Kisfiús mamáknál gyakran felmerül a "kuki-probléma", elsősorban a makkra odatapadt fityma kapcsán. Húzkodni vagy nem húzkodni, és ha igen, hogyan, mennyire és mikor? Baráti és ismerősi körben egy csomó kisfiúnak 2-3 éves kora között "visszahúzza" az orvos a kukiján az addig odatapadt bőrt, nagy traumát okozva ezzel gyereknek és mamának egyaránt. Nálatok ez hogy történt, kinek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban? Ismer valaki valamilyen humánus eljárást?
Én a Mária Treben könyvében olvastam azt hiszem róla. Meg valahol máshol is, talán a neten. Úgy emlékszem, valamilyen (..., nem emlékszem, milyen) gyógynövény fürdőjében kell tágítgatni, akkor jobb lesz. Fitymaszűkületről beszél, azt hiszem.
De a neten olvastam olyasmit, hogy nem szabad hozzányúlni kiskorban. Vagyis akkor elvileg jobb, ha várunk vele, sőt lehet, hogy magától is megfelelő irányba fejlődik idővel.
Köszi a tippeket. Megpróbálom megbeszélni vele. Ez a magánterület elnevezés tetszik. Megpróbálom, hogy megmondom neki. Egyébként illemtudó, bár az aranyos, mikor megtanulta, hogy társaságban nem illik szellenteni és amikor az asztaltól felállt, kiment, visszajött, majd az egész asztaltársaság előtt bejelentette, hogy: Most kimentem pukizni, Anya. Ügyes voltam? :o)
A kukiproblémákra meg szerintem vigyétek el orvoshoz, addig ne nyúljatok hozzá. Nem tudom, hogy mi lehet az, de ha a pisilésben nem zavarja, akkor nem kell rohanni az orvoshoz, de szerintem inkább neki kellene megmutatni.
Édes Anna: Mennyi idős volt a kisfiad, amikor neki felhúzták a bőrt? Nem lehet, hogy még pelenkás volt? Mert szerintem akkor sokkal jobban fáj pisilés közben nekik. Az én fiamnak 3és1/2 évesen csinálták meg, már egyáltalán nem volt pelenkája és a pisiléssel semmi baja sem volt. Illetve mivel minden pisilés után kezelni kellett, ezért megpróbálta visszatartani, hogy akkor majd nem kezelem, de mondtam neki, hogy ha nem pisil, akkor is kétóránként krémezni, meg huzigálni fogom, ezért aztán rájött, hogy nincs értelme visszatartani. Az én véleményem, hogy a teljes szobatisztaság után érdemes csak megcsináltatni és akkor talán könnyebben túl lesznek rajta.
Pont ugyanilyen okból kívántam beírni, erre mit látok az utolsó hsz-ben:-))
Szóval enyém gyerek mindjárt öt, és neki is a kukiján, oldalt, mintha kis zacsiban lenne, vagy nem is tudom, szóval, mintha valami váladék, faggyú, stb. lenne összegyűlve.
Kisfiam két éves, neki is szűkülete van, épp hogy csak kicsit visszahúzható. (vizelési problémákat azért nem okoz...) Ma vettem észre, hogy a bőr alatt valami lapos, körömnyi méretű fehér van - ez begyűlt faggyú lehet? (Problémát nem okoz, csak véletlenül vettem észre - kiváncsiskodtam a "helyszínen", hogy miként is állunk szűkületileg) Szerdán meg tudom mutatni a dokinak, de addig is jó lenne valamit tudni. Ha helytálló a "diagnózisom", akkor mi a teendő? Hogy "szedik ki" azt onnan?
hogy azért NEMi szerv, hogy ne fogdossa társaságban, mert nem
illik, illetve azért "private parts", hogy csak privát
helyzetben bizgerálja.
Általában (mint körömrágással pl.) a tiltás nem használ, mert
nem nagyon veszik észre és talán akkor fogdossa, ha bizonytalan,
vagy fél/zavarban van, vagy viszket (megnézni: nincs rajta
kiütés, ekcéma, kidörzsölés, nem szűk-e az alsónadrágja). Valami
emlékeztető (szólni, jelezni neki - de nem RÁszólni, nálunk pl felemelt mutatóujj a "jel") + kis jutalom, ha nem csinálja (elöször csak rövid ideig, pl. félóráig), hatékonyabb.
Hát ennyi, remélem, segít vmit. (Amerikában élnek, ezért a "pp")
az én két fiam is kukiproblémákkal küzd. A nagyobbal már túl vagyunk a megpróbáltatásokon, nagyon megszenvedtük. A kicsivel nem szeretném ugyanezeket (felhúzták neki, majd 24 órás vizeletvisszatartás, vérzés, dagadás, gyulladás) megjárni, van más megoldás is?
Feszültebb helyzetben nálunk is hajlamos rá a kissrác (7 és fél éves), hogy néha "belekapaszkodjon" a biztonsági kapaszkodóba:) Szóval ha zavarban van (pl. idegenek előtt mesélni valamit). Én ilyenkor diszkréten félre szoktam hívni, és úgy, hoyg mások ne hallják, rászólni. S egyben valami mást adni a kezébe, pl. megmutatom, hogy gyűrögesse a nadrágzsebét, vagy a két kezét fogja össze. A feszültséget valahol le kell vezetnie, ha van, csak ne a kukira szokjon rá. - Nekünk ez be szokott jönni.
A rendszeres "masszírozás" társaságban szvsz valamilyen más tészta, arra sajnos nincs tippem - azon túl, hogy ebben a korban a gyerekek kezdik jól tudni kontrollálni a viselkedésüket, és egyben fontos mások véleménye, tehát a megbezsélés és aztán a diszkrét figyelmeztetés talán itt is segíthet.
És erre hogy vették rá? Enyém gyerek most lesz 5 októberben. Társaságban finoman rászóltak? Mert akkor azok, akik nem vették észre, még azok is rögtön felfigyelnek rá...:o)
S.
Tesómék arra szoktatták rá a gyereket, hogy fogdoshatja, szabad, de ne társaságban, vagy mások előtt. Most 6 éves a kissrác, de olyan 3 éves kora körül már működött a dolog.
Sajnos tanácsot nem tudok, de ha valaki tud valamit, az engem is érdekelne, mert Boldizsár is rendszeresen leellenőrzi, hogy minden a helyén van-e. Csak úgy mellékesen megjegyzem ezt egyéb nem ennyire kiskorú, mondjuk úgy 20-70 éves pasiknál is rendszeresen lehet látni ;o)
Félre tréfa, én mindig azt szoktam kérdezni, hogy pisilni kell-e neki, mert úgy fogdossa magát és tényleg kezd zavarni, úgyhogy ha tud valaki megoldást, azt én is szívesen venném.
Üdv.: S.
Nálunk is voltak problémák, amit pici korban fürdetésnél észrevettünk, a háziorvos kb. 2 éves korában küldte el a sebészetre, ahol ripsz-ropsz lehúzták abőrt, s tetrán kenőcsőzés után jöhettünk haza. A kisfiamban elég rossz emlék lett. Miután ez a " kezelés" nem volt elég hatásos esti fürdetés közben a langyos vízben szépen apránként kezelésbe vettük. Nemsokára ő csinálta magának, mert úgy akkor nem fájt, így kb. 3 hónap alatt rendbejött és még szomorúság sem volt.
Csak azt nem tudom, hogy mikor fogja abbahagyni a morzsolgatást, 5 és féléves és gyakran kérdezzük tőle, hogy megvan-e minden, mert annyira "ellenőrzi".
Erre tud valaki valami tanácsot? Még nem szégyellem, de már majdnem.
Bocsánat, ez egy kicsit off, de talán még belefér: képzeljétek, a 7 és fél éves fiamon mostanában (kb. 2 hónapja) vettük észre, hogy szakaszosan pisil. És pisilés után kis idővel újra pisilnie kell (és jön is neki). Kaptunk beutalót urológiára, de azóta nem vagyunk otthon, hazaérkezés után rögtön megyünk kivizsgáltatni. Addig is aggódom:((( Ez mi lehet? Ismertetek már ilyen esetet? Felnőtteknél ez tipikus prosztata-probléma, na de egy 7 éves kisfiúnál???
Más tünete (pl. láz, gyulladás) stb. látszólag nincs, virgonc, mint a csík... De azért aggódom, hogy mi áll mögötte? És a vizsgálatok miatt is sajnálom szegényt... Sulikezdés előtt 3 héttel! :(
H atudtok valamit, írjatok, eléggé el vagyok kenődve...
Sőt, én is örülök, hogy írtad ezt a módszert, egyébként én is megpróbálkoztam vele, és még egyszer meg is fogok később. Igazad van, egy próbálkozást megér, és mástól is hallottam, hogy bejött nekik!
Igazából sztem itt a leglényegesebb kérdés nem is az, hogy próbálkozzunk-e, hanem hogy 1. mennyi idős gyereknél, 2., mennyire hagyjuk a háziorvost "kreatívkodni", 3. mennyire és meddig érdemes sajátkezűleg próbálkozni. Szerintem ezekre csupa hasznosat írt mindenki eddig.
Véletlenül sem szerettelek volna megbántani, vagy felelőtlennek nevezni és remélem, hogy nem is tettem ilyet, vagy nem érzed ezt a szavaim nyomán. Tényleg nagy hiba a háziorvosoknál, hogy sokszor nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ha nem lett volna a jó doktornénink, akkor mi is a család nyomására ugyanúgy huzigáltuk volna, mint Te is. Így is hallgattam eleget az idősebb rokonoktól, hogy minek az a sok felesleges macera a gyerekkel. (igaz, hogy ők már a két hónapos gyereket is húslevessel akarták etetni) Üdv. S.
Vágni nekünk sem kellett. A nagyobbik fiamnak kellet egyszer hátrahúzni kb 3 éves kora körül, és kész. Előtte már kb. 1,5 éves kora óta fürdéskor tisztogattuk alatta. Így derült ki, hogy picit szűk.
(A férjemnek kellett vágni már felnőttként. Miután kész volt, a doki megmutatta, hogy a bőrke belső felülete tiszta heges, aminek az az oka, hogy anno csecsemőként feltépték. - akkor azt mondták, ezt kell tenni)
Nekem két fiam van, a háziorvos nálunk is szigorúan tiltotta a csecsemőkori hátrahúzást. Azt mondta, amit Neked. Egyébként is kb. 3 hónapos korig sejtszinten van összenőve a makk és az előbőr, ha az megsérül, később szűkületet okozhat.
nekem inkabb a haziorvos azt tette volna,hogy egyetlenegyszer is ranez a gyerek kukacara es megmondja,mit is csinaljak vele.De miutan ez a tema soha szoba sem kerult,az o velemenye ebbol szempontbol nem szamitott......lehet,nekem szerencsem volt es nem is akarom propagalni a hazi kezelest,de minek vagni,ha nem muszaj.Egy probalkozast megert...ha nem boldogultunk volna igy,termeszetesen mi is az orvosi beavatkozas mellett dontottunk volna,mert ugy nem maradhatott
hááát, ha egyenes, aminek egyenesnek kell lennie, az jóóó :o)
Nálunk egyébként a gyerekorvos szigorúan ellenezte is a házi módszert. Ő is azt mondta, hogy az apró berepedezések egyrészt későbbi problémákat okozhatnak, másrész meg nagyon fertőzés veszélyes is lehet. maszületett? Örülök, hogy minden rendben! Így nyugodtabban tudtok majd utazni. Üdv. S. (aki még mindig nem tanulta meg, hogy hogyan kell sort váltani és ezért ömlesztve ír ;o)
Ma reggel még nagyon jó kedve volt amikor eljöttem otthonról.
Sokkal könnyebben vette egyelőre, mint amire számítottam. Vigyorog rajta amikor mondom neki, most már a te fütyid is ugyanolyan jó, mint az enyém. Pisilni is egész könnyen pisil. Csak kicsit kékes-lilás a bőr neki egyelőre.
Fürdetni egyelőre nem fürdethetjük, de ennek kifejezetten örül. Mondtam is neki tegnap, na a fürdést ma megúsztad, amit széles vigyorral nyugtázott.
Ja, meg azt mondta: levágtak a fütyimből egy darabot, hogy jobban tudjak pisilni. Hát nem fogja föl tragikusan, hálistennek.
Shiro, érdekes, nekünk is van még egy ilyen pici lenövés. Neki szokott kisebb méretű merevedése lennie, főleg reggelente, és akkor nem görbül semerre. Akkor megnyugodhatok?:)
Otthoni megoldások: én is azt akartam (ismét) írni, hoyg baromi nehéz eldönteni ezt házilag. Én is láttam már olyan felnőttet, akinek működött ugyan a "kapucni" rendesen, de olyan "passzentos" volt, hogy nagyon védte mindig a makkot, szóval vissza lehetett húzni, de alatta a bőr baromi érzékeny volt, nem olyan "edzettebb", mint a laza vagy rövidebb fitymánál. Eredmény: állandó ejakuláció praecox, vagyis a srác szexeléskor azonnal elment, mert túl érzékeny volt a bőr. Szal nála pl. arra gondoltam, hogy jobb lett volna, ha egy doki kiskorában egy picit vág, mert bár így is működött a dolog, de a srác életminősége - meg a párjáé - egészen más lett volna...
jaj de jó, hogy írtál, napközben annyit gondoltam rátok!:)
Örülök, hogy túl vagytok rajta! Ezt biztosan nem tudtátok volna máshogy megúszni.
- "Aznap" anno nekünk is még jó volt a helyzet, mert még hatott a fájdalomcsillapító, másnap jött a neheze. Pisilni az én fiam sem akart, pedig már sírt, annyira kellett neki. Végül úgy csináltam, hogy befájdalomcsillapítóztam, és meleg vízben lezuhanyoztam - ott a melegben ellazult, és nem bírt ellenállni. Nekünk ez jól bevált, de nem tudom, hogy szabás-varrás után szabad-e víznek érnie!!
Reggel 1/2 8-tól este 1/2 7-ig voltunk bent. Szerintem minden simán ment. Megnézte a doki, mondta drámai a helyzet. De volt választásunk. Vagy klasszikus körülmetélés és a probléma végleg lerendezve, vagy szabás-varrás és akkor lesz a makkon is bőr, de ez esetben fennáll a veszélye, hogy visszanő, s akkor elkerülhetetlenül jön a körülmetélés. Mi a szabás-varrást választottuk.
Aranyos volt. Amikor az orrba fújt kábszertől elkábult mindenkire mosolygott, s egyszer csak megkérdezte: meggyógyították már a kukimat?
Csütörtökön még vissza kell menni ellenőrzésre. Három nap alatt 3 orvos látta (három különböző helyen), mind azt mondta csinálni kell vele valamit. Ennek a huzigálás, meg a kenegetés annyit segített volna, mint a halottnak a csók.
Egyébként azért voltunk ilyen sokáig bent, mert amíg altatás után nem pisil egyet, addig nem engedik el. Ő meg nagyon nem akart pisilni.
Sokkal jobban reagálta le a dolgot, mint reméltem. Este már nem lehetett bírni vele, a kutyákat akarta gyilkolászni a kertben, de be lett parancsolva. Persze lehet, holnap jön a feketeleves.
azert ezzel a kamilazassal vigyazzatok,mert a futyi kamillazas utan letettem az asztalra a kis muanyag poharat,amit erre a celra rendszeresitettem,Barbi meg siman beleivott:))))