Nekem picit erősebb gépen is (Intel i5) a 3D-s rajzolgatás, főleg Manhattan felhőkarcolói között eléggé szaggat. De amúgyse használom, az utcanézet tökéletesen megfelel. Egy olcsóbb VGA kártya azért tanácsos lenne abba a gépbe, az 5Mbs elégnek tűnik, nem kell az összes réteget egyszerre használni.
Feltelepítettem a Google Earth 6.2.2.6613-as verzióját. Érdekes módon a lefedettség beállításásnál, a legfrissebb szelvények megjelenítésénél csak 2010 választható ki, pedig vannak ennél frissebb fotók is kis Hazánkról, hiszen a Szekszárdi szelvény is egész friss. Ezt viszont nem mutatja meg, hogy mikori.
A Feladatkezelőt minig láthatóra állítottam be és közben én is kipróbáltam, amit alább írtál.
A körutazásnál én azt tapasztalom, hogy nem akadozik , a processzor 60-65 % körül dolgozik, a 3 GB RAM-ból összesen 1,7-2 GB van kihasználva közben.
A 3D épületeknél lassú ugyan, de a proci visszaáll 0 %-ra, míg kirajzolgatja a képet.
Hallottam olyan véleményeket máshol, harver szakboltokban, hogy szerintük sávszélesség szerver függő a GE gyorsasága, ezért próbálok több helyről is veélméyneket, tapasztalatokat beszerezni.
Szerintem videókártya függő,nekem 3.2-es processszorom van,a videó (128MB)viszont alaplapi ezért a 3D épületeket elég nyögvenyelősen rajzolja ki,(a proci csak erőlködik és forralja magát),a körutazást meg nem is lehet használni mert mire összerendezné a pixeleket addigra már továbbrepül a következő helyre...
Ki tudná megmondani, hogy érdemes-e a Google Earth miatt hardvert upgradelnem ahhoz hogy gyorsabban rajzolja ki a területet, amire rázoomolok, illetve tisztább , szebb rajzolatú képet lással a monitoromon?
- GE memoria és merevlemez cache rendszeresen ürítve
- anizotrop szűrés "magas"ra állítva
Szóval egy külön videokártya segít-e a gyorsabb képfelépítésben, kirajzolásban, vagy ez a hardver nem szűk keresztmetszet, hanem inkább a Google szervere a szűk keresztmetszet és akkor feleseges pénzt ölni bele emiatt ?
Ilyet még nem pipáltam... Nézem a fényképeket a GE-ön, hát úgy össze vannak keveredve, hogy ihaj! Kínai, szibériai tájak Berlin belvárosában! Egyetlenegy fotó sincs a helyén.
Gyerök most jelenti a másik gépről, hogy nála is ugyanez a helyzet.
Másnál esetleg? Vagy ez valami külön nekünk szóló izé?
De számomra akkor is különös,hogy minek változtattak a minőségen? (nehezebben kivehető) Továbbra is látható de azért nem tűntették el. Úgy gondolják, hogy ezután jobban átsiklanak felette? Gondolok én itt arra,hogy 10 emberből már nem 9 áll meg és bámulja, hanem csak 3. Valami simlisség akkor is van a dologban.
Ha egy kicsit belemelyedtek abba, hogy mennyien jarkaltak arrafele echosounderrel eleg erdekes eredmenyt kapnatok, ugyanis kb. 80%-al tobb mint az atlag, azert ennyien nem mennek utanna egy kephibanak...
Nekem egy olyan problémám lenne az Earth használata közben hogy ha több ideig keresgetek rajta szétesik a felbontás. Tehát megnézek egy várost, belépek a gyalogos földfelszini módba, ragyogó a kép mintha ott lennék, aztán rákeresek egy másik városra ott már a gyalogos módban elmosódik minden, élvezhetetlen. Mi okozza ezt?
érdekes módon ezen a képen nem látható, hogy hol mennyire mély a víz. semmi nem utal arra, hogy a part közelében sekély, attól távolodva pedig egyenesen arányosan mélyül.
egyébként ha így lenne, akkor az mit jelentene szerinted? a gigantikus jármű a mély vízben úszott, aztán meg kiengedte a kerekeit/lánctalpait?
Mégse tűnik kondenzcsíknak, ahhoz túl összetett. De mivel semmilyen jármű nem hagy nyomot a vízen, és nem megy át hegyen-völgyön nyílegyenesen, csakis valami képhiba lehet.