekről is van szó.
Ez volt az eszi-nemeszi nem kap mást kategória. A kérdésben ettől függetlenül igazad van.
A többi un. a tervekhez képest megnövelt terület mind Érd jövőbeni kitörési pontja lehet majd egyszer. Ezekért a területekért lobbizott CsL hatékonyan, és ez is egy fontos adalék az ő megítéléséhez. Csak erre kívántam rámutatni NaLá forumtársamnak, de ezenkívül is a sor még folytatható. Ami a Csőzik kétciklusos alpolgármesteri szereplését illeti jópárszor hibás döntést hozott szerintem is, de ki nem, aki bevállalta a képviseletet. Neked gondolom az önkormányzatnál eltöltött évek miatt vannak bőven tapasztalataid téves, vagy megalapozatlan döntésekről.
Ez egy ketyegő bomba, még meglátjátok. Nem azért kellett volna lobbizni, hogy a vízjárta helyeket iparterületnek bulizzuk át, hanem azért, hogy az agglomerációs forráselosztások jobban tükrözzék a feladatellátásokat. Sok helyen már évek óta káros folyamatként írják le a szakemberek ezeket a folyamtokat (ti. a rozsdaövezetek revitalizációja helyett spekulációs zöldmezős beruházásokat terveznek), arról nem is beszélve, hogy a folyó és a település közé csak a legidiótább városok tesznek ipart. Lesz még idő (még megéritek), mikor az akkori képviselők neveit átkozzák és vizsgálóbiztost jelölnek ki egy katasztrófa után.
Szóljon arról is a fórum ami összeköt bennünket, nem csak arról ami szétválaszt.
Talán 2004-ben Kóka János minisztersége alatt, az M6-os autópálya alapkőletételére Érdre jött.
Meglátogatta az akkori képviselőtestületet is. Előkészítettünk egy nagyon frappáns leírt anyagot amiben kértük, Érd nagyon megérdemelné ha a tervezettnél nagyobb iparfejlesztési területet vonhatna be a jövőben. Az agglomerációs törvény erősen korlátozta akkor a területnagyságot.
Komolyan eljárt a képviselő úr az ügyben.
Ma 280 hektár az a külterület ahol a jövőben megvalósulhatnak projektek.
Ez a vártnál jóval több, Laci mindent megtett a sikerért. Sikeresen lobbizott. Köszönet érte.
Az akkori főépítész Lantos Péter is sokat tett. Köszönet érte minden érdi nevében.
Igen a Csőzik alpolgármester volt, az illető meg a kabinet tagjaként dolgozott.
Éppen azt kíséreljük el megmagyarázni, akár neked is, hogy nem akarunk a te felfogásod szerinti ellenzéki szerepben tetszelegni. Igen valóban úgy gondoljuk, hogy a közösség érdekében össze kellene fogni, és másként gondolkodni a jövöről.
Tehát, milyen üzeleti kapcsolatról tudsz? Valóban érdekelne minket is.
Milyen üzleti kapcsolatról tudsz bármely 2030 egyesületi tag és a város között?
Nem arról kell beszélni, hogy ki volt a választási bizottságba delegált tag, ami nem titkos, egyszerűen lekérdezhető. Ott semmilyen összefogás nem volt, csupán a választási bizottság megkísérelte betartatni a választási törvényt. Egyes elmarasztaló döntések esetében a 2030 Egyesület, az MSZP, a FIDESZ, A JOBBIK együtt szavazott, mert nyilvánvaló volt a törvények megsértése. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ez egy együttműködés volt! :-)
Egyébként a 2030 Egyesület által delegált tag megszavazta a 2030 Egyesületet elmarasztaló döntést éppúgy, mint a többi jelölölőszervezet esetében, amikor a szabályokkal ellentétes tevékenységet fejtettek ki, éppen a választók megtévesztésének a megakadályozása érdekében, illetve a szabályok betartása érdekében.
Sajnos nagyon sok szabálytalanság történt, a választási bizottság valamennyi döntését a fellebviteli fórumok jóváhagyták.
Te azzal próbálkoztál, hogy üzleti kapcsolatokról tudsz. Várjuk a nulla elemű listádat.
Ő korábban is a kabinet tagjaként dolgozott. A munkjának köszönhetően érte el amit elért. Mint mondtam, senki nem került kapcsolatba a várossal aki korábban ne állt volna kapcsolatba, évekkel az egyesület megalakulása előtt.
Valóban azt sem kértük tőlük, mondjanak fel, hagyják ott az egzisztenciáikat. Nem lett volna tisztességes. Vagy te nem így gondolod?
Látod ez a baj, ez a bajod. Mindig keresed a "mozgató erőt", ami nem lehet más mint az általad egyedüliként ismert anyagi érdek.
A 2030 Egyesület tagjainak, kivétel nélkül, eddig csak anyagi áldozatukba került, hogy megpróbálják megvalósítani az elképzeléseiket, és ha azt a politikát folytatjuk, amit itt is hirdetünk, akkor ez a jövőben sem lesz másként.
Természetesen mi is fogunk nyerni azzal, ha jobb lesz az élet a városunkban, ha a gyerekeink jobb körülmények között nőnek fel, ha csökken az egymás elleni acsarkodás, ha...
A 2030 Egesülethez köthető személyek közül csak azoknak van bármi köze a városhoz, akiknek korábban is volt (egyesület megalakulása előtt). Egyetlen emberünket nem kíséreltük meg pozícióba hozni, ugyanis nem ez a cél. Senkinek nincs semmilyen, és korábban sem volt semmilyen üzleti kapcsolata a várossal, nagyon nagy valószínűséggel a jövőben sem lesz. Ismereteink szerint egyik tagunk sem tör ilyen babérokra.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a te logikádnak ez teljes mértékben ellentmond, nem is akarunk megváltoztatni sem téged, sem senki mást.
Amennyiben te tudsz olyan üzleti vállalkozásról amely a város és valamely 2030 egyesületi tag között jött létre, megkérünk, itt tedd közzé! Köszönjük. :-)
Tényleg nem igazán érthető mi alapján gondolod, azt, hogy bármire is fátylat szeretnénk borítani. Ha bárki, bármi elítélendőt, törvénytelent cselekedett a múltban, annak következménye kell legyen. Egyetlen egy ezzel ellentétes gondolatot sem írtunk soha le.
Nem gondolom, hogy a Csőzik, vagy bárki változott volna, vagy lenne bármi a múltjában, amit rejtegetni kellene. Akkor sincs, ha éppen te, ezt szeretnéd sugallni. :-)
Örülnénk, ha hinnél a 2030 Egyesületben, de ha nem sikerül, az se baj, hiszen nem nyerhetünk meg magunknak mindenkit, nyilván maradnak sokan, akik meg szeretnék őrizni a folytonos marakodás légkörét, akik uralkodni kívánnak a másik felett, a kizárólagosságra törekszenek. Sajnáljuk, de tudomásul vesszük, hogy vannak ilyen emberek is. :-(
..."A középkori Velencében a dózsét hivatala után elszámoltatták és egy rossz végeredmény a fejébe is kerülhetett..."
Na ja, a középkori Velence nem egy banánköztársaság volt...
Láttál már itt komoly elszámoltatást? Mert én nem.
Mert ami itt megy "elszámoltatás" címen, az egy vicc...
Csak kettőnek vágnák le a kezét (és persze teljes vagyonelkobzás, ami vonatkozik a családtagokra is, mert sokan a lopott pénzt a feleségre meg a gyerekekre iratják) a többi úgy fizetné vissza a lopott pénzt, mint a sicc...
Miért lenne ő az egyetlen alternatíva? Laknak itt még néhányan, és lesz még jó sok jelölt és önjelölt. A választások, feltéve, ha lesznek egyáltalán, és nem valami más többségi elven kerülnek a vezetők kinevezésre, akkor is legkorábban 30 hónap múlva esedékesek. Addig tenni kellene valamit azért, hogy jobbá tegyük a környezetünket.
Ki úgy gondolja, hogy a leszámolásnak van itt az ideje, tegye belátása szerint, ki - mint példáúl mi is - úgy gondolja, hogy egymás megismerésének, esetleg kölcsönös elfogadásának van itt az ideje, és egy-egy apró, közös, jobbító akciónak.
Kár kiosztani szerepek, kár spekulálni a jövőről, hiszen addig még annyi minden lefolyik a Dunán...