Keresés

Részletes keresés

Miénk itt a tér :) Creative Commons License 2006.09.04 0 0 43

 

A Szlovák Kommunista Párt 1945. március 1-én, Kassán megjelent kiáltványának egyik fejezetében “a szlovák nemzeten elkövetett magyar bűnök jóvátételéről” tesz említést:

“A magyarok az elmúlt hat esztendő alatt újabb gaztatteket és bűnöket követtek el a szlovák nemzet ellen. A Szlovák Kommunista Párt álláspontja a szlovák területen élő magyarokkal kapcsolatban:

‘Szlovákia déli vidékeit, amelyeket a múltban vagy az elmúlt hat év alatt erőszakosan megmagyarosították, tervszerűen és fokozatosan el kell szlovákosítani. Szlovákia földje oszthatatlan.”

 

Ilyen előzmények után került sor 1945. április 5-én a Kassai Kormányprogram meghirdetésére, amely a magyar nemzetiség három évig tartó jogfosztottságának, szülőföldjéről való kiüldözésének és embertelen megalázásának lett a forrása. Egy hónap múlva Benes elnök kijelentette: “Ez az állam csak a csehek és a szlovákok állama és senki másé.”

A Kassai Kormányprogram értelmében, valamennyi Csehszlovákiában élő magyar elvesztette állampolgárságát, kivéve azokat, akik részt vettek az ellenállási partizánmozgalomban.

A Kormányprogram a Csehszlovákiában élő magyarság 98%-át ítélte hontalanságra és mintegy 30 ezer magyart, elsősorban értelmiségit, ítéltek el és utasítottak ki, mint háborús bűnöst.

A pozsonyi parlamentben Zora Lazarová, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke ezt mondta 1998-ban a kormányprogram teljesítéséről szóló vitában:

“Szlovákia és Magyarország viszonya csak akkor javulhat, ha Budapest bocsánatot kér a szlovák néptől a második világháború alatti szenvedéseikért.”

A cseh és szlovák sajtó, pártállásra való tekintet nélkül, nagy nemzeti ünnepnek tartotta az 1947-ben megindított erőszakos lakosságcserét. 1948. áprilisáig 105, 017 magyart köteleztek Magyarországra való áttelepedésre. A kommunista hatalomátvétel (1948. február 25) után fokozódik a magyarellenes uszítás, erőltetett ütemben folytatják a magyarok ki-, és széttelepítését, a magyar helységneveket rendeleti úton szlovákosítják.

 

Akárcsak a románoknál fontos a ‘dákó-román folytonossági elmélet’ a műállam megtartásához, a szlovákoknál a ‘Szvatopluk-monda’ növelte nagymértékben azt a hitet, hogy már a honfoglaláskor ‘nagy szláv birodalom’ létezett hazánk észak-nyugati részén. Erre hivatkoznak most is, miként ez volt a bizonyító adat, amelyre közismerten Benes hivatkozott a trianoni béke szerkesztésében is. Erre hivatkoznak területi követeléseik hangoztatásában. Pedig Szvatopluknak semmi köze nem volt a tótsághoz, hiszen ő morva birodalmat akart létesíteni!

A felvidéki magyarság szomorú sorsának javulásán a mai napig nincs változás: üldözés, megvetés, gúnyolás... a kollektív bűnök miatt.

 

Előzmény: Törölt nick (37)
Törölt nick Creative Commons License 2006.09.04 0 0 42
:-)
Előzmény: Törölt nick (41)
Törölt nick Creative Commons License 2006.09.04 0 0 40

túl lehetne lépne ezeken a régi sérelmeken. :-)

 

Szerintem a szlovák himnuszban a szlovákok ellenségeit jelképezi a vihar a Tátra felett, ha te magadra veszed az a te bajod.

Előzmény: Törölt nick (38)
elefi Creative Commons License 2006.09.04 0 0 39

Lehet hogy durvan hangzik, de szerintem hasonlit ahogy Magyarorszag kapar itt az acsarkodo szlavok es egyebek gyurujeben, pont mint pl Izrael az acsarkodo arabok gyurujeben. Ezek is - a szloval, szerb, roman, stb nacionalistak -  felosztottak mar maguk kozott Magyarorszagot ahogy az arabok is Izraelt,  akiknek lelki szemei elott is az utolso tengerbe fojtott zsido vagyalma lebeg.  Most ne hasonlitsuk ossze a magyar toketlenkedest minden kulpolitikai kerdesben immaron vagy 20 eve az izraeli politikaval es donteshozasi kepesseggel. Hej, ha nekunk csak fele olyan hadseregunk lenne.....   :-(

Felvidek, Kitartas!   jon meg kutyara teherauto.

Törölt nick Creative Commons License 2006.09.04 0 0 36

"egy olyan országban, aminek saját identitása nincs, történelme nincs, legfeljebb összehazudott hazugsághalmaz. "

 

Ezek a megjegyzések minden bizonnyal segítik a helyzet rendezését. :-)

 

Ezen a színvonalon Slota beszél. :-(

Előzmény: jozanesz60 (26)
jozanesz60 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 35
A kérdés akadémikus. Nem én vagyok. Viszont ha én lennék a Gönzc leány - lemondanék.
Előzmény: koldoknezo (34)
koldoknezo Creative Commons License 2006.09.04 0 0 34
Ha te lennél a külügyminiszter, mit tennél?
Előzmény: jozanesz60 (26)
Miénk itt a tér :) Creative Commons License 2006.09.04 0 0 33
Már a románok is verik a magyarokat, ők is gyorsabban akarnak EU tagok lenni.
Előzmény: Or Kán (31)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 32
Jó ötlet, a kérdés már csak, hogy mit tartalmazzon ez a frappáns határozat...
Előzmény: syllus (30)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 31
Ez a Kovács-beszéd már nekem is felötlődött. Hazugság volt ez "a magyarkérdés magától megoldódik az EU-ban, ezért is vigyük be a szlovákokat oda" című szoci-propaganda, jól ráfáztunk erre is. De most azt nézzük, hogy most képesek vagyunk-e az összefogásra értük.
Előzmény: én12 (28)
syllus Creative Commons License 2006.09.04 0 0 30

Így is lehet.

 

Meg mondjuk úgy is lehetne, hogy a magyar országgyűlés hoz egy frappáns határozatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül...

Előzmény: jozanesz60 (26)
jozanesz60 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 29
Ja. Az unióval minden megoldódik... Látjuk....
Előzmény: én12 (28)
én12 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 28

Aszonta még Kovács úr, mint főkülügyér, hogy az ilyen határontúli szarságokkal nem kell foglalkozni. Belépünk az únijóba, s egyből megoldódik a dolog. Amikor meg az a népszavazás volt, aztat mondották, felesleges, nincs határ, mindenki únijós állampolgár, itt a kánaán.

Vagy az emeszpéék nem fejtették ki kellően az igazságot, vagy ez a fránya únijó nem tudja megoldani a kérdést. Mégiscsak az Orbáncnak lett volt igaza? 

Előzmény: Or Kán (-)
figyelő Creative Commons License 2006.09.04 0 0 27

 

Vagy ostobán ártasz, vagy szándékosan provokálsz.

Előzmény: Irispepe (23)
jozanesz60 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 26

A határontúliak (joggal) azt érzik, hogy a hazai "aktuálpolitika" cserbenhagyta őket. Kádártól Gyurcsányig.  Csoda e ha nem lehet elválasztani az aktuálpolitikát ? 

 

Tény: Verik a magyarokat, gyalázzák a nemzetet egy olyan országban, aminek saját identitása nincs, történelme nincs, legfeljebb összehazudott hazugsághalmaz.  Csoda e az, hogy a belső feszültséget ( mert egyre nagyobb)  állami szintre emelt nacionalista hőzöngéssel vezeti le ?    Toleranciát elvárni ugyan lehet, de a tótok képtelenek erre. Egy tolvaj mindig reszketni fog, mert tudja, hogy a lopott értéket a tulajdonos bármikor visszakéri.... 

 

A mód, ahogy Gyurcsány és Göncz kezeli a kérdést minősíthetetlen. Ott állami szintre emelt magyarellenesség ( indokolatlanul) itt a felelősség összemosása, meghunyászkodás, seggnyalás.  Ott a felelősség áthárítása  a magyarokra, itt Göncz átvállalja (!!!) a felelősséget ! Agyrém.

 

Szóval: Nemzeti politika ? Kik ? Ezek?

Előzmény: syllus (15)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 25
Ez pont olyan szélsőséges gondolkodás, mint ami miatt felemeled a szavad. Több belátással és bölcsességgel kellene a dologhoz viszonyulni, szvsz.
Előzmény: Irispepe (23)
syllus Creative Commons License 2006.09.04 0 0 24

Kültpolitikai szinten fel kellene karolni a németeket, azokra is volt egy-két Slota kirohanás.Hátha lobbiznak értünk.

 

Remélhetőleg megtörtént már. Az ilyet nem kell nagydobra verni...


Előzmény: Irispepe (18)
Irispepe Creative Commons License 2006.09.04 0 0 23
Bocs, akkor most érdemlik meg a gázt.És mindenki olyan szélsőséges, aki nőt, vagy gyermeket képes bántani.
Előzmény: figyelő (21)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 22
A gázt senkire nem szabad felhasználni, már csak azért sem, mert hátha tévedünk.
Előzmény: Irispepe (19)
figyelő Creative Commons License 2006.09.04 0 0 21
Micsoda aránytalan bárgyúság!
Előzmény: Irispepe (19)
figyelő Creative Commons License 2006.09.04 0 0 20
(Az a népszavazás kezdettől fogva tisztán belpolitikai csata volt: nem szavazták meg azok, akik a Fideszt nem kívánták a hatalomban látni. Ebben a belpolitikai küzdelemben használta a nemzeti érzelmeket és a határon túli magyarokat eszközül - egészen gyalázatos, ráadásul ostoba módon - a Fidesz. Szégyen, amit műveltek.)
Előzmény: Irispepe (18)
Irispepe Creative Commons License 2006.09.04 0 0 19
Azok.De akkor akik megverték a magyar lányt, azok meg nem emberek, és ők azok akik megérdemelték volna a gázt Auswitzban ha akkor éltek volna.
Előzmény: Or Kán (16)
Irispepe Creative Commons License 2006.09.04 0 0 18
Bocs, de ki kell mondjam, Orbánék ott cseszték el az állampolgársági szavazást, hogy túlságosan a kormány állaspontjára élezték ki a kimenetelét. Az szavazott igennel, aki Fidesz-szimpatizáns volt, a másik oldal megy nyilvánvaló.Túl kell lépni ezen a szindrómán, vagy egy precedens ügyet, kell kreálni az EU-ban. Vagy a szerbeknek, vagy szlovákoknak, vagy a románoknak be kell nyelni a gyíkot jó mélyen, hogy felismerjék mennyire éri meg az asszimilálás.
A tótók meg félnek, azért acsarkodnak, én is rosszul érezném magam, ha az utolsó kőtől a fákig minden magyar vonatkozású. Olyanok, mint a tacskók, mindennek nekimennének, de nagy szerencséjük, hogy senki sem veszi őket komolyan.Kültpolitikai szinten fel kellene karolni a németeket, azokra is volt egy-két Slota kirohanás.Hátha lobbiznak értünk.
Előzmény: syllus (8)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 17
Próbáljunk meg toleránsnak lenni itthon egymáshoz, ezzel segítünk talán a legtöbbet a kinti magyarokon.
Előzmény: syllus (15)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 16

"és nagyon fontos, hogy az itthoni nacionalistáinkat hagyjuk nyugodni egy darabig"

 

Nem nacionalistáknak, hőbörgő szélsőségeseknek nevezném őket (focimeccsen a szlovákoknak beszólókat, stb.) Egyébként teljes mértékben egyetértek.

Előzmény: Irispepe (10)
syllus Creative Commons License 2006.09.04 0 0 15

8 hozzászólást bírt ki a topik hazai aktuálpolitika nélkül :(

 

Előzmény: jozanesz60 (9)
jozanesz60 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 14
Csak példaként: Dél-Tirol....
Előzmény: figyelő (12)
jozanesz60 Creative Commons License 2006.09.04 0 0 13
Bizony....
Előzmény: figyelő (12)
figyelő Creative Commons License 2006.09.04 0 0 12
Hát veled együtt semmiképp.
Előzmény: jozanesz60 (9)
Or Kán Creative Commons License 2006.09.04 0 0 11
Társadalmi minimumnak egész tűrhető, az 1.) pont kiegészítésével:"Elsősorban nekik kell megvédeniük magukat" ....amihez minden tőlünk telhető segítséget megadunk.
Előzmény: figyelő (6)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!