Megállónk Antequera Alcazabája volt. Az eddigiek után nem nagy szám, de meg lehet nézni. Legérdekesebb a kilátást feldobó „indiánfej” alakú hegy. A vár mellett a jegy árában volt a Real Colegiata de Santa María la Mayor templom is. Malagában a szállásunk a Calle cómico Riquelme volt. Az eddigieknél kissé gyengébb, de egyéb adottságai miatt egy éjszakára bőven megfelelt. Előtte csak annyira tudtunk megállni, hogy két ember a csomagokkal kiszálljon, ketten pedig továbbmentünk a kocsit leadni, ami kb. 1 percet vett igénybe. Még egyszer le a kalappal a malagacar.com előtt.
A „HÉV”-vel a vasúti pályaudvarig mentünk, kijáratánál felfedeztük a csomagmegőrzőt másnapra. A szállásról ismét a pályaudvarra mentünk, természetesen a 100 Montaditosba.
Meglátogattuk az Antigua Casa de Guardiat. Ez egy nagyon híres, hangulatos borkimérés (kocsma), a legrégebbi Malagában. A borok többsége nagyon édes, de elvétve akad száraz is.
A vacsoránkat a La Tana Del Lupoban fogyasztottuk el.
Reggel mindjárt a Mezquitához siettem, kihasználni a ½ 9-től egyórás ingyenes belépőt. Gond nélkül bejutottam. Megint csak szuperlatívuszok, megint csak olvasson utána, akit érdekel. Maga a beépített katedrális valamiért le volt kordonozva, így csak kívülről nézegethettük, de a mecset rész, az hát …
Ez az egy óra szerintem elég is volt a megnézésre, ha valaki nem akar részletesebben belemerülni.
Vetettem egy pillantást a római hídra a Triunfo de San Rafaeltől, majd az Alcázar Reyes Cristianos múzeum következett. Kevésbé látványos „Alcazar”, nagyon szép kertekkel. Csak benéztem a Caballerizas Reales (királyi lovas iskola) istállójába, majd megnéztem a Patio Cordobés nevű szép kertet. A Juderia következett. Az elején volt egy bika múzeum is. A végén a puerta de Almodóvar.
Ismét séta, „csak úgy” az óvárosban. Egy kis tér lett a kedvencem: Plaza de Jerónimo Páez az Archeologiai múzeum mellett. A múzeum udvarába is érdemes bemenni.
Találkozó a többiekkel a sörforrásnál.
„Hazafelé” vettem az irányt a Plaza de la Compañia, a Seneca tér, a Casa Gongora-Sala Galatea, a Ferencesek templomát és kerengőjét meg is néztem, majd a Plaza del Potronál értem a szálláshely közelébe. Itt még megnéztem a Posada del Potro érdekes udvarát.
Hogy ne kelljen elgyalogolnom 2km.-t a parkolóig, elhozták a kocsit. Ez volt, amit nem én vezettem az úton. Tettünk egy kis kört, hogy legalább a kocsiból lássam a Torre del Orot, és az arénát.
Útközben 1 fontos megállónk volt a Castillo Almodovar del Rio. Egy olyan vár, amilyet az ember elképzel, ha várra gondol, és olyan állapotban, amilyen már akkoriban is lehetett. Páran lézengtünk csak benne, pedig minden ideális volt. A tornyoktól a tájékoztató videókon keresztül a kilátásig.
Cordobában még nehezebb volt a védett városrészben lévő szállásunkig, a Hostería lineros 38-ig eljutni. Kívánságuknak megfelelően reggeltől megpróbáltuk őket telefonon hívni, de többszöri próbálkozásra sem sikerült. Az útvonaltervező útvonala jó lett volna, ha tudjuk, hogy juthatunk át a lesüllyedő hengerrel biztosított útzáron. Végül a másik oldalról megközelítettem amennyire lehetett, leálltam egy olyan helyen, ahol azt gondoltam, hogy nem lő kérdezés nélkül fejbe a rendőr. Ketten elmentek a szállodáig. Van a parkolójukban hely, csak oda kell jutni.
Be kell menni egy olyan közparkolóba, ahova nem tudtam bemenni, mert „full” volt, de csak át kell menni rajta, és a másik oldalán kimenni, és már a Lineros utcán is vagyunk. De az automata sorompó nem ereszt, nem érti, hogy csak átmenni akarok. A szálló parkolója egy kis magánparkoló, nagyon szűk, és kissé sötét. Kissé problémás volt a beállás, mivel nem láttam a helyet ahová állnom kellett volna, így nem segített a jószándékú, de gyakorlatlan irányítás se.
Nagyon meleg volt, 37°C. Azonnal a legközelebbi 100 Montaditost keresték a térképen. Addig megnézhettük a Plaza de la Correderat, a Templo Romanot, a Plaza de las Tendillast, és már ott is voltunk a Plaza de San Miguelen, ahol várt minket a hideg sör.
Séta a szép óvárosban, Calleja de las Flores (virágok utcája, ezidőtájt kizárólag muskátlikkal), a Mezquita narancskertjébe csak bepillantás. Visszatérve a szálláshoz a 6-os nevű bárban vacsoráztunk salmorrejot (paradicsomleves) és flamenquint („különleges alakú” göngyölt hús).
A mai nap fő attrakciója az Alcazar volt. Az ingyenes belépéssel hétfőn meg sem próbálkoztam. Most már reggel hosszú sor állt, de 1 óra alatt bejutottam. Bejáratnál térkép; kell. Előzetesen azt olvastam róla, hogy vetekszik az Alhambrával. Megmosolyogtam, gondoltam turistacsalogató túlzás. Nem kellett volna. Az én véleményem: az Alhambra összességében veri, de I. Don Pedro király palotája tényleg versenyben van, de az egész Alcazar a kertekkel kiemelkedő! Erről megint nem írok részletesebben, ennek utána kell nézni, akit érdekel. Nem érdemes végigrohanni rajta, simán kell 3-4 óra. És még a királyi termekbe be sem jutottam!
Viszont a délután gyatrán sikerült. Hiába jártam többször is a bringásnál, zárva találtam a „hivatalos” nyitva tartástól függetlenül. A gyalogláshoz meg erőm végén jártam. Így ez egy lényegében el…veszett délután lett. Pedig még sok minden tervben volt.
Este korábban vacsoráztunk, hogy a La Carboneriában jó helyet kapjunk. Ez sikerült is. Itt nincs belépő a flamengo bemutatóra, csak a fogyasztás. A többség kancsó sangriát fogyasztott. Enni csak inkább falatokat lehet. A műsor (talán csak az első rész) egy férfi énekéből, és táncából állt. Utána hosszú szünet következett, amit nem bírtunk kivárni. A társaságból a többieknek volt szerencséjük a Plaza de Españan egy szerintük igen színvonalas csapat bemutatóját kifogni, kalapozós változatban.
Akit igazán érdekel a flamenco tánc, komolyabb helyet keressen.
A Sevici kudarcba fulladása után a szálló közelében lévő rent a bike adta lehetőséget használtam ki. Már előzetesen úgy ítéltem meg, hogy Sevilla belvárosa sokkal nagyobb, mint a többi, így számomra a gyaloglás nem megoldás. Ez teljes egészében be is bizonyosodott. Ezen a napon elsősorban a távolabbi célpontokat terveztem bejárni. A Palacio de las Dueñassal kezdtem. Elsősorban a kertjei, de gazdag berendezésű termei is figyelemre méltóak.
Az Iglesia San Luis de los Franceses lett volna a következő, de csak kívülről sikerült megnéznem, nem találtam a bejutási lehetőséget. Az Alameda de Hércules hosszúkás terén kerekeztem kicsit. A Las Setas volt a következő nevezetesség. Érdekes, engem leginkább felhőkre emlékeztető hatalmas faépítmény. Alatta szokásosan szép vásárcsarnok. A város szépségét élvezve karikáztam el (néhol a tömeg miatt csak tolva a bringát) az Iglesia del Divino Salvadorig. Ez a templom közös belépővel bír a katedrálissal. Nagyon gazdagon díszített oltár és kápolnák.
A városháza mellett jutottam el a katedrálishoz. Nagy gótikus székesegyház a városra néző ikonikus, mór harangtoronnyal, valamint Kolumbusz sírjával. A már meglévő jegyemet kihasználva a jelentős sort kikerültem. A hatalmas katedrálisban a sok látnivaló között elég jól eloszlik a tömeg. A Giraldában viszont nem. A 36 lejtőből (nem lépcsök vannak) a felétől alig haladt a sor, és végre kijutva még rosszabb lett a helyzet. Mindenki minden irányba fotókat akart készíteni (velem együtt), így várni kellett a lehetőségekre, de ide igazán érdemes felmászni a kilátásért. Utána a narancsligetben lehet pihegni kicsit. A Puerta del Perdón kaputornyon át hagytam el a katedrális területét. Átmentem a Plaza de Españara. Hat órára béreltem a bringát 9 euróért, ezért vissza kellett vinnem 16 órára. 3/4 4-kor majdnem sikerült bezárni előttem a boltot (kiírás szerint 10 – 20-ig nyitva).
Vacsorázni a Las Moradas nevű intézményben kötöttük ki, és végre finom pörköltszerű (talán sertés pofa) puha húst ettünk. Ennek annyira megörültünk, hogy másnap is ide jöttünk. Hazafelé benéztünk a La Carboneríaba, tömeg volt, a műsor éppen nem ment, megállapodtunk, hogy holnap megpróbálkozunk vele. Még leültünk a Plaza de los Curtidoresen a Cortaderóba egy sörre, és beszélgetni. Ekkorra kezdett kellemessé válni a hőmérséklet.
Reggel még megnéztük a Santo Domingo kolostort, majd elindultunk Sevillába. Először kitettük két barátunkat a Hostal San Francisconál a csomagokkal, majd elvittük a kocsit a két km.-re lévő mélygarázsba. Olcsóbb volt három napra, mint a közeli 1 napra, ahol hely sem volt. Úgy gondoltam, a közelében elintézzük a Sevicita helyi közösségi kerékpárt, de sehogyan sem sikerült. Később az elviekben a városközpontban lévő irodájukat sem sikerült megtalálni. Viszont a szálláshely a régebbi rossz véleményekre rácáfolva újszerűen, modern anyagokkal felújítva fogadott.
Séta a Murillo parkban, az elmaradhatatlan 100 Montaditos után Fuente de Hispalis (szökőkút), Plaza del Triunfo, Patio de Banderas, Fuente de la Calle Judería (szökőkút), Calle Agua, Balcone di Rosina, (előtte a parkban óriás, nagyon nagy és érdekes törzsű, fákká nőtt fikuszok), Plaza de Santa Cruz, Plaza de los Refinadores útvonalon tértem vissza. Első napi ismerkedésnek remek útvonal volt a ráhangolódáshoz.
Amikor először terveztem ezt a körutat, májusra gondoltam, mert akkor van a Feria del Caballo, az egy hetes nagy lovas ünnep, ami a sherryvel a város két legnagyobb vonzereje.
A várossal való ismerkedést az Alcázarral kezdtem. Előtte lovas hintók vártak kuncsaftra. A sok ló viszont egész Andaluziában vonzotta az apró, pimasz legyeket, amelyek szinte elkergethetetlenek. Az Alcázar hozta az általános formát a szép kertekkel, csakhát az Alhambra után … De azért érdemes megnézni. Innen rövid séta a katedrális Tio Pepe szobra mellett. Különálló harangtornyába fel lehet menni. Szombat lévén esküvő is volt. Nagy flanc, az urak pingvinnek öltözve, a hölgyek feszes élénk színű ruhákban és hatalmas „madárfészkekkel” a fejükön.
Innen átballagtam a szép Plaza de la Asunciónhoz, a még szebb régi városházával. A téren lévő Real Iglesia De San Dionisio Areopagita templomban szintén „összeesküvés” folyt, hasonló díszletekkel.
Az új városháza, és a Palacio del Virrey Laserna külső megtekintése után a már törzshelyünknek számító 100 Montaditosnál találkoztam a többiekkel. Némi feltöltődés után a San Miguel templomot néztük meg. Vacsorára tettünk még egy kísérletet az El Chule-val. Kiderült este 10-kor nyit, aznap csak tengeri ételek vannak, ami nálam kizárt, így az Areal térre mentünk paellát enni. Az előbb említett okok miatt én csirkés paellát ettem, ami a hozzáértők szerint „nem ajánlott” kategória.
Ma várt ránk a leghosszabb autóút, 220 km. Az is két részben. Nem volt megterhelő az út során a vezetés.
Tehát: első célunk Gibraltár.
Jóval az utazás előtt bukkantam a Parkimeter Bookingsra, ahol lefoglaltam a gibraltári és a sevillai parkolásomat is. A kinyomtatott visszaigazolás nem volt elég, mert azon nem szerepelt egy pin kód, ami az e-mailen igen.
Mivel a társaság nem volt hajlandó nyilatkozni hogyan nézzük meg Gibraltárt, a Rock Tours 1,5 órás buszos túrája mellett döntöttem, amely időben a leggazdaságosabb. Ebben közrejátszott az is, hogy a szikla teteje felhőben volt, és ez így is maradt. Nem lenne rossz program, csak egy kicsit túl rövidre vannak szabva a megállók. Legjobbnak a majmoknál töltött idő bizonyult, akik nagy showt mutattak be a buszok tetején. Az egyik sofőr meg is unta, és el akarta zavarni őket. Nem nagyon zavartattál magukat, amíg elő nem vett egy (azt hittük botot, de kiderült:) gumi kobrát, amitől pánikszerűen menekültek. Érdekes látvány volt, hiszen sohasem láthatták az eredetijét. A többi megálló: Herkules oszlopai: erre elég volt a rövid megállás, főleg, hogy a párás idő elég rövid látótávolságot nyújtott.
St Michaels Cave: Nekem ez hiányzott a legkevésbé (szívesen elcseréltem volna a 100 tonnás ágyúra), hiszen sokkal komolyabb cseppkőbarlangokban jártam, de a színváltós megvilágítás elég érdekes volt. (20perc megállástól indulásig - rohanás))
Great Siege Tunnels: erre fél órát kaptunk, ez is elég húzós volt. Befejezésként a város centrumában tettek ki minket.
A Main Sreeten visszasétáltunk. Repülőt nem láttunk leszállni. A be-kilépés személyivel szinte megállás nélkül, pillanatok alatt.
Továbbindultunk Jerez de la Fronteraba, ahol a Casa Museo Jerez Centro volt a szállásunk. Sajnos a mi szobánkban galérián volt az ágy, ami sem korunknak, sem termetünknek nem volt kedvező. Viszont szép patio, és tetőterasz is volt. A rengeteg, a falakra kirakott szerszámtól és egyéb eszköztől volt múzeum jellege. Parkolás a 350 m.-re lévő Plaza del Arenal alatti hatalmas parkolóban. Itt jegyzem meg, a Spanyolországi parkolókban elég szűkös méretűek az 1 kocsira jutó helyek.
A szállás egy saroknyira volt az Alameda del tajo parktól, így azzal kezdtem. Remek kilátás.
A Plaza de Toros de la Real Maestranza de Caballería Spanyolország leghíresebb arénája, és az ez iránti „sport” utáni mérsékelt érdeklődésem ellenére mégis csak meg kellett nézni, ha már ott jártam. Mellette van egy szép kilátó, a
Mirador de Ronda. Majd a legnagyobb nevezetesség, az Új Híd következett. Itt alig lehetett mozdulni a gyakorlatilag csak ezt megnéző turistacsoportok miatt.
Innen már kényelmesebb volt, csak ritkán bukkantak fel turistacsoportok. A Plaza de María Auxiliadora szintén szép parkos kilátóhely, innen lehet lejutni egy lejjebb lévő helyre, ahonnan a hidra van teljes rálátás, vagy akár tovább a híd alá, vagy két további kilátóhelyre.
Már csak pár lépés a Mondragon Palace egy 14. századi ház, amely tökéletesen fedte egy középkori gazdag don házáról való elképzeléseimet.
Nem messze a Plaza Duquesa de Parcent kínál kellemes megpihenési lehetőséget. Sarkában a Cervecería, Café Mondragon korsó hideg sörének én sem tudtam ellenállni. A tér két nevezetes épülete a városháza, és a St Mary Major Parish teplom érdekes erkélyes homlokzata, amely elfedi, hogy mekkora templom van mögötte.
Az Alminar de San Sebastiánban már nehezen ismerhető fel egy minaret, csak a bejárata emlékeztet rá. Mellékutcákon át jutottam el következő célomhoz a Mór király palotájához. Az épület elég leromlottnak tűnt, csak a kertjei nézhetők meg, de azok is megérik az árukat. A jó erőben lévők lejuthatnak egészen a szurdok aljára a patakig.
Innen egy pillantást vetve a Palacio de Salvatierra-ra lementem a Puente Viejora, ez a régi híd. Szép, de innen folyamatos emelkedő az Iglesia de Nuestro Padre Jesús Nazareno, és a Fuente de los Ocho Caños (nagyméretű „kút”) –tól a Plaza del Socorroig, melyet a Parroquia de Nuestra Señora del Socorro templom, és a El Casino ural. Hangulatos, szépen felújított tér, alatta parkoló.
Le kell tudni sétálni hozzá kb. 6 kilométert különösebb extra szintkülönbség nélkül. Ha kipróbálod, te is azt mondod, hogy nagyon megérte. csak a foglalásra kell nagyon odafigyelni.
Következett utunk számomra legnehezebb próbája, a Caminito del Rey. Nekem pár éve az a haladási stílusom, hogy megyek 5 percet, ülök ½ percet. Sajnos ez felkeltette az úton felügyelők figyelmét. Hiába próbáltam jelezni, hogy minden OK a derekam fáj, és nem szívrohamom van, gyakorlatilag kézről-kézre adtak, és mindig kísért egy felügyelő aggódva, és vízzel kínálgatva. Kedves, de egyben kínos szitu.
Viszont a Caminito del Rey ismét egy kihagyhatatlan csoda. Végül még én is a végére értem. Normálállapotú embernek semmi problémát nem jelent, legnehezebb rész már a kilépőkapu utáni emelkedő. Viszont annak a végén járt egy doboz ingyenes hideg üdítő, vagy sör.
A látogatásunk menete: parkolás a kéteurós parkolóba, épp azelőtt érkeztünk, hogy megtelt volna, a legrövidebb (alagutas) útvonalon a bejáratig, itt mindenki kapott egy egyszer használatos hálót a fejére, és védősisakot. Ezután csoportokban belépés, de a haladás már egyéni tempóban, bár a csoportok különböző színű sisakokat kaptak, nem tűnt gondnak a későbbi keveredés. El Chorroból busszal vissza, szerencsére a parkolónál is megállt.
Következő állomásunk Setenil de las Bodegas volt Egy különleges fekvésű kis település, egyedi módon a sziklákba, illetve a sziklák alá épített házakkal. Nagyon látványos, de a lényege rövid 1 km.-es sétával bejárható. Innen telefonáltunk Rondába, hogy jövünk. Kicsi angolul beszélő társuk Mondta el, hogy „itt vagyunk Bodegasban, indulunk”. Gyorsan rászóltam, hogy a bodegas önmagában csak borozót, kocsmát jelent, egészítse ki a Setenillel, nehogy azt higgyék, hogy egy kocsmában ücsörgünk. :-)
Ezek után érkeztünk Rondába, ahol utunk legjobb szállását foglalhattuk el (,Apartamento Atenea en Ronda) az épületben saját garázzsal (10€/éj). A garázs kapujában vártak minket, és mivel a booking már levonta az árat, minden nagyon gyorsan ment.
Ezen a napon egy nagyon régi vágyam teljesült, az ALHAMBRA! A Generalifével kezdtünk, mert a palotákba a belépőnk délre szólt. A szökőkutak és virágok gyönyörűek, gondolom tavasszal még ennél is szebbek. Már ez bőven elhomályosította V. Károly nagy, de kevéssé szép palotáját. Az Alcazaba hatalmas bástyáival, és falaival imponál.
A nem csoportos befelé igyekvőknek V. Károly palotájának sarkánál kellett gyülekezni, de a fix időpontok ellenére sem ment minden simán. Elég nagy létszámúak voltak az időpontokra érkezők is, így a beözönlés után lassan rázódtak szét. Még a gyülekezés közben lehetett (gondolom) térképet szerezni, szerencsére nekem volt saját, erre nagy szükség van. Sokat erről nem írok, rengeteg képet és leírást lehet találni erről. Nem csalódtam, kb. 5-6 órát töltöttünk bent az Alhambrában. Lett volna több is, ha bírom. Az Igazság Kapuján keresztül hagytuk el az Alhambát.
Calle Acera del Darron lévő 100 Montaditosban találkoztunk. Előbb leszálltam a buszról a San Matias templom kedvéért. Utána megpróbáltunk magunkba egy kis erőt korsóval visszatölteni. Egy kicsi sikerült is, ezért a délután folyamán megnéztük a királyi kápolnát, és a katedrálist (Kolombusz síremlékével), és az Alcaiceríát (arab bazárt) világosban.
Gondoltuk, kipróbáljuk a tapasozást a szállótól nem messze lévő Cafateria Marisolban, ahol 6 tapast ajánlottak 1 liter sörrel(X2), de megint nem aratott nálunk nagy sikert. Ezután még vacsorázni is kellett, amihez megelégedtünk a szálló kis választékú, de elfogadható minőséget nyújtó konyhájával. Végül is a Navas 14 nagyon jó helyen lévő, elfogadható szállás volt.
Kicsit korábban keltünk, mert a reptéren volt jelenésünk a MalagaCar.com-nál. Malagában nem kellett a kocsi, csak gond lett volna vele, ezért csak mától béreltünk. Olvastam róluk jót is, rosszat is, szerencsére az előbbi jött be. Az előre lekötött full biztosításos Renaultból ugyan KIA lett, de kifogástalan állapotú. Legfeljebb emelkedőn a 6. sebességből kettőt is vissza kellett váltani. Az egyetlen ami nem tetszett, hogy nem teli-teli, hanem fél-fél tankkal volt az átadás.
Elkezdtük utunk utazásos részét. Első állomásunk Nerja volt. Az előre kinézett „balkon” közeli parkolóba mentünk. A Plaza Balcón de Europa volt az egyetlen nerjai célunk. Csoda. De ezt a szót sok helyre alkalmazhatnám a továbbiak során. Mindjárt következő megállónkra, Frigiliánára is. Mivel én sokkal rosszabb fizikai állapotban vagyok a többieknél, tájékoztattam őket a látnivalókról, és szétváltunk, hogy ne akadályozzam őket a lassúságommal. Ezt a továbbiakban is sokszor alkalmaztuk, a találkozás helyét és idejét megbeszélve.
A végcél Granada volt, ott is a Hostal Navas 14, ahol a szállásunk volt. Előzetesen igyekeztem tisztázni, hogy mivel ez már a védett belváros, mi a behajtási szabály. Az itt megszállók behajthatnak, majd a szálláshely leadja a rendszámot a rendőrségnek. A parkolás körülményesebben intéződött. Kértem a hostal saját parkolóját, ami pár utcával arrébb volt. De hogy jutok oda. Javasolták, hogy parkoljak le a Plaza de Mariana Pinedan. Csak az volt a baj, hogy az utcanézetben itthon megnézve ugyan láttam egy táblát a téren, amely szerint felmentettek a tilalom alól az itteni hotelek vendégei, de autónyi helyet nem fedeztem fel. Végül a parking Ganivetnél álltam meg nagyon közel a szálláshoz szabálytalanul, amíg a többiek bementek a szállóhoz. De nagyon zavart(nem kellett volna, ez bőven belefér a spanyolos stílusba), hogy néhányszor útban voltam, ezért végül beálltam a parkolóba. Majd egy szállodai személy segítségével a hostal parkolójába. A városokban tartózkodásunk alatt a kocsi mindig a parkolókban maradt.
Mai programnak a Mirador San Nicolás meglátogatását javasoltam, hogy innen nézzük meg a naplementében az Alhambrát. Én busszal a többiek gyalog mentek. Sokan gyülekeztek a látványra, amely tényleg megér egy estét.
Utána hazafelé még egy esti pillantás a katedrálisra, és az Alcaiceriára.
Vacsora a Hostallal szembeni Restaurante Genil Navasban, ami ígéretesnek tűnő ajánlatot reklámozott. Később ugyanezt az ajánlatot több helyen is láttuk. Jó adagnak tűnő grillezett húst. Hát kipróbáltuk. Nos az adaggal nem volt baj. A barátom csodálkozott, hogy ilyen szép húst hogy lehet így el…szúrni(szeret sütni-főzni). Nincs előkészítve, pácolva, átsütve, ezért szinte elrághatatlan. Húsevő létemre még több helyen, többször próbálkoztam, nem kellett volna.
Én egyszer együtt ültem ilyen vödör sörös sráccal meg a barátnőjével üres asztal híján Sevillában. A fiú a fogával nyitogatta a sört, hiába mondtam neki ne tegye. Szerencsére megtaláltam a sörnyitót az asztal sarkához csatolva. Jó foguk lehet a spanyoloknak.
Ez a nap Malagáé volt. A Mercado Central de Atarazanast érintve, ami vasárnap lévén zárva volt a Casa Arandába mentünk reggelizni. Ez Malaga leghíresebb churrosozós helye. Rendeltünk churrost, majd a pincér megkérdezte, mit még. Mivel a többiek már túl voltak a reggeli kávéjukon, mondtuk. hogy csak churrost. A vicces kedvű pincér kihozta a”fánkot” forró csoki nélkül. Gondoltuk, a következő fordulóval hozza. Kicsit később reklamáltunk, nevetve mondta, hogy „csak” churrost kértünk. Számunkra érdekes édes reggeli (nekem ízlett), de hát a magyar inkább bőségesebbet kíván. Ezután séta Malagában. A Calle Puerta del Marral (szép pálmafás utca), és a Calle Marqués de Lariossal kezdtük. Az utóbbi Malaga reprezentatív útja, tele drága boltokkal. A vége a Plaza de la Constitución, burkolatába épített érdekes fémből készült újságlapokkal, és a szép Fuente de Génova szökőkuttal. Jó fotótéma a mögötte lévő pálmafákkal, és épülettel. A Calle Granada nevű úton kacskaringóztunk el a Plaza de la Mercedig. Fotózkodás Picasso szobra mellé ülve, amikor hozzáfértünk a sarkon lévő múzeumba igyekvő csoportoktól, majd kisétáltunk a tengerpartra az alagúton át. Rövid séta a Jardines de Pedro Luis Alonsoban, ami a tengerparti Malaga Park legkiépítettebb része. Megcéloztuk a világítótornyot. Itt jegyzem meg, hogy egész utunkon nagyon meleg, néha kánikula volt, szeptember második felében egy picit kevésbé melegre számítottam. Így, mire a torony közelébe értünk az egymást érő vendéglátó helyek végén nagyon megörültünk a 100 Montaditos nevű intézménynek. Ezekben többféle csapolt sört mérnek, hűtőből elővett korsókba, jéggel. Kell-e több a kitikkadt vándornak, napernyők alatt, a gyönyörű kilátást bámulva. Mellettünk egy másik sörforrás, a Cervecería La Sureña volt, ahol a „vödör sör” a sláger. Egy vödör telirakva kis üveges sörökkel, és jéggel.
Nehezen hagytuk ott a helyet, de várt a délutáni program, a vasárnap 14-órától ingyenes Gibralfaró, és Alcazaba. A többiek (fiatalabbak 5-7-12 évvel) nekiugrottak a Gellért heggyel azonos magasságú, és meredekségű emelkedőnek, bár busszal is fel lehet menni. Megbeszéltük, hogy az Alcazaba bejáratánál találkozunk. Addig én megnéztem a katedrálist, és a római színházat, amit a mögötte lévő vár tesz sokkal látványosabbá.
Az Alcazaba (főleg így, hogy az út elején voltunk, és még nem láttuk a többi csodát) szép, és egy kicsit bevezetett a mórok építészeti jellegzetességeibe. Malagában azért feltétlen megnézendő.
Utána, amíg ők is megnézték a katedrálist, én az árnyas kertjében pihegtem. Hazaindultunk, közben megnéztük az itthon neten kinézett La Farola De Orellana éttermet, ami még természetesen zárva volt. A szállás mellett volt egy kis bolt, váratlanul jó nyitva tartással, így a másnapi reggelit is megoldottuk.
Este vacsorázni indultunk, de a kinézett Orellana továbbra sem nyitott ki, így a többiek a katedrális előtti szép téren lévő Taberna La Malagueña mellett döntöttek, a látványos Palacio Episcopal előtt.
Teljesítettünk egy kéthetes andalúziai körutat, amiről most bő lére eresztve, napi bontásban beszámolok. Aki nem szereti az ilyet, „ugorgyon”.
2019.09.14.:
Több, mint féléves szervezés után ma eljutottunk az indulásig. Bécsi indulást szerveztem, a Bp.-i gép késés nélkül is túl késői érkezése miatt. Így, bár az egész napunk ráment, egy kicsivel (18.55) elfogadhatóbb érkezésünk volt. A bécsi repülőtérre a RegioJet busszal mentünk, így ott voltunk kényelmes utazás után vagy 3 órával korábban. Szerencsénkre a gép gyakorlatilag pontosan indult, és érkezett. A HÉV szerű vonattal mentünk a végállomásig. A street view-et itthon sűrűn tanulmányozva tudtam, hogy a föld alól előbukkanva át kell mennünk a hídon, és balra kb. 600 m.-re lesz az apartmanunk. Csak azt nem tudtam, hogy van egy olyan kijárat is, ami átmegy a folyómeder alatt. Így előbukkanva átmentünk a hídon, és elindultunk az ellenkező irányba. de semmi nem stimmelt. (Két csomagot cipelve csak memóriából mentem, nem néztem térképet.) Végül rájöttünk, hogy már a kikötő látszik, így már kétszeres távolságra vagyunk. Hátra arc! :-( Még akadályoztak némi útépítések, lezárások, de csak megérkeztünk a szállásunk, a Suite Homes Santa Isabelcíme elé. Kiírva semmi. Bejutottunk az épületbe, lakók nem tudnak róla. Próbáltunk telefonálni, nem veszik fel. Sokadik próbálkozásra, mikor már a többiek az elérhető szállásokról tájékozódtak, végre felvették a telefont. Jön!!! És kb. 1 órás utcán várakozás után bejutottunk az apartmanba. Még egy kis probléma, nem működött a kártyaolvasó, így KP. Utólag láttam a telefonomon, hogy küldtek a leszállás előtt egy E-mailt más telefonszámokkal, amit a telefon repülő üzemmódja miatt nem észleltem. A szállás foglalási igazolásán nem szerepelt, hogy bejutás csak telefonos érintkezéssel.
Na de legalább a szállás meglehetősen jónak mondható. Egyetlen hibája, hogy mindkét hálószobában az ágyak majdnem faltól-falig értek, így a második ágyakhoz átjutás nagyon szűkös volt.
Késő volt, fáradtak voltunk, így az első vacsora kimaradt.
A barátnőm Alicante külvárosában volt, azt mondta nagyon sekély volt a víz, mint Siófokon. Ott nagyon felmelegedhetett. Ő is fagyos, nem írta volna, ha nem lett volna meleg.
Kb. 120-150 milliónál kezdődik egy olyan tengerparti lakás, ami jó helyen, szép környezetben van, kocsi nélkül elérhető minden, ami szükséges, szép kilátással rendelkezik, nem ázik be, nem fog összeomlani 20 éven belül és legalább két ember elfér benne. (A parkosított, medencés lakóparkokban ráadásul eszméletlen magas a közös költség.)
Beérném azzal is, hogy évente csak 1-2 hónapig legyen minimum 27 fokos a tenger. Mondjuk pl. Alicanténál már lehet erre esély. De igazán csak a Földközi-tenger keleti medencéjében jó a vízhőmérséklet és csak ott stabil nyáron az időjárás (mint pl. Cipruson).
Nem kell ahhoz pár száz millió, van olcsóbb is. Én is nézegetem. Ahol 27 fokos a tenger mindig ott van sok kórokozó is, malária, stb. Nekem megfelel Andalúzia tengerpartja.
Elég ellentmondásos véleményeket olvastam eddig Marbelláról, volt, aki azt írta, „nem érdemes odamenni, nincs ott semmi, csak tömeg”, más „túl városias”-nak találta. Ami azt illeti, valóban elég sok csúnyácska betonkolosszust építettek ide, de vannak nagyon szép részei is a városnak, a parkosítás mindenhol csodás, az óváros kifejezetten elragadó, a Paseo Marítimo sétány és a városközponttól távolabb eső strandok, főleg a Playa Casablanca, pedig egészen egyedülállóak.
Ugyanakkor a partra épített magas épületeknek megvan az az előnyük, hogy a magasabb emeletekről gyönyörű kilátásban részesülhetnek az ott lakók.
Az általam választott Skol lakótömb „A” épületszárnya különösen előnyös elhelyezkedéssel büszkélkedhet, mert szinte benyúlik a tengerbe, s a 7. emeleti duplex saroklakásunkból (valójában 8-9. emelet magasságának felel meg) olyan korlátlan körpanorámás kilátás nyílt, mintha a tenger felett repültünk volna a sirályokkal. Hab a tortán, hogy néhány tiszta éjszakán holdcsillogást is láttunk, mivel telihold előtt néhány nappal érkeztünk.
Kilátás kelet, dél és észak felé:
A legeslegszebb kilátás nyugati irányban volt, főleg a délutáni ezüst csillámlással és a naplemente varázslatos színorgiáival:
Kilátás a Skol medencéire, kilátás a kertből a tenger felé és homokvár a Skol mellett:
A Skol elhelyezkedése más szempontból is tökéletes, ugyanis a város két ékessége, az óváros és a Casablanca playa között fekszik félúton, mindegyiktől kb. 750 méterre. Közvetlenül mellette található a turista információs iroda, mögötte taxiállomás, és pár perces sétával elérhető egy kis szupermarket valamint két buszmegálló is.
A Casco históricot vagyis az óvárost óhatatlanul is a benalmadenai Puebloval hasonlítgattam össze. Marbellán jóval több volt a műemlék és a virág, de az emberekből is több nyüzsgött (főleg estefelé), vagyis ez a hely tűnt szebbnek, a Pueblo viszont kellemesebbnek.
Központi tere, a Plaza de los Naranjos:
A Plaza de la Iglesia, ahol az óváros legmutatósabb temploma, az Iglesia de Nuestra Señora de la Encarnación emelkedik:
Calle Carmen, a jellegzetes kék virágcserepekkel:
A Plaza Santo Cristo az Ermita del Santo Cristoval és az óváros virágos utcácskái:
A városközpont egyéb nevezetességei: a Dalí szobrokkal díszített Avenida del Mar, a kikötő egyik épülete, az Alameda park valamint a Constitución park szökőkútjai.
A Dalí szobrokat észak felé állították be, így szemből nem nagyon fotózhatóak. Én nagyon bíron Dalít, de szerintem a festményein sokkal jobban mutatnak ezek a szürrealisztikus figurák (végül is festő volt, nem szobrász).
Most pedig jöjjön néhány kép a fantasztikusan parkosított Paseo Marítimo sétányról, mely épp a Skol épületeinél kezdődik, s elvezet egészen a Puerto Banús luxuskikötőig. (A google térkép szerint 6 km ez a távolság.) A sétány mellett majdnem végig szélesebb-keskenyebb homokos strandok húzódnak, helyenként napágyakkal, napernyőkkel, máshol anélkül. A sétányon és a playan éttermek, bárok, italárusító bódék, nyilvános WC-k, padok, sportolásra alkalmas eszközök vannak elhelyezve. Ezek a strandok azért különlegesen szépek, mert a legtöbb helyről csak a gyönyörű parti növényzetet lehet látni a háttérben, épületek nélkül. Mi a legnéptelenebb részeket kerestük, ahol nincsenek napágyak, s ember is alig akad (sok ilyen hely volt).
Úgy gondolom, ez a sétány és ezek a strandok jelentik Marbella legnagyobb erősségét, mert nem tudom, hol lehet még ehhez foghatót találni a spanyol tengerpartokon.
Ha a sétány kb. felénél, ahol benyúlik a tengerbe egy móló, felmegyünk pár száz métert a forgalmas kocsiútig, a túloldalon egy kis mecsetet találunk. Mezquita del Rey Abdul Aziz Al-Saud a neve, s 1981-ben épült. Elég egyszerű, de a zöld környezetben jól mutat.
A híres-nevezetes Puerto Banús kikötőbe sajnos nem tudtam eljutni betegség miatt. A testvérem viszont elment nélkülem a fly blue nevű, menetrend szerint közlekedő kishajóval (elvileg óránként indul a kikötőből és fél óra alatt teszi meg az utat). Másfél órája volt a Banúsra, de azt mondta, egyáltalán nem volt elég ennyi idő. Fotózott luxus autókat meg luxus jachtokat is, őt inkább érdeklik az ilyesmik, mint engem.
Torremolinos
Írtam már, hogyan jártunk az utolsó délutánon, mikor a Casa de los Navajas-ba akartunk bemenni Torremolinoson. Alig sikerült pár képet csinálnom a kerítésen kívülről, de azért így is jól látszik, mennyire szép az épület, viszont a hátterében rusnya betonházak éktelenkednek. Az első fotót retusáltam is, ha már a valóságban nem lehet eltüntetni azt az otromba házat, legalább a saját fotómon ne kelljen néznem. :-)
Torremolinos óvárosában található még néhány műemlék, pl. a San Miguel templom, a Pimentel torony, itt is vannak hangulatosabb sétálóutcák, de Marbella csodás óvárosa vagy a benalmadenai Pueblo után rendkívül gyengének találtam ezt a városközpontot.
Ha a Costa del Sol általam ismert nyaralóhelyeit kellene rangsorolnom, akkor:
Nerja
Marbella
Benalmadena (nem a tengerpart, inkább a sok látnivaló miatt ajánlanám)
Betegség miatt, annyira rosszul lettem a hazautazás előtt, hogy veszélyes lett volna megkockáztatni az utazást. Nem ott lettem beteg, régi krónikus betegségről van szó, ami időnként belobban. Két nappal később már minden gond nélkül haza tudtam jönni.
