Azthiszen nekem is meglehetősen érdekes álmaim vannak, bár általában inkább negatív jellegűek...
A legtöbb elgondolkodtat, de van egy ami tényleg foglalkoztat azóta is: Álmomban felébredtem, és azt hittem a valóságban keltem fel,minden körülmény azonos volt a valósággal, de kimentem az erkélyre és egy apró hiba volt, ekkor jöttem rá, hogy még álmodom, ekkor megijjedtem, és rögtön visszafeküdtem, hátha valóban felkelek, kb, 3 szor keltem, fel, mindig egy apró eltérés éresztett rá, hogy még mindig álmodom, és egyre inkább féltem....., aztán mikor valóbanfelkeltem, nem akartam elhinni, hogy ébren vagyok.........
Pár napig kicsit zavart voltam.....
Érdekes volt, azóta néha elgondolkodom, mikor is vagyok ébren és mikor álmodom....
Egyébként van jelentősége annak, hogy mostanában "tudatos" az álmaim nagy része, tehát teljesen tisztában vagyok vele, hogy álmodom, ettől függetlenül nem irányítom az álmot, kivéve, ha régebbi álom jönvissza, és akkor próbálom a rossz dolgokat kikerülni, illetve akkor tudatosan irányítom....
Ja és én is álmodtam a saját halálommal, de nekem a vége azvolt, hogy fekszem a földön, még épp lélegzem, de semmi mással nem foglalkoztam, csak figyeltem a mellkasom, mikor nem emelkedikmeg többet, hozzáteszem, egy rettentően kellemes érzés zsibbasztott el, és természetesen a z utolsó levegővétel után, "abban" a pillanatban felébredtem.....
Havalaki tud erről nekem kicsit többet is mondani, azt előre is köszönöm
Ez az álom 2 nappal az EEG vizsgálat után keletkezett.
Valahonnan utaztam haza, és a vasútállomástól gyalog indultam el hazafelé. Pár száz méter megtétele után látom, hogy számomra teljesen ismeretlen épületek, utcarészek között járok. Mint később kiderült, Szentendrén jártam. Mindezt úgy, hogy a jól ismert utcák közül egyszercsak másodpercek alatt egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Először elgondolkodtam, meghülyültem hogy nem tudom hol vagyok, vagy tényleg olyan helyen járok ahol még azelőtt sosem. Mint kiderült ez utóbbiról volt szó. Érdekes módon senki nem hitt nekem, pedig minden dokumentálható volt. Látták hogy mikor szálltam le a vonatról, és azt is hogy Szentendrén, hogy hogy nem tudom, de valami parókia szerűségen kötöttem ki, azok közölték hogy hol vagyok. Nem hittek nekem és dilisnek tartottak, még az ismerősök, családtagok is. Éppen az álomban megtörtént cselekményt meséltem el álmomban az egyik havernak, mikor jött egy SMS a telefonomra, aminek a hangjára felébredtem, így nem tudtam meg, hogy mit szólt volna hozzá. De megkérdezem majd tőle. Kíváncsi leszek a válaszára. :)
Alig vártam hogy találkozzak a haverral és megkérdezzem mit szól a dologhoz.
Pár nappal később találkoztam a haverral, megkérdeztem tőle hogy az álmomban mit is akart mondani. :) Elmeséltem neki a történetet, és mondom neki, úgy válaszoljon rá, mintha az eset megtörtént volna, nem pedig álom lenne. Végülis csak a legvégén mondtam el hogy álom volt. Kérdeztem tőle, mit mondott volna nekem, mikor elmeséltem a történetet, és senki nem akart hinni, meg dilisnek tartottak. Erre azt mondja, a következő szavakkal: Megkérdőjeleztem volna az elmeállapotodat. Kösz szépen. Akkor mindenki ellenem van, egy szövetségesem sincs. Azt mondta, azért, amíg ő nem tud 1 perc alatt Szentendrén lenni, addig másnak sem hiszi el. Legalább mostmár tudom, ha az UFO-k elrabolnak, akkor neki kussolok, mert hülyének néz. :)
Mielőtt leírom az egyik álmomat, egy kis előtörténet.
Ez az álom nappali alváskor született. Reggel a kórházba kellett mennem EEG vizsgálatra. Fáradtan kellett menni, így előző éjjel nem sokat aludtam. Mikor hazajöttem, akkor feküdtem le, kipihenni az éjszaka elmulasztott pihenést. Úgy dél lehetett mikor lefeküdtem.
Stílszerűen éppen dokinál voltam, valamilyen vizsgálaton, de nem Gyulán, hanem Békéscsabán. Hasonlított a maihoz, de mégis más volt, mert alvás közben is vizsgáltak, valami drótok akkor is voltak a fejemen. Mikor felébredtem, felültem az ágyon. nem volt rajtam póló vagy ing, a bigyókat szedik le rólam. A vizsgáló helyiségben többen is voltak, fehérköpenyesek is, de beteg kinézetű személyek is. Ahogy ott ülök az ágyon, érzem, hogy a jobb oldalamba egy injekciót szúrnak. Kérdezem a nőtől, mi a szar ez? Miért adja? Kitérő magyarázatot ad, nem ad választ a kérdésre. Ingerültebben kérdezem mégegyszer hogy mit adott be, közben ránézek. Megint nem válaszol. Mondom neki: azért kérdezem mert kocsival vagyok és tudni akarom hogy lehet-e vezetni ettől az injekciótól. Erre azt mondja: Kocsival? Igen, kocsival, mondom neki. Azt hiszi ebbe a kibaszott városba olyan könnyű eljutni tőlünk kocsi nélkül? Akkor válaszolni készült éppen, de anyu akkor kezdett el zörömbölni a porszívóvel és felébredtem. Sosem tudom meg mi a szart adtak be nekem. :(
Én már jópárszor meghalltam álmomban és szinte mindig az effektus olyan volt mint amit Te is leirtál. Egyszer lelőtek, láttam a fegyver csövét és éreztem a golyót is, de egy pillanat múlva az utca túlsó oldaláról, mint külső szemlélő táttam összeesni a testem. Ha megfigyeled az idővel ilyenkor mindig van valami probléma. Én többzör észrevettem, hogy a valós időben aránylag rövid ideig tartó álom nagyon sok és aránytalanúl hosszú történéseket tartalmazott, azaz egy fél óra alatt annyi minden történt mint egy hét alatt !! Ma éjszaka is átmentem egy-két falon, már nem is tünik szenzációnak, de nagyon jó ! Egy kicsit más lesz az életfelfogásod, ha nincsenek átjárhatattlan falak körülötted !
Sosem álmodtam még arrl hogy így vagy úgy halok meg. Ez meg nem is álom volt. csak úgy pillanatok alatt ott termett az agyamban. Szinte másodpercek alatt. Azután még néhány alkalommal ez megismétlődött. A történet elmondása jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint ahogy végog futott rajtam. Még megfilmesítva is jóval hosszabb lenne. Gondolom a felemelkedés és a kocsi karosszériáján keresztül történő emelkedés azt mutatná, hogy akkor lett végem és kiszállok a testemből. Ez mindenféle álmaimtól teljesen eltérő volt. Se azelőtt, se azóta nem volt még csak hasonló álmom sem.
Minden esetre ez lehet akármi. Egy előérzet, egy fiigyelmeztetés, bármi.
Lehet ez egy alternativa is, nem biztos hogy be fog következni. Én úgy tudom megváltoztataható a "jövő",már csak azért is meg nekem már 3x meg kellett volna halnom, aztán mégis itt vagyok. A kölünböző dolgokon (falon, zárt ajtókon) való átmenés nálam szinte rendszeres az álmaimban. Lehet, hogy köze van a két jelenségnek egymáshoz ?
Van egy történetem, ami nagyjából ebbe a topicba illik. Bár csak félig, mivel határozottan állítom, nem álom volt.
Ezt a megérzésem még nem sok embernek mondtam el. Az is biztos, hogy nem álom volt. Az esemény csak úgy, ott volt a gondolataimban. Nem is egyszer tört rám ez a gondolat, hanem többször is, talán 2-3 alkalommal pár nap alatt. A története annyi, hogy láttam a saját halálomat. Egy nagy, sötétkék személyautó anyósülésén ülök, vizes az út, az autó áll. Nem látom hogy mi történt, előttünk is állnak autók. Elnézek balra, a vezető irányába, de nincs ott senki. Ekkor lassan kezdek felemelkedi az anyósülésről és minden nehézség nélkül áthaladok az autó karosszériáján. Nézek lefelé és látom a nyitott ajtón keresztül, hogy ott ülök bent, halottan. A vezető az autó mellett toporog, látszik nincs semmi komoly baja. Az autó eleje összetörve. A kocsi előtt hosszabb kocsisor, néhány mentő. Az autó mellé ér pár ember, engem néznek, kiszednek, majd az aszfaltra fektetnek és letakarnak.
Tudom elég megdöbbentőek ezek a sorok, főleg nekem. Akárhogy is próbáltam nézni hogy ki volt a vezető, kinek a kocsijában ültem, nem tudtam megfigyelni. Bár az igazsághoz tartozik, egyetlen egy ismerősöm van aki szóba jöhet, neki van negyméretű sötétkék autója. Arra még emlékszek, nem voltam megöregedve. Úgyhogy lehet hogy nincs hátra a földi pályafutásomból. Ez az esemény mikor úgy rámtört, egy kicsit letaglózott, sosem volt még részem ilyenben. Próbáltam palástolni a dolgot, azt hiszem nem is vette észre senki rajtam hogy padlótfogtam egy pillanatra.
Azóta az ismerősöm eladta az autót, így potenciálisan nem érzem magam veszélyben. Viszont egyik alkalommal, azt hiszem októberben volt 1 éve, mentem vele Nagyváradra. Nem sokkal előtte esett az eső, vizes volt az út. Azzal a bizonyos zabszemmel igencsak bajok lettek volna, egészen addig míg haza nem értünk. Az autó színe, mérete, a vizes út stimmelt.
Próféciás álom? Csak kontrázok, s nem nagyon szólnék bele, de nagyon is, valószinü, hogy Kina a Sárga - Sárkány, akik máris bent vannak a Kárpátmedence szivébe, könnyen Tibetet csinálnak magyarországból is, vagy a kárpátmedencéből, mert olyan hogy magyar álom, még egyéni is, noncse többet, nem lehet?
Igen, figyelmeztetés lenne, mindőnk számára, csak mi nem hiszünk a mi álmunkba?
Mellesleg, álmomba láttam, olyan volt, a csodás Üdvözitőnket, maga az álom, egy ellemlámpa, ha most a lábunk elé lámpázunk, nem lépünk kigyóra? Sárkányra? Nem vagyok Kina meg senki ellen, mert ugyis az lesz, ami a közös álom? Menny ha tovább, s megálltunk, az idő is megáll?
Kölömben az is igaz, hogy bekövetkezik, p.l. mindehogy megtörténik aminek meg kell türténie, csak felkészülünk rá? Nem esik olyan zokon?
Üdv mindenkinek, de kedves VonBraununknak kétszer!
Érdekes álmom volt megint: Egy nagy családi házban laktam. Arra figyetem fel, hogy az utcán viz folyik, egyre nagyobb folyamban. Mintha valami özönviz tört volna be, lassan , de egyre erősődő lendülettel. Végül is fel kellett menekülnöm a tetőre és a családomat is felmenekitettem miután éreztem, hogy a viz sodrása megmozgatja az egész házat. Az álom maga mégsem volt szörnyű, vagy ilyesztő. Csak egy enyhe feszültség kisérte, mint amikor az ember egy üveg pezsgőt nyit fel. (Pedig a történések átélése nagyon valószerű volt)
Egy olyan világban éltem ami magyarország volt, de teljes kinai uralom alatt. Ez az uralom inkább gazdasági és technikai elnyomás volt. Emlékszem embertelenűl kicsi lakotérrel megépitett lakótelepek voltak. Sok egymáshoz közel zsúfolt lakással és gyorsliftekkel, amik félelmetes sebességgel vittek, nem csak le és fel, hanem viszintesen is, még az utcán is, illetve az utca alatt a földve vájt városrészekbe. Tudtam , hogy pesten vagyok, de nem lehetett ráismerni (pedig elég jól ismerem). Minden teljesen más volt. Furcsa, máshol sehol nem érzett érzésem volt a várossal kapcsolatossan. Egyszerre volt idegen és ismerős. Óriási bevásárlóközpont volt, de csak egy és szinte semmit sem lehetett megtalálni. Attól féltem , hogy eltévedek. Ráadásul ki is akartak rabolni. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy még csóróbb vagyok, mint a kirablóim, igy elengedtek. Végül is nem tudtam a családomnak ennivalót vinni, mert olyan sokáig keringtem, keresgéltem, hogy végül reggel lett és felébredtem.
Én jó dolgokat álmodok, sőt sokszor azt szeretném, hogy álmaimban megtörtént események valóságga váljanak. Még, ha részben is ! (Ha, a halál utáni állapot az álomvilághoz hasonlit, akkor elég jó dolgom lesz !)
Vissza lehet emlékezni ámainkra. Ez néha még jól is jöhet, de tununk kell amit álmodunk csupán jelkép. Nem szabad rettegve élni, hogy ezt vagy azt álmodtam mi lesz velem?...
Sok gyakorlással vissza lehet emlékezni az álom majdnem minden részletére. Legalább is a fontosabbakra. Én nagyon sokat foglalkozok ezzel. Természetesen még igy is vannak álmok amikre nem tudok visszaemlékezni. A dolog hasonlit a hangokra. Vannak lényegtelennek látszó "mondatok" azaz álmok amik "hangossak" azaz emlékezetessek, vannak amiket éppenhogycsak meghallunk és vannak néma, de nagyon fontossak is. Ez a képzavan most egy kicsit furának tunhet, de csak probáld "leforditani" az álmokat "beszéddé", hangokká, mondatokká, mondanivalóvá ! Megláthatod mennyire hasonlitanak. (A logika a szájról olvasás, ami néha ki tudja egésziteni a hiányzó, de mégis ott lévő mondanivalót)
Biztosan jelent, csak nem szabad elfelejteni, hogy ezek az álombeli szinbolumok és a hétköznaki sinbolumok nem azonos mértékegységgel mérendől. A vér maga egy elég baljós, veszélyt jelentő szinbolum, de az álmokban sokkal egyhébb, átvitt értelmezést ad. Lehet, hogy ez azért van, mert a vér a fizikai testhez köthető, az álmokban (asztrális sikok) nincs (olyan) súlyos és jelentős szerepe a testnek. Talán épp erre célzott ez az álom. Hogy, mit jelent ? Valószinüleg meg fogod tudn, ha odafigyelsz és észreveszel olyan apró jeleket is amit egyébbként nem ! Csak figyelj !
Nálam is volt így. Egyszer majdnem egy egész fantaziregényt álmodtam meg, és mire felébredtem, csak egy-két momentumra emlékeztem, és az érzésre. Többre nem, és bosszantó volt.
Szóval van egy gyors és sokkal hatékonyabb "üzemmódja" az embernek. Mintha nem is saját magam lennék, hanem valaki más ! Furcsa ezt belátni. Találkoztatok már evvel az állapottal ??
Elalvás előtt a tudatállopot megváltozik. - a szervezet müködése lelassul, de van egy szakasz ahol a "agy felpörög" Ha sikerül eszt a szakaszt megfigyelni, meglepödik az ember, hogy mennyivel hatékonyabb, mint ébrenléti állapotában. Néha olyan gyors lesz, hogy már szinte követhetettlen a gondolatok folyama. Gyosr és hatékony
Ez érdekes. Szerintem is érdemes lenne lejegyezni őket, mert sokféle jelentést hordozhatank. Mostanában mindig egy személyről álmodom, aki iránt azt hiszem elég mélyen érzek, de ezeket igyekszem elfojtani, de az álmaimban folyamatosan megjelenik ez a személy, és kezdődik elölről miden.
A mesére invitálást Rebelnek szántam:-) Mindenesetre ahogy elnézem, neked sem kell furaságokért menni a szomszédba. Én elkezdtem felhasználni a különös álmaim részleteit sci-fi novellákhoz. Te nem gondoltál még erre? Mert ilyeneket ébren úgysem tudsz kitalálni:-))))