Nem, sajnos nem, nagyon bután csináltam. 7%-nál úgy gondoltam hogy nem fog tovább pörögni és nem mertem belevágni (ki gondolta volna hogy 13%-ra feltornásszák). A kitöréskor pont nagyon elfoglalt voltam.
Talán majd legközelebb szemfülesebb leszek, hiányzik még az a bizonyos rutin.
Igen, időről időre megtalálnak 1-1 kis vagy közepes papírt a spexek és szétpörgetik. Ezúttal viszont ezt a hatalmas rallyt borítékolni lehetett.
Remélem a következőnél már okosabban nyomom.
Azért az összkép a mai negatív zárás ellenére sem olyan kritikus mint mondjuk 2 hete volt. Meglátjuk mire megyek a longjaimmal
Úgy tűnik a 200 napos átlag 22500-on támasztott - ha máshogy nem, ideiglenesen.
Ma elég szépen emelkedik minden (legalábbis eddig) és gyanítható hogy a nap végéig kitart. Ugyanakkor az utóbbi napokban folyamatosan ezt lehetett látni hogy reggel erős kezdés után délutánra -2% körüli mínuszban zártunk.
Erős kezdés után zárásra szinte a tegnapi záró értékre gyengült a BUX, 22773-ról 22765-re. Az OTP, MOL és Richter gyengültek zárásra de a mid-capek elég szépen mozogtak.
Kíváncsi vagyok ez csak pihenő-e a támaszokon és folytatódik e holnap a zuhi, vagy megállították a lejtmenetet. Holnap talán többet tudunk majd
Igen határozottan úgy tűnik hogy ez a lufi most kipukkadt, legalábbis nem lesz egy darabig még BUX rekorddöntögetés.
A MOL, az OTP, a Richter, sőt már az eddig magát tökéletesen függetlenítő Synergon is zuhan.
Most azt mondom hogy télleg általános korrekció van, kérdés hogy meddig fog tartani. Én azért nem hiszem hogy egy éven keresztül elhúzódna, bár napi 2-2,5%-os masszív gyengülés azért eléggé szignifikáns
Szerintem az ősszel már a külföldiek lassan olvasztották a BUX portfóliójukat, A heti forgalmi adatokon egyértelműen látszik, hogy csökkenő forgalom mellett emelkedett a nyár óta. Feltüntek ősszel a tőzsde reklámok, brókerek jártak a nyakamra hogy vegyek, meg ilyenek...Szerintem már úgy halászták össze a vevőket az elmúlt negyedévben.
A külföldiek bef. hajlamát a HUF és USD kamatemelés(ek) is rontja. az oroszokat pedig agyonsztárolja a külföldi pénzvilág (Financila Times) hogy milyen fasza piac.
Még mindíg furcsállom viszont miért írnak az Equitasosok éves szintű bear marketről. Egy másik elemzésben azt eröltetik (aminek a forrását elfelejtettem) hogy az amerikai tőzsdék emelkedni fognak még tovább, az ázsiaiak meg gyengülni idén. Úgy tudom a BUX erősen amerika függő. De legalább a BUX és OTP Elliott ciklust most az egyszer eltalálták az Equitason
Három napja zuhan a BUX. Illetve nem is annyira zuhan, de a blú csipek napok óta korrigálnak.
Én asszem ha ez tartósnak ígérkezik akkor akár egy hónapig is eltarthat a buli.
Ha meg pár nap alatt kifullad a korrekció, akkor marad minden a régiben (mármint a tavalyi év utolsó pár hónapjára jellemző lassú kapaszkodás felfelé/oldalazás)
A külföldi befek kitáraznak már egy ideje (forrás: MNB, Equitas.hu), nem valószínú hogy így történelmi csúcsot fog hágni a magyar börze. Vételekkel óvatosan.
A 24350 ma elesett. További támasz a 23900. Nem biztos, hogy hétfőn, de 1-2 napon belül ott kell (lehet) lennie a támasznak. Utána pozitív korrekció 24650 környékére.
100000Ft-ból zuhanó árak mellett vásárolni? Az lenne csak az igazi öngyilkosság. Hulló kés alá beállni! És hol vegyen? Hol az alja? Mi van ha mondjuk tovább szakadnak az árak? Birni fogja pszichológiailag?
Alapvető dolog az, hogy esésben csak az vegyen akinek van pénze, ideje, idegei, hogy végigvegye az esést. Ez persze egy tőzsdei kereskedő részére főbenjáró bűn, hiszen ezt úgy hívják, hogy leátlagolás! De egy megfelelő pénzeszközökkel rendelkező befektető ezt megteheti, hiszen ő nem rövid pozíciókra megy. Erre viszont 100000Ft több mint kevés.
smson! Milyen tőzsdei tapasztalatokkal rendelkezel? Befektetni vagy kereskedni szeretnél? Mi neked a rövid és középtáv? Ilyen kérdéseket tudnék még feltenni néhányat, de kezdetnek ennyi is elég lesz! Ugyan az index.hu fórumokra ritkán írok, de majd benézek, ha a kérdésekre megadtad a választ, és megpróbálok segíteni, ha gondolod! Amúgy engem inkább a www.daytrader.hu fórumán lehet megtalálni!